újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

A barátnő

Látogatók száma: 67

A barátság önzetlen és önjáró, nem ismer időt és határokat, áthidal minden akadályt. Legalább olyan fontos az ember életében, mint a szerelem, de egyik sem pótolja a másikat.

Hol kezdődnek az ember életében a bajok? Ki tudja, illetve valaki biztosan tudja, csak az nem én vagyok. Mikor kap gellert az életünk, és letérve eredeti pályájáról, kanyargós utakon gurul tovább, egyre gyorsabban, eleinte csak neki-neki ütődve az út menti palánknak, hol jobbról, hol meg balról, hogy egyre nagyobb energiát vegyen magához, mígnem nyíl egyenesen rohan a végzetébe, megállíthatatlanul. Akkor már nem vagy más, mint maga a golyó, az önmagába zárt gyorsuló energiával, tetteidet nem irányítod, csak gépiesen teszed a dolgod, amíg tart a lendület, mert a nap reggelente felkel, esténként meg lenyugszik, majd újra kel és újra nyugszik, csak benned nincs nyugalom, az észveszejtő hiány mély krátert éget a lelkedbe, már magad sem tudod, mi is hiányzik, de bármi legyen is az, egyre mélyebb, és tágul a kráter szája, már úgy érzed bekap, pedig csak vonz a titkos mélység, legszívesebben fejest ugranál bele, de nincs víz az alján, csak az űr, a lebegtető.

Álmodban leugrassz a sötét mélységbe, amely zuhanás közben kivilágosodik, látod a kapaszkodó cserjéket a szakadék oldalán, nyújtod a kezed, hogy elérd, ám a semmit markolod, görcsösen, hogy vizes lesz a tenyered az izgalomtól, majd tíz méterrel lejjebb elkapod a másikat, az vastagabbnak látszik, s mintha a gyökerei erősebben kapaszkodnának a sziklák közötti földdarabban, de felkap egy szélörvény és távolodsz, hiába nyújtod a karod, a ujjaid között kergetőznek a szélgyerekek, és zuhansz tovább, már látod a kráter alját, amely zöldellő rét, virágokkal, legelésző lábas jószágokkal, már látod a gémeskutat is, vajon honnan kerülhetett ide, az csak nálunk van, az Alföldön, ha gémeskút van, gólyák is lesznek, mindjárt meglátod, amint a rét széli érben méltóságos léptekkel haladva békák után kutatnak.

Mielőtt a talajhoz csapódnál, felriadsz, már megint hason fekszel, a gerinceden érzed, mint hömpölyög le a patakba gyűlt izzadság, átnedvesítve a hálóingedet és az ágyneműt, felkelsz, mint egy lassított felvételen, úgy mozogsz a sötétben, nem gyújtasz villanyt sem, ott a dohányzó asztalon a gyógyszer, az majd kiüt, hogy legalább aludj egy keveset, végre álomtalanul.

Majd ismét reggel lesz és lassan dél is, mire felneszelsz, mert éhes vagy és elmúlt a gyógyszer hatása, kitámolyogsz a konyhába, megeszed csak úgy, hidegen a vacsora maradékát, kettőt lépsz, ott a fürdőszoba, sokáig engeded magadra a langyos vizet, talán fázol is kicsit, nem baj, legalább felébredsz, élvezed, amint a puha, bolyhos törülköző a bőrödet simogatja, felitatva a hideg vízcseppeket, s hogy felmelegedj, pirosra dörzsölöd magad, érzed, amint a testedben pezseg a vér.

Panellakás panelélet, öt lépés a szoba, ahol immár alig találod a gyógyszert a kuplerájban, a fotelekben ruhaneműk és könyvek tömkelege, a tévében éppen a déli híreket mondják, a számítógépeden egykedvűen sorjáznak a képernyővédő buborékok, s nem emlékszel rá, hogy bekapcsolva hagytad, arra sem, mikor kapcsoltad be, biztosan dolgozni akartál, rengeteg az elintézetlen aktád, még szerencse, otthonról is elérheted a benti gépedet, már két hónapja itthon vagy, távdolgozol, betegállományban, azt mondja az orvos, idegkimerültség, csak a barátnőm diagnózisa más, összegabalyodtak bennem a fonalak, unszol, hogy menjek pszichiáterhez, szakember kell ahhoz, hogy segítsen kiválogatni.

Minek menjek, csak még több gyógyszert kapnék, s lassan olyan lennék, mint három évvel ezelőtt a kórházban láttam Violát, akinek a nyugtatóktól a nyála csorgott, igaz, nekem gyengébb gyógyszereket adtak, azokat sem mindig szedtem be, mert tétova lettem tőlük, nem tudtam eldönteni, kimenjek ebédelni az ebédlőbe, vagy hozzák a nővérkék a helyembe az ételt és úgy egyem meg, az ágyamban ülve, mint gyerekkoromban, amikor beteg voltam, végül beállított a barátnőm az élettársával, hoztak rántott húst, sült húst, puha kenyeret, francia salátát és két doboz üdítőt, meg olvasnivalókat, két krimit, amelytől Úgy felizgultam, hogy nem tudtam aludni, pedig szeretem, jó agytorna, de ott, a kórházban, orvosi krimit olvasni nem jó dolog.

Felhívtam az éjszaka közepén, hogy jól kitolt velem, de az élettársa vette fel a telefont, csak nevetett, tudnom kell, hogy nála csak irodalomtörténeti és történelmi szakkönyvek vannak, esetleg kereshetnének még néhány szakácskönyvet, de úgysem főzök, ezért nem érdekelne, szegény, azóta infarktusban meghalt, nem is tudom, hogyan bírta ki a barátnőm, miért nem kapott idegösszeroppanást, mert éppen az édesapja temetése utáni napon történt, csak tette a dolgát, hónapokig feketében járt, egész nap dolgozott, mégis olyan rend volt a lakásában és tisztaság, mintha egész nap csak a lakással foglalkozna, és minden este vacsorát főzött, sokszor nála voltam, hogy ne legyen egyedül, együtt vacsoráztunk, mert tényleg nem vagyok egy nagy szakács, állandóan keresték a barátai, vagy telefonon, vagy csak beugrottak hozzá, mindenki szereti, pedig dohányzik és szókimondó, sokkal kövérebb nálam, szeret beszélgetni, közvetlen, és segít azon, aki rászorul, tanácsait megfogadják, pedig csak főiskolát végzett.

Mit tennél, ha tizenöt éve rágná a füledet, ne élj egyedül, keress magadnak egy társat, cipelne társaságba, beszélgetni, kártyázni, sétálni, megnézni a tűzijátékot, színházjegyet küldene a legjobb darabokra, elhívna a házibulikra, de már nem megyek, mert kilógok a sorból, hiába végeztem egyetemet, meg letettem két nyelvvizsgát, nem tudok feloldódni, nevetni a vicceken meg egymás ugratásán, inkább a kolléganőmmel megyek plázázni, vásárolgatni, még ötvenévesen is hibátlan az alakom, felvehetem a legújabb trendi ruhákat, annyi van belőlük, hogy butikot nyithatnék, csak nem tudok rendet tartani, kusza az egész lakásom, nem férnek a szekrényben a dolgaim, el sem tudom rakni őket, csak teszem innen oda, onnan meg ide, de mindegyikre szükségem van, vasalni sem kell, nem gyűrődők, még jó, hogy beépítettem a lodzsát, már az is tele, amit megunok, leviszem vidékre a húgomnak, neki nincs pénze új ruhára, kicsit ducibb nálam, de ügyesen átalakítja.

Ha most felöltözöm, elmehetnék a sarki étterembe, jól főznek, csak nagyon drága, meg csak egy adagot adnak, többet restellnék kérni, már elmúlt két óra, legfeljebb sétálgatok, eszem egy fagyit, a barátnőm négyig dolgozik, ötre ér haza, persze, mert kocsival jár, ha villamossal menne, fél óra lenne az út, fél hatra odaérnék, hétre megfőzne, nyolcra haza is érnék, akkor kezdődnek a sorozataim, csengetnek, ki lehet az, jaj a barátnőm, vár a ház előtt, gyorsan összekapom magam, azt a türkizkék pólót veszem fel, amit még nem látott, bár nem irigykedik, értél olyan nőt, akit nem érdekel a divat, mindegy, negyedórát igazán várhat, most összefogjam a hajam vagy hagyjam szabadon, melyik állna jobban, talán, ha összefogom az új csattal, melynek a színe megy a szememhez, jaj, nem mondta, hogy nem egyedül jött, ki lehet ez a jóképű hapsi, nem értem a nevét, annyira tetszik, hogy alig tudom elrebegni a nevemet, csak annyit értek, hogy valamilyen doktor, magázódnak, de állandóan ugratják egymást, lenézhettem volna a loggiáról, hogy nincs egyedül, már mindegy, legalább eszem egy jó vacsorát.

Láthatóan a pasi még nem volt nála, mégis azonnal otthon érzi magát, amíg készíti a vacsorát, a férfi csak velem foglalkozik, mélybarna szemével a vesémbe lát, a barátnőm, mintha jelen sem lenne, csak a főzésre koncentrál, egy órát beszélgetünk, közben teázunk, a háziasszony közben többször kimegy az erkélyre dohányozni, nem is értem,máskor nem tesz ilyet, biztosan nem a lenyugvó nap szépségében akar gyönyörködni, inkább kettesben hagyni bennünket, de felesleges, mert a pasi csak somolyog és halkan kérdezget, ha én kérdezem, kitérő választ ad, megvacsorázunk, iszunk még egy kávét, ideje hazamenni, a barátnőm lekísér bennünket, a kapuban elbúcsúzunk, én jobbra megyek, ő meg beül a kocsijába és balra befordul a mellékutcába, a buszmegállóból visszanézek, s látom, amint visszakanyarodik a ház elé, leparkol, becsenget, ismét lejön a barátnőm és beengedi, előttem nem kellene megjátszani magukat, szerencsére itt a busz, a sorozatra hazaérek.
----
- Doktor úr, lebuktunk! Hamarabb visszajött!
- Nem baj, már kész a diagnózisom. Tudja, sokat segített, hogy előzetesen mesélt a barátnőjéről. Felveszem a kapcsolatot a kezelőorvosával, de itt találkozom vele, magánál, barátként. Legalább tíz alkalomra lesz szükségem. Vállalja?
- Természetesen és nagyon köszönöm.
- De ennek ára van.
- Bocsánat, még meg sem kérdeztem, mivel tartozom?
- Megmondom. Alkalmanként egy-egy vacsorával.
- Megegyeztünk.

Kép: http://alliteracio.kepeslap.com/Bar%E1ts%E1g_IMAGEshow.asp?imageid=414353

A cikket írta: Yolla

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

Szia, Emillio!

Nem volt nehéz, mert Jutka a barátnőm, ismerjük egymást középiskolás korunk óta. Még a keresztnevét sem változtattam meg.

Pussz: Yolla
Kedves Yolla!

Ügyes!
Jól fogtad meg a gondolatai csapongását!
A barátnő cselét a dokival!
Hja, kérem, a barát, - az barát!
Gratulálok!

Pussz: emillio
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: