Csöbörből, vödörbe! (2)

Látogatók száma: 67

Pezsgőbontás! Az a jóóóóó! Csak semmi pánik!...

Soha nem értettem mi lehet a titka annak, hogy az "igazi" titkárnőt az égvilágon semmi nem tudta kizökkenteni a nyugalmából, amikor egy ilyen értekezleten felszolgálói minőségben kellett tetszelegnie. Aztán egyszer megsejtettem valamit. Azokon a napokon feltűnt, hogy mindig valami áttetsző, sejtelmes blúzt vett fel. Nem is lett volna benne semmi szokatlan, ha nem ő viselte volna? Én is láttam, hogyne látta volna a körülötte lévő vendégsereg? Ettől kezdve már nem a tálcát egyensúlyozó mozdulatait figyelték árgus férfiszemek, valószínű, hanem a blúzon keresztül láthatóvá váló mellbimbóját, amit én nő létemre is észre kellett vennem, de elsiklottam felette, azzal a gondolattal: - Bátor ez a nő! Ennyi nekem bőven elég volt. De a titkát leleplezte. Miért is érdekelte volna bármelyik vendéget, ha nyakon önti kávéval egy ilyen csinibaba?

De most én voltam a porondon, a kifutón és bizony nem tanultam az elődöm példájából, mert az egyszerű, bár szűkre szabott, testhez simuló ruhám alatt sejteni lehetett a domborulatokat, de semmit a szemnek. Figyeljétek a kezemet, mert jövök! De a pezsgőbontásnak ezt a részét szerencsésen megúsztam, éppenséggel elegen voltak erre a nem is egyszerű feladatra, hiszen ahol sok ember van kis helyen, ott sok pezsgő is folyt. A töltögetéssel már meg tudtam barátkozni, mert szilárd talajt éreztem a tálca és a lábam alatt. Mindenesetre megfordult a fejemben, hogy nem lehet ezt elbénáskodni, bár fusson ki merre lát, de megpróbálkozom a pezsgő bontással. És még a sikerélmény sem maradt el.

Még bele sem jöttem, máris vége lett. Újabb kihívás elé nézhettem, de most már magam mögött hagyva és lezárva egy korszakát az életemnek, a vállalattól egyenesen a hivatal egy másik eseménye, a Közgyűlés kellős közepébe csöppentem bele. Még csak a beszélgetésnél tartottunk, amikor leendő főnököm témát váltott és úgy gondolta azonnal kipróbálja képességeimet. Leültetett a számítógépe mellé, és elkezdett diktálni. Na végre! - lélegeztem fel. Most megmutathatom mit tudok... Ez az én területem... Nem okozhatok csalódást. De az idők folyamán rá kellett jönnöm, hogy kikaptam egy, a korábbi főnökeimnél még igényesebb, precízebb, ráadásul magasan képzett főnököt egy nő személyében. Volt mit tanulnom tőle!

A váltás nem ment minden zökkenő nélkül. Új emberek, arcok, elvtársak után urak következtek. Voltam is bajban a nevekkel. Néha az arcokat is kevertem. A legédesebb sztori az volt, amikor - már megint - egy értekezlet alkalmával az éppen késve betoppanó képviselő megkérdezte, hogy a jelenlévők között szerepel e X... Határozottan igent mondtam. Csak annyi volt a bibi, hogy nem Kovács úr jött Pécsváradról, hanem a Takács úr Szigetvárról. Sebaj, mindig kéznél lévő csoportvezetőm kisegített, legnagyobb örömére, hogy ez egyszer meg tudott fogni és somolyogva helyreigazította tévedésemet. Ettől kezdve megtanultam, hogy ismeretlenül, bemutatkozás nélkül egyetlen vendég sem lépheti át a főnökasszonyom küszöbét.

Fura szokásai között szerepelt a reggeli kávé, teasüteménnyel. Imádta a csokisat. Én meg a kis "túlbuzgó" titkárnője igyekeztem mindig a kedvébe járni, és mivel én is a tejcsoki bevonatú teasütit kedveltem, azt szolgáltam fel a részére. Igen ám, de nem külön kis tányéron, hanem egyenesen a kávé alátétre helyezve. Ebből aztán - megtapasztaltam - megint csak nem tudtam jól kijönni, mert a csoki leolvadt.

Azért jó dolgok is történtek velem ott a Hivatalban. Pályafutásom alatt - nem kevés idő? - megismerkedtem nagyon sok érdekes emberrel, különösen egy valaki keltette fel a figyelmemet. Egy vidéki képviselő. Rámenőssége és határozott fellépése eleinte kissé meghökkentett, de izgalmas is volt egyben, amikor nem ismerve semmiféle akadályt egyenesen beviharzott a főnökasszonyomhoz, nem megvárva, amíg bejelentem. Rá kellett jönnöm elég hamar, hogy őt megkülönböztetett tisztelet övezi, kivételes elbánásban részesül. Neki még kopognia sem kellett!? Ennek ellenére szinte mindenki kedvelte őt... A főnökasszonyom is!... Én is!... Ráadásul a viszonzás sem maradt el soha. Nem túl szoros, de barátság alakult ki közöttünk, amikor megkerülve az U alakú asztalomat, puszival, naaaa... üdvözöltük egymást. És milyen csodálatosan táncolt?! Na, nem a hivatalban, ott csak másokat táncoltatott meg, hanem azon a hivatali "kiruccanáson", ahol ismerkedési est keretében felesége árgus figyelő tekintetétől övezve végig táncoltatott valamennyiünket. Nálam mondjuk egy picivel talán tovább időzött, de hát nem tehettem róla?! Nem állt le a zene és nem akaródzott egyikünknek sem abbahagyni a táncot. Ebből aztán volt egy pici mosolyszünet, de hát mindig mondták, hogy nem szerencsés férj, feleségnek egy munkahelyen "összetalálkozni"!

Egy biztos, hogy "szorult" helyzetünkből mindig ő került ki fölényesen... Olyankor még a zavarom is kiújulni látszott, amiről viszont már azt hittem elmúlt. Mindig is pirulós voltam. No de Képviselő úr? Ez talán mégsem illő!... Vagy mégis?

A cikket írta: zsoltne.eva

előző cikk következő cikk

7 szavazat