Égiháború (3)
Látogatók száma: 134
Esküvőm története - naplójegyzetekből
Az esküvői vacsorát szüleim otthonában rendezték. Anyukám előre megszervezett mindent. Azonban nekem bőven kijutott még a kellemetlenségekből, de erről majd később szólok. Édesanyám nagyon értett a vendéglátáshoz, állandó segítségével, Terka nénivel, az iskolai gondnok feleségével előre elkészítettek mindent. Rajta kívül régi jó baráti család teljes létszámban már napokkal előbb eljött segíteni. Nem akarom fölsorolni a sok finomságot, amit étel-ital-édesség formájában föltálaltak. Az egészet megkoronázta a szépen díszített, négyemeletes menyasszonyi mogyorótorta, anyuka különlegessége. A vacsorán – a pezsgőkön kívül – nagy tetszést aratott a sziráki Tramini bor. Kellemes emlékként őrzöm a terítés, tálalás színpompáját, a sok-sok finom étel-ital különlegességet.
A történetnek azonban még nincs vége, jól emlékszem rá, hogy életem nevezetes napjáról még másik epizód is kitörölhetetlen emlékként maradt meg bennem, amire keserű szájízzel gondolok vissza.
Vacsora közben ugyanis két sógornőm áthívott egy másik szobába. El se tudtam képzelni, mit akarhatnak tőlem. Hamarosan megtudtam, mert ahogy bezárták maguk után az ajtót, valósággal rámtámadtak. Jóakarattal sem lehet ráfogni a beszélgetésre, hogy ez a nevezetes naphoz illően úri modorban zajlott volna le. Ugyanis Klári mindkét kezét csípőjére téve, dühösen gesztikulálva, kidülledt szemekkel, kipirulva, jellegzetes tájszólásával fordult hozzám, imigyen:
– Mit gondolsz – te? Azt hiszed, hogy anyánk majd a cseléded lesz, ha oda költözöl? Ő tart el majd benneteket, ő fog körülötted ugrálni, főzni, mosni, takarítani?
El lehet képzelni a helyzetemet. Megállás nélkül, egymás szájából kapkodták a szavakat, úgyhogy én, ha a meglepetéstől meg tudtam volna szólalni, akkor se lett volna rá alkalmam. Csak néztem rájuk, egyikről a másikra… Teljesen megbénított a rámzúdított szózuhatag.
Mikor végre kifáradtak, és szóhoz jutottam, igyekeztem nyugodt hangon válaszolni.
– Nem értem, miről beszéltek, mert én abba a lakásba sohase akartam beköltözni, pedig már jóideje biztatott erre a lépésre édesanyátok és vőlegényem. Az esküvővel azért vártunk, mert ez ellen minden porcikámmal tiltakoztam. Most is a bérelt szobából indultam szüleimhez, minden holmim ott van, ahol engem szeretettel vesznek körül. A háziasszony fölajánlotta, hogy esküvő után ott lakhatunk. A nagyszobában ketten is elférünk, a használaton kívüli helyiséget konyhának be lehet rendezni. Meghatott az ajánlata, mert kezdetnek nagyon jó ez a megoldás. Kulturált környezetben, a város központjához és munkahelyemhez is közel lenne a lakásunk.
Nem tudom, honnan veszitek ezt a képtelen ötletet? – kérdeztem tőlük. Éppen én voltam, aki az együttlakástól kezdettől fogva határozottan távoltartottam magam. És ha netán eddig lettek volna olyan gondolataim, amilyenre célozgattok, biztos, hogy ezek után elálltam volna tőle.
Mély csend fogadta szavaimat. Próbáltam megnyugtatni őket: Nincs szándékomban oda költözni, de ha a rossz sorsom mégis úgy hozná, biztos, hogy engem senkinek se kellene eltartania, rendes fizetésem van, nincs szükségem rá, hogy bárki helyettem, vagy rámdolgozzon. Mindennel el tudom látni magam, hiszen tudjátok, hogy menekülésünk miatt semmik se maradt háború után, s amim van, azt magam erejéből teremtettem elő. Nem szorulok rá, hogy akár a férjem is eltartson, biztos jövedelmem van, mindent meg tudok szerezni, ami kell, fogadhatok takarítónőt, ha időm nem engedné, hogy magam végezzem el a ház körüli teendőket. Kimeredt szemmel néztek rám, jobb kifejezés, ha azt mondom, hogy bámultak engem.
Nem lehet pontosan idézni azokat a nem éppen szalonképes közbeszólásokat, amelyek fejtegetésemet kísérték. Jól ismertem őket, milyen tapintatlanok, nemegyszer tanúja voltam veszekedéseiknek, mégsem gondoltam volna, hogy esküvői vacsora közben ilyen kíméletlenül letámadjanak. Még jó, hogy csak ketten ugrottak nekem, a legidősebb testvér kimaradt belőle, lehet, hogy őt is fölkérték, de talán nem azonosította magát nézeteikkel. A három nő-testvér közül egyedül ő volt normálisan gondolkodó valaki a családban.
Amikor vége lett a társalgásnak, bementem a vendégek közé, igyekeztem palástolni, mi történt a másik szobában. Csak azt nem értettem, hogy újdonsült férjemnek vagy anyósomnak nem jutott eszébe megnézni, mi okozza távolmaradásomat, mert mindketten alaposan ismerték sógornőim temperamentumát és rosszindulatát irányomban. De az is lehet, hogy mindez a tudomásukkal ment végbe? Föltételezem róluk.
Nem szóltam anyukámnak, férjemnek se tettem említést arról, mi történt, mert sógornőim még a vendégek előtt is képesek lennének patáliát rendezni, ahogy otthon szokták. Magamban tartottam, bár nagyon nehezemre esett. Mindenképpen sikerült emlékezetessé tenniük esküvőm napját! De várhattam-e tőlük ennél jobbat?
A cikket írta: katalina
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm, hogy meglátogattál.
ezek a hárpiák?! :-(