újabb események régebbi események további események
18:27
Stanmorecxl regisztrált a weboldalra
05:45
Broncohia regisztrált a weboldalra
02:08
Drywalljtn regisztrált a weboldalra
18:59
Blenderqpg regisztrált a weboldalra
17:17
wadbikaiy új bejegyzést írt a naplójába
23:48
Plasticpxz regisztrált a weboldalra
10:59
Amazonnnlff regisztrált a weboldalra
01:34
BillyDiurn regisztrált a weboldalra
21:28
Broncojjz regisztrált a weboldalra
21:23
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:22
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:20
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:16
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:14
Horoszkóp új hozzászólást írt egy cikkhez
21:11
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
21:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
20:37
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
20:09
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
09:32
Portablexnu regisztrált a weboldalra
06:25
Ilpaki új cikket töltött fel

02 - Mikor az álmok valóra válnak 2/1

2011. szeptember 2. - Látogatók száma: 60

Második fejezet. A férfi híres volt, a lány átlagos. A férfi nem ismerte, a lány szerette őt. Látni mégsem akarta. De az élet közbeszólt. Az álomból valóság lett.

Valaki telefonnal ébresztett másnap reggel. Kinyitottam a szemem, és rájöttem, hogy minden megtörtént. Berlinben voltam, és igen, találkoztam Chesterrel az előtérben. Ásítva nyúltam a telefonomért.
-Igen? – kérdeztem nyújtózkodva
-Reggelt! – visított a fülembe Dé, így inkább eltartottam a fülemtől a telefont
-Viszont.. mi a helyzet?
-Találd ki, kivel futottunk össze az éjjel! – izgatottnak tűnt, volt egy pár tippem
-Az éjjelek már csak ilyenek.. – sóhajtottam
-Mi?
-Elmondom később.. kivel találkoztál?
-Az együttessel! Annyira jóképűek voltak, annyira.. dögösek.. majdnem letepertem Joe-t örömömben.. – nevetett, én pedig csak mosolyogtam. Dyna sosem nőtt fel igazán. Mindig az az őrült lány volt, akit megismertem. Az a lány, akiről elhiszi az ember, ha ilyeneket mond.
-Csodálom, hogy tűrtőztetted magad..
-Én is.. – ismerte el egy huncut mosollyal – Na de.. te kivel találkoztál?
-Chesterrel..
-Nahát! Legalább megtapiztad?
-Hülye.. – nevettem – Mesélj inkább, mi történt?
-Csak egy aláírást akartunk, de aztán beszélgettünk, táncoltunk is.. azt hiszem, ha ráugrottam volna Joe-ra, az éjszaka egész máshogy alakul..
-Minden bizonnyal.. – ásítottam – Bocsi..
-Szóval összefutottatok, mi?
-Nagyon vicces..
-Reggelizel velünk?
Majdnem azt feleltem, hogy farkas éhes vagyok, de mivel ismertem az agya járását, inkább nem tettem.
-Igen, mindjárt lent leszek..
Felkeltem, lezuhanyoztam, felöltöztem.. Mikor már készen voltam, és a tükörbe néztem, sóhajtanom kellett. Hogy is gondolhatták, hogy pont én kellenék Chesternek? Igazából mindegy is volt. Sosem volt annyi önbizalmam, hogy ilyeneken gondolkodjak. Látott, visszahozta a karkötőmet, pont. Itt véget is ér a történetünk. Éppen akkor értem a lányok asztalához, mikor Chester is lejött az emeletről. Próbáltam nem bámulni őt. Nem volt lent túl sokáig, a lányok észre sem vették. Aztán felénk nézett. Éppen anyagot gyűjtöttem egy esszéhez a netről. Felnéztem a laptopból, és egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Felém intett, és én visszaintettem neki.
-Ki az? – fordultak meg kíváncsian
-Ne egyszerre!
