A tanácsadó (1)

Látogatók száma: 59

Néha egy mondat is elég... Ha azt veszed észre, hogy a sors szálai egy irányba rendeződnek, fontos felismerned és megragadnod a pillanat lehetőségét.

A magas, szőke, elegáns megjelenésű nő határozott léptekkel közelített a helyszín felé. Szokás szerint a héten is hegyén-hátán voltak a találkozói, de még így is pár perccel hamarabb érkezett a megbeszéltnél. Szemével kutatva körbenézett, de nem látta még Editet, így leült az egyik számára szimpatikus asztalhoz.
A kávézó terasza a tavaszi napsütés melegségét sugározta szét a világba. A környező fák és bokrok ismét megmutathatták szépségüket. A méhek szorgosan röpködtek és zümmögték körbe a szivárvány színeiben pompázó virágokat. A járókelőket a gőzölgő kávé és a teraszt körbelengő friss illatok keveredése csábította beljebb és beljebb.
A pincér és a nő összenéztek, az előbbi kérdőleg felemelte mutatóujját, mire a másik a fejével egy finom nemet intett, majd kezével jelezte, hogy kicsit később. A pincér megfordult és eltűnt a belső helyiségrész felé. A nő utánanézett, majd elővette a notebookját, felnyitotta a fedelét, mire a gép feléledt. Elsőre a levelezését kezdte el böngészni. - Semmi értelmes - morgolódott magában -, akkor nézzük a Face-emet - gondolta. Ahogy kinyílt az oldal, az egyből az új ismerősök jelölését ajánlotta fel számára. - Érdekes - merengett el. A harmadik helyen egy ismerős arc mosolygott rá. Kattintott. A pincér. - Lássuk - görgetett tovább -, mit tudhatunk róla?
Edit késésben volt, a tűsarkú cipők gyorsuló ritmusos kopogása jelezte, hogy gazdája sietősre fogta. - Ismét nem érünk oda időben - kopogta az egyik tűsarok a párja felé. Ahogy megérkezett a kávézóhoz, ő is kutatni kezdte a másikat.
- Erika - kiáltott visszafojtott hangon a rá várakozó felé -, szia!
A szőke hölgy udvarias mosolyt küldött az érkezőnek, és az asztal egyik üres székére mutatva invitálta leülésre a lányt.
A két nő a notebookjaik mögött ülve beszélgettek. Láthatólag belemerülve egy témába, kizárták a külvilágot. Erika gesztikulálva magyarázott. A fiatalabb érdeklődést mutatva figyelte őt. Két mondat között egy finom köhintés hallatszott a háttérből, mire mindketten a hang irányába fordultak. A pincér óvatosan egy-egy kávét tett le az asztaluk sarkára.
- Ahogy a hölgyek parancsolták - szólt udvariasan feléjük egy félmosoly kíséretében.
- Köszönjük Róbert - válaszolt Erika, egy csöppet belepirulva az önmagát is meglepő közvetlenségébe.
A pincér kérdőn nézett rá, majd előbb hátrálva, majd megfordulva távozott. - Honnan ismerhet? - gondolkodott a férfi.
Három év. Ennyivel pörgette vissza az időt, amikor rátalált az emlékeiben a nőre. Vagy huszadik stresszes előadását tartotta már a héten, amikor az egyik szünetében fáradtan rogyott le a folyosó egy szabad székére. Kezeit a nyakán összekulcsolva hátradőlt és lehunyta szemeit. Kicsit meditálni próbált. Majdnem sikerült, de hirtelen egy áthatóan kellemes és mégis diszkrét, talán zöld citrommal kevert, valami édes déligyümölcsös illat zavarta meg. Felnézett. A mellette lévő széken egy magas, szőke, elegáns nő nézegette telefonját.
- Ez az illat? - kérdezte akaratlanul is a szomszédja felé fordulva.
A nő felnézett a telefon nézegetéséből, meglepődötten rámosolyodott a férfire, majd ennyit mondott.
- Professzor úr... ezt ne csinálja tovább - felállt és besietett az előadóterembe.
Egy hónap telt el...
Róbert utolsó napja volt a munkahelyén. A gépén állásokat böngészett unalmában. Keveset fizető, nyugodt helyek után kutatott. - Egy kávézó keres pincért - bökött rá az egyikre. Kiváló, ez nekem van kitalálva - és bejelölte a hirdetést.
A két nő befejezte a megbeszélését. Erika fizetni szeretett volna. Intett az épp távolról rá figyelő Róbertnek és szájával egy "fizetnénk" szót formált felé. A pincér intett és egy "pillanat" szót küldött vissza a nőnek.
- A számlájuk hölgyeim. Róbert egy üres lapot tett le az asztalra.
- De ez nem számla - szólalt meg meglepetten Erika -, mivel tartozunk kedves Róbert?
- Én tartozom Önnek kedvesem - válaszolta a pincér -, és mosolyogva leszedte az asztalt. Köszönöm...