Koldus történet, avagy kiugrik a nyúl a bokorból...
Látogatók száma: 105
Megígértem Önöknek, a Tündérnek és magamnak is, hogy szerdánként írok ide az oldalukra egy-egy rövid cikket a mindennapjaimról. (Ehhez viszont, mindig saját magam szeretnék majd utánajárni az eseményeknek... Így történt ez most is.)
Valamelyik nap a múlthéten koldulni indultam. Ki akartam próbálni az élményt. Írni szerettem volna erről az ősi mesterségről Önöknek. (Ugye a másik ősi mesterséghez én egymagam nemigazán vagyok kielégítő feltétel - de majd egy társas élményszerző útról elgondolkodom a témában -, most maradt a nyugdíj-kiegészítési akciómról szóló beszámolóm összehozása.)
Hatkor csörgött az óra. Öregesen kikászálódtam az ágyamból. Kidörzsöltem a szememből a csipákat, majd a reggeli tisztálkodás elhagyása mellett, ráhangoltam magam az útra. Felkészülésem a legrégebbi, már felmosásra sem használt ruháim előkerítéséből állt. Kerestem egy szakadt munkásnadrágot, inget és pulóvert, a padláson felkutattam az egyik lerongyolódott - legfrissebb, kilenchatvanas divat szerinti - régi nagykabátomat, egy pár rossz cipőt, valamint egy hozzájuk illő autentikusan kopott kalapot.
A nadrágot és az inget felvettem, szakadtságukat egy csizmával és egy rendes lódenkabáttal lepleztem. A többi selejtes cuccot a Daewoom hátsó csomagtartójába dobáltam.
Első utam a helyi benzinkútra vezetett. Pár liter - nyugdíjas - tankolással indultam tovább. Hogy ne legyen olyan kellemetlen a helyzet, egy olyan helyet néztem ki célállomásul, ahol a kutya sem ismerhet. Irány a szomszéd megye egyik nagyvárosa. Elautókáztam a városközpontig.
(Megjegyzem, ez nem egy olyan szemét hely, ahol parkolási díjat fizetettnek a szerencsétlen, amúgy is a nyomor tornácán táncoló emberekkel. Itt a polgármester még a földön jár, és nem egy rohadék, aki pár nyüves forintért a városlakókat próbálná kifacsarni, mint a citromot.)
Leparkíroztam egy szabad helyen, és felvettem a csomagtartóba tett rongyokat. Cipő, pulóver és kabátcsere után útnak indultam.
Elgyalogoltam a helyi főtér egyik sarkáig. Ott egy kapualj széltől védett árkádjában meghúztam magam. Elém tettem a kalapomat. Guggolva fagyoskodtam, vártam a jószerencsét és az adakozókat.
(Hihetetlen, hogy ebben a nyomorban is mennyire segítőkészek az emberek. Kellemesen csalódtam. Röpködtek felém a tízesek, húszasok és volt, hogy egy-egy jólszituált úriember kétszázat dobott a földre helyezett kalapomba.)
Ebéd utánra már több ezer forintom volt. A benzinköltség már rég kijött, és a tanári napidíjamat is túllépte az összekoldult pénz, amikor...
- Tanár úr! - kiáltott felém egy régi tanítványom. Ön itt???
Az érzést nem kívánom még az ellenségeimnek sem. Köpni-nyelni nem tudtam. Szégyenemben a föld alá kívántam magam.
- Lányom, háááát ilyen az élet - mondtam lesütött szemmel.
- Tanár úr én meghívom ebédelni, ha az segít - mondta a kedves ismerős, maga után húzva két lurkóját.
Végig néztem rajtuk. Nem hiszem, hogy nekik olyan jól menne. Klasszikus "éppen hogy megélünk" ruházkodás. A gyerekek láthatólag a kínaiból voltak öltöztetve. Az anyuka öltözete ugyan csinos, de visszafogott volt, semmi extrával.
- Köszönöm, kedves vagy, de már megvolt az ebédkém - mondtam hálásan feléjük emelve tekintetemet.
- Akkor itt egy ötszázas, ezt fogadja el tőlünk tanár úr!
Mint koldus, nem mondhattam nemet...
A hölgy távozása után összecsomagoltam és irány a kocsi. Elment a kedvem az egésztől (pedig nem keresetem volna rosszul egy kis túlórával).
Aznapra a lelkiismeretem porrá lett zúzva, de a hitem az emberekben újraéledt.
A cikket írta: bokorur
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Ez a kis túraleírás tetszett nekem. Hogy Ön mire nem képes értünk?!
Pussz,
Tündér
Még nem volt szerencsém Önhöz, de ez az írás eszembe juttatja mennyire megalázó mondjuk a segélyezés körüli hercehurca is. Valahogy pontosan át tudom érezni a megaláztatás kínzó élményét.
A koldulással viszont csak egy bajom van, amikor életerős és tettre kész emberek direkt kihasználják a lehetőséget és visszaélnek vele. Nem kicsit pofátlan módon. Amikor az ember ételt akar adni és kikéri magának a kéregető, pedig épp arra hivatkozott, hogy éhes... de ez csak egy kiragadott példa.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv: Ailet
Az írás jó volt!
Mély tiszteletem Önnek. Ha igaz, ha nem, akkor is. Így ezért, úgy azért... (Önnél sosem tudni) ;-) Nagyon jó írás!
Aktuális!!!
Üdv,
Pinokkió
Nagyon tetszett ez a kis írása, de gondolom megérte?
Csak azt nem értem, hogy mire is volt kíváncsi a Tanár úr, hogy mennyi lové jön össze, vagy mégis bízik az emberekben?
Hát akkor még a diploma sem ér semmit, ha ezzel ilyen jól lehet keresni?
Milyen érzést váltott ez ki önből, alázatot? Az adakozókból szánalmat?
De tudja az az ötszázas?......
Üdv. István
Én is adok egy ötöst. :)
Tetszett mint írás, de azért nem próbálnám ki a gyakorlatban. Még az is kellemetlen érzéssel töltött el egyszer, amikor egy szerencsétlen muzsikusnak, aki mellett minden hónapban elmegyek egyszer oda s vissza, pech, hogy nem volt nálam egy fillér se. Mert ilyen is van, hogy látszólag jól szituált, jól öltözött ember is lehet "koldus szegény". Még át is futott az agyamon - ha tudnád? De ez csak addig tartott, odafelé. Visszafelé már az összes aprót, számolatlanul tettem a tokjába. Jó érzés volt adni.
Üdv.
Éva
Nekem is azok a segélyen lévő emberek jutottak eszembe akiket most az utcára zavartak utcát seperni azért, h. jövőre megkapják a havi csökkentett segélyt -ha jól tudom, 16E/hó lesz-.
Semmi jóra nem számíthat senki ezek után. És ezek az emberek közt szép számmal vannak idősek, én szégyellem magam, mikor elmegyek reggelente mellettük.
Mert tudom, h. ha nincs ez a helyes pofim, és kevésbé vagyok harcias, most én is ott lennék.
Maga egyik meglepetést a másik után okozza nekem:D
Komolyan elment? Engem nagyyon érdekel!
Üdvözlöm, Tyson
Bátor cselekedet volt! Mi lesz a következő akció? :)
Üdv,
L.
Ezt a hozzászólást csak bejelentkezett felhasználók láthatják.
Bokor Úr! Nem csalódtam. Az írás címe és az író neve olvasásra csalogatott. Megérte.
Köszönjük Tanár úr!
Ez a kis túraleírás tetszett nekem. Hogy Ön mire nem képes értünk?!
Pussz,
Tündér
A jó célért sok mindenre képes vagyok.
Bokor
Kedves Bokor Úr!
Még nem volt szerencsém Önhöz, de ez az írás eszembe juttatja mennyire megalázó mondjuk a segélyezés körüli hercehurca is. Valahogy pontosan át tudom érezni a megaláztatás kínzó élményét.
A koldulással viszont csak egy bajom van, amikor életerős és tettre kész emberek direkt kihasználják a lehetőséget és visszaélnek vele. Nem kicsit pofátlan módon. Amikor az ember ételt akar adni és kikéri magának a kéregető, pedig épp arra hivatkozott, hogy éhes... de ez csak egy kiragadott példa.
Köszönöm, hogy olvashattam.
Üdv: Ailet
Köszönöm a megtisztelő látogatását!
A történet nem a visszaélőket hivatott kifigurázni (azok is vannak), inkább az emberek segítőkészségét kívántam tesztelni.
Bokor
Érzékeny téma, annyi szent.
Az írás jó volt!
Önnek is köszönöm a látogatását!
Bokor
Tisztelt Tanár úr!
Mély tiszteletem Önnek. Ha igaz, ha nem, akkor is. Így ezért, úgy azért... (Önnél sosem tudni) ;-) Nagyon jó írás!
Aktuális!!!
Üdv,
Pinokkió
Önnél lehet tudni?
Köszönöm, hogy megtisztelt!
Bokor
Igen Tisztelt Tanár úr!
Nagyon tetszett ez a kis írása, de gondolom megérte?
Csak azt nem értem, hogy mire is volt kíváncsi a Tanár úr, hogy mennyi lové jön össze, vagy mégis bízik az emberekben?
Hát akkor még a diploma sem ér semmit, ha ezzel ilyen jól lehet keresni?
Milyen érzést váltott ez ki önből, alázatot? Az adakozókból szánalmat?
De tudja az az ötszázas?......
Üdv. István
Én is adok egy ötöst. :)
A nyomort át lehet íróasztal mögül érezni?
Kézben az az ötszázas is másképp fest.
Bokor
Kedves Bokorur!
Tetszett mint írás, de azért nem próbálnám ki a gyakorlatban. Még az is kellemetlen érzéssel töltött el egyszer, amikor egy szerencsétlen muzsikusnak, aki mellett minden hónapban elmegyek egyszer oda s vissza, pech, hogy nem volt nálam egy fillér se. Mert ilyen is van, hogy látszólag jól szituált, jól öltözött ember is lehet "koldus szegény". Még át is futott az agyamon - ha tudnád? De ez csak addig tartott, odafelé. Visszafelé már az összes aprót, számolatlanul tettem a tokjába. Jó érzés volt adni.
Üdv.
Éva
Ön beszél? Hisz minden írását átélte. Ön is kipróbálja a gyakorlatban a műveit! Akkor tisztában van az átélés fontosságával.
Bokor
Hát, én biztos nem próbálnám ki.
Nekem is azok a segélyen lévő emberek jutottak eszembe akiket most az utcára zavartak utcát seperni azért, h. jövőre megkapják a havi csökkentett segélyt -ha jól tudom, 16E/hó lesz-.
Semmi jóra nem számíthat senki ezek után. És ezek az emberek közt szép számmal vannak idősek, én szégyellem magam, mikor elmegyek reggelente mellettük.
Mert tudom, h. ha nincs ez a helyes pofim, és kevésbé vagyok harcias, most én is ott lennék.
Ön megfogta a lényeget.
Bokor