Merre jársz, Mikulás?

Látogatók száma: 47

Azt mondta Tónika, hogy nincs is Mikulás, azt csak kitalálták a felnőttek. De nem hiszek neki, mert ma délután alvás után megérkezett az óvodába az igazi mikulás. Piros köpenye, hófehér szakálla volt és olyan aranykeretes szemüvege, mint a Süveges Pisti apukájának. Még a hangjuk is hasonlított, de nem lehetett a Pisti az édesapja, mert akkor megismerte volna a barátom az édesapját. Igaz, fehér kesztyű volt a kezén, úgy simogatta meg a fejünket. És mindent tudott! Még azt is tudta, hogy Lencsike kibelezte az alvós babáját, ami nem szép dolog.
Apuci nem tudott értem jönni, helyette Ilonka néni jött az óvodába, a szomszéd néni, aki finom süteményeket süt, és ad belőle nekünk is. Mert mi ketten vagyunk apucival, nekem nincs anyukám, csak azt nem tudom, miért nincs. Nagyikám azt mondta, hogy az égben van, a Jézuskánál, onnan figyel bennünket. Miért ment oda? Nem szeretett bennünket? Apuci sohasem beszél erről velem, hiába kérdezgetem. Mi jól megvagyunk kettesben. Igaza van, valóban jól megvagyunk. Reggel azt mondta, hogy ma későn jön haza, mert túlórázik. Sok villanyt kell szerelnie.
Ma kivételesen Tónika is velünk jött haza az óvodából. Ilonka néni finom kakaót és vajas kalácsot adott nekünk uzsonnára, utána játszhattunk apuci számítógépén. Közben megettük a mikuláscsomag tartalmát. A Tónikáéban több mogyoró volt, az enyémben meg a szaloncukorból volt hárommal több. Amikor nem figyelt ránk Ilonka néni, akkor Tónika újra mondogatta, hogy nem létezik a Mikulás. Tónikáért későn jött az anyukája, ezért együtt vacsoráztunk Ilonka nénivel. Borsófőzeléket kaptunk rántott párizsival.
Tónika szerint a szülők teszik a cipőnkbe az ajándékokat. Ma nem alszom el, hanem kifigyelem. Megpucolom a cipőmet és kiteszem az ablakpárkányra. Kívülre szeretném tenni, de Ilonka néni nem engedi. Helyette korán ágyba dug, miután sokáig sikáltam a fogamat és megfürödtem. Érzem a finom illatát, amikor betakargat és jóéjt puszit ad. Lekapcsolja a villanyt, hogy aludjak. Behallatszik a televízió hangja, mert ő azt nézi a nappaliban.
Nem akarok elaludni, nem akarok elaludni… Elnehezülnek a pilláim. Csukott szemmel sem muszáj aludni.
Álmomban a piros kabátos, nagy szakállú Mikulás vállára veszi az ajándékokkal teli, nehéz puttonyát. Hosszú botjával kezében útnak indul a sűrű hóesésben. Széles vállán és a sapkáján egymásba kapaszkodnak a hópelyhek, amelyek a szakállában nem látszanak, pedig arra is esnek. Nem áll meg sehol, egyenesen idejön. Kopogtat az ablakomon, pedig a nyolcadik emeleten lakunk. „Hová tetted a cipődet, Bence?” – kérdezi és én válaszolok neki. Szöszmötölést hallok, meg ajtónyitást? Hol jött be a lakásba? Az ablakon? Az nem lehet, mert csak az ajtó nyikorog, az ablak nem. Felébredek. Az ajtó alatt fénycsík jelzi, hogy a nappaliban ég a villany. Felkelek és csendben odalopakodok az ajtóhoz. Lenyomom a kilincset és kikukucskálok.
Mit csinál apuci Ilonka nénivel? A kanapén ülnek. De miért csókolóznak? Pfujj!
- Köszönöm kedvesem, hogy beletetted Bencus cipőjébe az ajándékokat! – hallom apuci dörmögését.
Megint csókolóznak. Már nem érdekel a Mikulás, mert nincs, és az ajándék sem kell! Becsukom az ajtót. Visszafekszem az ágyamba és szememből potyognak a könnyek. Pedig nem akarok sírni! De sírnom kell, mert becsaptak! Apuci is, Ilonka néni is! Hangosan zokogok!
Nyílik az ajtó, bejön apuci. Felkapcsolja a villanyt, utána leül az ágyam szélére és megsimogatja a buksimat.
- Mi a baj, kisfiam? Rosszat álmodtál?
Szorosan átölelem a nyakát, és nyakába hullnak a könnyeim:
- Ni..nincs is Mikulás!Miért van itt…Ilonka néni?
A sírásomtól nem hallom apuci válaszát.

A cikket írta: Yolla

támogatóink