újabb események régebbi események további események
19:05
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
19:01
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
18:45
D Klári új cikket töltött fel
18:41
D Klári új bejegyzést írt a naplójába
12:27
Anyu új cikket töltött fel
20:34
Yolla új cikket töltött fel
16:13
Anyu új cikket töltött fel
15:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:08
L. Alexa módosította a cikkét
23:07
L. Alexa új cikket töltött fel
22:38
Új cikk került fel a weboldalra
22:36
Új cikk került fel a weboldalra
22:03
Ilona módosította a cikkét
21:53
Ilona új cikket töltött fel
21:34
Yolla új cikket töltött fel
19:59
L. Alexa új cikket töltött fel
16:09
Yolla válaszolt egy szavazásra
14:26
Yolla új bejegyzést írt a naplójába
10:37
Yolla új cikket töltött fel
21:33
L. Alexa új bejegyzést írt a naplójába

Kolozsvári mikulások

2011. július 22. - Látogatók száma: 54

Miskolcon hidrogeológiát tanultam. Egyikünk mindent otthagyott, és A4-es lapokra - betűnként - ezt írta a menza falára: A S Z Ü R K E S É G N E M B O L D O G Í T H O G Y A N L E H E T N É K B O L D O G I T T

kolozsvári mikulások

Menyét barátom titokzatos megbeszélésre hívott egy este Miskolc-tapolca egyik elegáns éttermébe. Menyét barátom úgy rendelt elegáns éttermekben, hogy sose az étlapról, hanem – „tudna nekem készíttetni egy olyan sültet, amihez laskagombából készül a szaft, enyhén csípősen és fehérborban párolják kicsit a zöldségeket...” –amitől én akkoriban mindig gyomorremegést kaptam, mert láttam a mérges, régimódi magyar pincéreket, amint belerejszolnak Menyét különleges igényébe. Az asztalnál már várt bennünket Ernő, a negyedéves geofizikus, aki aztán szintén kőolajos mérnök lett, sok évvel később az alföldi kutatófúrások egyikénél találkoztam vele újra: én a kezdő mérnökpalánta, ő a határozott tartású öreg róka.

Menyétnek sok-sok ötlete volt, és ha bármelyik kudarcba fulladt, belefogott egy következőbe. Önbizalma látszólag korlátlan volt, így fogott bele a kosáredzői iskolába, és egy év után BOSZÉN néven csapatot gründolt, amelynek magam is a tagja voltam. Egy napon bekopogott a Borsodi Szénbányák vezetőihez és némi támogatást kért a megyeiben induló csapat költségeire. Megkapta, mezeket vett rajta és hetente 2 meccsünk volt a bajnokságban, ahol tisztességgel helytálltunk, noha gyakran cserénk se volt és mindig csak a buszmegállóban derült ki, hányan leszünk. Menyét viszont úgy tartott edzéseket, hogy 165 centis magasságával dobni is alig tudott, sose játszott, mégis összetartotta a csapatot.

Na szóval, ültünk az asztalnál és kíváncsian vártuk a nagy ötletet, amibe hárman vágunk bele.
Menyét röviden felvázolt egy zseniálisan felépítettnek látszó kolozsvári autós túrát, mikulás előtt pár nappal. Az üzleti modell fókuszában a két szocialista (sőt kommunista) ország eltérő árukészlete és árszínvonala állt. Tervei szerint a bevételből telni fog majd nemcsak finom kidolgozású – és jól eladható - bőrdzsekire, bőrkesztyűre, konyakra, de ott is tudunk aludni elegáns körülmények, csajok, kaják, italok között. Előadása meggyőző volt, még a sokkal kritikusabb Ernő is azonnal ráállt a bulira. Meghatároztuk az indulás napját, a szükséges bevásárlásokat, és ünnepi unicummal koccintunk mindenre. Nővérének pár éves trabantjával megyünk – mondta, ami Debrecenben van, szóval ott találkozunk pénteken. Menyétnek nem volt jogosítványa, ezért Ernővel osztottuk el képzeletben a közel 400 kilométeres utat.

Az ásványtan gyakorlat után felszálltam az első debreceni buszra, és a végállomásnál vidáman indultam el a megbeszélt irányba. A sarkon azonban nem találtam őket, így sétálni kezdtem a cím ismeretében. Pár sarok után, a kertvárosi csendet nyögések, káromkodások, ütemes rázkódó, csörgő hangok törték össze. Megálltam és a hang felé fordulva vártam, ahonnan a sarkon nagyon lassan kibukkant egy trabant orra, majd az oldala, melyen keresztül látni véltem a kormányt szorongató Menyétet, és lassított felvételszerűen tovább úszott a kép és a kocsi hátát követően kibukkant Ernő is, amint izzadtan tolja – ki tudja mióta – a trabantot és közben ordít: engedd föl a kuplungot bazmeg! Ne a féket nyomd a másikat, te állat! Gyújtás rajta van? Elfordítottad? A kurva életbe.
- Mi van? - kérdeztem.
- Szar - mondta Ernő.

- Eltoljuk a szerelőhöz - szólt ki az ablakon Menyét –ismerős, megcsinálja, a sógorom tanítja a fiát. Buta. Jóban akarnak lenni.

A szerelő másfél óra múlva hozta vissza a működő járgányt, amihez a bizalmunk persze kicsit megcsappant – csak túl volt szívatva, mondta - és kezdtünk fáradtak is lenni, de azonnal elkezdtük a készülődést. Lecsavaroztuk az ajtókat és 10 évnyi ovidont (hőskori fogamzásgátló) dugdostunk föl az ajtók réseibe, üregeibe, ügyelve arra, hogy a nagyon üres részekre ne jussanak, mert a vámosok rutinosan kopogtatják végig az autókat és kiszúrják, ha a trabantok, wartburgok műanyag falai nem konganak rendesen. Aztán szanaszét pakolásztuk kis csomagokba a sok illatszert, golyós dezodorokat, édességeket, rágógumikat, amelyek Menyét szerint persze csak az aprópénzt jelentik majd holnap estére, amikor gazdagon vonulunk vissza. Ernő precíz ember volt, több csomag kotont vett ki a zsebéből és mindenkinek adott belőle.
- Tegyétek zsebre, sose tudni mikor kell. Sok itt a betegség.

A tervezett este nyolcas indulás helyett majdnem éjfél volt, mire útra keltünk, a közben eleredt erős havazásban, egy nyári gumis trabanttal, amit még sose vezettünk. A határon szerencsénk volt, mert noha a vámos kopogtatott az ajtókon, de hamar abbahagyta és továbbengedett bennünket.

A határ után kicsivel rájöttünk, hogy picit kényelmetlenebb lesz az út, mint gondoltuk.

- A trabant fűtése közismerten kiváló. Ernő egy mackófelsőben jött, tekintettel a várható bőrkabátos zsákmányra. Számára elkezdődött egy 24 órás remegés, melynek a vége felé már semmilyen hangot nem tudott kiadni magából, csak nyekergett.

- Az akkori román utakon nem volt semmilyen fölfestés, egyedül az út menti fák törzsét meszelik le úgy másfél méter magasságig. A kátyúkat pedig ellepte a hó, így aknamezőhöz hasonlított az utunk, bármikor kitörhet a zsenge trabiláb.. Az út piszkosul csúszott, főként amikor kivilágítatlan lovaskocsikat előztünk meg nagy hirtelen, ahogy a hófüggönyből pár tíz méterről kibukkantak és láthatóvá váltak. Egyszer keresztbe is fordultunk, de sofőrünk ura volt a helyzetnek és némi flikk flakk után a trabi orra ismét délnek fordult, hál istennek.

- Benzinkút útközben nem volt, és mivel az olcsó román benzin az üzleti modell részeként szerepelt, kérdéses volt a hazautunk, sőt mint Kolozsvár előtt kiderült már az odaérkezésünk is. A város szórt fényei már felénk mosolyogtak, amikor a pár liter tartaléknak is a nyakára hágtunk, miközben két domb magasodott még előttünk. Az utolsónak a tetejére már csak pöfögés nélkül gurultunk föl, mint egy rajzfilmhős, és onnan bájos gurulásba mentünk át a Cluj tábláig, ahol befordultunk a benzinkúthoz... ahol nagyjából 200 autó vesztegelt, türelmes sorban. Lipták úr ekkor kapta az első rohamát, amit hidegrázás erősített. Menyét nyugalomra intett bennünket, előkapott a vésztartalékból egy mikuláscsomagot és elindult a veszteglő Daciák mellett. Menyét kis ember volt, sunyi ábrázattal, a vak is látta, miben settenkedik. A türelmesen álldogáló, beszélgető sofőrök közül még a magyarok is káromkodni kezdtek, elé álltak, néhányan meg is lökték. De a sumák embernek mindig megvan az az előnye, hogy tudja mit akar és hogyan. Menyét lehajtotta a fejét, összefogta a kabátját és kitartóan menetelt a bódé felé. Zsebéből kikandikált a mikuláscsomag.

Liptákkal csak ültünk csendben a trabantban. Szégyelltük magunkat és fáradtak voltunk, ráadásul fáztunk is piszkosul. Negyedóra múlva visszajött a Menyét – lelkesen, mosolyogva. Zsebéből már semmi sem lógott ki.
- Na gyerünk, toljuk előre az autót a kúthoz!
Nem tudom leírni a közhangulatot, a káromkodásokat, a köpködést. De 10 perc múlva már túl voltunk rajta és pöfögtünk a kolozsvári piac felé és közben az otthoni szendvicseket majszoltuk.

Nehezen indult az üzletkötés. Először csak a keresleti árakat kóstoltuk, semmit se adtunk el. Olyanok voltunk, mint a csencselők az otthoni piacok bejáratánál: letekert trabant ablak, kimutatott portékák, kidugott fejek, bekiabált árak, kikiabált visszárak. Dehát ez a dezodor sokkal korszerűbb, mint a régi fújósak, kisebb is és tovább tart – győzködte Ernő az egyik asszonyt, aki idegenkedve forgatta a csavarós kupakos, golyós DEO feliratú kék üveget.
- Nem köll ez neköm, fújósat hozzanak, azt szoktam mög.

Kicsit később túl adtunk a csokimikulásokon és a rágógumikon, majd behajóztunk a belvárosba. Ernő már csak rutinból remegett, amúgy érzéketlenre fagyott a cipzáros mackójában és a hangja is gyengült, mint egy távolodó ZIL teherautó a téesz központból. Rekedtsége autentikusságát jelezte, hogy a kocsmában – ahová melegedni tértünk – még rendelni se tudott, csak mutatta nekem, hogy 1 NAGY KONYAKOT KÉR. Az ablakhoz közeli bádogasztalhoz vánszorogtunk, egyrészt mert ott volt a fűtőtest, másrészt, hogy nézelődjünk.
Hát mindkettővel pofára estünk, mert a radiátorokhoz hozzáfagyott a kezünk, mint a frissen ürített szódáspatron oldalához a nyelvem gyerekkoromban, az ablakból meg épp azt láttuk, hogy Menyétet elvezetik a román rendőrök.

Úgy váltunk el, hogy atyáskodva azt mondta: melegedjetek, igyatok valamit, addig én eladok ezt azt. Nem tudtuk, hogy a miskolci áruházból beszerzett 100 darab narancssárga színű, fekete betűs CENTRUM feliratú nejlon zacskót és, hogy ezt pénzért akarja eladni. Pedig de. Kiállt Kolozsvár közepére, lába közé tette az utazótáskáját és kezében lobogtatta a narancsszínű szörnyűségeket. Az őrült zseniknek megérzéseik vannak: a román népköztársaság vegyes nemzetiségű állampolgárai szinte sorba álltak nála és 100 lejért vették a portékáját. A konyakos poharat akkor tettük le éppen, amikor két termetes rendőr állt meg mellette és igazoltatta, majd cseppet sem diszkrét módon elkezdték maguk előtt lökdösve elvezetni. Liptákkal egymásra néztünk és felsejlett a félelem az arcunkon. Kirohantunk és megálltunk azok mellett, akik utoljára vettek tőle a nylon stanyeclikből.
- Rosszabb e mint a rumánok – mondta egy idős bácsi – 100 lejt kért ezé a szaré, mer tuggya, hogy nincs nekünk oszt úgyis megvesszük.
- Maga szerint hova viszik most?
- Hát az őrsre, oszt bent jól megverik majd.
- Mit lehetne csinálni?
- Jöjjenek – szólt közbe egy másik ember, fiatalabb, erősebb, kedvesebb. Van pénzük? Adjanak ide 1000 lejt, és amikor intek, ragadják majd meg a barátjukat, oszt futás, amíg bírják.

A seggemben dobogott a szívem, Lipták meg csak mutogatott – mint egy néma partizán -, és elindultunk az emberünk után. Egy park szélén értük őket utol. Az emberünk ráköszönt az egyik rendőrre, nyilván ismerte és kis idő múlva a zsebébe dugta a pénzt. Ekkor odaléptünk, megragadtuk a bambaságában is rátarti Menyétet és futásra invitáltuk. Ellenállt volna, de Lipták állóhelyből picsán rúgta, ami használt és csak nagyjából 10 utcányi cikázó futás után álltunk meg.
- Kérem a táskát a papírokkal, slusszkulccsal, ovidonnal – mondtam neki, hátha megint bevisznek. Lipták olyanokat suttogott, hogy bazmegmenyét a tökömkivanveled...

Szétosztottuk az illatszereket és külön-külön nekivágtunk a városnak. Bementem néhány fodrászatba, és termékeket mutogattam, alkudtam. A golyós dezodor nagy buktának bizonyult, alig fogyott, az ovidon se kellett. Eladtam a szappanokat, maradék csokikat. Aztán a megbeszéltek szerint találkoztunk a kocsmában és ittunk egyet.

Esteledett, nyakunkon a 120 levél ovidon, a mögötte rejtőző anyagi csőddel egyetemben. Lipták forró volt már, és a szája lila, teát ivott rummal. Menyét egykedvűen közölte, vagy egy ötlete, menjünk a kocsihoz. Mondjuk az ötlet szóra gyomorrángást kaptunk, de nem volt más tervünk.

A külvárosi lakótelep szélén istentelenül romos kunyhók álltak, s míg mi Liptákkal közelharcot vívtunk a körénk sereglő szutykos gyereksereggel, Menyét eltűnt a kunyhók irányába. Hogy honnan ismerte ezt a helyet, hogy miképp találtunk ide, Menyét titka marad.

Percenként eldobtunk egy gömbrágót jó messzire és a kölyökhad rávetette magát. A legcsóróbbaknak pedig adtunk egy-egy kis csokit, szem fruttit.

Menyét Félóra múlva került elő, megtört ábrázattal, lógó orral.. és a teli szatyorral a kezében.
- Csak 900-at akar adni érte, azért nem adom oda – mondta szinte sírva.

Lipták Ernő feje ördögi vörösbe ment át, nagy levegőt vett és egy szuszra nyomta ki azt, amitől aztán a hangszálai 3 hétre teljesen elhallgattak:
- Menyét bazmeg. Most azonnal visszamész ahhoz a büdös cigány banyához és eladod ezt a tíz évnyi szart, akármennyit ad is. Ha nem indulsz azonnal, szétverem a fejedet és a trabantodat és itt döglünk meg mindhárman a putrik mellett. MEGÉRTETTED BAZMEG?

Menyét megértette. A banya is a helyzetet, szóval már csak 700-at adott neki levelenként a tervezett 1200 és az első 900-as ajánlat helyett. Bementünk a helyi ABC-be és vettünk rajta 6 üveg román konyakot. A maradék kb az eddigi kiadásainkat fedezte.

Hazafelé én vezettem. Jó volt ekkor már a trabant langyos fűtése is, Lipták hamar megivott félüveggel és horkolni kezdett a hátsó ülésen. Csendben voltunk, méla csendben. Menyét éveket öregedett, de az a fajta, aki sose törik meg.

A határon folytatódott a megalázásunk. A román vámos megkérdezte, vettünk-e valamit. Viccel? kérdeztem tőle, mire széttúrta a csomagtartót és mivel semmit nem talált, benézett az ébredező Ernőhöz és meglátta a konyakokat, ami amúgy szabályos mennyiség volt (1l/fő).
Amikor már az elvételt emlegette, kijött a társa, és valami jégkorong gól miatt berángatta. Amikor újra kijött, mi már elhúztunk onnan.

Lipták előre ült és rágyújtott.
- Adj nekem is lécci!

Az úton mindkét oldalon hófalak voltak a hajnali úton Debrecen felé. A szemem szúrt, a kezem remegett a fáradtságtól. Ernő keze felé nyúltam és az átadott cigit a számba tettem és mély slukkra számítottam. Az égető érzéstől félrerántottam a kormányt és a trabant orral belefúródott a tömött, méteres hófalba.

Megnéztem a cigit, a parazsat vettem a számba. Hála a trabant műanyagságának, a hóval fedett árokból hárman ki tudtuk emelni.

Pár hét múlva találkoztam a hetes kolesz liftjében Liptákkal: ugyan még rekedt volt, de keze és teste vadiúj fekete bőrbe volt öltöztetve. Vigyorgott és forgolódott mint egy rossz buzi a bárpultnál: - már tudom, mit kell vinni és hova!

A cikket írta: ropitomi

6 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2011. július 24. 11:56
És most néztem a sörcimkét...! :)
2011. július 24. 11:55
Mondjuk az ötlet szóra gyomorrángást kaptunk, de nem volt más tervünk.

:D:D:D


A trabantról külön sok szép emlékem jutott eszembe.:)
2011. július 23. 11:30
Szia!

Nekem nagyon tetszik a történet. Ilyenkor kicsit elszomorodom, hogy az én generációmtól nem igazán számíthatok hasonló kalandokra. Hacsak nem akarok bekokózva ébredni egy idegen lakáson. És nem, nem akarok...

B.
2011. július 23. 09:07

megtekintés Válasz erre: Gyuri - 2011. július 22. 23:45

Közelről ismertem a kort,s a helytől sem esek nagyon messze.
Írásod olvasmányos,laza mesélőkészséged magkapó,nem unalmas.
Isten hozott közénk!

Gyuri

Kedves Gyuri,

köszönöm, nagyon és tényleg

tomi
2011. július 22. 23:45
Közelről ismertem a kort,s a helytől sem esek nagyon messze.
Írásod olvasmányos,laza mesélőkészséged magkapó,nem unalmas.
Isten hozott közénk!

Gyuri
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: