újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Magyar virtus

Látogatók száma: 36

3. rész: Dolgozik a vezér

A gyár betonozott telkén hangosan dobol a záporeső. Mr. Wittmann a gazdasági igazgató és a belsőellenőrzési irodavezető társaságában lemegy az üzembe, melyben a rendőrség leállítatta a gyártósort, mert nem szeretnék, ha baleset történne a helyszínelés ideje alatt. Dobai leütését gyilkossági kísérletnek tekinti a nyomozóhatóság, és ennek megfelelően járnak el. Az üzem dolgozói - vérmérsékletüktől függően - szitkozódnak, vagy apátiába süllyednek, mert biztosak abban, hogy készenléti díjat kapnak arra a napra, ami a fizetésüknél lényegesen kevesebb, ráadásul a kiesett munkát is pótolniuk kell, mert nem maradhatnak le a termeléssel. A végén igaza lesz Dobainak, és a cég tulajdonosa összekapja a gyárát és áttelepíti Szlovákiába, ahol magasabbak ugyan a bérek, ám az autógyártásból komolyabb tapasztalattal rendelkeznek.
Komócsin úr elvégezte a raktári leltározást, és úgy gondolja, hogy itt az ideje szóba elegyedni a vezérigazgatóval, akiben felismerte a reggeli termelési értekezleten részt vett ismeretlen munkást, akinek olyan furcsán állt a fején a munkavédelmi sisak, persze, nem tud magyarul, nyilván alatta a fülében volt valami szerkentyű, amin keresztül fordították neki az üzemvezető mondandóját. Megtanulhatna magyarul, ha itt akar hosszútávon dolgozni, mert az egy dolog, amit fordítanak neki, az meg másik, ami valójában elhangzik. Rémlik, mintha valakitől azt hallotta volna, hogy a vezérigazgató német származású, akkor pedig beszélhet vele németül, egy próbát megér. Odaoldalaz a vezérigazgatóhoz, és amikor senki sem figyel rájuk, megszólítja, hogy szeretne vele beszélni, menjenek ki az az udvarra, a bejárati ajtó előtti előtető megvédi őket az esőtől, mert nem szeretné, ha más is hallaná, amiről tájékozatni akarja. Sorra elbeszéli, milyen feladatot kapott Dobaitól, és milyen számításokat tervezett elvégezni Ákos, de már nem lehet megnézni, mert a számítógépét is összetörték.
- Azt tudja, Herr Wittmann, hogy Dobai elődjét azért küldték el nyugdíjba, mert képtelen volt felszámolni a lopásokat.
- Ez mikor történt, Komócsin úr!
- Hát, van annak már vagy fél éve is!
- Szeretnék magával nyugodt körülmények között beszélgetni. Megkérem, hogy holnap reggel hét órára jöjjön fel az irodámba.
- Ott leszek, vezérigazgató úr.
Megjelenik az ajtóban Boncza, nem tudni, mióta hallgatta a beszélgetésüket.
- Mr. Wittmann, szeretném magának bemutatni a nyomozást vezető századost, akivel együtt jártam a rendőrtiszti főiskolára.
Takács Géza százados kézfogása határozott emberre vall, aki most sem köntörfalaz:
- Mr. Wittmann, igyekszünk minél hamarabb végezni. Kérem, próbálják megoldani, hogy a dolgozók elhagyják az üzemet, várakozzanak az irodaházban, egy óra múlva megyek a kollégáimmal, akkorra kérek egy irodát, amelyben egyenként elbeszélgethetünk velük. Minden információra szükségünk lesz.
Mr. Gerald Wittmann kollégáival visszatér az irodaházba, és kiadja nekik a feladatokat, maga pedig bezárkózik az irodájába és előveszi a lemezeket, valami nagyon nem stimmel a felvételeken, de nem tudja, hogy mi az. A nagyobb baj az, hogy nem jut eszébe, kitől kérhetne tanácsot, egyszerűen senkiben sem bízik, Dobaiban bízna, de ő most az életéért küzd, Komócsinban is bízna, az öreg szakiban, csakhogy valószínűleg ez a feladat meghaladná a képességeit. Végül eszébe jut Müller Manó, a nagyobbik kislánya barátnőjének az édesapja, aki számítógépes mérnök ember. Benne bízna, ha vállalna egy kis plusz munkát, amelyet kifizethetne a vezérigazgatói keretből, amit a vészhelyzetek kezelésére különítettek el számára, és ennél nagyobb baj nem is lehetne. Átadhatná a rendőröknek is, csakhogy egyrészt Boncza nyilvánvalóan jó viszonyt ápol a századossal, másrészt pedig nincs kizárva, hogy a rendőrség számára érdektelen információkat hordoz, ám azok attól még a munkavállalókra, a cég dolgozóira nézvést munkaköri kötelezettségszegést is tartalmazhatnak.
Az új modell tervrajzai itt vannak a szobájában lévő széfben, és úgy érzi, nincsenek biztonságban. Felhívja a bankját, széfbérlet ügyében és egy óra múlva várják. Vezérigazgatóként, a cég nevében bérli, de a jelszó dédnagyanyja leánykori neve és születési dátuma lesz, melyet idegennek igazából kitalálni nem lesz könnyű. Valahol a szerénye mélyén megtalálja a két évvel korábbi modell komplett tervrajzát, melynek borítóját átcseréli az újéval és beteszi a széfbe, a másikat pedig az aktatáskájába teszi, az megy a banki széfbe.
Kiszól az asszisztensének:
- Kittike, drága, kerítse elő nekem Mr. Szénásyt, azonnal jöjjön, fontos ügyben kell vele beszélnem.
Aztán, mint aki jól végezte dolgát, feltesz egy komolyzenei lemezt, és megpróbál relaxálni.
Mit is mondogatott az angol nagyapja? Don’t put all your eggs in one basket. (Ne tedd minden tojásodat egy kosárba.) Hát, nem is teszi.
Nincsenek kétségei, már szinte valamennyi gyári dolgozó tud az eseményekről, Pentele lopásáról legalább annyit, mint Dobai leütéséről, hiába hallgattatta el a belső telefonhálózatot. A hírek vírusként terjednek a levegőben, melyet megakadályozni lehetetlen. Mindenütt emberek dolgoznak.
Amikor Boncza Bélával nézegették a biztonsági kamerák felvételeit, nagyon idegesnek tűnt a férfi. Mikor is szerelték fel az új kamerákat? Csak úgy szórakozásból megnézi a számlázott árakat és az árajánlatokat. Hoppá! Miért került kétszer annyiba, mint amennyivel a másik két árajánlatban szerepelt?
Mr. Gerald Wittmann kenyértészta szerű ujjaival vadul veri a számítógépet, rákeres a kamera típusra és megvan, amit keresett! Mikrofon is van benne! Persze, a felvételekről letörölték a hangot!
Szénásy Joachim sápadt, fehér, mint a fal. Alig van annyi ideje Mr. Wittmannek, hogy a számítógépéről eltüntesse a korábban nézett fájlokat.

