Könyvemből

Látogatók száma: 49

Íme egy másik részlet. Az első két oldala a könyvemnek.

Látomásérzés…

Vasárnap van, furcsa érzéssel ébredek. Jön egy sugallat, hogy nem lett volna szabad felkelnem. Elhessegetem ezt az érzést, valótlannak tartom ugyanis. Nyugodt lélekkel tovább végzem a teendőimet, leülök egy papírhoz, meg egy ceruzához. Tudniillik utálok főzni. Irományom eredményeként megszületik a listám mi mindent, kell meg vennem a hétvégére. Ténykedés közben az a fura érzés, amit ébredés után éreztem, megint előjön, megtámad, nem enged. Gondolataimba mélyedek, hogy mikor éreztem így magam utoljára, de a csengő hangja véget vet fantáziálásomnak. Odalépek a kamerákhoz, majd széles mosollyal engedem be a postást. Megjött ugyanis a Schallert könyvsorozat, amit rendeltem. S nagyjából eddig terjed a belém szorult romantika. Az ajtóban a tőle megszokott kedves hangon szólít meg.
- Kedves Netty kisasszony itt vagyok a csomagjával, ami ma érkezett magácska részére. Remélem nem várt sokáig rá.
- Áh! Dehogy, megbocsátok. Köszönöm. - Fizetek, s egy elegáns mozdulattal távozásra buzdítom, csodálkozó tekintettel távozik. Sebaj, bizonyára megszokhatta már ezt tőlem. És végre megtekinthetem a könyveket, jobbak, mint reméltem, el is rabolnak. Aztán pár óra múlva arra riadok, hogy alig látok, mert már erősen sötétedik, és én kellőképpen meg haragszom magamra. Látom az ebédemet, amit most fel kell váltania a vacsorának. Ezt inkább most kihagyom, inkább elindulok a szeretett éttermembe, az estebédemet pedig megörökli a kutyám. Most már úgy is van ürügyem nem főzni, ugyanis igyekeznem kell, mert 3 napom van arra, hogy meggondoljam, s visszaküldjem a könyveket kifejezvén nem tetszésem. Ilyet természetesen nem fogok tenni, no de olvasni kell szakadatlan, hogy lássam milyen is az új Schallert. Imádom ezt a sorozatot, kimond minden lényegeset, belegázol a lesajnált értékekbe, továbbá ami még ebben a világban valamire ildomos, s méltó módon emeli ki azt. Egész úton a könyv miatt álmodozom, de mire a holdfénybe érek, rendezem a gondolataimat. Az étterembe érvén megállapítom, ez a hely szép, és elég tágas a társadalmi élethez. Leülök a szokott asztalomhoz, s rákacsintok kedvenc pincéremre. Visszamosolyog rám, odajön hozzám s én, rendelek. Milyen édes! Hamar kihozza nekem a finom salátát, amit kértem. Aztán falatozni kezdek, illetve kezdenék, ha hagynák! Ilyen nincs! Ezt én most elhiszem??? Ez a mai világ egyre szemtelenebb! Egyszerűen nem lehet felfogni azt, ami történik most körülöttem. Az egyik pillanatban még békés, a másikban pedig rászakad az emberre valami nem várt kellemetlenség. Az első falat után őrület kezdődik imádott éttermemben. Álarcosok érkeznek. Olyat, mint pl. az udvariasságot nem ismerő fiatal skacok berúgják az ajtókat, s elropogtatják golyóikat az őrökre. Hideg egybe maradt fejjel zuhanok az asztal alá, s közben hálát adok a hosszú terítőnek, mely eltakar. Ugyanis egy ember kivételével mindenki kimenekül a teremből. Na, nekem eszemben sincs! A srácoknak pechük van, mivel nem tudják egy volt bér gyilkosnő is, tartózkodik a teremben. Aki történetesen ma már egy hekust játszik, s persze most nem hiányzik a mesebeli fegyver sem. Ez a gengszternő én vagyok immár 15 éve. A táskám az asztalon maradt észrevétlenül nyúlok érte, s figyelő álláspontot veszek fel. Nézem őket, a kasszákra koncentrálnak. Hát igen. Ez egy menő puccos hely, bőven akad bevétel, azt hiszem. Idegesek, kapkodnak, s még figyelmetlenek is! Megállapítom, hogy amatőrök.
Elindítom a karomon lévő detektor órát, lenyomom a személyes jeladómat, egy felvillanó lámpa jelzi működését. Valahol egy földalatti titkos helyen, remélhetőleg ezúttal is felvillan egy figyelmeztető lámpa. Márk a társam miután ki keresi, hogy hol vagyok a letapintó segítségével, azonnal utánam siet.
Ez így megy már egy ideje, folyamatosan egymás árnyékai vagyunk. Hál istennek ez így alakult. De ez muszáj is, mert másképp nem tudnánk együtt dolgozni asszem. A húgom egyébként karate harcos, őt is hívhatnám, ketten megennénk reggelire ezeket, de ez per pillanat elvetélt ötlet, mert ehhez elő kellene vennem a mobilom.

Kinézem az egyiket, azt, amelyik azt az egyetlen embert taszigálja rajtam kívül, aki bent maradt. Egy ártatlan öreg nénit. Ez rám illusztratívan hat. Kifordulok rejtekemből. Már épp megindulnék azzal a szándékkal, hogy agyon verem, mikor éles hasító fájdalom éri a fejem. Edzett csajszi lévén szerencsére nem lesz semmi bajom. Dühödten megfordulok, az egyik suhanc támad rám, hangosan kiabál. Szemrebbenés nélkül kitámasztom magam, megfeszítem a karizmaimat s a nyakát célzom meg a talpammal, s lendületes ütéssorozattal szétgyűröm az arcát. Mire földet ér már halott. Elmosolyodom, szikrázik egyet a szemem, vérszemet kapok. Késsel felém hadonászó társát megrúgom, a kése kiesik a kezéből, egy falnak csapódik, rám mered, tiltakozón ordít fel, késő. Késő. Hajt az a vadászösztön, ami nélkül nem lehetnék az, ami ma vagyok. Felkapom az ezüstnyelűt, s az ordítás abbamarad. Egyetlen egy mozdulattal vágom el a torkát. Hosszú, halk suttogással esik el. Még élete vége előtt kiintem.

A cikket írta: Netty33

előző cikk

2 szavazat