újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Gondok

Látogatók száma: 50

4. rész

Zöld színű alakok hajolnak fölém, szájuk eltakarva, csak a szemük villog és én félek, mert érzem, hogy matatnak a testemen, de nem tudom mivel, mert emberi kéz érintését nem érzem, pedig még emlékszem Rozi érintésére, amikor bőre a bőrömhöz ért és égtem a lázban, hogy még, még, most meg ódzkodnék, ha tudnék, de nem tudok, az elmém tiltakozása pedig nem hallatszik ki a fejemből. Lehet, hogy itt van Rozi is, érzem az illatát, csak nem értem, miért nem akarja, hogy lássam, hát nem látja, hogy kifeszítettek egy ágyra, mozdulni sem tudok, a torkom is kiszáradt, s rémlik, mintha valaki azt mondta volna, hogy nem szabad innom, nem értem,miért, holott csak vizet kérek, nem sört, és csokoládét is ennék, abból a táblából egy kockát, amint Bálint küldött Andriskának. Jaj, mindenem feszül, mintha valaki belülről felfújna, mint egy léggömböt, azt a sárgát, amivel Andriska játszott az óvoda udvarán, kergette, mintha pillangó lenne, tovaröpült, amint hozzáért, és Réka néni messziről figyelte, arcán sajnálatot láttam, de ne sajnálja senki a kisfiamat, jól megvagyunk ketten, csak te hiányzol, hát nem veszed észre?
Jó, hogy itt vagy, érzem illatodat, nem férsz hozzám az ufóktól, ne hagyd, hogy elraboljanak, mert egyikünknek Andriskával kell lenni, míg felnő, gondoskodni kell róla, én szívesen teszem, mert ő a mi nagy okos kisfiunk, képzeld, már húszig is elszámol és ismeri a nagybetűket. Azt mondja, hogy Réka néni tanította meg neki, az óvó nénije, aki minden nap magához öleli, mert te már nem tudod, neki pedig szüksége van az anyai ölelésre, azt mondta Réka néni, az másmilyen, mint az apai ölelés, én nem tudhatom, mert engem a szüleim nem ölelgettek, vagy nem emlékszem rá. A te ölelésed hiányzik, az asszonyi melegséged, boldogságom hordozója, csakhogy magaddal vitted, irigy módon magunkra hagytál bennünket. Ne félj, már nem sírunk utánad, erősnek kell lennem Andriska előtt, mert előtte még ott az egész élet, az enyém már lezárult és elvitted a kulcsát, hogy ne tudjam újra kinyitni a világba vezető ajtót, hogy ott maradjak szűk életembe zárva.
Nézd! Lebegek az ágy felett, alig látom magamat, annyi a zöld ufó körülöttem, de az a jó, hogy téged is látlak, fehér köpenyedben jössz velem a fénybe, fogod a kezem, nehogy lemaradj, ne félj, nem hagylak itt, hozzám tartozol, majd visszajövünk Andriskáért is, elébb kis időt töltünk kettesben, mert három éve szenvedek hiányod miatt.
Andriska küldött nekünk léggömböket, elküldte a sárgával együtt a zöldet és a lilát is, meg a pirosat, amelynek olyan színe, mint az ajkadé, jaj, fehéret miért küldött, az beleolvad a fehér fénybe, nem látom, ezért nem tudom elkapni, akkor pedig nem tudjuk magunkkal vinni, meg el is lophatják tőlünk, mint Mariska néni a kacsasütő tálunkat, amit kölcsönkért és azóta sem adott vissza. Tudod, hogy megtanultam főzni, az kiadósabb és olcsóbb, mint a szalonnával felturbózott felvágott, ami másnapra megromlik a hűtőben és dobhatom ki a kukába. Már a zöld léggömböt sem látom, az meg beleolvadt az ufók zöld ruhájába, csak nehogy jöjjenek sárga, lila és piros ufók is, mert akkor nem marad léggömbünk, ami visszahozna bennünket a földre, ha látni akarjuk Andriskát.
Mondtam már, hogy a keresztapádnál dolgozom? Rendes fickó, azóta megnősült, fele annyi idős a felesége, ismered a hosszú körmű, kifestett démonokat, hát ő is ilyen, egészen megbabonázta Bálintot, aki még a saját gyerekeit is kitagadta a nő miatt, akinek nem jut eszembe a neve, mert számomra lényegtelen ember, kár megjegyezni a nevét, úgyis eltűnik a süllyesztőben, ha felébred keresztapád, mert csak a lelke alszik, a teste nem, és azt nehezebb felébreszteni, pedig próbáltam már, mindhiába. Hondákat árulunk, dzsipeket is, én is olyat veszek, ha lesz pénzem, de még nincs meg a rávaló, a Suzukit is eladtam, nem telik rá, egy fizetés csak egy fizetés, több munkát meg nem vállalhatok, mert Andriskával is kell foglalkoznom, kétnaponta focizunk a parkban, ügyesen kezeli a labdát, még focista is lehet, de nem szeretném, inkább tanuljon, megkeresem a tandíjat, ha zsíros kenyeret eszem, akkor is.
Éhes vagyok, szomjas vagyok, nem tudod, miért nem adnak semmit? Nyomja a hátam az ágy, elejtett a fény, pedig jó volt lebegni, nem érzetem semmit, te fogtad a kezem, most pedig elengedted, mi van, már nem szeretsz?
Jaj, így a jó! Gyengéden paskolod kezeddel az arcom, érzem, amint bóröd a bőrömhöz ér, erre vártam, végre, minden a régi lesz, ébresztesz reggelente, Karcsikám, hasadra sült a nap, s nevetsz, hajadon megcsillan a kelő nap fénye, s én morgok, mint egy lusta medve, adj egy percet, csak egyet, s te adsz, ötöt is, de nem többet, annyival vetted előbbre az ébresztőórát.
Hová tűntél? Nem látlak, nem is érzem illatodat, lerántottad rólam a paplant és szurkálod a csípőmet! No, de miért? Ilyet ezelőtt sohasem tettél! Takarj be, mert fázom!
Gyere, fogd meg a kezem, menjünk együtt a fénybe, lebegjünk, az olyan jó!
Mi a baj? Miért nem jössz velem? Mi bajod a fénnyel? Minden elszürkül, úgy érzem, már nem vagy velem, és álmos vagyok, mindjárt elalszom. Ha felébredek, akkorra gyere vissza!
- Kovács úr újra velünk van! Ella, kérem, maradjon mellette!

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Szépen írtad le a műtét közben az alvó beteg
csapkolódó gondolatait! A lázálom szülte emlékek,
és a fiára emlékeztető gondoskodás kötelessége,
nos, - szépen összehoztad! Gratulálok!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: