Álom után

Látogatók száma: 39

Találkozás

A nő:
Végre tavasz van, kipattantak a rügyek, ágyásokba kerültek a korai magok. Felüdülés a hosszú tél után érezni a tavasz illatát.
A nő készülődik, vár valakit, a férfit, akit még sosem látott, de virtuálisan ismerte. Mennyi az ilyen ismerős, némelyik rámenős, zaklató, a láthatatlan álarc mögé bújva Istennek képzeli magát, akinek mindent szabad! Keserű tapasztalatok!
De a férfi más. Similis simili gaudet!( Hasonló a hasonlónak örül). Kicsit olyan, mint ő. Néha úgy érzi, mintha az ikertestvére lenne, de az nem lehet, hiszen idősebb nála. Talán a barátja?Igen, jó lenne, ha a barátja lenne, egy kicsit tán az is-gondolta a nő.
De a barátság nagy szó! Nagyobb, mint a szerelem! A nőnek sok gyerekkori barátja van, akik valójában már a testvérei. Együtt viháncoltak, csintalankodtak, nevettek,- sírtak, mert a számuk egyre csökken, el-el távozik valaki az időösvényen.
És a férfi? Jött valahonnan, ki tudja, de a nőt különös érzés fogta el, néhány levélváltás, gondolatcsere után úgy érezte, ha tükörbe néz, a saját arca helyett a másik arcát látja.A BARÁTOM! Melegséget érzett, ugyanakkor félelmet. A nőt nem érdeklik a külsőségek, de vajon a férfi is ilyen-e és nem fog csalódni, ha meglátja? Nem tudja,csak áll ott az étterem előtt, ahol a férfi majd befordul a kocsival, ahogyan megbeszélték.
A férfi:
Egész jól megy ez a csotrogány! Elindultam, elég messze lakik ez a nő, de úgy érzem, meg kell ismernem, elvégre én vetettem fel,hogy mielőtt meghalunk, látnom kell, mert...én így akarom. Hát most majd meglátom, ki ő-bár valójában már megismertem, gondolom én,-aztán ki tudja? Talán barátom lesz, vagy már az is? Nem, az ember ne bizzon senkiben, majd meglátjuk. A “majd” még ott lóg a levegőben...Jó lenne, ha nem csalódnék!
Hol is kell befordulni? Igen, ott vár a nő, megállok, tétován megindulok felé, ő is tesz néhány lépést felém. A nő akkor úgy érzi, nem ismeretlen, valahol láttam már, ő az!-és fut a férfi felé, a nyakába csimpaszkodik és potyognak a könnyei.”Azt hittem, sosem látlak!”-suttogta. A férfi megsimogatta az arcát és meghatódva mondta: “itt vagyok!”

Ekkor feébredtem. Az ágy szélén ülve az ablakot bámultam, láttam, bár süt a nap, még mindig tél van s a szemközti ház tetejéről az olvadó hó lassan csúszik lefelé és a hólé monoton csorog az ereszről.

A cikket írta: Ilona

előző cikk következő cikk

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

párbeszéd

Válasz erre: Cathy

Ilike! Kivanom, hogy almod valjon valora!

Megerintett az a gondolat, amit a baratsagrol, a gyerekkori baratokrol irtal. A gimis tarsaim osztalytarsak maradtak ennyi ev utan is. Neha rajovok, hogy mennyire nem ismertuk egymast. Az altalanos iskolas tarsak, na azok olyanok, mintha testverek lennenk. Veluk egy faluban nottunk fel, tobbsegukkel egy ovis csoportba jartunk, vannak egymasrol korai emlekeink, ismertuk egymas szuleit... igy idosodve dobbentem ra, hogy pont ugy szeretem oket, mint a testveremet.

Varom az alom folytatasat! Remelem, nem hagysz cserben! :)

Köszönöm, Cathy! Van úgy, hogy az idő elszakítja egymástól az embereket, s van, hogy összekovácsolja. Örülök, hogy Te is így vagy a régi barátokkal! :-))