- Mr. Szénásy, kérem, hogy az elmúlt három éve teljes anyagbeszerzéséről, felhasználásáról, a selejtekről, valamint az esteleges készlethiányokról kérek egy kimutatást, árufőcsoportonként, holnap délután egy órára.
- De hát az nagyon sok munka!
- Azért nem holnap reggelre kérem! Mi a baj? Rosszul van?
- Nem, semmi bajom, csak az idegesség.
- Miért ideges? Nekem kellene idegesnek lennem! El kell mennem és a kórházba is benézek, hátha már jobban van Mr. Dobai! Ugye tudja, Mr. Szénásy, hogy a saját betegünknek tekintjük!

Kittike a sértett kisasszonyt játssza, kibámul az ablakon, semmi sem érdekli, még az eső sem, pedig nincs ernyője, a kocsija szervizben van, a barátjának gyereknapja van, azaz a két gyermekével kell foglalkoznia, így meglehetősen magányosnak érzi magát. Az eső nem javít a kedélyén, sokk érte reggel, amikor közölte vele a vezérigazgató, hogy többet nem kér a reggelijéből, leütötték az egyik üzemvezetőt és kiszállt a rendőrség, amely önmagában is nagy bajt jelez, ráadásul gyilkossági kísérletnek tekintik az üzemvezető bántalmazását, a vezérigazgató szóba sem áll vele, kell ennél több?
- Kittike, már harmadszor szólítom, mi történt magával? Elmegyek, és már nem jövök vissza, ha valami gond van, hívjon telefonon. A kórházba is bemegyek. Viszontlátásra!

Azt már nem köti Kittike orrára, hogy a céges telefont otthagyja az íróasztala legalsó fiókjában, s miután rezgőre állította, senki sem fogja észrevenni, amennyiben azonban bemérik, majd nagy kék ártatlan szemmel csodálkozik, hogy neki is feltűnt, vajon miért nem csörög, mert az képtelenség, hogy fél napig senki sem keresi.

Az egész városon át kell mennie, mire hazaér. A böhöm nagy szolgálati kocsival beáll a garázsba, majd átül a kisebb családi autóba, azzal megy a bankba. Feleségének felszól a kaputelefonon, hogy este később érkezik, mert egyik kollégáját kórházba vitték és muszáj meglátogatnia.

A bankfiókban maga a fiókvezető foglalkozik vele, pedig nem akart és nem várt ekkora felhajtást. Igyekszik természetesen viselkedni, és nem észrevenni a fiókvezető asszony tenyérbe mászó, alázatos stílusát. Fél óra alatt végez, és a szakadó esőben fut a kocsijához, persze, megint elfelejtette magával vinni az ernyőjét.

A kórházban nehezen boldogul magyar nyelvtudás nélkül, nagy nehezen talál egy rezidenst, akivel szót ért, s hamarosan megtalálja Dobai Ákos kezelő orvosát, aki szintén frissen végzett szakorvos és szívügyének tekinti, hogy betegét mielőbb meggyógyítsa, még annak árán is, hogy összetűzésbe került a főorvossal a felhasználható gyógyszereket illetően. Az erre fordítható szűkös pénzügyi keret miatt a főorvos igyekszik a minél olcsóbb gyógyszereket használni, pedig az új, drágább készítmények hatásfoka legalább tízszer akkora, és Szabó doktor eltökélte, hogy a vele egykorú páciense megérdemel egy nagyobb esélyt arra, hogy szövődmények nélkül meggyógyuljon. Annál is inkább makacskodik álláspontját illetően, mert megismerte Mónikát, Dobai menyasszonyát, és mélyen együtt érez vele, holott pontosan tudja, hogy munkáját nem szimpátia alapján kellene végeznie, nem is úgy végzi, erre nagyon jó oka van, de azt megtartja magának.

Meglehetősen unszimpatikus számára a kenyértészta képű vezérigazgató, és egyáltalán nem érti, mit keres itt, ám udvariasságból elbeszélget vele, bár nem akar sok részletet elárulni betege állapotáról, nem is teheti, és nem lenne etikus. Azonban Mr. Wittmann savó kék szemében felfedez valamit, ami csak a tiszta lelkű emberek szemében jelenik meg, majd vesz egy mély lélegzetet, és kertelés nélkül elmondja, milyen gyógyszerekre lenne szüksége ahhoz, hogy műtét nélkül meggyógyítsa Dobai Ákost, amely azért lenne kívánatos, hogy a műtéttel járó kockázatot elkerüljék, és gyógyulása után, kisebb horpadással a fején, de egészségesen élje az életét.

- Kérem, írja fel nekem a szükséges gyógyszereket, mindenképpen beszerzem. Ha már ennyire nyíltan beszélgetünk, elvigyem innen a kollégámat egy magánkórházba, vagy önök is képesek meggyógyítani?

Szabó doktor meglepődik. Gondolkodik néhány másodpercig, majd előveszi a vényeket, hogy felírja a gyógyszereket.

- Kérem, ne vigye el a kollégáját, másik kórházban sem kapna jobb ellátást. Bár a mi kórházunk épülete megérett egy alapos felújításra, ám a betegellátás színvonala a régi maradt, már amennyire a szűkös pénzügyi keretek között az lehetséges.

Mr. Wittmann elgondolkodik.

- Rendben. Mi nem is találkoztunk. Itt a névjegyem, és elkérem az ön elérhetőségét is. Kérem, folyamatosan tájékoztasson Dobai úr állapotáról. A gyógyszereket pedig hamarosan eljuttatom magához.

Útban hazafelé azt latolgatja, honnan szerezze be a gyógyszereket. A legegyszerűbb megoldás az lenne, ha felhívná a cég igazgatótanácsának elnökét, aki mellesleg a nagybátyja, de semmi kedve magyarázkodni, főleg nem az orrára kötni az elmúlt két nap eseményeit.
Reménytelen, hogy eláll az eső, ezért nem áll meg a szokásos cukrászdája előtt, hogy tortát vásároljon a gyerekeinek, inkább tovább megy, lassabban a szokottnál, hogy maradjon elég ideje átgondolni a teendőit.

A széf kulcsát és a kódját olyan helyre kell elrejtenie, ahol senki sem keresi, s ha véletlenül bárki rábukkanna, annak fogalma se legyen arról, mit talált. A kétszintes villában a gyerekek bármikor rátalálhatnának, sőt, felesége sem mentes a női kíváncsiságtól, ráadásul rendkívül pedáns, nem tűri a rendetlenséget, éppen ezért kedvenc szórakozása, hogy mindent a helyére tegyen, a szekrényekben is élére hajtott ruhaneműk legyenek, szóval, más helyet kell találnia. Heuréka! Egyetlen hely a villában, amely mentesül felesége rendmániájától, az pedig nem más, mint a garázs! Éppen megfelel a célnak!

No, akkor ideje előcsalogatni emlékezetéből, hogy mit tud Müller Manóról, azon kívül, hogy gyermekeik egy csoportba járnak az óvodába. Ez azonban meglehetősen szubjektív megközelítés, de most profi módon kell viselkednie.
A villája előtt kétutcányira leparkol, előveszi a mini laptopját, és kutakodni kezd Müller Manóról. Software guru, magánvállalkozó, bírósági szakértő és a rendőrségtől is gyakran kap megbízást. Úgy tűnik, lételeme a titoktartás, sem a munkájáról, sem a megbízóiról nem beszélhet, mert oda a megélhetése. Ez lesz ő embere!
Sokáig matat a garázsban, Eiride csodálkozik is rajta, hogy férje sokáig időz a garázsban, amely ismételten valamely nem kívánatos esemény bekövetkezésének az eredménye. Legutóbbi hasonló alkalommal ott próbálta a nagynénjétől ajándékba kapott kínai selyem nyakkendőjéből benzinnel kimosni a foltot, végül a nyakkendő tönkrement, a nénike megsértődött, mert sohasem viseli az ajándékát, szóval, ideje lenne elbeszélgetni Gerharddal, hogy engedje át neki a gyakorlati teendőket, úgy mindketten jobban járnak.
Kisfiuk még a délutáni álmát alussza, délután három óra felé jár az idő, akkor pedig mit keres itthon Gerhard? Ráadással, azzal fárasztja, hogy kislányukat ma ő hozza haza az óvodából, ami nagyon érdekes lesz, mert eddig még senki sem látta Mr. Wittmannt az óvodában.
- Gyalog megyek, legalább sétálok egyet.

Eiride visszafojtja kitörni készülő nevetését, mert Gerhard térdig érő sortban, rövid ujjú pólóban és vadonat új sportcipőben úgy néz ki, mint egy nagyra nőtt pufók kisfiú, s meglehet, hogy még a saját lánya sem ismer rá. Zuhogó esőben nem mutat jól ebben a szerelésben. Családon belül sem ismerik igazán Gerhardot, akit megtréfált a sors, mert kitűnő elméje, lágy szíve és ragyogó humora mellé egy puhány testet adott, mely ellen tiltakozott egy ideig, utána beletörődött és közel tíz éve azt a játékot játssza, hogy unalmas, kiszámítható csinovnyik, akit mindig elhelyeznek a nagy családi konszern valamelyik cégénél, a nem árt, de nem is használ pozícióba. Csak remélni tudja, hogy férje valaha kitör ebből a kalitkából.

- Nem tudom, mit tervezel Gerhard, de, kérlek, öltözz át, így nem mehetsz az óvodába.
- Pedig ezzel beleolvadhatnék az itteniek körébe.
- Nem hiszem.

Végül Mr. Wittmann elegáns fehér vászonöltönyben, kék ingben, hatalmas égszínkék ernyőt tartva a feje fölé, elindul az óvodába.

Mérges Müller Manó, mert éppen most kellene bemennie a rendőrségre, egy szétvert számítógépért, amiből ki kell nyernie a benne lévő adatokat, ám muszáj kérnie Takács Géza századostól egy óra laufot, hogy elhozhassa az óvodából a kislányát. Ám a baj nem jár egyedül, mert kislánya barátnőjének az apja, aki egy szót sem beszél magyarul, mindenáron beszélgetni akar vele, s nagy nehezen kiderül, hogy e mögött nem egyszerű barátkozási szándék, hanem kőkemény üzleti megbízás rejtőzik. Végül úgy oldja meg a gordiuszi csomót, hogy Mr. Wittmann vigye el magukhoz a kislányát, amíg elintézi a dolgát, utána érte megy, és akkor beszélhetnek a megbízásáról is.

Elállt az eső, s a hegy felett szivárványt húz a nap, és a két kislány - maguk között csivitelve - ott ballag a járdán, Gerald előtt, melynek láttán megnyugszik az ember háborgó lelke, lám, milyen szép családi idill.

Csalóka a látszat, mert Mr. Wittmann fejben sakkozik. Az ellenfél egyelőre ismeretlen. A játék is eléggé furcsa, mert a bábui időnként maguktól is araszolnak a sakktáblán. A király a nagybátyja, ő maga a királynő, a két vezér a termelési és a gazdasági igazgatója, a bástyái a jogi és a biztonsági iroda vezetői, a futók az üzemvezetők, és így tovább. Ja, igen, és van egy stabil parasztja is, Komócsin úr.

Innen kell nyerni! Innen szép nyerni!

Folyt.köv.

A cikket írta: Yolla

0 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: