újabb események régebbi események további események

A hattyú halála, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...

2011. december 7. - Látogatók száma: 79

Aljucsevet megérintette (de inkább folyamatosan fújta) a népszerűség szele. Ezt a jó szelet azonban, a Gorlenkoval kötött szövetségének vihara elsodorta. Azóta, a szellők helyett, az elhagyatottság borzongató, hűs fuvallatai simogatták testét és lelkét.

Jevgenyij Aljucsev szegény családból származott. Apja egy tehetségtelen író (egy - a könyvforgalmazók raktáraiban porosodó - kiadott könyvvel dicsekedhetett). Anyja tehetséges tehenésznő volt (napi 120 literes fejőteljesítménnyel kapta meg a kiváló dolgozó érdemérem harmadik fokozatát). Borisz Aljucsev a moszkvai írók vidéknéző kirándulásán vett részt, amikor egy főváros melletti kolhozban, összeismerkedett Anna Fjodorovnával. Találkozásuk első látásra szerelem volt. Szerelmük gyümölcse - anyja bánatára - egy tehenekhez ugyan nem értő, de - apja örömére - az íráshoz annál tehetségesebb írózseni lett.

- A tehetség nem minden, kell hozzá az alázat is fiam - mondogatta az öreg Aljucsev -, sajnos bennem csak a második volt meg, de benned... És a fiatal Jevgenyij nagy odaadással figyelte és követte apja tanításait.
Borisz Aljucsev halála után, azonban nagy törés következett be az író életében. Az ember, aki oly sokat jelentett neki, cserbenhagyta. Meghalt.
Anyja ugyan megpróbálta pótolni fia fehér lelkében férjét, de Anna Fjodorovnához nem illett a moszkvai reflektorfény, hamar visszavonult vidéki otthonukba, majd egy évvel férje halála után, ő is örök álomba szenderült.

Jevgenyij Aljucsev szülei elvesztését követően, közönyössé vált a külvilág realitásai iránt. Minden, amit az ősi házból hozott, kitörölt a fejéből. Elfelejtette a fehér hattyút, amivé szülei nevelték. Lelke sötét lett, fekete lett, arrogánssá, gőgössé, fennhéjázóvá vált, de mindenek felett, híressé.
És ez látszott összeomlani...
Amikor Aljucsev megegyezett Gorlenkoval, akkor úgy tűnt, hogy az író megmenekült. Minden folyhat a régi mederben. Ő élheti majd az addigi életét, egy apró különbséggel, hogy azt követően már, írnia sem kell többé; és mindez csupán, a szerkesztőnek juttatott csekély apanázs fejében valósulhat meg.

Másenka aznap is remek ebédet dobott össze. Az író étvágyát csupán, az ebéd után várható vendége csökkentette.
- Gorlenko jött, bevezethetem? - kérdezte a házvezetőnő, de már a kimondás pillanatában költőivé foszlott a kérdése, Gorlenko félretolva Másenkát, berobogott a nappaliba.
- Szervusz Jeva! Finom kávéillatot érzek. Kérhetek én is egy csészényit Másenka? - fordult a házvezetőnő felé.
- Semmi akadálya - mondta kedvetlenül Másenka, és már indult is a konyha felé.
- Ismét hoztam egy kéziratot, amit szentesítened kellene - nyújtotta az író felé a vaskos irományt.
- Nem érdekel. Ismét írni akarok! - szólalt meg, szokatlanul hangosan Aljucsev.
Az író sok, hosszú és gyötrelmes éjjelen gondolkodott a mostani sorsáról. Visszaemlékezett szülei tanításaira, és eldöntötte, hogy nem akar élete végéig másodhegedűsként élni Gorlenko mögött. Azt tudta, hogy mit nem akar, de azt nem, hogy hogyan léphet ki ebből az ördögi körből. - Hogyan fogok ismét tollat ragadni, amikor a tinta illatától is rettegek? - kérdezte magától, és összeráncolta homlokát. Nem tudok írni.
A negatív gondokat - a ravasz róka szimatával megáldott - Gorlenko is észlelte.
- Ugyan már Jeva. Te már nem akarsz írni, talán nem is tudsz...
Ez a mondat felhergelte az írót.
- Én vagyok Moszkva írócsászára! - harsant fel Aljucsev.
- Voltál kedvesem - vetette oda gúnyosan Gorlenko -, most nekem dolgozol.
- Takarodj!
Ekkor a szerkesztő felállt az asztaltól, és elkezdett a szobából ijedten hátrálni. Szemében zavarodottság látszott. A nemvárt támadástól dadogni kezdett.
- De de, te-te enge-em...
- Soha többé nem akarlak itt látni! - kiabált Aljucsev kikelve magából.
Másenka egy bögre gőzölgő kávéval a kezében érkezett a nappali ajtajába. Ahogy befele, így Gorlenko kifele is félre lökte, és feldúlva távozott.
- Jeva úr, akkor újra írunk?
- Igen Másenka, most ismét írnom kell - szólalt meg Aljucsev -, csak fogalmam sincs hogyan...

Aljucsev éjt nappallá téve írt és írt. De a könyv csak nem haladt, minden lapja, galacsinokká összegyűrve, a kukában végezte.
- Másenka, én nem tudok írni. Nem tudom mi szállt meg, de valami nagyon gonosz erő fogja a kezem.
- Én ezt már réges-régóta látom - mondta kedvesen sajnálkozón a lány.
- Mit Másenka?
- Jeva urat a szülei halála óta fekete démon szállta meg.
Az író ránézett a kis parasztlányra. Az anyja hozta ide neki házvezetőnőnek. Egyszerű volt, de mindig megvolt, a magához való sütnivalója. Gondolkodott. Mit láthat ez az nő őrajta. - Talán igaza is lehet - gondolta.
- Lehet Másenka.
- Eltűnt a fehér hattyú, amit én annyira szerettem. Most itt egy csúnya feketét látok.
- És mit kellene tennem, hogy megint fehér legyek? - mosolygott az író a lányra.
- Írni kellene.
- De nem tudok Másenka! - mordult fel az író.
- A fekete nem tud.
Aljucsev elgondolkodott.

Jevgenyij Aljucsev álmosan bújt ki a dunnák fogságából. Felült az ágya szélére, rápillantott a faliórára, majd bedugta a lábát a papucsába, és felállt. Magára vette az ágy melletti széken heverő köntösét, és nagyot nyújtózkodott. Megdörzsölte a szemét - pár csipát találva, kicsit tovább dörzsölte -, majd a reggeli kávéja felé indult. Az illat a konyha irányába vonzotta. Másenka ekkorra már főzni kezdte a napi frissítőjét. Összhangban voltak. Ő pontosan kelt, Másenka percre - de inkább, pillanatra - pontosan készítette a gazdája reggelijét.
- Másenka, remekül haladok a könyvvel. Köszönet Önnek!
- Mesélne nekem róla Jeva úr?
- Most ott tartok, hogy apám a térdére ültet, és arról szövi gondolatait, hogy mit kell majd tennem, hogy híres és nagy író legyek. Aztán jön, hogy felnőttem, a sok csillogás...
- És mi lesz a vége?
- Hogy megírom az igazságot, soha többé nem tudok már írni - mondta szomorúan az író.
- De miért? Hiszen Ön tud írni. Most is ír!
- Másenka! Ez lesz a fehér hattyú utolsó tánca.

A hattyú halála című, Jevgenyij Aljucsev könyvet, kiadása után elkapkodták. Bestseller lett. Moszkvában hónapokig mindenki az íróról beszélt. - Nagyobb, mint Dosztojevszkij... - suttogták -, ...szegény.
Hattyúhalálában elismertebb lett, mint valaha. Mindenki szerette és egyben sajnálta...
Pedig ő boldog volt.
Talán azóta, most igazán...

Vége.

*
Csakhogy ne aggódjanak, kicsit mesélek még...
Másenka és Jevgenyij - boldog házasságban -, egy Moszkva melletti kis faluban kötöttek ki. Aljucsev könyveinek jogdíjaiból éltek. Sok gyermekük született. Egy se lett közülük író, és egyikük sem ment el sztahanovista fejőnőnek.
Aljucsev nyolcvanhárom éves korában hunyt el, és útja végeztével, büszkén indult szülei után (hóna alatt az utolsó, leghíresebb írásával).

A cikket írta: bokorur

13 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. december 8. 09:28
Kedves Bokor úr!

Minden jó, ha jó a vége. :)

V.
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: