újabb események régebbi események további események
07:12
Gaya módosította a naplóbejegyzését
07:09
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
01:25
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
19:48
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:20
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
08:30
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
06:01
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
16:45
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
16:27
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
06:17
Gaya módosította a naplóbejegyzését
06:16
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
15:12
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
06:39
Gaya módosította a naplóbejegyzését
06:37
Gaya új bejegyzést írt a naplójába
06:14
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
19:42
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:33
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:31
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:30
Tündér módosította a naplóbejegyzését
19:29
Tündér módosította a naplóbejegyzését

Az interjú, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...

2011. december 14. - Látogatók száma: 73

Most egy nagyon hétköznapi történetemet hozom el Önöknek. Ez is én vagyok... Az unalmas...

Nem tudom, más hogyan van ezzel, de ha én egy fiatalemberrel beszélek, azonnal keresem benne fiatalkori Önmagamat. Sokszor az első kézfogásnál, villámként csap belém a felismerés. Mintha én lennék... (egy javított, frissített kiadásban).

Ez a beszélgetésem is hasonlóan kezdődött...

- Kovács Géza vagyok - nyújtotta felém a kezét a vendégem.
Kemény, határozott, férfias kézfogása volt.
- Bokor - válaszoltam -, köszönöm a látogatását, foglaljon helyet!

A riporter leült velem szemben. Komoly arca mögött, rejtett idegesség bujkált.
Huszonéves lehet, jegyeztem meg magamnak. Nem hinném, hogy túl sok önálló munkán vehetett már részt életében. Bizonytalannak tűnik.
- Régóta csinálja? - kérdeztem feszültségoldásként.
Láttam, zavarba jött a kérdésemtől.
- Az első önálló interjúm lesz - válaszolta, most már nyíltan feszengve.
- Ó, ez kiváló! Nékem is az első volt a legnehezebb. Ne aggódjon, megoldjuk!
Visszagondolva... valamikor, egy-két télen, beugróként ki-kisegítettem pár újságíró barátomat. Jó pár riportot készítettem akkoriban. Szórakoztatott a dolog. Amikor megírtam a cikkeimet, az első verziót, mindig Rozinak és a kandallónknak olvastam fel. Ők voltak a "kandallócikkeim" lelkes hallgatósága. A tüzes siker után - feleségem vastapsát követően -, minden alkalommal a lángok ölelésére bíztuk sziporkáimat. Akkoriban nem akármit írhatott az ember. Nekem pediglen, általában csak a rendszerellenes gondolataim kívánkoztak papírra. Amiért pedig, senki nem fizetett akkortájt (esetleg az államvédelem). Manapság persze, már minden más. (Vagy mégsem?) Ahogy átfutok egynémely friss publicisztikán, azt érzem, hogy kezd visszatérni a régi retorika.
- Tanár úr, bekapcsolhatom a magnómat?
- Várjunk azzal még kedves Géza! "Nem kell egyből ajtóstul törni a házba...", egy kicsit, beszélgessünk csak szabadon! - próbáltam nyugtatni a szemben ülő riporteremet.
Mosolyogni láttam.
- Rendben - mondta határozottan.
Örömmel ismertem fel benne az ifjonc Bokort. Én is ilyen voltam, ideges, de gyorsan túl tudtam magam tenni az első torokszorító pillanatokon.
- Hogy került ehhez az újsághoz? - kérdeztem.
- Hát...
- Látom a szemében, Ön megszállottan szeret írni; és fogadni mernék, ingyen dolgozik nekik.
- Ingyen... Szeretek írni, próbaidős vagyok, bejelentés nélkül. Ha sikerül pár jó cikket összehoznom, azért fizetni fognak.
- Ez remek. Tehát most Önnek, tőlem függ a fizetsége?
- Egyszer majd talán véglegesítenek is.
- Még jobb - mosolyogtam a szemben ülőre -, akkor a sorsa is az én kezemben van.
- Tulajdonképpen - válaszolta, már felszabadultabban a fiatalember.
- Hogy kezdte? Vannak írásai?
- Anyám szerint, már a hasában is tollal szurkáltam őt.
- A publicisztika vagy a szépirodalom áll közelebb Önhöz?
- Vannak novelláim az Interneten. Könyvet sajnos, soha nem fogok kiadni. Manapság csak a "*két H-s" írások piacképesek. A "**három H-s" írók, már nem jutnak megfizethető kiadási lehetőséghez. A világ populista és globalista lett.
- Akkor Önnek az újságírás csak szükségszerűség?
- A barátnőmmel három éve élünk együtt. Nem kaptunk eddig munkát. Nekem még nem volt bejelentett munkahelyem.
- Látom fiatal még, a jövő Ön előtt áll.
- Áll... - nézett rám szomorúan.
- Amikor Én voltam ilyen korú, tele voltam ambícióval. Rengeteg ötlettel indultam a világnak. Önnek milyen tervei vannak?
- Terveim lennének...
Az újságíró elgondolkodott. Pár pillanatra bezárta a világát, majd kis időre rá, visszatért hozzám. - A főiskola mellett végig dolgoztam. Feketén. Hol vasúti kocsikat lapátoltam ki, hol egy kőműves mellett segédmunkásként dolgoztam, de volt, hogy sofőrködtem is. Mindent megpróbáltam és elvállaltam, ami jött. Én... Terveim... Céljaim... Külföldre fogunk menni! - jelentette ki határozottan.
- Miért? - rökönyödtem meg, bár magamban, tudtam a felmentő választ is.
- Nincs alternatíva. Itt az országban, nincs lehetőségünk semmire, csak éhen halni lehet.
- Ez szomorú - mondtam a férfi bús szemébe nézve.
Pedig ugyanazok a szemek... és mégsem. Frissek és mégis kopottabbak. Az idők változtatják meg őket. Belegondoltam. Amikor mi voltunk fiatalok, akkor is nehézségekkel küszködtünk. De voltak kilátások. És most... Áldom az Istenem, hogy nem ezekben az időkben kellett születnem, és átkozom az Istent, hogy a gyermekeimnek és unokáimnak ez a sors adatik meg!
- Igen. Én itt szeretnék boldogulni! Nekem ez a hazám. De itt lehetetlen. Az én korosztályom menekül külföldre.
- És Ön szerint lenne megoldás? - kérdeztem lemondóan.
Néztem az interjúalanyom szemébe, és nem láttam benne semmit. Egy üveges tekintet figyelt vissza rám... - Hány éves Ön?
- Huszonkilenc...

- Akkor most kapcsolja be a magnóját! És kérdezzen! Miről fogunk beszélgetni?
- Az idősek hogyan látják a mai fiatalok lehetőségeit, a mai Magyarországon?
Keserűcinkosan összemosolyogtunk...
- Fussunk neki, próbáljuk meg fordítva is!

-
* két H = egy ismert népszerű író nevének rövidítése
** három H = halmozottan hátrányos helyzetű

A cikket írta: bokorur

11 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

2011. december 17. 14:14

megtekintés Válasz erre: bokorur - 2011. december 17. 09:19

Tisztel Mindenható!
Megmelengette az öreg szívem, hogy végre sikerült Önnek is tetszőt írni.
Közben a téma, nem szívmelengető. Ahogy írja, Ön is ebben a cipőben jár, sajnálom.
Bokor

Ne sajnálja Bokor úr! Megtaláltam itt a számításom, a szerelmem, mindent. Sajnos vagy nem, sohasem rajongtam a hazámért. Ott születtem, de sosem kötődtem. Gyerek korom óta tudtam, éreztem mennem kell...
2011. december 17. 23:07
Kedves Bokor úr! A téma nagyon jó és aktuális de engem mégis maga az írásmű irodalmi és emberi értéke fogott meg igazán. Szinte drukkoltam a fiatal újságírónak mert nem minden alany viselkedett volna vele ilyen megértően és barátságosan. Ön úgy cselekedett ahogy vártuk. Az a H.H. valószínűleg hamar túladott volna rajta. /No most egy kicsit elfogult voltam mert nem nagyon csípem az illetőt , ezért elnézést kérek./ Ön tudja legjobban hogy egy írás akkor a legtökéletesebb ha az olvasó bele tudja élni magát a szereplők helyébe. Ez most nagyon jól sikerült. Köszönjük.
2012. február 18. 10:51

megtekintés Válasz erre: - 2011. december 17. 10:44

Tisztelt Tanár úr!

Nekem van munkám rokkantnyugdíjas ápolóként. valamint az egészségügyben mindig van munka. Sajnos karácsonyi meglepetést így is csak az orvosok kapnak megint, szegény ápolók nem. Persze talán maradna ránk is valami pénz, ha nem máshová menne.
Minden elosztás kérdése, de aki osztogat, az valamit nagyon benézett.
De nem akarok politizálni. :/

Üdv: G

Tisztelt Gábor!
Sajnos ez a világ már nem az a világ, amiről fiatalon álmodtunk.
Bokor
2012. február 18. 10:53

megtekintés Válasz erre: Pumukli56 - 2011. december 17. 23:07

Kedves Bokor úr! A téma nagyon jó és aktuális de engem mégis maga az írásmű irodalmi és emberi értéke fogott meg igazán. Szinte drukkoltam a fiatal újságírónak mert nem minden alany viselkedett volna vele ilyen megértően és barátságosan. Ön úgy cselekedett ahogy vártuk. Az a H.H. valószínűleg hamar túladott volna rajta. /No most egy kicsit elfogult voltam mert nem nagyon csípem az illetőt , ezért elnézést kérek./ Ön tudja legjobban hogy egy írás akkor a legtökéletesebb ha az olvasó bele tudja élni magát a szereplők helyébe. Ez most nagyon jól sikerült. Köszönjük.

Tisztelt Pumukli!
Örültem, hogy Önnél sikerült elérni, ami szándékom volt.
Mindig az olvasóért írunk.
Bokor
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: