Arany középút
Látogatók száma: 45
Hálás vagyok, mert már hetek óta nem éreztem magam ilyen nyugodtnak, békésnek, mint ma. A tegnapi felhőszakadás nem tett kárt a kertben, kifejezetten felfrissültek a növények, kicsit bogarásztam kint, kinyílt a zsálya és olyan csodálatos az illata, keveredett a mellette kinyílt rózsák illatával. Ilyenkor szeretem a legjobban a kertet és arra gondolok, milyen kár, hogy azok, akik panelben vagy társasházakban laknak, nem érzik, nem látják ezt.Ezt onnan tudom, hogy én is hasonló körülmények között éltem sokáig.Igaz, ők meg azt nem tudják, miért is írtam azt, hogy ma ilyen békés vagyok. Egy családiházban mindig van valami javítani való, mindig elromlik valami és ezek javítása, szakemberek keresése stb. idegpróbáló feladat. Itt ugyanis én vagyok a "közös képviselő", ha sikerül megoldani a dolgokat, akkor jó, ha nem, akkor marad az idegeskedés.Az elmúlt napok fáradalmain tanulva most jutottam el oda, hogy lejjebb adjam és kezdek kilábolni a "maximalista" betegségből. Mert szerintem ez egy betegség, hosszú éveken keresztül szenvedtem tőle. Mi a bánatos rozmaringnak kell nekem örökké arra törekedni, hogy a legjobbat hozzam ki magamból? Legjobb az arany középút, nem véletlenül arany az.
Itt vannak például a politikusok, akik állítólag értünk dolgoznak,vitatkoznak, marják egymást, gazdagodnak.Nem hiszek abban, hogy boldogbbak mint én a kis maximalizmusommal, vagy most már azzal sem.Ugyanis nem elég azt a sok akármit megszerezni, azt meg is kell tudni tartani, ami egy örökös odafigyelés a pénzügyekre, a konkurenciára, az ellenszurkolókra.Kinek hiányzik ez? Ugyanakkor én leülök a kert sarkában egy padra, onnan látom, hogy a vaskapum alsó részén az acéllemez kezd lyukadozni, hogy az ereszcsatornámon mindenhol folyik a víz, csak a folyókában nem, hogy a kőburkolat a sok esőtől kicsit megsüllyedt és még be a lakásba nem is látok.Szóval boldogan ücsörgök a kispadon a levetkőzött maximalizmusommal és azt mondom, nem baj, majd apránként mindent szépen megcsinálok. Közben sajnálom a politikusokat..
Hálás vagyok, hogy megérhettem ezt a kort, a nyugdíjas éveket és reggelente nem kell munkába vágtatnom álmosan, hanem itt kortyolhatom a kávémat a friss levegőn.Aztán szájam íze szerint az itthon található nem túl választékos alapanyagokból elkészítem az ebédem, majd nyomozni kezdek egy lakatos után, aki a kapumat megcsinálja...
Ilona
Kép:saját
A cikket írta: Ilona
Hozzászólások
időrendi sorrend
Köszönöm, Anyu! Igen, idő kell ahhoz, míg az ember rájön, hogy milyen öröm, béke a meghitt csend, a természet közelsége. De ezért meg is kell dolgozni, amit nem mindenki tehet meg, egyrészt talán másban találja meg az örömet, másrészt nem mindenki szereti a kerti munkát, már ha tehetné.
Nem lenne érdemes visszavágnod a bokrokat? Remélem, rendbejönnek...
Puszi
Én, mint "buckalakó" mondhatom hűen ábrázoltad, tőled szokatlanul pozitív beállítottságú ezen írásodban a jelen helyzetet. Tény, hogy ezen változtatni a szokásaink miatt nem könnyű, de már nem is szeretnénk. Sok jó dolog mellett azért néha nem ártana egy-két segítő kéz, még akkor is, ha tudjuk, nem az igazi... Gondolok itt egy lakatosra, de az sem baj, ha mindenhez ért... amolyan "mindenes". :-)
Nagyon szép a kerted. Ők is jól érzik magukat, ha te is... :-)
Icuka!
Hasonlóan érzek a kerttel kapcsolatban is és amit a "maximalista" betegségről írsz,azzal is.Magamban mosolyogtam miközben olvastam,mert lehet fiatalabb vagyok,de nekem is be kellett látnom hogy nem dől össze a világ, ha nem most ,nem azonnal csinálok meg valamit,úgyis megvár engem.Apránként a magunk tempójában egymás után úgyis elvégzünk mindent.Az a nyugalom ami kint a kertünkben vár semmi nyüzsgéssel nem pótolható.Egy bánatom van,az én kis búvóhelyemnél a buxusokat megtámadta a puszpángmoly.A szép nagy bokraim ramatyul néznek ki.Próbálom menteni a menthetőt,aztán meglátjuk mi lesz az eredménye.
Élvezd a kis kerted békéjét,csak ücsörögjél boldogan,ez bizony nem mindenkinek adatik meg!
Puszi
Nem lenne érdemes visszavágnod a bokrokat? Remélem, rendbejönnek...
Puszi
Hasonlóan érzek a kerttel kapcsolatban is és amit a "maximalista" betegségről írsz,azzal is.Magamban mosolyogtam miközben olvastam,mert lehet fiatalabb vagyok,de nekem is be kellett látnom hogy nem dől össze a világ, ha nem most ,nem azonnal csinálok meg valamit,úgyis megvár engem.Apránként a magunk tempójában egymás után úgyis elvégzünk mindent.Az a nyugalom ami kint a kertünkben vár semmi nyüzsgéssel nem pótolható.Egy bánatom van,az én kis búvóhelyemnél a buxusokat megtámadta a puszpángmoly.A szép nagy bokraim ramatyul néznek ki.Próbálom menteni a menthetőt,aztán meglátjuk mi lesz az eredménye.
Élvezd a kis kerted békéjét,csak ücsörögjél boldogan,ez bizony nem mindenkinek adatik meg!
Puszi
Nagyon szép a kerted. Ők is jól érzik magukat, ha te is... :-)