Chester hirtelen megfordult, és nekiment egy pincérnek. Próbáltam nem feltűnően kinevetni. Aztán Mike jött le az ebédlőbe.
-Hát itt vagy! Mit művelsz, haver? – kérdezte nevetve
-Semmi, csak.. elmerengtem – sóhajtott, és Mike ránk nézett
-Látom már.. magas, barna, laptoppal?
-Aha..
-Nem rossz, de még házas vagy, emlékszel?
-Emlékszem.. – szegte le a fejét, miközben kimentek, de még vetett rám egy pillantást. A szemein látszott, hogy valami nincs rendben. Sóhajtottam, és dolgoztam tovább. Dyna lecsukta a laptopot, majdnem rá a kezemre.
-Részletek?
-Biztos csak fáradt.. – válaszoltam felnyitva a gépet, de lecsukta megint – Ezt hagyd abba..
-Múlt éjjel mi történt..
-Semmi sem történt múlt éjjel.. – sóhajtottam – Összefutottunk, elhagytam a karkötőmet, visszaadta, aztán a szobájába ment.. vége a mesének
-Oké..
-Ki mit visel holnap? – vágott közbe Mona, bár részemről a téma úgyis le volt zárva..
Elmosolyodtam, aztán beszélgetni kezdtek a terveikről. Pár órával később sétálni mentünk. Benéztünk pár múzeumba, egy kis étteremben ebédeltünk, jól elvoltunk. Sosem voltam jó turista, csak a lányoknak köszönhettem a szép napot. A szállodába vacsorára értünk vissza. A srácok nem voltak lent, ami azt illeti egyáltalán nem is láttuk őket a koncertig. Elég korán érkeztünk, hogy jó helyünk legyen. Nem voltunk túl messze a színpadtól, így mindenkit tökéletesen jól láttunk, és hallottunk. Egész végig Chestert néztem, és úgy hallgattam a hangját, mintha semmi más nem létezne a világon. Mivel Niki VIP jegyeket nyert, bemehettünk a színpad mögé is. A koncert után ki is használtuk ezt. Az egyik hangosítótól kértünk útbaigazítást az együttes öltözőjéhez. Bekopogtunk, de senki sem válaszolt. Dynáról tudni kell, hogy hajlamos szemrebbenés nélkül benyitni valahová. Ezúttal sem okozott csalódást. Chester épp öltözködött.
-Jaj bocsi.. nem tudtuk, hogy.. zavarunk – mentegetőzött Dé, mikor meglátta őt, amint félmeztelenül éppen a nadrágját gombolja. Ennél kínosabb helyzetbe nem is hozhatott volna minket.
-Nem gond, csak.. egy pillanat – válaszolt kicsit megilletődve, mi pedig kimentünk. Mona hátbavágta Dynát a táskájával.
-Au.. – nevetett – Bocs, de.. láttad mennyire dögös? Nagyon szívesen
-Nos.. igen.. köszi, hogy ilyen hülye helyzetbe hoztál.. – mondta Mona, de egy aprócska mosoly azért elbújt a szemeiben. Kicsit később Chester ajtót nyitott, és behívott minket. Én voltam az utolsó a sorban. Megálltam a küszöbön, és nézni kezdtük egymást. A látványától földbe gyökerezett a lábam.
-Reenzy.. – szólt Dyna az öltözőből. Nagy nehezen visszatértem a valóságba, és lenyeltem a torkomban dobogó szívem.
-Tessék? Én.. inkább visszamegyek a hotelbe.. még be kell fejeznem az esszémet.. Jó éjt, sziasztok..
-Hogy mi? – kérdezte Mona Dynára nézve, de ő csak megvonta a vállát, ahogy leléptem. Már könnyes volt a szemem, és nem tudtam miért. Sosem gondoltam, hogy a látványa ezt váltja ki belőlem. Túl sok érzést halmoztam fel az évek során, és egyiknek sem volt jövője. Tudtam, hogy megbánnám, ha maradnék, de ugyanezt éreztem akkor is, mikor elindultam. De így döntöttem, és jobban éreztem magam. Nem gondoltam, hogy utánam jön.
-Várj.. – szólt utánam. Megálltam és mosolyt erőltettem az arcomra.
-Most mit hagytam el?
-Semmit.. – válaszolt sóhajtva – Nézd, én.. sosem csináltam még ilyet, de.. nincs kedved sétálni? Van egy tó a közelben. Nem akarok most emberekkel lenni.. csak veled
-Miért?
-Megérzés.. – mondta egyszerűen. A szemei őszinték voltak, de zavarosak. Érezte. Tudta, hogy valamilyen kötelék van közöttünk, csak nem értette milyen, és hogyan. Még én sem voltam benne biztos.
-Nem hiszem, hogy jó ötlet lenne..
-Csak egy séta.. – mosolyodott el – Tényleg be kell fejezned azt a dolgot?
-Az esszét? Igen.. tényleg.. de talán egy séta belefér
-Nagyszerű.. mindjárt jövök – visszament az öltözőbe a dzsekijéért, aztán visszajött hozzám. Elvitt a tóhoz, és rengeteget beszéltünk. Mindenről, ami az eszünkbe jutott, akár a régi ismerősök, pár év kihagyás után. Leginkább a zenéjük, és a fellépés került szóba.
-Szóval.. a Reenzy az igazi neved? Még sosem hallottam..
-Nem.. csak egy becenév, amit.. azóta használok, hogy beleszerettem Keanu Reeves-be, még középsuliban.. – elnevettem magam, és ő is mosolygott - A nevem Regina.. de jobban szeretem, ha Reenzy-nek hívnak..
-Miért? A Regina szép név..
-Királynőt jelent, de mindig szolgaként kezeltek.. tudod milyen az. Regina egy unalmas, szürke, magányos lány volt, akit senki sem szeretett.. Mindenki elkerülte..
-Aztán mikor Reenzy lettél, megtaláltad önmagad..
-Valahogy úgy.. De a zenéd rengeteget segített
-Hogyan szippantódtál be a világunkba? – kérdezte egy édes mosollyal, ami engem is mosolyra derített
-Elég ostoba történet..
-Elmondanád?
-Inkább beszéljünk rólad.. én nem vagyok túl érdekes
-Szerintem te már mindent tudsz rólam, amit tudni érdemes..
Lebuktam.
-Hát.. talán.. – mosolyodtam el ismét. Furcsán éreztem magam, de kivételesen jól. Tényleg érdekelte, és közelebb éreztem magamhoz, mint valaha. Nem csak azért, mert tényleg közelebb volt, hanem mert az összetartozás elmélete akkor annyira helyesnek tűnt, valósnak.
-Mi a történeted?
-Nos.. – sóhajtottam, mikor leültünk egy padra – A vasútállomáson voltam.. volt vagy két órám az átszállásig, úgyhogy elkezdtem a plázában körözni. Nem tudom miért, de bementem egy CD boltba.. és senkit nem ismertem a polcokon.. tudod.. Nem volt olyan együttes, akinek megérte volna megvenni az albumát.. csak néhány dal tetszett, azt meg letöltöttem.. akár szép dolog, akár nem. Sosem érdekeltek az új együttesek, a top listás zenék..
-Engem sem.. sosem szerettem a divatzenét, annyira.. személyiségrombolóak
-Pontosan.. szóval mikor azokat a CD-ket néztem, úgy voltam vele, hogy inkább kimegyek a francba ebből a boltból.. – egy mosoly futott át mindkettőnk arcán, aztán folytattam – De egy CD mégis felkeltette az érdeklődésem.. a tiétek
-Melyik?
-A Live in Texas.. CD és DVD..
-Az egy jó turné volt.. – emlékezett vissza
-Igen.. – sóhajtottam – Először nem vettem észre, hogy koncertfelvétel, így aztán kicsit csalódott voltam, mikor hallgatni kezdtem, és a közönséget meghallottam.. Aztán megváltoztattad az életem..
A szemeibe néztem, és rájöttem, hogy mióta elkezdtem beszélni, le sem vette rólam a tekintetét. Éreztem, ahogy az arcom elvörösödik, aztán egy kisebb sóhaj kíséretében a tóra néztem inkább.
-Folytasd.. mi történt utána?
-Tényleg tudni akarod?
-Persze.. miért ne?
-Nem tudom.. miért érdekelnélek?
-Ez egy nagyon jó kérdés, ami pár órája folyton ismétlődik a fejemben..
-Kezdek.. fázni
Természetesen nem fáztam. De valamiért úgy éreztem, nem kellene jobban megismernie. Nekem nem fájna annyira, hogy el kell engednem, az ő élete pedig nem bonyolódna.
-Kéred a dzsekim?
-Nem.. én.. azt hiszem jobb lenne, ha inkább visszamennék a hotelbe
-Csak mégegy kérdés, mielőtt visszamegyünk..
-Hajrá..
-Miért néztél annyira a koncert közben? Mert.. nem zavart, csak azt hittem nem tetszett.
-Miért? – érdeklődtem miközben a szívem egyre hevesebben vert. Miért érdekelné őt, hogy tetszett-e a koncert vagy sem?
-Megszoktam, hogy az emberek őrülten ugrálnak, és üvöltöznek, mikor fellépünk. Te pedig csak álltál, bámultál..
-Bocs.. – mosolyogtam szégyellősen – Most biztos furcsának gondolsz..
-Nem.. dehogy. Csak megjegyeztem. Néha majdnem elfelejtettem a szöveget.. – vallotta be egy mosollyal. Az egész helyzet olyan volt, mint a filmekben. A kisvárosi fiú odamegy a lányhoz, elhívja a bálba, aztán nagynehezen bevallja neki, hogy már régóta el akarta hívni, csak nem mert odamenni hozzá. A gondolattól kuncognom kellett.
-Miért?
-Nem tudom.. felismertelek a tömegben, ami azért a színpadról elég nehéz szokott lenni, és nem tudtam levenni rólad a szemem.. azt hittem nem érzed jól magad – ez a pár mondat meglepett. Nem emlékeztem, hogy a koncert alatt akár egy pillanatra is nézett volna, de lehet, hogy csak annyira el voltam merülve a látványában, hogy nem vettem észre.
-Nagyon jól éreztem magam.. elképesztő volt
-Mióta vagy a rajongónk?
-Nem emlékszem – nevettem – Elég régen volt
-Nem tűnsz elég öregnek ahhoz, hogy ilyet mondhass..
-Egy év is egy életnek tűnhet, ha a napjaid fájdalommal, és kirekesztéssel telnek.. – sóhajtottam
-Mi?
-Semmi.. fáradok, ne törődj vele..
-Visszamenjünk a hotelbe?
-Ha nem gond..
-Nem.. én is fáradt vagyok..
Visszamentünk a szállodába, és az ajtómig kísért.
-Köszönöm a sétát, jól éreztem magam..
-Én is.. – mondta, közben ugyanúgy nézett, mint a tónál. Pár másodpercig csendben voltunk, aztán úgy gondoltam, jobb, ha elbúcsúzom, és lefekszem aludni. Ki akartam nyitni az ajtót, de kiesett a kulcs a kezemből. Az első gondolatom az volt, hogy hihetetlen mennyire ügyetlen vagyok a közelében, a másik pedig az, hogy ennél nagyobb klisé nem is lehetne az este. Együtt akartuk felvenni a földről. Aztán ott álltunk, szemben egymással, megint. A szemeit bámulva csak mélyebbre, és mélyebbre süllyedtem a szerelemben. A csend pedig fojtogatott.
