újabb események régebbi események további események
16:04
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
17:21
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába

Szalvétatechnika

Látogatók száma: 432

Bevallom nőiesen, mindig is lenéztem kissé a dekupázs technikát. Venni egy szalvétát és felragasztani valahová? Nem nagy kaland - gondoltam, és nagyképűen festettem egy képet.

A festéssel nem is volt soha semmi problémám, nem úgy, mint a keretezéssel, amiért csillagászati árakat számítanak fel; még akkor is drága, ha ismerős hozza a keretet, beszállítási áron adja, és szívességből be is lövi nekem a képet.
Így nincs kép a lakásomban, (leszámítva egy montázst, amihez "kukáztam" valahonnan keretet, vagyis fordítva történt: előbb jött a keret, és hozzá a montázs), de nem is hiányzik.
Ellentétben a munkahelyemmel, ahol néhány terem (mivel panellakásokban működik az iskola, inkább szoba) igencsak kopár, és elhanyagolt külsejű.
Hogy ellensúlyozzam vittem be néhány ezt-azt (vázát,virágot, aztán gyártottam kiszeparált konzervdobozokból ceruzatartót, turkáltam terítőt) de a falakon is elkélne néhány kép, plakát, és hiába ajánlottam fel egy-két "festményt", azok, ugyanúgy, mint itthon, keretre várva pihennek azóta is a szekrény tetején.

Így egyik nap, összekötve a kellemest (kellemesnek az otthoni kreatív alkotást gondoltam) a hasznossal, vettem egy 30 cm átmérőjű gipsz öntőformát (kerettel ellátott alap), és néhány szalvétát.

Hozzávalók, eszközök pontos listája, ha valaki szintén kedvet kapna hozzá:
- öntőforma (kb. 700 Ft)
- modellgipsz (én 5 kg-osat vettem. Ára: 450 Ft. Kb. 8-10 db jön ki belőle.)
- maradék vízfesték, tempera (ez alkalmas, ha koptatott hatást szeretnénk elérni)
- Aquakolor színezőpaszta (én a s.barna színt választottam, mert az mindenhez passzol. Gyönyörű, egységes árnyalatot, színt ad, tökéletesen fed, egyáltalán nem foltos. Még ha akartam, akkor sem lett az.)
- szalvéta (50Ft/db Nézzük meg pontosan, milyet választunk, mert némelyiken 4db ugyanolyan minta van, másokon 4db különböző)
- dekupázsragasztó (450 Ft. Ez egyben ragasztó, és fixáló a végén. Én ezt tapétaragasztóval (ragasztás) és vízbázisú parkettalakkal helyettesítettem (fixálás, lakkozás).

Gipszöntés:
Első feladat a gipszkeverés. Nekem ez volt az a lépés, ami szobrászként ment, mint az ágybavizelés.
A gipszre rendszerint az van írva: tejföl sűrűségűre keverjük, de adagokat sosem tüntetnek fel. Nos a recept a következő: végy egy műanyag edényt, önts bele annyi vizet, ami a szükséges, leendő sacc/kb szükséges gipszmennyiség fele, aztán szitáló mozdulattal szórd bele (lassan) a gipszport. Akkor jó, ha az éppen szórt gipszpor megáll a víz tetején. Várj egy kicsit, amíg ülepszik, aztán hajrá, (kézzel) keverd össze!
Öntsd bele a formába! Ha mély a forma, tehetsz bele "merevítőt", ez lehet gézlap, maradék dryvit-, vagy krumplisháló, esetleg madzag körbetekerve (ez kb. a magasságának a közepére kerüljön). (Ilyen kis képeknél elhanyagolható a merevítés, de engem fűtött a "rutin", és csak belecsaptam 4 db gézlapocskát, szépen kisimítva.:))
Ha kész, ütögesd ki belőle a légbuborékokat! A forma két szélét megfogva jobbra-balra hintáztatva ütögesd az asztal lapjához, földhöz. A buborékok ilyenkor feljönnek a tetejére, és nem lesznek apró lyukak a kész formán.
Ezután azonnal tedd bele az akasztót. Ez lehet készen vásárolt, vagy ha van otthon drótod, hajlíthatsz abból egy fület.
(Én két képnél felejtettem el beletenni, mondván, hogy "majd ha húz egy kicsit a gipsz", ...de mire észbe kaptam, már megkötött:), azért írtam, hogy inkább tedd bele az elején.:))
Kb. 2 óra száradás után kész az alap. (mikor köt a gipsz, akkor forró, mikor ezután kihűl, elvileg már jó)

Ha kivetted, kicsit még hagyd száradni. (szikkadni) Közben önthetsz másikat!

A festésről:
Az aquakolorral, mint írtam, nagyon szép egységes felület érhető el. Szigorúan a keretet fesd ki, és ne menj ki a vonalból, mert ez később átüt a szalvétán. Ha mégis így jártál, válassz sötét alapú szalvétát, amin nem olyan feltűnő az átütő festék.

Másik módszer:
Bármilyen gagyi vízfestékkel kifested (a gipsz tök jól szívja a festéket), nem baj, ha foltos, maszatos. Várd meg, amíg megszárad, és keress egy széles ecsetet. Én 4 cm-essel dolgoztam. Az ujjaddal fogd össze a végét, a szőrét, és tunkold bele fekete festékbe, de épp csak a vége legyen festékes. Fogj egy vastag kartonlapot, újságot, és dörzsöld ki, hogy épp csak annyi festék maradjon benne, hogy épp, hogy fogjon. Ezzel kend át a keret széleit, és a keretet. (Ettől lesz koptatott hatása.) Ha valahol felkapja az előző festéket, nem baj, annál "kopottabb" a külseje. Más ötlet: ahol felkapja a festéket kend át új színnel, arannyal, vagy az előzőhöz hasonló, más árnyalattal. Ha túl "foltos" vizes ecsettel össze tudod mosni a színeket.

Szalvéta beragasztása:
Ez a halál volt nekem, de aki gyakorlott, biztos tud valami trükköt.
Először is a méretet ellenőrizd le, mert nem mindig úgy van, hogy levágod a szalvéta egyik negyedét a hajtások mentén, és kész. Lehet hogy épp kisebb, nagyobb, szóval inkább fektesd az alapra, és ellenőrizd le!
Ezután kend be a gipszet ragasztóval. Nekem azt mondták, hogy ne legyen se sok, se kevés, elég egy réteg, és az pont f@sza lesz. Hát nem. :)
Egy rétegnél beszívta a gipsz, és nem ragadt a szalvéta, több rétegnél elázott, és szétszakadt a cucc, de másnap már egész jól ment. Valószínűleg a gipsz száradt közben, így már nem szívta ki a ragasztóból a vizet.
Tehát, ne keseredj el, ha elsőre nem sikerül, én az első képnél harmadszorra tudtam úgy-ahogy beragasztanom a szalvétát. Lehet, hogy dekupázsragasztóval könnyebb. Aztán, húzni nem szabad, mert szakad. Tolni sem, akkor is szakad. Olyan nincs, hogy sima a felület, nekem mind az öt képem ráncos, mint az öreg bocskor. Erre azt tudom mondani, válassz olyan képet, amin ez nem feltűnő. Akartam gyönyörű tájképeket, csodálatos kék éggel, de átütött alatta a festék, ahol kimentem a vonalból. Hogy mennyire lett volna gyűrött-ráncos, azt már nem teszteltem le:).

Szalvéta beragasztása után:
Én később már módszeresen kihagytam a keret belső élének festését, és utólag, a szalvéta beragasztása és !száradása! után festettem ki. Sűrű festékkel dolgozz, mert a vizest beszívja a szalvéta, és ott is festékes lesz (fut a festék), ahol nem szeretnéd.

Lakkozás:
Szintén nem tudom, milyen ez dekupázsragasztóval. Én selyemfényű vízbázisú (olcsó Köber) parkettalakkal dolgoztam, nem voltam tőle elragadtatva.

A végeredményt a képeknél láthatod, és itt!

http://kepfeltoltes.hu/110808/SDC14267_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/110808/SDC14268_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/110808/SDC14270_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/110808/SDC14265_www.kepfeltoltes.hu_.jpg
http://kepfeltoltes.hu/110808/SDC14269_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

Vidám alkotást!:)

A cikket írta: Bianka

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: Bianka

Köszi, sztem is pofásak, és élőben négyzet alakú a keret, nem tudom fotózásnál mért ilyen téglalap alakú, ..mindegy:).
Hát nem is úgy néztem le, csak gondoltam pofonegyszerű, nincs benne semmi kihívás, meg a gipsszel is úgy vagyok, h. jó-jó, de vhogy jobb szeretem a fát, követ, üveget, bőrt. (és a szabad kézzel alkotott dolgokat)
A gipsz nem időtálló, és én az időtálló dolgokhoz vonzódom.
Ez leesik a falról, és annyi neki. Inkább szalvétáznék farostra, faalapra. Vagy festenék vásznat, anyagot.
Lemértem, de Isten bizony, akkor is vagy kicsi lett (húztam-szakadt), vagy nagy: kilógott, megpróbáltam lenyesegetni, -szakadt.

Te rendes dekupázsragasztót használsz?

Dobozokra, fára biztos jobb ragasztani, mert ott nem kell "beilleszteni".

Szia!
Az időtálló és szabad kézzel készített gondolataiddal egyetértek.
Célirányosan découpage ragasztót használok. Azzal bögrére is tudsz szalvétázni. Amikor mosogatok kissé tejfehér színű lesz mindig, a víztől, de nem ázik le, és száradás után ugyanolyan, mint újkorában.
Használhatod vászonszatyrokra is, a lényeg, hogy nagyjából világos felületre ragasztgass.
Fa felületre tényleg sokkal jobb, szinte csodákra képes, minimális ráfordítással és kézügyességgel.
pussz, Zsizsik

megtekintés Válasz erre: Black Angel

Szia Bianka!!! Nagyon szépek lettek a képek! Az útmutatás,leírás kitűnő, már csak hozzá kellene kezdeni!..majd egyszer!! Pusss: Angel

Köszike, közben eszembe jutott, az ujjunkkal is biztos jól lehet maszatolni a keretet festéskor:).

megtekintés Válasz erre: Zsizsik

Szia!

Nagyon jók lettek, az elején már tanácsolni is akartam, hogy önts magadnak keretet, de megoldottad okosba :D
A szalvétázást pedig nem szabad lenézni, ahogy egyik technikát sem. Van, ami egyszerű, de nagyszerű :D

Ha kivárod, hogy megszáradjon a gipsz képkeret, egyáltalán nem fogja beszívni a szalvétaragasztót, és elég lesz az egy réteg is. Mielőtt beragasztod a képet, mérd le a keret méreteit, és úgy vágd ki a kívánt mintát, így nem fog meglepetés érni. Lakkozni pedig uúgy a szalvétaragasztóval szoktam, ami először tejfehér, de száradás után szép, színtelen, fényes felületet kölcsönöz a képnek.

Grat!Zsizsik

Köszi, sztem is pofásak, és élőben négyzet alakú a keret, nem tudom fotózásnál mért ilyen téglalap alakú, ..mindegy:).
Hát nem is úgy néztem le, csak gondoltam pofonegyszerű, nincs benne semmi kihívás, meg a gipsszel is úgy vagyok, h. jó-jó, de vhogy jobb szeretem a fát, követ, üveget, bőrt. (és a szabad kézzel alkotott dolgokat)
A gipsz nem időtálló, és én az időtálló dolgokhoz vonzódom.
Ez leesik a falról, és annyi neki. Inkább szalvétáznék farostra, faalapra. Vagy festenék vásznat, anyagot.
Lemértem, de Isten bizony, akkor is vagy kicsi lett (húztam-szakadt), vagy nagy: kilógott, megpróbáltam lenyesegetni, -szakadt.

Te rendes dekupázsragasztót használsz?

Dobozokra, fára biztos jobb ragasztani, mert ott nem kell "beilleszteni".
Szia Bianka!!! Nagyon szépek lettek a képek! Az útmutatás,leírás kitűnő, már csak hozzá kellene kezdeni!..majd egyszer!! Pusss: Angel
Szia!

Nagyon jók lettek, az elején már tanácsolni is akartam, hogy önts magadnak keretet, de megoldottad okosba :D
A szalvétázást pedig nem szabad lenézni, ahogy egyik technikát sem. Van, ami egyszerű, de nagyszerű :D

Ha kivárod, hogy megszáradjon a gipsz képkeret, egyáltalán nem fogja beszívni a szalvétaragasztót, és elég lesz az egy réteg is. Mielőtt beragasztod a képet, mérd le a keret méreteit, és úgy vágd ki a kívánt mintát, így nem fog meglepetés érni. Lakkozni pedig uúgy a szalvétaragasztóval szoktam, ami először tejfehér, de száradás után szép, színtelen, fényes felületet kölcsönöz a képnek.

Grat!Zsizsik
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: