Alma a fa alatt...
Látogatók száma: 73
Természetes kiválasztódás, mint ahogyan sokan abban bízunk, hogy amit magunkkal hoztunk a múltból, annak előbb-utóbb valami hasznát is vesszük...
Ilyen az önbecsülés, az önértékelés, a büszkeség, amit magamnak mondhatok, amit belém plántáltak anno a szüleim... "Magad ura vagy, ha szolgád nincsen". És ezt tapasztaltam nem egyszer, erőn felül is megmutatva, hogy a becsületesség előbb- vagy utóbb, de kifizetődik. Az óta is várom...
Hogy mondhatnám meg a szomszédomnak, a réginek sem mertem, legfeljebb célozgattam rá és akkor sem történt semmi, csak a szabályokhoz való ragaszkodását fejezte ki újra meg újra, így jobb híján, feladtam, hiszen a megye, a határok, a korlátok már régebben is befolyásolták az új tulajdonos lehetőségeit. Nyilvánvaló volt, hogy amelyik fa kezdte előbb, annak voltak előjogai. Ki tudja? Csak nőtt, egyre növekedett, és semmi nem akadályozhatta meg abban, így lett egyre hatalmasabb, mindenek fölé emelkedő, hűs árnyékot adó, szép nagyra növő, terebélyes, mindent maga alá rendelő diófa.
Mit kezdhettem én a kis fa csemetéimmel? Tettem volna arrébb, odébb, - mondta a későbbiekben a tulaj, mert az ő égig növő fái előbb kerültek a térbe. Akkor még tudomásul vettem.
Minden csak átmeneti - gondoltam. Előbb-utóbb belátja, hogy a fele kertemet beárnyékolják a hatalmas diófái... ehhez képest a saját fám, ami csak egy volt, de kimagaslott az összes többitől, melyre büszke voltam, hiszen egy matuzsálem volt az övéihez képest. Mégis hajlottam a másik szomszédom kérésére, hogy bizony nem tesz jót a szőlősorának, így hát a békesség kedvéért nyesegettem. Így is meghozta nem kívánatos gyümölcsét, hónapokra munkát adva szerény személyemnek.
Mégis valami előre nem kiszámított igény, gondolat elindult bennem, látva, hogy egyre több alma landol a fa alatt... a másik oldalon. Sehogy sem tudva felvenni a versenyt azokkal a hatalmas diófákkal, melyeknek ágai, árnyéka rávetődik, átnyúlva határokon, megyén innen és túl... a kis almafáimra. Hogy nem veszi észre, akinek kellene? Ez is rám vár.
A jövő zenéje, milyen gyümölcsöt hoz majdan, ha felhívom erre a figyelmet? Savanyút, avagy édeset?
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Miért is nem? Hogy mondjam el neki? Megváltoztunk... Múlik az idő... Nem várt események jöhetnek közbe..., arról nem beszélve, milyen drága minden. Reggel, délben, este ki etetné meg az állatot? Hát elfelejtette volna a vele történteket? Egy baleset mindent elvágott. Akkor még meg lehetett oldani, átmenetileg... Ott voltam én, és most hol vagyok?
Elképzelem milyen elviselhetetlen meleg van odakint és már ennyi elég. El sem indulok. Ez valamikor nem lehetett akadály, mert ott volt az öntözés lehetősége. Hány, de hány nyarat vészeltem így át. Öntöztem este, vagy reggel? Értelme volt, mert mindig bejött a munkám. Nem volt felesleges időpocsékolás. Ma már? Tökre mindegy mit ültetek, a vége ugyanaz. Elszárad, kiég, kisül... Még füvet sem kell nyírni.
Nem is ez, most már más a gondom. Az én saram, de nem tudom kivitelezni...
Valamikor réges-régen nem jó helyre ültettem azt a kis ezüstfenyőt. Akkor még csak negyven centi volt, ma már kb. négy méter magas. Nem gondoltam volna, hogy ki fogja nőni egyszer majd a matuzsálem diófámat is, ha hagyná...
Vannak dolgok, melyek rajtunk kívül állónak tűnnek... Miért is nem vagyok alpinista? Egy csapásra megoldódna ez a gondom. De nem lehet, mert a nyesegetésnek is meg lett a böjtje. Nem tudok felmászni a fára, hogy attól az ágtól, ami megakadályozza a növekedésben, megszabadítsam. Így hát az oldalágait növeszti, de nagyon. Már akkora, hogy nem férek el mellette. Most akkor tegyem arréb a bungit?... Ennek soha nem lesz vége?!