Belső vizsgálat
Látogatók száma: 155
Mindennek megvan a színe és a visszája. Az életkornak az, hogy sok mindent látunk, tapasztalunk a világban, éppen ezért nem létezik olyan momentum, amelyről eszükbe ne jutna egy-egy történet. Nem titkolom, ez is olyan, de miről jut eszembe? Az titok.
A sors iróniája, hogy az intenzív osztály a tízemeletes épület kilencedik emeletén kerül kialakításra, felette már csak a gépészeti szint és az élelmiszer ellátó helyezkedik el, melyben helyet kap a meleg ételt készítő konyha is, és az alatta lévő emeleten a műtők üzemelnek, a további hat emeleten zajlik a kórházi élet, a földszintet pedig a sürgősségi ügyelet, a járó beteg ellátás és a büfé foglalja el.
Ezen kialakításért hosszan hadakozik az igazgatónk, mind a fenntartó szervezettel, mint a tervezőkkel, de megértem őt, mert így a konyhai személyzet kevesebbet tud lopni, mert nehéz észrevétlenül kicsempészni a konyháról a nyersanyagot, továbbá nem zavarják az intenzív osztályon fekvő betegeket és a személyzetet, sem a váratlan látogatók, sem a ráérő munkatársak.
Nekem a hatágyas férfi kórterem a rezidenciám, Janié pedig, aki egyetlen férfiápoló a kórházban, a női kórterem. Igazgatónk a szokásos eligazítások egyikén közli a személyzettel, hogy azért dönt így, mert a betegeknek is fontos a szexualitás, még akkor is, ha a halál küszöbén toporognak, és könnyebben visszafordulnak onnan, ha egy kellemes női vagy férfihang szólongatja őket.
A magam részéről maximálisan eleget teszek a főnök elvárásának, makulátlan fehér köpenyem nem túl hosszú, hogy látszanak hosszú combjaim és a felső három gombját soha nem használom, hadd lássák a melltartóm szélét a betegek.
Most négy ágy foglalt, ott zümmögnek mellettük a műszerek, rákötve a komputerre, melyet a kis pultomnál figyelek és az orvosi utasításoknak megfelelően adagolom a gyógyszereket.
A legújabb beteg egyötvennégy éves férfi, aki karambolozott a kocsijával, betört a feje, megrepedt a csípője, belső vérzését is műtéttel kellett megszüntetni. Különös módon sajnálom szegényt, pedig nem lenne szabad, de nem tehetek róla, nekem mindig van kedves betegem, akire jobban figyelek. Most éppen ő az, akit altatnom kell, hogy ne érezze a fájdalmakat, de nem olyan mélyen, hogy a természetes életfunkciói megszűnjenek.
Sűrű haja teljesen ősz, még jól is áll neki, mert bronzbarna a bőre, látszik, hogy szoláriumba jár. A keze finom, sima, biztosan szellemi munkát végez. Nincs rajta egy deka felesleg sem, szerintem olyan jó negyvenesnek néz ki.
A másik három betegemmel már lehet kommunikálni. Egyeske megsimogatja a combom, amikor az infúziójába szúrom az injekciót, persze, úgy, mintha az véletlen lenne. Szemem sem rebben, ahogyan akkor sem, amikor Ketteske feje alatt igazítom a párnát és belebámul a dekoltázsomba. Hármaska orrcimpái reszketnek, annyira szívja magába a parfümöm illatát. Bezzeg Négyeske, a kedvencem, nem reagál semmire, pedig már három nap eltelt a műtéttől.
A déli nagyvizit után leviszik a fiúkat az osztályokra és kettesben maradunk Négyeskével, aki továbbra is az ébrenlét határán lebeg.
Az igazgató hív a csipogón, mikor ébreszti fel Négyeskét Vasas doktor, a kezelőorvos, mert a rendőrség már óránként zaklatja, hogy mikor lesz kihallgatható állapotban, és a családját is értesíteni kellene, csakhogy a bejelentett lakhelye tulajdonképpen egy iroda.
Vasas doktort előkeríteni ebéd környékén, meglehetősen nehéz dolog, vagy a belgyógyászaton Kormos doktornőt, vagy a sebészetesen Alica nővért keféli, márpedig desszert közben nem szereti, ha megzavarják. Fahangon felhívom mindkét osztályt, ha véletlenül látnák a dokit, küldjék az intenzívre.
Öt percen belül előkerül, dühös, mint egy felbőszült bika, felöklelne, ha merne, de nem olyan bátor, hogy ujjat húzzon velem, mert a férjem palacsintává lapítaná.
Évfolyamtársak az egyetemen és Gábrist szeretné szerződtetni a kórház, de az én kedves férjem körzeti orvos akar lenni, valamely gyerekkori traumája miatt, és a legszegényebb környéken akar dolgozni. Szerencsére más nem is vállalná a körzetet, fillérekért, de hitelre megveszi és mondhatom, éjjel-nappal kész foglalkozni a betegeivel. Három év alatt egyszer sem mernek vele kekeckedni a nehéz fiúk, mert fekete öves karatés. Nem bízza az életét a véletlenre. Egyszer éjjel majdnem megkéselik, amikor kihívják egy beteghez és éppen kiszáll a kocsiból. Támadója nyolc napon belüli sérülést szenved és megbüntetik Gábrist húszezer forintra, mivelhogy védekezése nem arányos a támadással. Ha megkéselik és meghal, akkor nincs ilyen probléma. Nem akarja befizetni, de ellopom a csekket és elintézem.
Vasas doktor mérgesen vizsgálgatja Négyeskét, tekergeti a műszereken a gombokat, látni sem bírom, inkább visszaülök a helyemre, majd szól, ha kell neki valami.
Négyeske már spontán veszi a levegőt, mozog a szemgolyója, mindjárt ki is nyitja a szemét és az első hang, amit kiad magából, egy hatalmas nyögés.
- Ildi, kérlek, adj neki inni, tegyél fel egy új infúziót, két adag fájdalomcsillapítóval, és este kapjon rendes vacsorát. Ha időd engedi, próbálj meg vele beszélgetni. És most ne keress, kérlek, legalább egy órát pihenni szeretnék.
- Rendben van, Péter.
Bosszantom, hogy a keresztnevén szólítom, mert szerinte a munkahely nem kaszinó, de ha Ildiz engem, akkor én meg Péterezem. Úgy tesz, mintha kéthetente nem együtt buliznánk családostul.
A csudát van rendben, ha beadom mindkét fájdalomcsillapítót, a végén még kómába esik a beteg.
- Megtennéd, hogy ráírod a lázlapra a gyógyszerelést?
Az ajtóból jön vissza.
Megvárom, míg felskribálja a gyógyszerezést, hát persze, hogy egy adag fájdalomcsillapítót ír ki négyóránkénti adagolással. Hallom, ahogyan végigmegy a folyosón. Átszólok Janinak, jöjjön át egy percre és szerezzen nekem egy liternyi friss teát.
- Mi baj, Ildikó? Megint megbántott Izzóbádog?
Vasas doktort a belgyógyászaton nevezik el a nővérek Izzóbádognak, meglehetősen találó a gúnyneve.
- Majdnem rossz gyógyszerezést mondott, leírattam vele a lázlapra.
- Vigyázz magadra, és szólj, ha gond van. Itt a tea, ez iható.
Kettesben maradunk Négyeskével. Megfürdetem, megitatom, beállítom az infúzióját, közben beszélek hozzá és látom a szép, bársonyos barna szemén, hogy érti minden szavam.
- Uram, ön most az intenzív osztályon van. Ildikó nővér vagyok. Három nappal ezelőtt balesetet szenvedett. Kicsúszott a kocsija az útról és nekiment egy fának. A légzsák megmentette az életét, bár betört a feje, megrepedt a csípője, és a belső vérzése is volt. Sikerültek a műtétek. Sajnos, a rendőrök sem tudják, hol érnék el a hozzátartozóit. Segítsen nekem, kérem, beszéljen. Ne féljen, kettesben vagyunk. Ha nem muszáj, nem kötném a lélegeztető gépre és örülnék, ha a vacsoráját már megenné. Tessék, igyon még egy kis teát. Még kapott katétert, de ha gondolja, vacsora után kiveszem, és hozok egy kacsát helyette. Csak szóljon, mindent megkap.
- Édes a tea…
- Persze, hogy édes, de friss és igya nyugodtan.
- Maga… nagyon kedves…
- A férjem is azt mondja.
- Nem… nem akarok kikezdeni magával…
- Ne is tegye! Reménytelen!
- Nem tudna felültetni…
- Sajnos, nem tehetem. De ide ülök maga mellé és beszélgessünk.
- Fáj a derekam…
- Adok fájdalomcsillapítót. Kinek szóljunk, hogy itt van?
- A feleségemnek… a telefonszáma….
Háromszor hívom, sikertelenül.
- Már nem is érdeklem…
Négyeske arcán fájdalom grimasz fut át, nagyon sajnálom ezt a férfit. Megnézem a nevét, dr. Gaál Ádám.
- Mire emlékszik?
- Mindenre, Ildikó….mindenre…elszúrtam az életem…
- Felépül, hamarosan.
- Nem biztos… hogy akarom…
- Akarja, igenis akarja! Mindenből van kiút!
- Honnan tudja? Maga nagyon fiatal…
- Pihenjen, hamarosan hat a fájdalomcsillapító…
Négyeske lassan elalszik. Visszaülök a helyemre és újra felhívom a megadott számot. Vidám női hang veszi fel a telefont. Bemutatkozom, elmondom, miért keresem. A vonal túloldalán nagy a csend.
- Köszönöm, hogy felhívott – mondja végül, - majd beküldöm a fiamat. Viszlát!
Nem igazán aggódó feleség!
Vasas doktor este hétkor vizitel, vált néhány szót Négyeskével és negédes hangjából kiérzem, hogy beszélt Gaál úr valamelyik családtagjával, sőt, még paraszolvenciát is kaphatott. Előhúz a zsebéből egy injekciót és beleszúrja az infúzióba, majd szórakozottan leteszi a fecskendőt.
- Doktor úr, a vizitnaplót légy szíves aláírni!
Amint kilép, elveszem az éjjeli szekrényről a fecskendőt és steril zacskóba teszem, majd átviszem Janinak.
- Tedd el, hátha szükség lesz rá.
- Izzóbádog?
- Igen.
- Örömmel.
Kórházi pletykák szerint a kísérleti stádiumban lévő gyógyszerből egyáltalán nem kér az igazgatónk, ez nem egy klinika, amelyben hivatalosan is lehet kísérletezni. Egyedül Vasas doktor savallja a dolgot, mert fantáziát lát benne, és nem igazán számít egy-két beteg életminőségének romlása, ha ő maga dicsfényben fürödhet, és ingyen utazhat konferenciákra, családostul.
Négyeske felélénkül, mintha három adag fekete után mulatni akarna egész éjszaka. Mondja a magáét, hangosan, néha hadarva, máskor meg-megtorpanva, s lassan kirajzolódik a története.
Jól menő vállalkozó, két fiú édesapja, felesége főkönyvelő. Kétszintes családi házban laknak, nincsenek anyagi gondjaik. Gaál úr óraadó tanár egy gazdasági főiskolán, ahol megismerkedik az akkor érettségiző fiánál alig hat évvel idősebb lánnyal, Imolával, aki valósággal megbabonázza. Egyre többször marad ki, és persze, a felesége rájön a viszonyra. A vita hevében Gaál úr összecsomagol és elköltözik az irodájába. Imolának tetszik a sármos, apja korabeli férfi, akitől gáláns ajándékokat kap és felveti, hogy költözzenek össze.
Lakást bérel és gyorsan összeköltöznek, s a férfi azt hiszi, visszatér az otthoni kényelme. Csakhogy Imola nem háziasszony típus, nem főz, nem mosogat, ha nem muszáj és a mosásra is, akkor szánja rá magát, ha már nincs egyetlen tiszta fehérnemű sem a szekrényben. Ráadásul buli buli hátán, minden második este mennek valahová, az Imola baráti köréhez tartozó szingli lányokkal és fiúkkal. Éjfélnél előbb soha nem érnek haza.
Gaál úr besokall, nem tud napközben dolgozni, ha nem piheni ki magát és Imola szex éhségét sem tudja maradéktalanul teljesíteni. Legtöbbször otthon marad, lassan belejön a házimunkákba. Mos, főz, takarít. Nagyobbik fia közben egyetemista lesz, és falja a nőket, mert büszke az apjára, aki ötvenes évei közepén is egy huszonévessel él együtt. Amikor anyja szóvá teszi, hogy nem átjáró ház a lakás, megsértődik, és olyanokat vág a fejéhez, hogy ő az oka, hogy elment az apja, mert meghízott, hiába csinos, már nem kívánatos épeszű férfi számára tizenöt kiló plusszal, egyébként is öreg, elmúlt ötvenéves. Bezzeg Imola, egy jó csaj, megérdemli az apja.
Imola közben vérszemet kap, egyre követelőzőbb, kocsit kér, ékszereket, utazásokat, de nem a gyerektartás miatt már nem futja mindenre egyszerre, hanem a válság miatt kevesebb a megrendelése, és be kell látnia, hogy az oktatás is a kelleténél jobban felemészti az erejét, ezért jobb, ha befejezi.
Amikor egyik duhaj hajnali szeretkezésükkor úgy érzi, hogy azonnal megáll a szíve, úgy dönt, hogy elhagyja Imolát és visszamegy a családjához. Időközben azonban felesége talál magának egy élettársat, és esze ágában sincs visszavonni a válást, döntsön a bíróság a vagyonmegosztásban is.
Gaál úr bejelentkezik az irodának bérelt lakásba. Szeretné megtartani Imolát szeretőnek, az sem baj, ha osztoznia kell rajta egy leány korabeli fiatalemberrel. Csakhogy Imolának már nem kell az öreg, ahogyan szólítja, mert a megcsappanó anyagiak sokat rontanak a sármján.
Azt már nem árulja el, hogy az autóbalesete véletlen, vagy önszántából találka el a fát, mert gyöngyözni kezd a homloka, elsápad, fibrillál a szíve.
Megnyomom a vészcsengőt és maga az igazgató ront be, éppen bejött ellenőrzésre, és ő volt legközelebb.
Jani átjön egy pillanatra és egy óvatlan pillanatban a nála tárolt fecskendőt, steril csomagolásával együtt, Gaál úr éjjeli szekrényére teszi.
- Ildikó, kérem, mikor volt itt Vasas doktor? - kérdi az igazgató, kissé emelt hangon.
- Nyolc órakor, adott egy injekciót a betegnek.
- Milyen injekciót?
- Nem tudom, magával hozta, nem tőlem kérte.
- Csak nem ezt?
Bólintok, mert összeszorul a torkom.
- Azonnal szóljon a belgyógyászatra, hogy jöjjön fel a két ügyeletes orvos!
Egy órába telik, mire stabilizálják Négyeske állapotát.
Tizenegykor megjelenik a számítógépen az igazgató körlevele, mely szerint belső vizsgálatot indít a titokzatos injekció ügyében. A vizsgáló bizottság elnöke a gazdasági igazgató, tagjai a belgyógyász főorvos, a rendészeti igazgató, a betegügyi képviselő és a laborvezető.
Reggel lejár a műszakom és velem kezdik a meghallgatásokat.
Felhívom a férjem, hogy későn érek haza.
Négyeske átlibben az öntudatlanság határán.
Hosszú lesz az éjszakánk.
A cikket írta: Yolla
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Yolla nagyi!
Az írásod, megint kitűnőre sikeredett!
Gratula hozzá!
Jó a történet is,- és a karakterek is!
Pussz: emillio
Történeteimben hús-vér emberek karakterét igyekszem becsempészni, néha sikerül.
Pussz: Yolla
Az írásod, megint kitűnőre sikeredett!
Gratula hozzá!
Jó a történet is,- és a karakterek is!
Pussz: emillio
Kedves Yolla
Kicsit hosszú, de nagyon is életszerű, és ez is része az életünknek. amint engedi az időm, a többi cikkedet is elolvasom, mert felkeltetted az érdeklődésem. Elárulom, meghatottál a nagymama szerepeddel, ami valójában nem is szerep. Sok ilyen, vagy hasonló embertipusra lenne szükség.
Nekem volt egy munkatársnőm (nem közvetlen), aki elmondta: szereti az unokáit, de alig várja, hogy vége legyen a látogatásnak, mert nem győz utánuk rámolni. És persze mindenért rájuk szólsz, jegyeztem meg. Igen, tanulják meg a rendet, ismerte el. Akkor figyelmeztettem, nem lesz jó vége!
Nem lett jó vége. Nem sok idő múlva a menye, csak nagy ritkán vitte a gyerekeket. Sorolhatnék hasonló példákat, milyen nagy hátrányt von maga után, ha valaki rögeszmésen rendszerető. Csak akkor döbben rá tévedésére, amikor a hátrányait, az okozott lelki sérelmeket kell elszenvednie.
Maradj ilyen 90 éves korodban Is! Üdv, Jutka
Engem nagymamájukká fogadott Csenge és Gábris, akik elvált szülők gyerekei, igazi nagyszülőkkel. Egy hetet az anyjuknál, egy hetet az apjuknál töltenek. Ha az anyjuknál és annak élettáránál vannak, akikkel egy házban lakom. akkor mindig nálam kötnek ki. Együtt tanulunk, beszélgetünk, süteményt sütünk, kártyázunk, imádnak nálam lenni, mert ott állandóság van, nem szidom egyik szülőt sem, sőt.
Nagyon szeretnek, pedig nem hagyok rájuk mindent. Most, hogy Anyukámat ápolom, már két hónapja és nem vagyok Pesten, rendszeresen beszélgetünk Skype-on, mert nekem mindenről tudnom kell, szerintük. És szerintem is. Nem egyszer nekem kellett sz iskolába mennem Csengéért, mert ragaszkodott hozzá, hogy a nagyi menjen érte. A harmadik nagyi. Komolyan mondom, olyanok nekem, mintha valóban az unokáim lennének.
Csenge sok kis apró ajándékot csinál nekem, saját kezűleg, és ezt nagyra értékelem.
Ha látnád, amikor hármasban süteményt sütünk! Mindkettőnek megvan a maga dolga és nekem jóformán csak dirigálnom kell.
Ismerem az édesapjukat is, aki tudja, hogy sokat vannak nálam a gyerekek és nincs ellenére.
Édesanyjukkal is jó barátságban vagyunk, velem osztja meg a búját-baját.
Szóval, nekem van két csodálatos unokám, csak gyerekem nincs.
De így szép az élet!
Üdv: Yolla
Kicsit hosszú, de nagyon is életszerű, és ez is része az életünknek. amint engedi az időm, a többi cikkedet is elolvasom, mert felkeltetted az érdeklődésem. Elárulom, meghatottál a nagymama szerepeddel, ami valójában nem is szerep. Sok ilyen, vagy hasonló embertipusra lenne szükség.
Nekem volt egy munkatársnőm (nem közvetlen), aki elmondta: szereti az unokáit, de alig várja, hogy vége legyen a látogatásnak, mert nem győz utánuk rámolni. És persze mindenért rájuk szólsz, jegyeztem meg. Igen, tanulják meg a rendet, ismerte el. Akkor figyelmeztettem, nem lesz jó vége!
Nem lett jó vége. Nem sok idő múlva a menye, csak nagy ritkán vitte a gyerekeket. Sorolhatnék hasonló példákat, milyen nagy hátrányt von maga után, ha valaki rögeszmésen rendszerető. Csak akkor döbben rá tévedésére, amikor a hátrányait, az okozott lelki sérelmeket kell elszenvednie.
Maradj ilyen 90 éves korodban Is! Üdv, Jutka
Most sem okoztál csalódást!
pusz
Juli