újabb események régebbi események további események
23:08
L. Alexa módosította a cikkét
23:07
L. Alexa új cikket töltött fel
22:38
Új cikk került fel a weboldalra
22:36
Új cikk került fel a weboldalra
22:03
Ilona módosította a cikkét
21:53
Ilona új cikket töltött fel
21:34
Yolla új cikket töltött fel
19:59
L. Alexa új cikket töltött fel
16:09
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:26
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
10:37
Yolla új cikket töltött fel
21:33
L. Alexa új bejegyzést írt a naplójába
21:18
Új cikk került fel a weboldalra
16:41
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:39
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
16:17
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
18:59
L. Alexa új cikket töltött fel
14:33
Yolla új cikket töltött fel
11:37
Tündér módosította a naplóbejegyzését
11:37
Tündér módosította a naplóbejegyzését

Égiháború (3)

2010. május 28. - Látogatók száma: 134

Esküvőm története - naplójegyzetekből

Az esküvői vacsorát szüleim otthonában rendezték. Anyukám előre megszervezett mindent. Azonban nekem bőven kijutott még a kellemetlenségekből, de erről majd később szólok. Édesanyám nagyon értett a vendéglátáshoz, állandó segítségével, Terka nénivel, az iskolai gondnok feleségével előre elkészítettek mindent. Rajta kívül régi jó baráti család teljes létszámban már napokkal előbb eljött segíteni. Nem akarom fölsorolni a sok finomságot, amit étel-ital-édesség formájában föltálaltak. Az egészet megkoronázta a szépen díszített, négyemeletes menyasszonyi mogyorótorta, anyuka különlegessége. A vacsorán – a pezsgőkön kívül – nagy tetszést aratott a sziráki Tramini bor. Kellemes emlékként őrzöm a terítés, tálalás színpompáját, a sok-sok finom étel-ital különlegességet.
A történetnek azonban még nincs vége, jól emlékszem rá, hogy életem nevezetes napjáról még másik epizód is kitörölhetetlen emlékként maradt meg bennem, amire keserű szájízzel gondolok vissza.

Vacsora közben ugyanis két sógornőm áthívott egy másik szobába. El se tudtam képzelni, mit akarhatnak tőlem. Hamarosan megtudtam, mert ahogy bezárták maguk után az ajtót, valósággal rámtámadtak. Jóakarattal sem lehet ráfogni a beszélgetésre, hogy ez a nevezetes naphoz illően úri modorban zajlott volna le. Ugyanis Klári mindkét kezét csípőjére téve, dühösen gesztikulálva, kidülledt szemekkel, kipirulva, jellegzetes tájszólásával fordult hozzám, imigyen:
– Mit gondolsz – te? Azt hiszed, hogy anyánk majd a cseléded lesz, ha oda költözöl? Ő tart el majd benneteket, ő fog körülötted ugrálni, főzni, mosni, takarítani?
El lehet képzelni a helyzetemet. Megállás nélkül, egymás szájából kapkodták a szavakat, úgyhogy én, ha a meglepetéstől meg tudtam volna szólalni, akkor se lett volna rá alkalmam. Csak néztem rájuk, egyikről a másikra… Teljesen megbénított a rámzúdított szózuhatag.

Mikor végre kifáradtak, és szóhoz jutottam, igyekeztem nyugodt hangon válaszolni.
– Nem értem, miről beszéltek, mert én abba a lakásba sohase akartam beköltözni, pedig már jóideje biztatott erre a lépésre édesanyátok és vőlegényem. Az esküvővel azért vártunk, mert ez ellen minden porcikámmal tiltakoztam. Most is a bérelt szobából indultam szüleimhez, minden holmim ott van, ahol engem szeretettel vesznek körül. A háziasszony fölajánlotta, hogy esküvő után ott lakhatunk. A nagyszobában ketten is elférünk, a használaton kívüli helyiséget konyhának be lehet rendezni. Meghatott az ajánlata, mert kezdetnek nagyon jó ez a megoldás. Kulturált környezetben, a város központjához és munkahelyemhez is közel lenne a lakásunk.
Nem tudom, honnan veszitek ezt a képtelen ötletet? – kérdeztem tőlük. Éppen én voltam, aki az együttlakástól kezdettől fogva határozottan távoltartottam magam. És ha netán eddig lettek volna olyan gondolataim, amilyenre célozgattok, biztos, hogy ezek után elálltam volna tőle.

Mély csend fogadta szavaimat. Próbáltam megnyugtatni őket: Nincs szándékomban oda költözni, de ha a rossz sorsom mégis úgy hozná, biztos, hogy engem senkinek se kellene eltartania, rendes fizetésem van, nincs szükségem rá, hogy bárki helyettem, vagy rámdolgozzon. Mindennel el tudom látni magam, hiszen tudjátok, hogy menekülésünk miatt semmik se maradt háború után, s amim van, azt magam erejéből teremtettem elő. Nem szorulok rá, hogy akár a férjem is eltartson, biztos jövedelmem van, mindent meg tudok szerezni, ami kell, fogadhatok takarítónőt, ha időm nem engedné, hogy magam végezzem el a ház körüli teendőket. Kimeredt szemmel néztek rám, jobb kifejezés, ha azt mondom, hogy bámultak engem.
Nem lehet pontosan idézni azokat a nem éppen szalonképes közbeszólásokat, amelyek fejtegetésemet kísérték. Jól ismertem őket, milyen tapintatlanok, nemegyszer tanúja voltam veszekedéseiknek, mégsem gondoltam volna, hogy esküvői vacsora közben ilyen kíméletlenül letámadjanak. Még jó, hogy csak ketten ugrottak nekem, a legidősebb testvér kimaradt belőle, lehet, hogy őt is fölkérték, de talán nem azonosította magát nézeteikkel. A három nő-testvér közül egyedül ő volt normálisan gondolkodó valaki a családban.

Amikor vége lett a társalgásnak, bementem a vendégek közé, igyekeztem palástolni, mi történt a másik szobában. Csak azt nem értettem, hogy újdonsült férjemnek vagy anyósomnak nem jutott eszébe megnézni, mi okozza távolmaradásomat, mert mindketten alaposan ismerték sógornőim temperamentumát és rosszindulatát irányomban. De az is lehet, hogy mindez a tudomásukkal ment végbe? Föltételezem róluk.
Nem szóltam anyukámnak, férjemnek se tettem említést arról, mi történt, mert sógornőim még a vendégek előtt is képesek lennének patáliát rendezni, ahogy otthon szokták. Magamban tartottam, bár nagyon nehezemre esett. Mindenképpen sikerült emlékezetessé tenniük esküvőm napját! De várhattam-e tőlük ennél jobbat?

A cikket írta: katalina

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2010. július 11. 16:54
Azt iszem, kellemesebb lesz olyan esküvőről olvasni. Eltaláltad a helyes kifejezést: valóban hárpiák voltak!
Köszönöm, hogy meglátogattál.
2010. május 28. 23:22
A mi esküvőnk egy álom volt. Majd egyszer megírom neked...,
ezek a hárpiák?! :-(
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: