Menni vagy maradni?

Látogatók száma: 43

Felébred Döncike, körülnéz, ám nem lát senkit, majd felül, odakúszik a kiságy rácsához, erősen belekapaszkodik és feláll, így már a nyitott ajtón át belát a nappaliba, ahol édesanyja szorgoskodik egy nagy zöld fa körül. Szokása szerint kicsit megrágcsálja a kiságy rácsait összefogó zárólécet, csak utána sikkant egy nagyot, vegye már észre, hogy felébredt.

Tudja Marika, hogy felébredt a kisfia, mégis úgy tesz, mintha nem venné észre, folytatja munkáját, a fenyőfadíszítést, éppen az utolsó momentum következik, a kékes fényű izzósor elhelyezése. Amint kigyulladnak a fények az immár teljes szépségében pompázó karácsonyfán, Döncike rázza a kiságy rácsait, s közben hangosan gagyarászik, ezzel jelezve tetszését.

Fut is hozzá Marika, felveszi a gyereket és odaviszi a karácsonyi csodához, miközben halk duruzsolással elmagyarázza Döncikének, mit is lát valójában. Nyújtja kis kezét a gyerek, legszívesebben megfogná a díszeket, egyenként, egymás után mindegyiket és a fénylő égők is vonzzák. Ficánkol anyja karjában, jó lenne, ha letenné a padlószőnyegre, gyorsan odakúszna a csodához, megkapaszkodna az azt tartó dohányzóasztal szélében, felállna, és onnan máris elérné az alsóbb ágakat.
- Gyere, kicsim, tisztába teszlek, utána uzsonnázunk, majd este, apával együtt megünnepeljük a karácsonyt.
Ránéz Döncike az anyja arcára, és minden gyengédsége ellenére hangjában idegen felhangot vél felfedezni és azt hiszi, ennek okát kiolvashatja anyja szeméből, ám az őzbarna szempár is titkolózik. Nevet és ficánkol a pelenkacsere alatt, és anyja kis Gézengúznak nevezi, ami tréfás lehet, mert nevet is hozzá. Az etetőszékben is izeg, mozog, csakhogy ez már türelmetlenségének a jele, mert nyakában a partedlivel, nem téved, ha várja a finom falatokat, melyet műanyag tányérján elé is teszi anyja és etetné, de ő csak rázza a fejét, egyedül is elboldogul.

Nevet Marika, jól van, kisfiam, ügyes légy, biztatja és nevetve nézi, amint Döncike az apró falatokra vágott uzsonnájából egy katonát marokra fog, és megpróbálja vele eltalálni a száját, amely sikerül neki, csak elébb pofiján végighúzza az ételt, melynek eredményeként a vajkrém vékony csíkot hagy az arcán. Hat foggal már könnyű rágni, és megadja a módját az evésnek, lassan, ám módszeresen tünteti el tányérjáról egyik falatot a másik után.

Milyen ügyes Döncike, és tetszik neki a karácsonyfa, életében először élvezi a karácsony szépségét, nem is érti Marika, miért ragaszkodik Döme ahhoz, hogy a szentestét anyósáéknál, az ünnep másnapját meg anyjáéknál töltsék. Miért nem viselkedik Döme családapa módjára? Hiszen már hárman alkotnak egy új családot, pontosabban önálló családot, és ehhez méltón a karácsonyt is úgy illene tölteni, szűk családi körben, s nem hazaszaladni az immár nagyszülőkké avanzsált szüleikhez, hogy úgy ajnározzák őket, mintha még mindig maguk is kisgyerekek lennének. Hiába vitatkozott férjével, Döme hajthatatlannak bizonyult az utazást illetően, azért úgy döntött, hogy vita helyett december 22-én megrendezi az ő külön kis családi karácsonyát.

Szövetkezett Sanyi bácsival, a földszinten lakó, nyugdíjas öregemberrel, aki megvette neki a két és félméteres ezüstfenyőt, és belevágta a tartóba, Manci néni, a felesége, pedig sütött nekik háromféle bejglit, mákosat, diósat, gesztenyéset és negyediknek diós-rumosmeggyes linzert, ami igazán kuriózum, és megígérte, hogy másnap hoz majd a mézes bélesből is. Az ünnepi vacsorát maga főzi, Döncike kedvencét, csirkehúsból levest, sok zöldséggel, és Döme kedvéért pecsenyekacsát süt, melyhez krumplipüré és párolt káposzta lesz a garnírung.
Közben Döncike eltüntette az uzsonnáját, ideje megmosdatni és visszatenni a kiságyba, mert teríteni kell és befejezni a vacsorát.

Fél hatkor még nincs otthon Döme és Marika hiába hívja, kikapcsolva a telefonja.
Hatkor megvacsoráztatja Döncikét, fél hétkor megfürdeti és hét órakor már édesdeden alszik a kisfia.

Marika türelmetlen, elhúzza a függönyt és kinéz az ablakon. Az ünnepi díszbe öltöztetett körúton csúcsforgalom van, az autók egymásba érnek, a gyalogosok nagy csomagokkal közlekednek, elvégre most kell drága ajándékokkal meglepni szeretteiket, mert ez a szeretet ünnepe, és minél nagyobb és drágább az ajándék, annál nagyobb a szeretet. Vagy mégsem?

Leül az olvasóhelynek kinevezett fotelbe, előveszi a könyvét, melynek olvasására alig akad ideje, és az olvasólámpa fényénél megpróbál elmélyülni a regény cselekményében. Elnyomja az álom és az előszobából hallatszó beszélgetésre ébred.
Megérkezett Döme, a nagyszülőkkel együtt, akik felpakolták és elhozták az otthoni háztartásuk felét, legalább is annyi a csomagjuk.
- Marika, hol vagy, szívem? – keresi Döme, - gyere, nézd csak, meghoztam a meglepetés vendégeket, az idén nem kell elutaznunk!

Valóban meglepődik Marika, majd a puszik és ölelések után a két nagypapa azonnal megy megnézni az unokát, s addig suttognak felette, míg sikeresen felébresztik és Döncike éktelen nagy sírásba kezd.

A két nagymama elfoglalja a konyhát. Anyósa azonnal fikázza menye főztjét és kilátásba helyezi, hogy majd kezébe veszi a sütés-főzést, ugye, Arankám, nekünk ez könnyebben megy, várja nászasszonya helyeslését, aki inkább lánya arcát figyeli, melyen a kétségbeesés árnyékát véli felfedezni.
- Kislányom, Döme felhívott bennünket, hogy inkább mi jöjjünk, mintsem Döncikét kelljen utaztatni a fél országon keresztül. Ezzel akart örömet okozni neked!

Marika nem tudja visszatartani a könnyeit, kitör belőle a zokogás.
- Jaj, gyerekem, hát ennyire örülsz nekünk? – kérdi anyja és átöleli lányát, mintha még mindig kislány lenne. – Holnap este átjönnek a bátyádék is, hogy együtt legyen a család.

A karácsonyfán kialszik az izzósor. Biztosan a feszültséggel van a baj.