Nem ördögtől való! (Játékra)

Látogatók száma: 53

Meglepő… (Minő manó?) Sokkol… (Mostanában ez a tendencia?) Szerenád… (Majd, ha nem hamisan játszol, meg is hallom) Gondolkozom… (Tehát vagyok!) Kakaspörkölt… (Kacsa. Ha belegondolok, bár az sem rossz!)

Nincs ebben az égvilágon semmi meglepő. Megerőltetni sem kell magam különösképpen. Már rég arra az elhatározásra jutottam, nem kerítek nagy feneket az ünnepi előkészületeknek. A megszokott rend, tisztaság, ami ilyenkor dukál is, egyszerűen csak azért kell, mert abban érzem jól magam. Már nincs kiért, miért kitennem a szívem, a lelkem, ha nem magunkért, mert önző módon, eddigre ketten maradtunk. Senkit sem kell elkápráztatnom már a süteménycsodáimmal, étel költeményeimmel, különlegességekkel, de azért nem ímmel-ámmal fogom ám megadni a módját, csak amint megszoktam, élvezettel. Nem adom alább a töltött káposztánál, kocsonyánál, és a kakaspörköltről se feledkezzek meg, ami mostanában igen ritkaságszámba megy. Még a lábamat is, amiből pedig csak kettő van, le kell járjam utána. Na bumm! Az sem lenne tragédia, ha időközben kacsává avanzsálná magát. Sosem lehet tudni manapság, miből lett a cserebogár. Megmondom mi az, ami mostanában inkább sokkol. Az a rengeteg értetlen, konfliktusoktól sem mentes élethelyzet, amit ez a jelenlegi kormányunk már-már úgy gondolom passzióból cselekszik a kisemberekkel. Teszi ezt minden átmenet, és felkészülés nélkül, mintegy bedobva a köztudatba: Eszed, nem eszed, nem kapsz mást! Ha ezek a nagyokosok nem teszik lehetővé, hogy olcsóbban, egyszerűbben jussak egyről a kettőre, majd én megmutatom, hogy lehet más a politika, ami szlogennek még elmegy, de én nem követem mereven, csak ahogy a takaróm engedi. Nem kívántam volna eddig sem sokat, csak annyit, amennyi a boldogulásomhoz szükséges. „Hamis lett mára az a szerenád, amit a fülembe húztok, és nincs vége. Már elegem van a sokkoló videókból is!” Azt hiszem ideje dallamot váltaniuk, ha nem akarnak az egyszerű nép haragjával szembetalálkozni…

Én, bevallom őszintén, haragszom. Erősen gondolkozom, ugyan mit vétettem én az elmúlt 67 évben, hogy ezt kell megéljem egy szem családommal egyetemben? Ez nem kevés, ha belegondolok úgy 48 éve magamra hagyatva. Csinálja utánam bárki, szerintem kiszaladt volna már rég a világból is. De a kétségbeesésnek nincs itt az ideje, és reméljük, már soha elő se jő.

Őszintén? Engem mostanában sokkalta gyakorlatiasabb dolgok foglalkoztatnak, mint holmi tél, meg ünnepek, meg egyenesen a karácsony. Az új év, ami hozhat valamit, ha ő is úgy akarja, de majd csak a tavasztól. Ahhoz viszont, hogy ez be is következzen először tennem kell nekem is valamivel még többet, mint idáig. Ne becsüld le a puszta szándékot, mert ez ad egyedül kedvet hozzá, hogy begyűjtsem először is a hozzávalókat. Már a jövőben gondolkodom, de ahhoz most kell, nyitva tartsam a szemem. Eddig elkerült a szerencse, de mára, kapóra jött egy hatalmas kartondoboz a konténer mellett, amit ízekre szedtem, és azokat a részeit, aminek majdan hasznát fogom venni a kertben, egyelőre félreteszem, de a legelső alkalommal, ha innen kijutok, a puszta földre leterítem, hogy aztán az enyészeté legyen, de már az én hasznomra is. Máris kitaláltad!... Újrahasznosítás, ha élünk vele, nem ördögtől való!

A cikket írta: Zséva

támogatóink