Hová merülsz magyar egészségügy?
Látogatók száma: 72
Bacsa tanár úr a középiskolában bebizonyította nekünk, hogy minden feladatot meg tudunk oldani, amit csak akarunk.
Szerinte, a befektetett energia tükröződik a munkánk eredményében. Mindegy, hogy az esztergapad mellett állunk, házat tervezünk, hajat vágunk, céget irányítunk vagy beteget ápolunk. Lehet, hogy mi leszünk a szakma kiváló mesterei, de munkánkon mindig meglátszik majd, hogy arra mennyi időt fordítottunk.
Az elmúlt hetekben újra be kellet látnom, hogy az egészségügy helyzete katasztrófális hazánkban. Nő azoknak a létesítményeknek a száma, ahonnan orvosokat, ápolókat bocsájtanak el, egyre rosszabb tárgyi feltételekről beszélünk, ráadásul az egészségügyi bérek is szégyenletesen alacsonyak. Ezeken azonban nehéz egyik napról a másikra változtatni. Főleg pénz nélkül.
Van azonban valami, amire még a forintnál is nagyobb szükség lenne: AZ ODAFIGYELÉSRE.
Nem az a baj, hogy vizitdíjat kell fizetni, vagy, hogy "támogatjuk" az egészségügyi dolgozókat. Hanem inkább az, hogy az idős nénitől, aki éppen megél a nyugdíjából, ugyanúgy elveszik a pénzt, mint azoktól, akik már rég nem tudják, mit jelent havi ötvenezerből gazdálkodni.
Talán nem egyértelmű, de a beteg érzésekkel, félelmekkel, kételyekkel teli normális ember, akit az adott helyzetben a betegsége aggaszt. Ami az orvosnak hétköznapi eset, az a betegnek álmatlan éjszakákat okoz. Ha ehhez az embertelen bánásmód, a semmibe vétel is társul, a beteg igyekszik a maga módján kierőszakolni a törődést. Először sírni kezd, majd balhézni, vagy ami még rosszabb befelé forul, lemond magáról.
Nem értem ápolótársaimat! Ha sok is a feladat egy adott műszakban, miért kell azt nagy mértékű utálattal végezni?
Az anyagi megbecsülés hiánya nem lehet ok arra, hogy ne törődjünk a ránk bízott betegekkel! Kitől várják a megértést, az empátiát, ha nem az ápolóktól, akik a segítés hivatását választották?
Hol vannak az ápolóképzés Bacsa tanár urai? Hol van a felelős tisztviselők szakmai tapasztalata, empátiája?
Hová merülsz magyar egészségügy?
A cikket írta: Nurse
Hozzászólások
időrendi sorrend
tiszteletteljes kézcsókom Bacsa tanár úr kiváló diákjának...ragyogóan látod a helyzetet, ....az a gond, hogy lassan elfogyunk, és akkor komolyan lehet majd kongatni a harangot. Az egészségügy sajnos régóta orwell-i alapokon nyugszik, ..igaz az egyenlőbbek nem a plebs gyógyászati közegében enyhülnek bajaikból....nem torzítani akarnék, de sajnos a múltat nem hagyhatjuk figyelmen kívül...ámbár, elvileg eltelt húsz év...ennyi idő alatt illett volna gatyába rázni a dolgokat....illett volna.
Üdv:
védodi
Az empátia, a beleérzés képesség, ami vagy van, vagy nincs. Magam is tapasztalom sokszor, hogy inkább nincs, mint van. Nem lenne baj, ha vizit díjat kellene fizetni, csak akkor legyen ember a vonal másik végén is!!
A felsőbb felelős szerveknek meg nem érdeke, hogy én beteg jól érezzem magam egy ilyen létesítményben, vagy embernek. A Te ápolói béred pedig megint nem érdeke, mert nem vagy a társa a játékban. Üdv Éva.
Összetehetjük a két kezünket, amíg vannak "Bacsa tanár urak" vagy tanítványaik.
Puszi: Postáska
Puszi,
Pinokkió