JELEN IDŐ …. 2. rész

Látogatók száma: 48

Ki ne gondolhatna arra, milyen jó lenne, ha megerősítést kaphatna egy-egy gondolatával kapcsolatban. Hogy valaki végre bólintson egyet, kettőt. Hogy amit gondolok az nem hülyeség, az igenis megvalósítható, járható.

Most nem arról van itt szó, ha van pénzed mindent meg tudsz oldani. Nincs pénz. Kész. Csak gondolatok vannak.

Még ki se hevertem az első csalódást, hogy esetleg mégsem fog sikerülni, mert ahhoz, hogy elmenjek innen bátorságra, egy kis tartalékra ne adj isten, kis pénzre is szükségem lenne, nem beszélve, ha el kell kezdenem utána járni?!
Van is egy elképzelésem, nem lehetetlen, de elég abszurd.

Itt vagyok kertváros kellős közepén egy panelrengetegben, annak is a földszintjén, minden hátrányával, semmi előnyével szemben, egy tízemeletes házban. Elég régóta már ahhoz, hogy minden infrastruktúrát, ami ezzel jár a magaménak higgyek, tudjak, gondoljak, érezzek.
Az életem legnehezebb részét innen, ebből a panel lakásból elindulva oldottam meg, annyi évtizeden keresztül. Akkor most honnan ez az ötlet, hogy elég volt!?
Mások is teszik, jönnek-mennek a lakók ebben a házban. Hogy csinálják, miért ez a nagy sürgés-forgás? Lemaradtam volna a dolgokról a nagy hajtásban? Mi van itt? Amit én észlelek, az a kellemetlenebb része a dolognak, itt mindig fúrnak-faragnak. Ennek már soha nem lesz vége? Biztos bennem van a hiba, ha nem érzek kellő toleranciát, amikor éppen egy képet tesznek fel a falra, vagy valami bútordarabot helyeznek oda, ahová gondolják.

Amikor az ötlet először kipattant az agyamban, abszurd volt. Van egy kis kertem, rajta egy kis faházikóval, amit csinosítottam, bővítettem az évek során, már teraszom is van, ami minden vágyam volt. Bár kicsi, de a célnak tökéletesen megfelel. Van hol átvetkőznöm a melós ruhámba, van hol kipihennem a fáradalmaimat, ha van rá időm, van hol aludnom, még a kultúra is be lett vezetve, tv, rádió? Adtam az évszaknak is, hogy legyen hűtő, ha hidegre szomjazom. Ehhez tényleg már csak én kellek. Mire volt még szükségem. Ja! Vízre. az is megvan, megteszi az a ciszterna és az út közben tankolható vezetékes víz, ami a két kezembe elfér. De miért nem elég, az elég? Hiszen gyönyörű a kilátás, a napfelkelte, naplemente magáért beszél, amit kertvárosban szinte nem is érzékelek, mert a redőnyök mindig le vannak eresztve még nappal is, mert különben kiszöknének a cicáim.
Akkor mi az, ami hiányzik?

Biztosan bennem van a hiba, mert olyan vagyok lassan, mint az egyszerű asszony, akitől megkérdezte az aranyhalacska, mi lenne a kívánsága? Mire azt felelte az asszony. Nem kérek én mást, kedves halacska, csak legyen egy szép nagy házam, egy kis kerttel…..
Csak nem itt tartok, mint a mesében?

Dehogy akarok én nagy házat, azt fenn is kell tartani – halacska. Ahhoz pedig én kevés vagyok az egy szem nyugdíjammal és a lányom „szem” nélküli járadékával. Hogy is gondolsz ilyet?

Valami mégis motoszkál a fejemben, mert mi lenne, ha a jelenlegi kis teraszt, mondjuk bevonnám valamivel és így kapnék még egy helyiséget, ami lehetne akár konyha, vagy még egy félszobányi terület, de a teraszról, arról akkor sem mondanék le. Ahhoz viszont bővítenem kellene egy kicsit, hogy az is meglegyen, mert az nagyon hiányozna. Hiába, kilépek a kertbe, a terasz, az terasz.

De a gondolataim, az elképzelésem, hogy amíg még tehetem a nagy álmokból megteremtsek valamit, nem hagy nyugodni, végül is nem lehetetlen, amit kigondoltam.
Már készen is van. Alig kigondoltam. Nem kellett hozzá más, csak egy kis varázslat: egy asztalos-mester, pénz, lealkudtam. A megvalósítható ötlet az enyém. Nem vagyok én butus!?

A cikket írta: zsoltne.eva

támogatóink