Újra egyedül!... (1)
Látogatók száma: 56
Ez még a múlt, amikor élvezettel vettem birtokba a kapott ajándék órákat, perceket… (Ha már nagyon összekuszálódnak a tennivalók bennünk, akkor érdemes előkapni egy régi cikket, ami eszünkbe juttatja, hol is hagytuk abba?...)
Emlékeztetőül:
2011. április 4-én végre visszataláltam régi önmagamhoz. Mindig is imádtam egyedül lenni. Olyankor körülvesz a csend, a béke, a nyugalom. Nem vágyom senkire, mondjuk ez könnyedén teljesül, hiszen nem jön senki.
Ahogy ott ülök az asztal mellett (most éppen nélkülöznöm kell) és hátamat forrón tűzi a nap, iszom a finom hideg sörömet, nem is kell más. Közben nézelődök. Fiatal még az idő, kicsit elódázom a munkát. Megvár. Felmérem a terepet, szemezek a kerttel. Még nem hasonlít arra, amit szeretnék, de végre ismerős érzések kerítenek hatalmukba. Mindig így szoktam. Körbenézni.
Csodálatos az idő. Élvezem a napsütést, a meleget. Egy szál trikó már elég. A csizma is lekerült végre a lábamról, nincs szükség már rá. A magam ura vagyok, én határozom meg mikor emelkedek fel az asztal mellől és fogom meg azt a nagy metszőollót és állok neki a fák metszésének. Nekem így is tetszenek. Már látszik rajtuk hol lesz a termés, ha lesz egyáltalán. Egy két nap és virágba borulnak. Rózsaszín az alma-, fehér a körtefa virága. Meseszép.
Most egy kicsit közelebb megyek. Felnézek a fa csúcsára és megállapítom, igen csak sok lesz a dolgom. De egyszer mindent el kell kezdeni. És tudom, addig nem állok meg, amíg be nem fejezem!
Szemembe süt a nap, de tűröm. Élvezem, ahogy a kezem nyomán valami változik. Nem lehet abbahagyni, mert akkor felemás lesz, és hogy nézne ki egy felemás almafa? Még nem végeztem, de már a körte fára tekingetek. Még nem tartok ott, majd. Nem sürget senki. Van idő bőven. De azt már tudom, másra már nem fog jutni. - Ne légy elégedetlen! Megteszed, ami tőled telik - fegyelmezem magam.
Egy kis nehézségem adódik, amikor eljutok a közepéig. Ott a legmagasabbak az ágak. Nem érem el, akárhogy is nyújtózkodom. Kerítek egy létrát, és nekitámasztom a fának, hogy biztosan álljon, de bizonytalanul lépek fel az első fokára. - Ez nem fog menni, állapítom meg, nem elég biztonságos. Visszacipelem a tesómhoz - nem könnyű - és a jól bevált saját hokedli megint megteszi a nehéz létra helyett.
Felpattanok rá és minden megoldódik se-perc alatt, ami eddig elérhetetlennek tűnt. Megszabadítom hosszú távra a koronájától, ami már lassan eléri a vezetéket. Körbejárom a fát és megcsodálom a művem. Elégedett vagyok. - Igen, állapítom meg magamban, ezt jól csináltam. De még nincs vége.
Nem röstellem összeszedni a gallyakat, fontos tevékenység, útban lennének, mert gyorsan nő a fű.
Megyek a következő fához és már tudom, nem állok meg, amíg be nem fejezem.
Ugyanaz pepitába, csak egy kicsit másként. Ez egy körtefa, mások a szabályok. Emlékszem. Mint egy kehely, úgy kell kinéznie. Már kezd hasonlítani hozzá.
Csak elkezdeni volt nehéz, a többi már jön magától, vagyis tőlem.
Amikor a harmadik fával is végeztem, egy kicsit mintha elfáradtam volna. Nem hiába szoktam mondani, a munka nemesít, no és fáraszt. Ez a fáradtság viszont megérte, ahogy nézem a munkám eredményét és virtuálisan megveregetem a vállamat.
Remélem meg fogja hozni a gyümölcsét...
Folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Kedves Éva!
Élmény volt olvasni ahogy írsz a tavaszi munkálatokról. Azt pedig sose bánd, hogy egyedül vagy! Ha van ott valaki úgyis beleszól. :)
Pussz,
Tündér
Ebben tökéletesen igazad van! Ha mégis odatéved valaki, soha nem veszi észre, hogy mennyit dolgoztam. Kivétel nélkül. Én nem tudom hogy van ez, de leesne a karikagyűrű bárki ujjáról, ha egyszer azt mondaná: Ez igen. Ügyes voltál! Ezt mind egyedül csináltad?
Nagyon hiányzik az elismerés, mert ugyan magamnak csinálom, de néha kifelé is.
Annak örülök, hogy te érzed mennyire fontos nekem! :-)
Pussz,
Éva
Élmény volt olvasni ahogy írsz a tavaszi munkálatokról. Azt pedig sose bánd, hogy egyedül vagy! Ha van ott valaki úgyis beleszól. :)
Pussz,
Tündér
Úgy könnyű ám, hogy csak kilépsz és már ott is vagy. Ezt a lányom mondta a háttérben. :-)
Ja meg még azt is, hogy nekünk két busszal kell menni, és még gyalogolni is. Ami neki nehezen megy....
Ezt én mondom: De akkor miért nem marad otthon?... :-)
Erre meg azt mondja: - Mert már unom a banánt!
- Milyen igaza van! :-)
Pussz!
No, olyan gyönyörű idő van, hogy én is megyek metszeni.
Puszi! :)
Ja meg még azt is, hogy nekünk két busszal kell menni, és még gyalogolni is. Ami neki nehezen megy....
Ezt én mondom: De akkor miért nem marad otthon?... :-)
Erre meg azt mondja: - Mert már unom a banánt!
- Milyen igaza van! :-)
Pussz!
Puszi! :)
Ne légy türelmetlen! Nemsokára újra elfáradhatsz, kis idő még és jöhet az idei metszés.De vigyázni kell magadra, a fa nem fog elszaladni másnapra sem, azaz az erődet be kell osztani, nem egyszerre kell elvégezni mindent..A türelem az, amit leginkább meg kell tanulnunk..nekem is..
Pussz. Ilona
2012. november 25. -
Ha néznéd..
Oh , te szegény bolond
egyre kerget, űz a gond
miközben a gyomot kapálod
nem veszed észre
körötted a világot.
Nem látod, hogyan cikázik
fűszálak közt fürge gyik
vagy amint a vakond
körülnéz ijedten, vakon.
Nem hallod a rigót
lombok közt trillázni,
nem látod a bogarakat
leveleket rágni
a tücsköket sem hallod
szépen muzsikálni.
Látnád, amint a napsugár
tükröződik rózsa szirmán
pihennél a füvön heverészve
néznéd elmélyedve
hogyan csillog
a kerti tó vize.
De nem, te csak hajszolod
az időt, űzöd a gondot
ha mindezt látnád
akkor lennél boldog..
A cikket írta: Ilona B