Újra egyedül! (5)
Látogatók száma: 55
A múlton már nem változtathatsz, de a jövőn talán még igen...
Még mindig 2011 évet írunk, ami meghatározta, kiteljesítette, de visszavetette a céljaim elérését, és ami idáig vezetett.
Mindig kerestem a megoldást. Soha más, percig sem nyugodva, mint a józan paraszti eszem segített túljutni sok nehézségen. A múltba kanyarodtam, nyúltam vissza, ha nagyon mélypontra kerültem. Előkotortam ha kellett, ha nem olyan régi emlékeimet, melyeket szépnek mondhattam, a kudarcaimat, amiből sikeresen kijutottam. Ezekbe az emlékeimbe kapaszkodva, mibe másba?
A tanulságot az újabb kudarcaimból, amelyek azóta értek, levontam. Nagy nagy veszteségek árán oda jutva, ahol jelenleg is vagyok. Bőven benne a nyár közepében veszítettem el a cicáimat, mert a kis éhenkórászok nem győztek várni és másutt kerestek eleséget, miközben én még mindig azon igyekeztem, hogy a kapcsolatomat valamilyen irányba megváltoztassam, de hiába...
A kálváriát, a veszteségeket, ami ezidőtájt ért írásaimban megörökítettem, akár mint a "Rekviem a cicáimért" cikkemben, vagy egyebekben, az "Asszonysorsban" de igyekeztem ilyen módon enyhíteni a fájdalmat, amit akkor át kellett élnem... Nem beszélve a gyászról, amit a szívemben hordoztam a családom, közöttük az édesanyám, és két fiú testvérem és a legjobb barátom egymást követő elvesztései miatt. Ezek a fájdalmas emlékek felerősítették bennem a tenni akarást.
Még van idő helyrehozni a hibákat, amit elkövettem, gondoltam. Biztattam magam nem egyszer, immár teljesen egyedül, csak magamra számítva. Nem kell senki segítsége! Talpra fogok állni újra és nem hagyom, hogy legyűrjenek a gondok, mert a küzdeni akarás, a nem feladás mindig is bennem volt.
A cél elérése érdekében olyan eszközökhöz is nyúlnom kellett, ami nem volt rám jellemző korábban. Feláldoztam nem egy barátot, kapcsolatot, közöttük egy hozzám igen közel álló ismeretlent, nem tom éppen milyen nick néven futott, akinek a jóindulatát egy röpke pillanatig élvezhettem, de nem érhetett fel azzal, amiben nap, mint nap nyakig benne voltam. Megpróbálhattam én felvetetni vele a kesztyűt, ha már eldobta, vagy akarhattam én tiszta vizet önteni a pohárba, ha egyszer már nem akarta. Késő volt már helyre hozni a helyrehozhatatlant.
2011-et valahogy magamban mégis le tudtam zárni. Elmaradt dolgaimat egy bizonyos szintig pótolni igyekeztem, a kapcsolataimat a feleségekkel úgy ahogy, de rendbe hoztam. Nem is értem miért is gondoltam egy percig, hogy annál többre, mint olvasnak, írnak, a cikkeimre reagálnak, megpróbálnak megérteni, bármiben is a segítségükre számíthatok, hiszen a felesegek.hu nem azért jött létre, nem azért van, hogy helyettünk megoldja a konfliktusokat.
Nem voltam akkor ebben biztos, de valami megmozdult bennem. Akkor indítottam el egy bocsánatkérést feléjük,..."ha megbántottam volna bárkit is, tudom, hogy nem szándékosan tettem. Nincs bennem harag, gyűlölet, csak magam vagyok. Most gyenge.
De nem szokott ez sokáig tartani... Ilyenkor úgy érzem ellenem van az egész világ. És én is gyakran teszek a világ ellen, persze magamat sem kímélve. Ettől még én vagyok, akkor is, ha sokan nem tudják mit is jelent ez. Ne is tudják meg. Nem jó!"...
Ezért született ez a cikkem is, hogy megpróbáljam: "Újra egyedül!"
Folyt.
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Szia Éva!
Lehet, hogy ez paradoxonnak tűnik, de én társasági ember vagyok. Mindig is sok százan, ezren voltak a környezetemben.
Ám, évtizedek óta egyedül élek. Így nagyon jól érzem magam. Csak azért, hogy egy fővel többen legyünk a lakásban, csak azért nem változtatnék.
Esetleg, ha a boldogság kék madara rózsaszín szemüveget adna rám. De szerintem ez kizárt!
Egyre nehezebben tudok alkalmazkodni. Néha, még magammal is összekapok!
Az adott helyzetet kell elfogadni és abból a lehető legjobbat kihozni!
További szép napot mindenkinek!
pusz
Juli
Nem paradoxon az, hogy az ember megszokott egy életformát. Mindig sokan vettek körül. Legyen az munkahely, közösség, család a környezetemben. Ám ez az életforma csak ideig-óráig volt jelen, mert mindig tudtam, hogy ez csak átmeneti. Erre rendezkedtem be. Nem fogadtam társaságot, de ez nem volt egyenlő azzal, hogy jól is éreztem magam ettől. Egyszerűen nem engedhettem ezt meg. Megpróbáltam ebből kitörni több-kevesebb sikerrel. Végül be fogom látni, hogy ami nem megy, nem lehet erőltetni.
A beletörődés képessége, ami hiányzik belőlem, azt hiszem. Éppen azért, visszakanyarodva az előzőekhez , hogy mindig is egy közösség tagjaként, család, és barátok vettek körül. Ez jelentette számomra az életet!
Elfogadni ezt az új helyzetet is idő kérdése lesz. Végső soron én is a lehető legjobbat szeretném kihozni ebből.
Neked is szép napot!
Pussz,
Éva
Lehet, hogy ez paradoxonnak tűnik, de én társasági ember vagyok. Mindig is sok százan, ezren voltak a környezetemben.
Ám, évtizedek óta egyedül élek. Így nagyon jól érzem magam. Csak azért, hogy egy fővel többen legyünk a lakásban, csak azért nem változtatnék.
Esetleg, ha a boldogság kék madara rózsaszín szemüveget adna rám. De szerintem ez kizárt!
Egyre nehezebben tudok alkalmazkodni. Néha, még magammal is összekapok!
Az adott helyzetet kell elfogadni és abból a lehető legjobbat kihozni!
További szép napot mindenkinek!
pusz
Juli
Egy hete itt van a húgom,és nagyon örülök annak,hogy remekül megvagyunk,pedig féltem tőle.
Úgy látszik,az együttélés sem felejthető el,mint a biciklizés.
Pl. a kollégiumban anno tizen-tizenketten laktunk együtt egy szobában,mégsem emlékszem,hogy zavartuk volna egymást.
Csak nagy bulikra és rengeteg nevetésre emlékszem!
De azért az is jó lesz,ha a húgom elmegy jövő hét végén!
Kedves Évi!
Az ember a fontos döntéseiben mindig egyedül van, akkor is, ha kapcsolatban él. Én már megszoktam az egyedüllétet, el sem tudnám képzelni, hogy bárkihez alkalmazkodnom kelljen. Ennek is meg van a maga előnye. Felfogás kérdése az egész.
Pussz: Yolla
Felfogás kérdése az egész - mint mondod, a másik, mert te megszoktad az egyedüllétet.
Ez az, amit én nem tudtam elfogadni. Itt arról van szó, hogy megszokni olyasmit, amit nem szeretek, az a nehéz. Nem meggyőződésből, kényszerből teszem.
A fontos döntések meghozatala előtt, ha van kivel megosztani, megbeszélni a problémát, még mielőtt a döntést meghozod magad, az is segíteni tud.
Pussz,
Éva
Az ember a fontos döntéseiben mindig egyedül van, akkor is, ha kapcsolatban él. Én már megszoktam az egyedüllétet, el sem tudnám képzelni, hogy bárkihez alkalmazkodnom kelljen. Ennek is meg van a maga előnye. Felfogás kérdése az egész.
Pussz: Yolla
Köszönöm Donna!
Minden egyes nappal közelebb kerülök ehhez. Kapom a megerősítéseket és az segít! Nem vagyok erős, de menni fog! :-)
Pussz,
Éva
Menni fog, mert erős vagy!
Minden egyes nappal közelebb kerülök ehhez. Kapom a megerősítéseket és az segít! Nem vagyok erős, de menni fog! :-)
Pussz,
Éva
Ez így igaz. Senki mást, csak magamat hibáztathatom, bárhogy is történt. Már nincs semmi jelentősége. Elmúlt, vége. Már egészen másként látok sok mindent, amit akkor nem vettem észre. Az is jó, hogy tudunk egymáshoz szólni.
A régi cikkeimnél ezek a dolgok, amit most így leírok még nagyon frissek voltak. Ebben az időtávlatban minden más értelmet kap.
Én is jól érzem magam egyedül, de csak ha kint vagyok a kertben!!!!
Pussz,
Éva