A Mátrix foglyai

Látogatók száma: 36

Félelmetes az emberi agy, olykor aljas és gonosz játékot űz veled. Eltakarod inkább a tükröt is, minek az nekem, hisz látok én – gondolod... De egyszer, minden tükörről lehullik a lepel.

Sötét van. Nincs már Napunk. Csak egy kóbor, szétlopott csillag világít az ég szélen.
– Szégyen – hajtja le a fejét a tükör másik oldalán a fénymás. - Már rég nem az igazságot, csak az igazadat keresed. Észrevetted? Meg is fogod találni, hisz ez a Nap-lopók érdeke, hogy rálelj. A hazugságukra. Rabszolgák vagyunk. Én, veled együtt – pirult bele gazdája szégyenébe a tükörkép. – Hozzád vagyok láncolva. Abban a nekünk csepegtetett félhomályban épp, hogy látjuk egymást. Ez kell, hogy ne olvass, ne írj, ne gondolkozz. Sötétség. A túloldalon a hatalom Mátrix.
- Miért is? - kérdezte magát a fénymás. Kilépve a tükre mátrixából, visszanézett belé, és önmagát látta. Már nem a kinti hasonmása volt. Egy erős ember nézett vissza rá, félelem nélkül az arcán, hittel és reménnyel felvértezve.
Az első útja oda vezetett, ahova gazdája a világ összes pénzéért sem ment volna el. Itt önként kellett áldozatokat hozni, egy megfoghatatlan, szebb és jobb világban bízva.
„Világítsunk együtt”, hirdette a tábla. Ő beljebb lépett, és hunyorgott.
– Jé, ez valami ismeretlen! – rezzent össze. – Ez lehet? Nem csak én képzelem?
Még beljebb ment. És nem látta, hogy honnan jön az a furcsaság, amit nem ismert. A tömeg világította meg a termet, az ott lévők szeméből sugárzó bizakodás lángolt. Körbenézett és sok-sok embert, de legalább annyi fénymást látott. Az egyikhez odafordult.
– Te honnan jöttél?
– A sötét Mátrixból – mondta a másik.
– És te? – kérdezett az vissza.
– Én is, mint te, a gazdám lelkének fogságából, a lélek tükréből léptem ki.
– És te miért?
– Látni szerettem volna egyszer végre azt, amit elloptak tőle…
– Igen, a jövőt. És a két új ismerős összenézett és egymásra mosolygott. - Árad a fény!

A cikket írta: Pinokkió

támogatóink