újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

Változik a magyar helyesírás

Látogatók száma: 62

Apróságok változnak a magyar helyesírási szabályzat legújabb kiadásában. A szakma szerint elmarad a szükséges nagy reform. A faszék helyes, a fa-szék helytelen marad. Ezt a faszék dolgok értem. A Kovácsék a szomszédban laknak, Faszék pedig az országban.

A soron következő tizenkettedik helyesírási szabályzat kiadása azonban nem érinti sokban a helyesírást. A kiadás legpozitívabb része az, hogy a jövőben azokat a többszörösen összetett szavakat is írhatjuk kötőjel nélkül, amelyek hat szótagnál hosszabbak. Viszont továbbra sem lehet majd kötőjellel írni a két tagból álló összetett szavakat, például az alumínium-megmunkálás ezentúl, is hibás lesz. Ezen túl az olyan szóösszetételeket sem lehet kötőjellel írni, mint a faszék és a pácsó, pedig a kötőjel megkönnyítené az olvasást.

Szembetűnő változás lesz, hogy míg korábban a kettős betűre végződő vezetékneveket kötőjellel kellett toldalékolni, addig a kettős betűre végződő magyar keresztneveket kötőjel nélkül, összeolvadással. Ez a szabály megszűnik, a jövőben már nem Mariannál fogunk találkozni, hanem Mariann-nál.
(Én eddig sem a Mariann-nál, hanem a barátnőmnél az Áginál találkoztam.)

További változás, hogy a betűszók után kapcsolódó tagot külön kellett írni, hamarosan viszont a kötőjeles megoldás helyes lesz a helyes. Eddig úgy írtuk helyesen, hogy OTP bank, ezentúl viszont OTP-bank lesz.
(Ezért nincs nekem a folyószámlám az OTP-banknál, hanem a takarékszövetkezetnél nyitottam, nehogy félreírjam!)

Az új szabályozás tartalmazza annak lehetőségét is, hogy egy mozi nevében lévő mozi szót nagybetűvel írjuk. Eddig csak arra volt lehetőség, hogy a Nemzeti Színház mellett azt írjuk, hogy Toldi mozi, a jövőben a Toldi Mozi is helyes lesz.
(Ezt nem is értem! A vezetékneveket és a keresztneveket eddig is nagybetűvel írjuk.)

Sőt a vendéglátó-ipari egységek neveit is írhatjuk csupa nagybetűvel, tehát a Búfelejtő Kocsma is helyes írásmód lesz.
(Hál' Istennek, a Rézangyal kocsmám nevét ezentúl is helyesen írhatom.)

Változik a számok toldalékolása is. Eddig csak úgy írhattuk azt, hogy elsején, hogy 1-jén, viszont ezentúl az 1-én is helyes lesz. Emellett az elsejei nyomán az elsej(e)i írható lesz 1-j(e)i és 1-(e)i alakban is.
A lásdból lehet ld., de lsd. nem!
(És a Nézd meg igen?)

A legnagyobb változás, hogy a -szerű utótagot a jövőben nem képzőként, hanem összetett utótagként kell írni. Tehát ezentúl nem ésszerű, hanem észszerű. A javaslat Kenesei Istvántól, az MTA Nyelvtudomány Intézetének igazgatójától származik.
(Itt csókoltatom Kenesei igazgató urat mindazokkal, akik nem a lieblingjei! Mert ez észszerű!)

Az olvasók számára szembetűnő változás lesz, hogy bár nyomdatechnikai okokra hivatkozva az újságokban eddig el lehetett hagyni a mellékjeleket, ezentúl erre nem lesz lehetőség, mert a technikai feltételek semmivel sem indokolják a jelek elhagyását. Tehát ezután csak Citroënt lehet írni, Citroent nem.
(Jó, hogy nekem Opelem van.)

Korábban bizonyos esetekben csak egyféle rövidítést tett lehetővé a szabályzat, ez viszont lazul. A római katolikust ezentúl róm. kat.-ként, az oldalt old.-ként, a lásd pedig nemcsak l.-ként, hanem ld.-ként is rövidíthető lesz. Lsd.-ként továbbra sem. Az eddigi kizárólagos B.ú.é.k. helyett viszont egyedül a BÚÉK forma marad helyes.

Előre is BUÉK a tanult szakmának!

A cikket írta:

11 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: emillio

Jo irás! nekemm teccc!
és csak tesenek magyarul mer' nem
mind olvasa külföldiűl!

Szia Emillio!
Csak, hogy te is megértsd!
,,Láttyátuk feleim szümtükkel mik vogymuk. Isa pur es chomuu vogymuk. Menyi milosztben terümtevé elevé miü isemüküt, Ádámut, és adutta vola neki paradisumut házoá."
Ez magyarul van! Hihihihi
emmillió puszi
Juli
Jo irás! nekemm teccc!
és csak tesenek magyarul mer' nem
mind olvasa külföldiűl!

megtekintés Válasz erre:

Meine Blümchen!

Er sollte sich gemäß mir nicht geändert haben!

Tschüss
deine Juli

Meine Juli,

das meine ich auch!

Küsschen, deine Blümchen

megtekintés Válasz erre: Virág

Sag Juli,

warum muss die altbewährt Normalien diversifizieren?

Kuss, deine Blümchen

Meine Blümchen!

Er sollte sich gemäß mir nicht geändert haben!

Tschüss
deine Juli
Sag Juli,

warum muss die altbewährt Normalien diversifizieren?

Kuss, deine Blümchen

megtekintés Válasz erre: Tündér

Juliiiiiiiiiiiiiii, nem! :)))))

De jó, mert eddig nem is így írtam! :D :D :D

megtekintés Válasz erre:

Eddig nem úgy kellett írni, hogy muszály???? :-(

Juliiiiiiiiiiiiiii, nem! :)))))
Köszönöm, Julika, hogy felhivtad erre a figyelmünket! Sajnos én már maradok a bevált régi szokásaimnál, azaz leszek rossz helyesiró, nem hiszem, hogy az agyamat már áttudnám programozni. Igy is minden olyan szavam, amiben hosszú i van, hibás, mert olyanom nincs.Meg még jó pár betűm.. De én kiegyeznék azzal is, ha csak ennyi hiba lenne az életemben..)))

megtekintés Válasz erre: Tündér

Szia Juli!

Minő szerencse, hogy a muszáj-t továbbra is így írjuk! :)))

Pussz,

Tündér

Eddig nem úgy kellett írni, hogy muszály???? :-(
Szia Juli!

Minő szerencse, hogy a muszáj-t továbbra is így írjuk! :)))

Pussz,

Tündér
Kedves Juli!

Jó, hogy felhívtad erre a figyelmünket!
Remélem, hogy a neten is módosítják a helyesírás ellenőrzést, mert most sem tökéletes.
Még nem tudom, ha vennék egy Citroent, hogyan teszek a e betűre két pontot?
Egyébként nekem is Opelem van.

Pussz: Yolla
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: