Újra egyedül! (6)
Látogatók száma: 60
Ez is volt a célja, nem több. Meg akarta mutatni, hogy igenis ő képes rá, ha ilyen módon is, de örömet tud nekem szerezni.
A tavalyi év egyes időszakai az életemben nem csináltak akkora cirkuszt, mint a viharos időjárás egyes napjaimban.
Alig múlt el az első vihar, jött utána az összes többi. Az viszont rendesen borzolta az idegeimet, hogy mi vár kint? De nem késtem el semmiről, úgyhogy nem siettem. A meglepi megvárt.
A rengeteg esőt a növények úgy hálálták meg, hogy felismerhetetlenek voltak. Úgy néztek ki, mint amikor elburjánzik valami! A csodálkozás ideje azonban hamar elmúlt, amikor nekiálltam végre menteni a menthetőt. A csatateret kb. fél nap alatt sikerült hazavágnom, hogy felismerhetőbb legyen. De nem volt elég, hogy az időjárás így felborzolta a kedélyeket, most meg ez a hőség, amitől szenvedtem. Egy biztos, hogy a természet sokkal többet kibírt akkoriban, mint én, meg a lányom. A vérnyomásom az egekbe szállt hazafelé menet, amikor még a hőguta is kerülgetett. De a természet azért igyekezett kárpótolni, mert soha nem engedett haza üres kézzel, mint mindig most is cipekedhettem.
Áldottam is az eszemet, amikor engedtem a rábeszélésének, hogy nem magam metszettem és permeteztem meg a szőlőt, hanem az exem. No nem a rosszabbik fajtából való - aki még egy kapavágásra sem volt képes, mert a munkához nem igazán fűlött a foga, szerintem nem is konyított hozzá egy fikarcnyit sem - hanem a volt élettársam, aki még mindig kereste a velem való találkozást. Ennek érdekében még azt is vállalta, ami számára ugyan csak fáradtságot, de nekem sokat jelentett. Hagytam, hadd tegye a dolgát. Beláttam, hogy van, amihez ő sokkal jobban ért, mint jómagam. Őt inkább illette volna az a megszólítás, hogy a "barátom" volt ilyen alkalmakkor, mint azt a másikat, aki miatt kis híján őt is elveszítettem, mert nem egyszer az orrom alá dörgölte, ha nem fejezem be a vele való kapcsolatot és ezek után is eljárogatok hozzá, akkor elveszítem őt. Meg is hozta a gyümölcsét a törődés, mert annyi rengeteg szőlő, mint abban az évben, nem termett a tőkéimen. Amikor kezelésbe vette a gyümölcsfáimat is, voltak olyan időszakok, amikor hittem is, meg nem is, talán vele jobban jártam volna, mint azzal a pernahajderrel, akitől semmi másra nem számíthattam. De nem lehetett összehasonlítani, mert mint a tűz és a víz olyanok voltak ők ketten. Ha lett volna benne abból a tűzből... soha többet nem vágytam volna másra, de éppen ezért nem ígérhettem neki olyat, amit nem tudtam volna betartani. Azt pedig nem érdemelte volna meg, hogy hitegessem. A kettős játszma nagyon messze állt tőlem. Így egyedül csak a munka, ami alkalmanként összehozott bennünket, és aminek a hasznát már egyedül csak én élveztem. Ez is volt a célja, nem több. Meg akarta mutatni, hogy igenis ő képes rá, ha ilyen módon is, de örömet tud nekem szerezni.
A 2012-es év mást is jelentett számomra, azt, hogy tisztába kerüljek saját magammal. A felhalmozódott kétségek mellett a képességeim, adottságaim, az erősségeim és a gyengeségeim tisztázását. Tudni akartam, hogy milyen lépések vezettek idáig, milyen életutat jártam be, melyek voltak a meghatározó életeseményeim, kik és milyen hatással voltak rám.
A múlt eseményeit tudatosan gondoltam át, mintegy feldolgoztam. Írtam és írtam nem egy cikket éppen azért, hogy levonva a megfelelő következtetéseket, el tudjam engedni végre mindazt, amire már úgy éreztem nincs szükségem, mert nemhogy támogatott volna az előrejutásban, a céljaim elérésében, nagyon sok mindenben visszavetett. Úgy éreztem, ahhoz, hogy ezt az évet tehermentesen tudjam elindítani le kell végre zárnom magamban a nagyon sok fájdalmas emléket.
A változást érzelmi téren kellett először is elmozdítanom. Nem folytathattam tovább a kapcsolatomat. Az elhatározás akkora volt bennem, hogy kitartott egészen ez év elejéig. Már nem akartam többé visszacsúszni. Ennek a hosszú folyamatnak utolsó szakaszához érkeztem el a mai nappal, amikor mindennemű kapcsolatot felszámoltam régi barátommal és csak remélni tudom, hogy az a zűrzavar, ami bennem olyan régóta jelen van, letisztul végre.
Legfontosabb teendőim mostantól a jövőépítés, a változtatás lesz. A múlt lezárása nélkül olyan lenne ez a jövőépítés, mint a homokra épített vár – a legkisebb szélviharra, érzelmi megrázkódtatásra összedőlne. Ezért volt szükségem a múlt nyomasztó emlékeinek, sérelmeinek állandó felidézésére, újra és újraélésére, ébrentartására, hogy le tudjam végre zárni, élvezni szeretném végre a jelent. Lassan, de biztosan felépítem a jövőt. Újra egyedül!
Vége!
A cikket írta: zsoltne.eva
Hozzászólások
időrendi sorrend
Az erő veled van! És mi is!
Puszinyuszi!
Köszönöm a biztatást! Elkel a segítség, a barátok, a jótanács... Ma nem csalódhatott bennem senki, aki jót akart nekem, mert megtettem az első lépéseket.
Ehhez is kaptam egy lökést, mert mint egy lábadozónak most sem mulasztotta el az orrom alá dörgölni..., hogy én tényleg beteg vagyok?... Mit felelhettem egy ilyen kérdésre? minthogy - Az.
De hát ha csak erre futja a képességéből? Miért ne hagynám meg ebben a hitében? :-)
Pussz,
Éva
Építs! Képes vagy rá. Van benned erő.
Puszi!
Mindig is ez volt a szándékom. Volt bennem erő és azt hiszem kellő kitartás. Csak rossz alanyt választottam ehhez. Benne nem volt semmiből, semmi.
Idáig el kellett jutni. Még nem késő visszatalálni a kiindulóponthoz, de ehhez az kell, hogy mindent hátrahagyva, nem vissza-visszanézni, csak előre!...
Azért, ha hiszed, ha nem én is "olvasok"... :-)
Pussz,
Éva
Puszi!
Puszinyuszi!
Puszi!