Megszokások
Látogatók száma: 49
Remélem, nem csak nekem vannak megrögzött szokásaim, hanem korosztályomból mások is rendelkeznek hasonló rituálékkal, amelyek már életünk természetesen részévé váltak, olyannyira, ha egyszer kihagyjuk valamelyiket, felborul a komfortérzetünk.
Nálam ehhez csoporthoz tartozik az utazás otthonról haza, amikor rendszerint megállok az autópályáról való letérés előtti utolsó benzinkútnál, kávét iszom, újságot veszek, elszöszmötölök egy negyedórát. A következő útközbeni megálló a szomszéd település cukrászdája – nálunk ugyanis nincs ilyen intézmény - , ahol süteményeket veszek.
A tulajdonos felesége az eladó, mindenkihez van egy kedves szava és évtizedek alatt jó ismerősökké váltunk, ha rajtam kívül éppen nincs vevő az üzletben, akkor váltunk néhány szót. Erre szinte minden alkalommal lehetőségünk van, mert rendszerint dél körül érek oda, mely az ebéd ideje, és csak a hozzám hasonló úton lévőkre számíthat vevőként.
Elpanaszolta, hogy hetek óta keresnek munkatársat, akinek a cukrászműhelyben a kelt tészták készítése lenne a feladata. A településen lakik egy pék, aki jó szakember, és immár két éve munkanélküli. Megkeresték, hogy jöjjön el hozzájuk dolgozni, ám a jó ember elutasította a lehetőséget, nem kíván élni vele, mert kiszámolta, hogy jobban jár, ha munkanélküli marad.
Három iskolás gyermeke van, akik ingyen ebédet kapnak az iskolában, nem kell fizetniük a tankönyvekért sem, a családi pótlék, a munkanéküli segély vagy a közmunkáért kapott jövedelem szerény, de biztos megélhetést biztosít számukra és még dolgoznia sem kell. Bolond lenne munkába járni, hiszen kiszámolta, hogy akkor sem élnének sokkal jobban.
Elgondolkodtató történet. Vajon hányan vannak, akik hasonló meggondolásból kerülik a munkát? Kinek jó az, ha közpénzen eltartatják magukat és családjukat az életerős emberek? Meddig mehet ez így tovább?
Mi az oka ennek a mentalitásnak? A lustaság? Az igénytelenség? A kilátástalanság?
Az én generációmat még úgy tanították a szülei, ha becsületesen dolgozol, akkor boldogulsz. Mi még megtapasztaltuk a jól végzett munka sikerélményét, és el sem tudtuk képzelni, milyen lehet munka nélkül élni. Hogy ehhez mennyiben járult hozzá a szocializmusban a kötelező munkavégzés? Valamelyest igen, de a döntő az volt, amit otthon láttunk. Dolgoztak a szüleink, nagyszüleink sem tétlenkedtek, nyugdíjasként is állatokat neveltek, szőlőt, kertet műveltek. Nekünk, gyerekeknek is meg volt a magunk feladata, amely sikerélményt jelentett, ha elvégeztük.
A jelenlegi társadalmi, gazdasági viszonyok mennyiben járulnak hozzá a kialakult helyzethez? Hű, ez nagyon messzire vezet, nem is tudom minden fonalát felfejteni, nem is akarom, csak a jelenséget akartam felvetni, hogy a kedves olvasó tovább gondolhassa, mi lesz ennek a következménye.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Jómagam is a megszokások embere vagyok. De vannak megszokhatatlan dolgok, különösen a mi nemzedékünk számára. Amikről írtál, ezek is azok közé tartoznak..De ezeken kívűl megemlíteném az idegörlő bürokráciát, azt a nemtörődömséget,-szinte embertelenséget, amivel a dolgokat kezelik.Sajnos, jelenlegi helyzetemben módom van most ezt érezni. Nem tudom megszokni! :(
Puszi, Ilona
Mi lesz a következménye?Jobb nem belegondolni,hisz már felnőtt egy nemzedék,amelyik nem azt látta(Tisztelet a kivételnek),hogy apa,anya munkába jár,hanem azt,hogy minden jár és nem kell érte tenni semmit.Bezzeg a megváltozott munkaképességű embereket(rokkantakat)vissza kell vezetni a munka világába,ha belepusztulnak is!Ez már abszurd.Ha végiggondolja az ember,felmegy a vérnyomása,arra meg nincs szükség,ugye mert a magas vérnyomás népbetegség.Hát tesznek róla,hogy az legyen., és aztán eladják nekünk a drága gyógyszereket.Ezért jobb nem belegondolni!
Pussz.
Egészen más, aki be tud spájzolni... egy hónapra előre, ez is egy kényelmi szempont, egy életszemlélet, legyen meg mindene, amire szüksége van. Mondjuk, mert olyan a munkája... Vannak, kiknek ez a napi rituálé szórakozás is egyben és kikapcsolódás, hogy nagybevásárolnak, kényelmesen válogatnak a rengeteg árufelhozatal között. Megtehetik. Ismerek ilyeneket, bevágódnak a kocsijukba és nagy pakkokkal érkeznek haza. Megéri? Nekik biztosan.
Ami közel van, mondják, az a drága... Ez is egyfajta élet, de nem biztos, hogy nem minőségi... Erre rendezkedett be az, aki számára ez jelenti a napi rituálét. Le tud mondani a többről, a kevesebb, de jó javára...
Jó témát hoztál elő.
Nem kell ezen sokat agyalni, hiszen tudjuk, mi, miért van... Valamihez hozzá jutni csak úgy, kényelmes dolog. A tenni akarás, a többre vágyás sokaknál nem fontos.
Igen jól mondod, a mi generációnk másképp élt, másképp kellett élni. A munka kötelező volt, ha nem ... emlékszünk még rá.
Sokat elmeséltem már a család aprajának, 11 évesen a nyári szünetben az én feladatom a háztartás vezetése volt. Hetipiacos napokon - kedd, péntek, vasárnap -, az anyukám a piacon árult, nekem meg "kiadta", - mire apád délbe haza ér ebédelni, az étel az asztalon legyen...
Mit főzzek - kérdeztem. - Kimész a kertbe, amit találsz, borsó, bab, meg vághatsz csirkét is.
Ezért "nem gond" nekem a megélhetés ... csak nehéz. Kimegyek a kertbe ...
pusz:Klári
Én, aki csak kicsiben vagyok képes, mert nem ismerem a nagyobb léptékű lehetőségeket tudom a csínját-bínját a kelt tészta előállításához szükséges procedúrának is bele bele mernék vágni, ha ez lenne a szakképesítésem, de mivel nem ez, óhatatlan a tudat alatti leamortizálódás. Ugyan képes lennék e nagyban művelni, azt ami pedig kicsi..., ami tudom, csak addig az, amíg hozzá értő szakember meg nem magyarázza miből kell a több, ahhoz, hogy azt kapjam, amire szükségem van... szerintem egy pályatévesztett vagyok... vagy legalábbis gondolatban sokoldalú... én a munkát a nemén nevezem és nem szégyenlem...
Ez a jóember sem tudja, mit mulasztott el, mitől került volna egy picit közelebb a célhoz, ha egyáltalán volt neki olyan...
Én ma is tudom, nem elég egy szakma, amit jól műveltünk egykor, több kell, amihez akkor tudunk nyúlni, amikor szükségünk van rá... Nem kevésbé fontos, mint amiről papírunk van... Igen ám, de a mai világban mindenhez papír kell! Nem elég a szakmai tudás, a gyakorlat...
Sok lenne elmesélni, hogy miről, miért mondanánk le, vagy éppen ellenkezőleg, mit, miért lennénk képesek elsajátítani... a jelen, vagy a jövő érdekében. Hát ez a jóember azt hitte, hiszi, hogy minden örök... Hát nem úgy van az...
(Csak egy példa a múltból... apám bányász volt... de napszámban elvállalt nem kevés kukoricaföldet, művelésre... abból nekünk is jutott némi-nemű munka, ahogyan cseperedtünk... Megtanultam a pétisózás tudományát és a haszon mi volt? Betakarított kukorica, melyből mi is - gyerekek - kivettük a részünket. Morzsoltuk, ahogy azt illik. Megtanították!... És mi lett belőle? Kukoricaliszt és a kedvenc csemegém, a "gánica", amit anyám olyan jól el tudott készíteni...) Hát csak ennyi...
Kedves Yolla... én is a megszokások rabja vagyok! :-) Csak ennyi...
Pussz,
Éva