Magyar virtus

Látogatók száma: 46

1. rész: A bejelentés

Gerhard Wittmann a mosdó feletti tükörben nézi magát kézmosás közben és megállapítja, hogy kopaszodik. Negyvenkét évesen túl korainak tartja a hajhullást, és eldönti, mindenekelőtt felhívja az orvosát és időpontot kér egy alapos kivizsgálásra, mert ez nem normális dolog, és neki még két kisgyereket fel kell nevelni.
A szupermodern mellékhelyiségből visszatér a barokk stílusú, közel harminc négyzetméteres irodájába, helyet foglal a hatalmas íróasztala mellett, melynek politúros, csillogó asztallapján ott tornyosulnak az aláírásra váró kimenő leveleket és a beérkező postát tartalmazó irattartók, mert minden napja ezek átnézésével kezdődik. Kivéve a mai napot, most Gémes főorvos telefonszámának felhívásával kezdődik. Fátyolos női hang jelentkezik és közli, hogy a rendelési idő nyolc órakor kezdődik, majd lecsapja a telefont.
Ezt vele nem teheti meg, elvégre egy nemzetközi cég magyarországi leányvállalatának vezérigazgatója, aki tetemes biztosítási díjat fizet ahhoz, hogy egészségügyi problémáival bármikor foglalkozzon a biztosító társaság által finanszírozott egészségügyi intézmény.
Halántékán kidagadnak az erek, újra hívja a telefonszámot és üvölt az asszisztensnővel, nem hagyva időt neki a megszólalásra, ám amikor levegőt vesz, a vonal másik végén, nyugodt hangon megszólal Gémes főorvos:
- Üdvözlöm, Wittmann úr! Mindenkor szívesen látjuk, ha munkaidőben befárad hozzánk. Mikorra várhatjuk?
Rápillant a szemben lévő faliórára és megjuhászodott hangon válaszol:
- Bocsásson meg, főorvos úr, azonnal átnézem a naptáramat.
Idegesen lapozgat, ám két héten belül nem talál benne szabad időpontot. Végül három hét múlva esedékes időpontban állapodnak meg.
Dühös magára, ez nem az ő stílusa, lassan átveszi a magyar tempót, ami nem igazán kívánatos, jobb lenne, ha maradna az eredeti angol mentalitásánál, mert felesége egyre gyakrabban nyaggatja, hogy menjenek haza Londonba, csakhogy ott visszamenne beosztottnak, itt pedig első ember lehet, nagy fizetéssel és bónuszokkal.
Kopogtat a titkárnője, választ sem várva benyit, köszön és a tárgyaló asztalra teszi a hatalmas ezüst tálcát, rajta a szokásos reggelijével.
- Vezérigazgató úr, Dobai Ákos, a fényezőműhely vezetője szeretne önnel beszélni, csak öt percet kér.
- Nem érek rá, küldje el, semmi dolgom vele! Beszéljen az igazgatójával!
Kimegy a titkárnő, pontosan tudja, hogy reggeli után már tud beszélni a főnökével, nagy hibát követett el, mert rossz időpontban szólt Wittmann úrnak.
A titkárságról nyíló dohányzóban várakozik a fényező üzem vezetőjének fél éve kinevezett, alig harminckét éves, vékony, magas fiatalember, akinek arcáról sugárzik a derű, pedig a titkárnő sejtése szerint, nem éppen szívet melengető témában keresi a vezért.
- Ákos, mivel kínálhatom meg? Kávé, tea, gyümölcslé? Kicsit várnia kell, mert a vezérigazgató úrnak pillanatnyilag halaszthatatlan elfoglaltsága van.
- Tudom, Kittike, most reggelizik!
Elpirul a titkárnő, mert hazugságon kapták, majd sarkon fordul és otthagyja a fiatalembert. Mit tud ez a srác a cégen belüli íratlan szabályokról? Az angol vezérigazgatót nem szabad zaklatni mindennemű piszlicsáré gondokkal, arra valók a magyar igazgatók, egyébként is, a középvezetői szinten szinte minden orvosolható. Például róla is azt hiszik, hogy egy titkárnő, pedig nem az, a vezérigazgató diplomás asszisztense, aki előzetesen megszűri a postát, egyes levelekre öntapadós, levehető kis cédulán tudatja főnökével az álláspontját, vezeti a cégszintű értekezletek határozatait, archiválja azokat és a belső információs rendszeresen belül eljuttatja az érdekelteknek. Nem kell valamennyi határozatról értesíteni a teljes állományt, az káoszhoz vezetne, majd a különböző vezetői szinteken eldöntik az illetékesek, hogy beosztottjaikat miről és milyen formában informálják a változásokról. Ennek eredményeként olajozottan működik a magyarországi leányvállalat, az elmúlt évben is az elsők voltak a termelési adatokat és a nyereségességi rátát illetően.
Számára is fontos a reggeli, amelyet most fogyaszt el, elvégre a cég kibírja, hogy a vezér reggelijét kissé megfejelje, egy-két zsemlével, felvágottal, kefirrel, melyet úgy tekint, mint hallgatólagosan kivívott plusz cafetériát, és ha ügyesen csinálja, még ebédre is jut belőle egy szendvics, s megspórolhatja az ebédpénzt. Ebből egy évben kijön egy egyhetes nyaralás költsége. Bátran megteheti, mert úgysem mer miatta szólni senki, valamennyi vezetőnek szüksége van rá, mert nem mindegy, hogy az előterjesztésükre ragasztott cédulán mit jelez a vezérigazgatónak.
Ákos ritkán fordul meg az irodaépületben, nem kokettál a főnökök titkárnővel, nem gazsulál a vezetőknek és a pletykákat hallani sem szereti, de ez nem jelenti azt, hogy nem jutnak el hozzá a hírek, talán még több is, mint amire kíváncsi lenne, melynek oka éppen abban keresendő, hogy azokat köztudottan senkinek sem adja tovább. A második emeletről nézve kihaltnak tűnik a gyártelep, csak a hatalmas szerelő csarnokokat látni, melyeknek a gazdasági és személyzeti bejárata egyaránt az építmények ellentétes oldaláról nyílik, így innen nem látható, milyen szorgos munka folyik bennük. Pedig jó lenne, ha időnként a vezérigazgató is kimozdulna az irodájából, tenne egy sétát a termelő üzemekben, melynek során sokkal többet megtudna az üzemről, mintsem akár egy százoldalas adatokkal, számokkal teleírt anyagból. Öt éve dolgozik a cégnél, közlekedési üzemmérnökként végigjárta a stációkat, míg végük kikötött a fényező üzemben, ott volt szükség a munkájára és legnagyobb meglepetésére az üzemvezetőt ötvenhat évesen hirtelen nyugdíjazták és őt nevezték ki a helyére. Téglássy úr, a termelési igazgató, a kinevezésének átadásakor kiemelte, hogy fiatal, hozzáértő, tisztességes vezetőkre van szüksége a gyárnak, mert nagyarányú további fejlesztéseket tervez a cégcsoport, és az egyes leányvállalatok nyereségességének függvényében döntenek a helyszínekről. Kinevezése kapcsán az üzem dolgozói körében megoszlottak a vélemények, többen örültek és pozitív változásokban reménykedtek, az idősebb szaktársak azonban csalódtak, ugyanazok okok miatt, mert látni vélték új főnökük tiszta tekintetében az elszántságot, a tenni akarást, és nem utolsó sorban az ambíciót, mely szerint magát sem kímélve képes lesz küzdeni üzemük további eredményességéért. Hallott erre utaló megjegyzéseket, de nem tette szóvá, mert abban bízott, hogy előbb-utóbb beállnak a sorba azok is, akik nem adtak neki bizalmat. Képes volt bemenni a szabadnapján, vagy az éjszakai műszak kellős közepén, és amint a megszokott technológiában módosításokat vezettek be, maga is lehúzott az érintett munkafázisban néhány műszakot, hogy meggyőződjön a gyakorlati bevezetés kikerülhetetlen nehézségeiről, és alátámaszthassa álláspontját a normaszintek megállapításáról szóló értekezleten.
- Wittmann úr fogadja magát, tíz percet kap!
- Közben vehetek levegőt is? – kérdez vissza és pimaszsága hallatán Kittike kapkodni kezdi a levegőt.
A vezérigazgató középmagas, enyhén hízásra hajlamos, negyvenes évei felé közeledő úriember, akiről lerí, hogy életében nem végzett fizikai munkát, sőt, talán nem is tudna. Ákos legszívesebben megrázná a kezét, nehogy ráragadjon a kenyértésztaszerű puha valami, amit kézfogáskor érez, de az udvariatlanság lenne. Egy másodpercig megfordul a fejében, hogy semmi jót sem várhat ettől az embertől, de az úton csak előre lehet menni, és ha ez lesz a hattyúdala, azt sem bánja. Egy valakinek muszáj megfelelni, mert felállította a magával szembeni követelményeket, amelyeknek meg akar felelni, és hiába magas a léc, muszáj nekirugaszkodni.
- Mr. Wittmann, azért jöttem, hogy elmondjam önnek, mekkorát hibáztam.
A vezérigazgató orráról lecsúszik a szemüveg, s aranykeretén megcsillan a napfény, melynek láttán Ákos alig tudja türtőztetni magát, nehogy hangosan felnevessen.
- Hallgatom. Mit mondott, ki maga?
Ó igen, úgy tűnik Mr. Wittmann fejében telített a winchester, pedig bemutatkozott, ám a kézfogásuk után őt a tárgyalóasztal végére ültette, jómaga pedig a távoli behemót íróasztala mögé ült, és nincs kizárva, oda már nem jutnak el a hanghullámok. Gumilabdaként elpattan székéről és odaáll az íróasztal elé. Mr. Wittmann szemébe kiül a rettegés, mit akarhat tőle ez a munkásruhába öltözött fiatalember? Csengessen Kittinek, hogy hívja a biztonsági szolgálatot? Végül is, nem eshet baja, ott a fiókjában a revolvere.
- Közelebb jöttem, mert nem akarok kiabálni. Dobai Ákos vagyok, a színező üzem vezetője. Közös megegyezéssel megváltam egy munkatártól, aki lopta a festékanyagokat, amit a biztonsági kamera felvétele is bizonyít. Tehettem volna rendőrségi feljelentést, csakhogy akkor a nyomozás miatt esetleg csorbulna a cégünk imázsa, és nincs kizárva, hogy más területen is találnának visszaéléseket.
- És én miért nem tudok erről?
No, lám, sikerült az angolt felpaprikáznia, mert felugrik a székéről és farkasszemet néz vele.
- Miért nem tartotta be a hivatalos utat?
- Betartottam. Minden érdekelt terület egyetértett velem. A munkaügyi, és a jogi osztály vezetői is úgy ítélték meg, hogy nem kell feltűnést kelteni.
- Akkor mi a baj?
- A volt kollégám két hónap múlva beperelte a cégünket, hogy belekényszerítettük munkaviszonya közös megegyezéssel történő megszűntetésébe, és sokmilliós kártérítést követel. Mr. Wittmann, egyrészt azt is mérlegeltem, hogy egy nyugdíj előtt álló munkatársról van szó, és nem akartam, hogy a fegyelmije miatt ne tudjon elhelyezkedni, másrészt pedig a kollégáknak is példát akartam statuálni. Vállalom érte a felelősséget.
A vezérigazgató körülményesen megkerüli az íróasztalát.
- Ilyet még nem hallottam Magyarországon. Valaki vállalja tetteiért a felelősséget!
- Ez a magyar virtus! Csak azt kérem, hogy mielőtt kirúgna, az esti műszakváltáskor megtarthassam a termelési értekezletet. Szívesen meghívom erre az eseményre, mindössze negyedóra az egész, ám megértem, hogy nem tud eljönni, és úgy tudom, egyébként sem beszél magyarul.
- Mikor történt ez a sajnálatos esemény?
- Április 12-én.
Dobai Ákos lassan visszaballag az üzembe, élvezi a júniusi meleg napsütést, és arra gondol, hogy holnap utántól végre lesz ideje a szeptemberi esküvőjének szervezésével foglalkozni, Mónika úgyis több alkalommal szóvá tette, hogy semmire sincs ideje. Most lesz, több is, mint kellene. Szerényen él, nem költ feleslegesen, akár fél évig is kibírja munka nélkül. Szerencsére több autógyár is ide telepedett, csak talál valamelyikben munkát.
Hanem Mr. Wittmann iránt érzett szimpátiája elpárolgott. Kétsége sincs a felől, hogy kirúgja, még az lesz a hab a tortán, ha kap egy fegyelmit is. Nem számít, mert tiszta a lelkiismerete.
Aztán mitől tiszta? Visszakérdez magában és ez egy kényes kérdés. Fegyelmije kapcsán azonnal kiderül, hogy a munkaügyis és a jogász kollégája is kellemetlen helyzetbe kerül, pedig nem állt szándékában befeketíteni őket, egyszerűen betartotta a szolgálati utat és nyilvánvalóan ők is tudják, mekkora a hatáskörük, arról pedig egyikük sem tehet, hogy a cég volt munkavállalója nem tartja be a megállapodásukat. Semmi gond, a biztonsági rendszer felvétele ott lapul az íróasztala fiókjában. Ja, és az otthoni számítógépén is megvan, ha véletlenül innen eltűnne.
Sietősre fogja a lépéseit, három napja nem nézte meg, és ideje megkeresnie a lemezt. Erősen dobog a szíve, nő benne a feszültség és elsápad, amikor nem találja a fiókban a keresett felvételt tartalmazó diszket. Tudja, hogy az üzemcsarnokokban, a raktárakban, sőt, még az öltözőkben is ipari kamerák vigyáznak a rendre, és kétnaponta megsemmisítik a felvételeket. Náluk egy hete cserélték a kamerákat, az újak kisebbek, kevésbé láthatók.
Felhívja Mónikát, hogy elmarad az esti mozizás, mert nyolc óra körül ér haza, és munka után menjen el a szervizbe a kocsiért, ott találja a szerviz papírokat a számítógép mellett. Igaz, hogy kamaszkorba lépett a kocsija, de nem bírta elviselni, hogy Mónika a garázsba beállás közben meghúzta a bal hátsó kerék felett a kasznit, és súrlódás nyomán a Royal kék festésen ott a kerítés liba zöld színe. Szegény Szélvész egy vidéki kirándulás során a jégesőtől is kapott eleget, tulajdonképpen újra kellene fújatni az egészet, de felesleges. Amióta lejárt a kocsi garanciája, az egyik külső kerület márka független szervizében javíttatja, az olcsón és jól dolgozik.
- Kicsi szívem, találsz a gépemen egy „biztonsági tartalék” nevezető fájlt, légy szíves küldd át a mobilomra.
- A sajátodra, vagy a cégesre?
- Édesem, jó a kérdés, legyen mindkettőn!
Van valami furcsa az alig öt négyzetméternyi irodában, de konkrétan nem tudná megmondani, hogy mi nem stimmel, mert jön a műszakvezető kollégája, hogy a gyártósor számítógép vezérlésében állandó hibajelzést észlel.
Egy órába telik, mire kijavítják.
Ákos végigjárja a területet, és megkeresi Komócsin urat, a nyugdíjas minőségellenőrt, az egyetlen embert, akiben feltétel nélkül megbízik.
- Komócsin úr, szeretném magát megkérni, hogy nézze meg a festék készletünket, kellene nekem egy pillanatnyi készletbecslés.
- Meglesz, Dobai úr. Feltöltjük a délutáni adagot és megnézem.
- Szeretném, ha erről csak ketten tudnánk.
- Úgy lesz, főnök.
- Ne főnöközzön, Komócsin úr!
- Rendben, Ákos fiam.
Pityeg a telefonja, egyik a másik után, megérkeztek Mónika küldeményei.
Behúzza az irodája ajtaját, ez azt jelenti, hogy csak rendkívüli esetben zavarják. Bekapcsolja a számítógépét, előkeresi az utolsó hivatalos festék leltárt, az azóta raktárra vett anyagok listáját, majd a beérkező és kifutó autók számát, fényezési színek szerinti bontásban. Ehhez kell egy alap is, az elmúlt év első féléves adatai, melyeket szintén kigyűjt. Beállítja a számítási algoritmusokat és hagyja a számítógépet dolgozni.
Felhívja a telefonközpontost, és megkérdezi a vezérigazgató mobiljának a számát.
- Nem adhatom meg, Ákos, tudod, hogy titkosan kell kezelnem.
- Nem baj, Jóska, megértelek. Légy szíves tegyél nekem egy szívességet! Hívd fel Mr. Wittmann urat, hogy nem tudom átküldeni a mobiljára azt az anyagot, amit reggel kért tőlem, mert nem tudom a telefonszámát. Nagy szívességet tennél vele!
- Ezt megtehetem.
- Köszi, jövök neked egy szívességgel!
- Egy üveg bor is megteszi!
Hol az a medve, akivel kezet kell fogni?
- Kézcsókom, Kittike! Megadná nekem Mr. Wittmann mobiljának a számát? Át kell küldenem neki egy üzenetet.
- Jó napot, Dobai! Nem áll módomban telesíteni a kérését! Ha várna valamit magától a vezérigazgató úr, akkor megadta volna a telefonszámát! Viszlát!
- Ne siessen búcsúzkodni, Kittike, mert holnap reggel is a titkárságon kezdek, úgy vásároljon reggelire valót!
- Maga fenyeget?
- Én? Dehogy! Csak tudja, szépségem, reggel hatra járok és nincs érkezésem otthon reggelizni!
- A fene vigye el magát! Na, írja: 06-70…
Reggel óta lepkék repdesnek Kittike gyomrában, ez nála az idegesség jele, mert Mr. Wittmann lemondatta vele az egész napos programját, berendelte magához a biztonsági iroda vezetőjét, Boncza Bélát, akivel egy egész órát beszélgetett, és aki rettentő idegesen távozott.
Délután háromkor futár hozott egy elég nagy csomagot, majd fél óra múlva ismét megjelent a biztonsági iroda vezetője egy kisebb csomaggal. Négy órakor kiszólt a vezérigazgató, hogy Kittike nyugodtan menjen haza.
- Mr. Boncza, sikerült kigyűjteni, amit kértem?
- Természetesen vezérigazgató úr.
- Hozta, amiket kértem?
- Igen és ki is próbáltam, működik.
- Rendben, akkor munkaruhában lemegyek Dobai műhelyébe, fülemen lesz a készülék és maga szépen lefordítja nekem, amit kedves barátunk a kollégáinak elmond. Addig hátravan két óránk, az alatt megnézzük, merre jártak vezető kollégáink az elmúlt negyedévben. Előbb azonban mutatok magának valamit. Nézze, itt van a telefonomon. Nem ismerős? Most érkezett egy magán telefonszámról.
Izzad a nagydarab biztonsági főnök, mert ezen a felvétel bizony kétséget kizáróan egy raktári lopást rögzített, és neki erről senki sem szólt. A felvétel április 12-én készült és az archiválási kódja a két nap múlva esedékes törlésre utal. Emiatt nála fejek fognak hullani.
- Kivizsgálom, Mr. Wittmann.
- Nekem az kevés lesz. Majd visszatérünk a dologra, előbb nézzük meg, merre jártak vezető társaim az elmúlt negyedévben.
A gyártelep egész területén kártyás beléptető rendszer működik, és minden egyes dolgozó, beleérve a vezérigazgatót is, különféle jogosultságokkal rendelkezik. Mr. Wittmannon kívül négyen vannak, akik bármikor bárhová beléphetnek, a két igazgató, a vezető jogtanácsos és a biztonsági iroda vezetője. Kiderült, hogy az utóbbin kívül senki sem ismeri a mondást, mely szerint Oculus domini saginat equos, azaz gazda szeme hizlalja a jószágot.
Háromnegyed hatkor átöltözik a munkás overallba, fülébe teszi a fülhallgatót, fejére meg a védő sisakot, bakancsot húz és elindul Dobai üzemébe. Útközben német származású nagyapja mondása jár a fejében: Tröste Gott den Herrn, den der Knecht lehren musz (Nyomorult gazda, kit a szolga tanít.)
Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

támogatóink