újabb események régebbi események további események
22:49
Black Ice módosította a cikkét
22:32
Black Ice új cikket töltött fel
19:43
Ilona új cikket töltött fel
18:50
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:48
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
18:07
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:04
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
12:23
Virág új bejegyzést írt a naplójába
11:15
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
10:19
D Klári új cikket töltött fel
14:37
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
13:37
Új cikk került fel a weboldalra
06:23
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
22:25
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
21:32
D Klári új cikket töltött fel
20:01
Tündér új hozzászólást írt egy cikkhez
09:27
Ilona módosította a cikkét
09:26
Ilona új cikket töltött fel
05:47
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
00:18
Yolla új cikket töltött fel

Nyitva 2

2010. június 18. - Látogatók száma: 50

Ma, amikor nyitva se vagyok, és hagylak pihenni, hiszen mindennap nem illik panaszkodni. Így átmegyek dicsekvésbe. Nem szoktam dicsekedni ám. Aki ismer, az tudja. Vagy legalább is szándékosan soha nem dicsekszem.

Ez se minap történt, de megesett. Vagy nem? Egy nagyon kedves idős bácsi volt. Talán nyolcvan is lehetett. (Remélem él még! Hiszen olyan tíz éve történt.) Megkérdezte tőlem vásárlás közben, miért nem tartok nyolcas kerékpárküllőt? Férfiasan bevallottam, hogy lila gőzöm sincs arról, hogy milyen a nyolcas kerékpárküllő. Mindössze sejtésem van, hogy a kerékpár kerekével összefüggésbe hozható ketyere.
- Aranyoskám! Tartsa majd! Meglátja, úgy viszik majd, mint a cukrot!
Próbáltam magyarázni, hogy nem illik a profilba, de meghagytam a hitébe a kedves kis öreget. Azóta eltel már -, mint fent említettem is,- olyan jó tíz év. A kutya nem kereste soha utána ezt a terméket. Vásárlás közben még erről-arról szó esett. Miután fizetett még kérdezett tőlem valamit. Ezt csendesebben tette, emlékszem halkított hangján. Holott előzőleg se kiabált!
- Aranyoskám! Maga zsidó?
Reflexszerűen feleltem.
- Nem tudom. Anyukám azt mondta, hogy reformátusok vagyunk.
Tekintetünk találkozott. Mosolyogtunk mindketten. Engedtem, hogy kifejtse részletesen feltételezésének okát. Amit tudtam én! Hiszen a háború előtt a zsidókra volt jellemző a sok apró forint, mint bevételi tényező. Aztán megosztotta velem, hogy hol, merre, mikor járt legutóbb ilyen jellegű üzletben. Jó lenne tudni komolyan, hogy mi van vele! Mármint a bácsival. Él-e még vajon? Vannak, sokan vannak, akik már soha többé nem jönnek, mert elmentek végleg.
Ui. Beütöttem a Googléba: "nyolcas kerékpárküllő"
Mondom, ne haljak meg tudatlanul.
http://href.hu/x/8cdu
fogok...


Mindig magamból indulok ki. Ezt tudni kell az értelmezéshez. Ez sem mostanság történ. Vagy mese? Számomra kellemes emlék. Egy nyári napon, amikor mindenki, azaz a legtöbben víz közelben vannak, egy fiatal anyuka és kisfia állított be hozzám. Őszintén mondta az idegen hölgy:
- Nem vásárolni jöttem.
Majd kért, hogy adjak kölcsön neki kettő ezer forintot, mert különben a szállást nem tudja rendezni, ha megveszi a kisfiának a pecabotot. Láttam a kisfiú szemét. Ma is előttem van. Néztem az anya arcát. Két őszinte anyai tekintet találkozott akkor, és ott. Éreztem. Keveset beszélgettünk még. Messziről érkeztek, ahonnan én származom a környékről. Véletlenek nincsenek? Érdekes. Megadtam a nevemet és a címemet. ( Eszembe jutott erről! 13 éve volt.) Kis cetlivel és a pénzzel távoztak. Már nem a könnyektől csillogott a kisfiú szeme! Záráskor mesélem a "kollégámnak" mi történt ma. Azt nem írom le, hogy mit kaptam. Szóban. Utána hónapokig mesélte mindenkinek, hogy én mekkora és milyen... vagyok. Családi berkeken belül mindenkit informált az esetről kellőképpen. Sokszor álltam céltáblaként ezért. Ma sem értem, de lelkem mélyén nem bántam meg mégsem, amit tettem, hogy adtam egy idegennek. Számomra megérte az a pénz, azt az érzést, amit ott, azokból a tekintetekből kaptam. Majd teltek múltak, a hetek, hónapok és kettő évre rá, pont karácsony előtt hozott a postás egy rózsaszín csekken négyezer forintot egy számomra ismeretlen névről, ismert településről. Rajta az közlemény rovatban ezzel a szöveggel. "- Még mindig egyedül nevelem a fiam. Csak most tudtam megoldani. Köszönöm." Ma már senki nem emlékezik az egész történésre, talán csak én... Ez így van rendjén. Kinek mi a fontos. Embere válogatja.


Örömmel vettem idén az őszt, holott szeretem a nyarat, a meleget. Okom van rá, miért mondom ezt. Azaz írom. Régről induló történet. Talán az első években esett meg, de nagyon emlékezetes számomra. Arc nincs előttem már. Csak az eset. Félmeztelen férfi állt előttem.
Nézek ki mereven a fejemből és nem érdekelve, elesek a bevételtől, megkérdezem:- Mit szólna hozzá, ha én is félmeztelen állnék itt?Válaszára nem számítottam.
- Óhhh! Nyitástól zárásig itt lennék, csókolom!
Persze vigyorgott hozzá, mint a tejbe tök. Évekig nem szóltam érte senkinek. Olyan nyomott hagyott bennem, de magamban őrlődtem. Miért ilyen parasztok az emberek? Akármilyen meleg van, de van egy határ! Aztán tavaly, mindezt elfeledvén egy nagyon kedves fiatal fiúnak, aki olyan húsz éves lehetett szóltam, mert már nagyon bosszantottak ismét.
- Nincs egy pólója a kocsiban?
- Mi van? Nem jövök be? - vágott vissza.
Nagyot nyeltem, mert tudom, ha beszólok, akkor nem panaszkönyv lett volna, hanem másnap benne lettem volna a Fókusz pluszba. Magamban meg csak morfondíroztam, hogy tisztességes asszony lehetett az anyja, mert nem nyelte le anno.
Idén többször is felháborodtam. Úgy döntöttem egy alkalommal - okát magam se tudom, - kimondom, amit érzek éppen. (Kint közel 40 fok meleg, bent 28 csak.) Olyan jó negyvenes, helyes fej, bajusz a helyén, vállak, póló, vékony vászonnadrágban. Úgy, hogy az meg van, írna a nagykönyvben. Beszélgetünk. Szakmai dolgokról. Agyam ezerrel a helyén. Egymással szemben állunk. Erre egy hirtelen mozdulattal, benyúl a pólója alá, lebegteti, hatalmas tenyérét elrejti mögé, és vakargatja, simizi magát. Szellőztet. Látom az idegen szőrös mellkasát egy villanásnyira. Mosolyog rám. Mire én megszólalok spontán.
- Majd a kukiját is meg kell néznem?
Magamon meglepődöm rettenetesen, de igyekeztem nem mutatni semmit. Megoldotta helyettem is a bajom. Szerintem életemben nem láttam még férfit így zavarba. Mint ahogy az a nagykönyvben meg van írva. Egy pillanat alatt piros lett az arca. Később kiderült, a szomszéd utcába költözött új lakó. Ő köszön a legnagyobbat, ha összefutunk valahol azóta. Sőt! Minap a parkolón át üvöltötte be!
- Csókolom!
Rendszeres vásárlóm lett. Mesélem. Mit mesélem? Dicsekedtem Kinek, hogy milyen bátor voltam. Mire ő csak fokozta a dolgot.
- Nem gondolod, hogy azért megy rendszeresen, mert keresi az alkalmat arra, hogy megmutassa? Kicsit megbántam. Talán nem kellett volna kibuknia annak a mondatnak belőlem!

A cikket írta: Laura

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. július 24. 13:00

megtekintés Válasz erre: Pinokkió - 2010. július 22. 19:56

Wow, ehhez senki nem szólt..., hát nem is lehet, olyan jókat röhögtem rajtad:-)





A nyolcas küllő nem egy régi szoc' poén lett volna, a nyolcasra utalva..., ha sz@rul húzzuk meg a küllőket, akkor beépítjük a nyolcast!? Mintha apámtól emlékeznék valami ilyesmire... (na szegény öreg bá', te meg nem vetted a poénját;-) )

Nem szép dolog a kicsit kinevetni! Nem félted az orrodat? :))))))
Kellemetlen, még így visszagondolni is számomra. A mutogatósra céloztál, mi? Szégyellem magam, de megtörtént.

Nekem soha nem volt kerékpárom. :( Szerintem komolyan mondta, hogy azt keres.
Most sem esik le a tantusz, mi ebben a poén?
2010. július 22. 19:56
Wow, ehhez senki nem szólt..., hát nem is lehet, olyan jókat röhögtem rajtad:-)





A nyolcas küllő nem egy régi szoc' poén lett volna, a nyolcasra utalva..., ha sz@rul húzzuk meg a küllőket, akkor beépítjük a nyolcast!? Mintha apámtól emlékeznék valami ilyesmire... (na szegény öreg bá', te meg nem vetted a poénját;-) )
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: