Helyben fogyasztás
Látogatók száma: 45
Az egyik nagy áruházi láncnak van egy kis étterem-féléje (ők meleg büfének nevezik, lehet, hogy tudnak valamit az ott dolgozókról). van ott minden földi jó, rántott husi, rántott sajt, rántott akármi, vagdalt, pörkölt, minden, ami hizlal, vagy csak szimplán egészségtelen. Ennek megfelelően népszerű is, különösen a közeli építkezésen szájat tátók között, akik még a paradicsomos káposztát is megeszik nagy éhségükben.
Gond egy szál se, mert nem akármilyen büfé ez, hiszen kiírták ezt is: helyben fogyasztással. hogy a michelin-csillagos éttermek még nem jöttek rá erre a remek megoldásra! A vendég betér vagy betéved, mindent megeszik a szintén kapható, de kevés lelkesedéssel kínált répasalátán kívül, aztán fölkeresi a helyi fogyasztó szalont, ahol rögvest lekapják róla a betárolt szalonnákat. jobb árukapcsolás ez, mint a kórházaké és a temetkezési vállalkozóké, pedig az se lehet rossz üzlet, az egyik mindig gondoskodik arról, hogy a másik ne maradjon munka nélkül.
Az egyetlen dolog, amit nem értek: van itt minden, mint a búcsúban, csocsó, biliárd, plasztik szőlőfürtök, wifi, kinek mennyit bír el az intelligenciaszintje. Fagyasztó is van, csak a fogyasztó szalont nem látom, a (pénz)fogyasztó gépeikkel, meg az anorexiás kislányokkal, akik a dagi néniket alufóliába csomagolják, és beléjük vezetik a 380 voltot. Nem tudok másra gondolni, a szalon láthatatlanul szalonnátlanít, nehogy ártson a zsírra és a hájra éhezők étvágyának.
Szívesen megadnám az elérhetőségeket, de amíg nem fizetnek jutalékot, tudod mit, medve, bémeg a fűnyíródat.
A cikket írta: Müszélia
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia M!
A málnásról jut eszembe: - Tudod mi volt a rövidlátó
kisgyerek utolsó mondata?
- Nagymama, te mindig bundában szeded a málnát?
Ami a zuhanyozást illeti, - egy jó tanács!
Csak csínján tusizz, nehogy vízköves legyen a hátad!
a ribanc is, ha nem szűz ő.
szia E.
olyan helyet kell keresni, ahol nincs málnás. az teljesen biztonságos, nincs ott se maci, se kerti poloska.
de tudod, hova megyek én ebben a dög melegben, maximum a zuhany alá.
A málnásról jut eszembe: - Tudod mi volt a rövidlátó
kisgyerek utolsó mondata?
- Nagymama, te mindig bundában szeded a málnát?
Ami a zuhanyozást illeti, - egy jó tanács!
Csak csínján tusizz, nehogy vízköves legyen a hátad!
Kedves M!!
Az már igencsak kimeríti a rasszizmus fogalmát, ha finoman
le meleg-ezed az ott dolgozókat! Ilyet akkor sem teszünk, ha
annyira melegek, hogy ha rájuk köpsz, - akkor sisteregnek!
Engem nem zavarnak, - feltéve, hogy nem teszik kötelezővé!
Ami a fogyasztást illeti, - engem sajnos nagyon fogyasztanak,
legalábbis a buksz tárcámat!
Van egy olcsó megoldás is a szalonnátlanításra! - A természet
lágy öle! Íme a recept:
Szépen fel kell öltözni turistának, aztán irány a hegyek, erdők
vadregényes tája! A petyhüdt izmaink magukhoz térnek, a tüdőnk
tágul, a hangunk erősödik!
Másnap meg azt olvashatjuk a napilapokban, hogy ketten jöttek
le a hegyekből! Az egyik futva, a másik - medve... (:-D)
olyan helyet kell keresni, ahol nincs málnás. az teljesen biztonságos, nincs ott se maci, se kerti poloska.
de tudod, hova megyek én ebben a dög melegben, maximum a zuhany alá.
Egyben igazad van! Szeretek fölül lenni! (:-D)
És nem értek semmit sem félre, csak direkt félre
magyarázom! Abban igazad van, hogy a szomorú
írásokat is igyekszem elviccelni! Remélem, ez nem
bűn, - de ha az, - akkor bűnös vagyok!
Mea culpa! Majd még a pendelyem is megtépem,
csak előbb felveszem!
Még egyszer: Mea culpa, mea maxima culpa!
De el ne felejtsd, én míg csak tehetem és létezem, itt leszek és kérdezek. Lassan már csak lehet egyedül tetőled.
Mi van a pendelyeddel, csak nem nesztelen és meztelen? Ja? Az a focista. :-)
Látod te kis sziporka!
Amikor a jobbomat mutatom, te akkor sem veszed a lapot. Néha komolyan veszem a tudásod. Az iróniádnak most nem volt itt a helye, de te úgy látszik csak úgy érzed jól magad, ha fölébem kerekedhetsz. Nem tesz semmit, ha te mindent másként értesz, vagy egyszerűen félreértesz! :-)
Érted?
Puszi,
Éva
És nem értek semmit sem félre, csak direkt félre
magyarázom! Abban igazad van, hogy a szomorú
írásokat is igyekszem elviccelni! Remélem, ez nem
bűn, - de ha az, - akkor bűnös vagyok!
Mea culpa! Majd még a pendelyem is megtépem,
csak előbb felveszem!
Még egyszer: Mea culpa, mea maxima culpa!
Szívem szottya!
Ne erőltesd a megértést, mert nem való már neked a finom
irónia!
Mit nem értesz, kis butuska? Nem vagyok eléggé vicces? Látod,
ezért nem merek a Te írásaid alá kommentelni, - mert félre érted!
Érted? (:-D)
Csókolom a homlokod: emillio
Amikor a jobbomat mutatom, te akkor sem veszed a lapot. Néha komolyan veszem a tudásod. Az iróniádnak most nem volt itt a helye, de te úgy látszik csak úgy érzed jól magad, ha fölébem kerekedhetsz. Nem tesz semmit, ha te mindent másként értesz, vagy egyszerűen félreértesz! :-)
Érted?
Puszi,
Éva
Szia E!
A kalapomat megemelem, ha te érted? Mostanában annyi olyat olvastam, hogy eggyel több, vagy kevesebb, már mindegy... de magyarázza már meg valaki, miről beszél az, aki? ... vagy így haljak meg? Hiszen fel sem nőttem... :-)