-Köszi.. – köszörültem meg a torkomat, de még mindig suttogtam a forróságtól, amit miatta éreztem – Remélem nem gondolod, hogy ez valami gyerekes trükk, hogy közelebb kerüljek..
-Nem az volt? – kérdezte egy mosoly kíséretében
-Nem.. – nevettem – Csak fáradt vagyok, sosem próbálkoznék ilyennel..
-Megpróbálnád most? Kíváncsi vagyok a különbségre..
-Menjünk aludni.. kezdesz fura dolgokat beszélni.. – közelebb lépett és megérintette az állam – Ezt nem kéne..
-Miért? – kérdezte miközben mégközelebb lépett. Éreztem a lehelletét a bőrömön. Lenyeltem az izgalmamat, és elvettem a kezét. Jobban esett hozzáérni, mint valaha gondoltam. Elmosolyodott, és adott egy puszit az arcomra – Majd legközelebb..
-Nem lesz legközelebb.. Hétfőn hazamegyünk
-És gondolod nem találkozunk holnap? Ugyanabban a hotelben?
-Ki tudja.. én nem hiszem
-Akkor most foglak megcsókolni..
Komolynak tűnt, de elnevettem magam.
-Hagyd abba..
-Mit? – kérdezte mosolyogva
-A viccelődést.. – kinyitottam az ajtót – Jó éjt
Megfogta a kezem és visszahúzott.
-Nem vicceltem.. – suttogta és megcsókolt. Az a csók.. leírhatatlan volt. Hosszú csók volt, habár alig ismertük egymást. Gyakran elképzeltem, milyen íze lehet a csókjának, és nagyon közel jártam az igazsághoz. Puha, nedves nyelve az enyémmel táncolt, és azt az édes ízt sosem fogom elfelejteni. Életem legjobb csókja volt.. komolyan. Majdnem elájultam a karjaiban. Annyira melegem volt akkor a folyosón, hogy lélegezni sem tudtam, de a jelenléte megnyugtatta a testem, ugyanakkor izgatott is. A csók után két szót mondott csak: - Aludj jól..
A hangjától kirázott a hideg. Mikor elindult a szobájába, én is bementem, és gondosan bezártam az ajtót. Nyeltem egy nagyot, aztán a fürdőszobába mentem. Meg kellett mosnom az arcom. Belenéztem a tükörbe, és azon tűnődtem, miért tette? Nem voltam szép, nem voltam különleges, akkor meg mi a fenéért csókolt meg? Nem találtam választ a kérdésekre, így átöltöztem pizsamára, és bebújtam az ágyba. Tényleg fáradt voltam, mégsem tudtam elaludni. Túl sok érzelem, túl sok, hogy elhihessem. A testem lángolt, nem tudtam megnyugodni.
Délig aludtam másnap. Izzadtan ébredtem, így lezuhanyoztam gyorsan, aztán a lányokkal ebédeltem. Sokat beszéltünk a koncertről.
-Istenem.. olyan jó volt – mondta Mona – Alig hiszem el
-Ha már a hihetetlen dolgoknál tartunk.. Reenzy, hová tűntél Chesterrel? Mindent el kell mondanod..
-Sétáltunk a tónál.. aztán visszajöttünk, és mindenki a szobájába ment..
-Se puszi, se pá?
-Elköszöntünk.. – sóhajtottam egy aprócska mosollyal. Nem akartam belőle nagy hűhót csapni, elvégre csak egy csók volt, úgysem látom többé. A legszebb emlékem lesz, abban viszont biztos voltam.
-Ugyanmár.. mindent egyesével kell kiszednünk belőled?
-Megcsókolt.. ez minden – sóhajtottam ismét
-Ez minden? – kérdezte Dyna teljesen sokkoltan
-Nyugi már.. – suttogtam – Nem kell a feltűnés..
-Bocs, de.. igen, ez minden, minden amit valaha akartál.. Mióta csak ismered.. és annyit mondasz csak, hogy ez minden?
-Igen, és kérlek hanyagoljuk..
-Elment az eszed.. – sóhajtott Mona
-Nagyszerű.. akkor ehetünk végre?
Dyna nem értette, miért veszem ennyire semmibe azt, ami történt. Chester gyakorlatilag álmaim férfija volt, és most, hogy felkeltettem az érdeklődését, nem foglalkoztam vele. Ezt én is furcsálltam, de jobb volt így. Ebéd után egy szelet sütire még ott maradtam, közben az esszén dolgoztam. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem a pincért, aki mellettem állt.
-Elnézést kisasszony, Önt keresik.. – adta át a telefont, majd elment
-Köszönöm.. – mondtam meglepetten. Fogalmam sem volt ki kereshetett – Igen?
-Mit csinálsz? – kérdezte a hang, amelyet száz közül is felismernék..
-Az esszémet írom..
-Mikor lesz rá szükséged?
-Kedden.. – sóhajtottam
-Mi lenne, ha szünetet tartanál ma este? Együtt vacsorázhatnánk..
-Mondd, mit akarsz te tőlem? – kérdeztem hidegen
-Sajnálom.. nem akartam rámenős vagy idegesítő lenni.. – sóhajtott pár másodperc múlva
-Én csak nem értem mit akarsz tőlem.. miért én? - mire ezt kérdeztem, már ott állt mellettem. Letettük a telefont, és leült velem szembe.
-Szeretnélek jobban megismerni
-De miért?
-Nem tudom.. ösztönös dolog
-Már értem..
-Nem olyan ösztön.. – mosolyodott el – De vissza a tárgyra.. velem vacsorázol?
-Nem tudom..
-Kössünk alkut.. Este 8kor várlak ott, ahol először találkoztunk.. ha eljössz, szerintem nem bánod meg
-És ha nem megyek?
-Akkor nem zaklatlak többé.. de örülnék, ha ott lennél..
-Meglátom..
-Ez egy igen?
-Ez egy meglátom..
A szobámba mentem. Az asztalon egy csokor rózsa várt.
-Tudtam, hogy nem kapok egyenes választ..
-Fenébe.. megijesztettél. Hogy jöttél be?
-Nem csuktad be az ajtót.. – mosolygott – Tetszik?
-Igazán nem kellett volna.. alig ismersz.. mióta is? Két napja?
-Úgy érzem, mintha egész életemben ismertelek volna.. és még nem éreztem így ezelőtt. Mintha mágnes lennél.. – egyre közelebb jött, és én zavarba jöttem. Hátraléptem, és nyeltem egyet.
-Nem kéne közelebb jönnöd hozzám
-Miért nem?
-Mert.. sebezhető vagyok, és valószínűleg úgysem látlak többé.. a legfontosabb pedig, hogy feleséged van, gyerekeid..
-Tudod, hogy a házasságom a végét járja..
-Tudom..
-És azt is tudod, hogy első látásra szerelembe tudok esni, nem igaz?
-Tudom, de miért én lennék az? Nem is ismersz engem..
-Ezért mentünk sétálni, és ezért szeretnék veled vacsorázni.. szeretnék megbizonyosodni róla, hogy az ösztöneim az igazat súgták.. Engedd, hogy megismerjelek..
-Nincs elég időnk.. holnap hazamegyek, és kétlem, hogy valaha is látnánk egymást..
-Akkor csak vacsorázz velem..
-Lépj hátrébb.. nem érzem jól magam, ha itt vagy, közel.. kérlek hagyj magamra..
-Mi a baj? Jól vagy?
-Nem.. nem vagyok.. menj
-Látlak még?
-Talán..
-Nem én fogok főzni, úgyhogy teljesen biztosan túléled..
-Rendben.. - elmosolyodtam, aztán kiment a szobából. Mély levegőt vettem, és ittam egy pohár vizet. Egyáltalán nem voltam jól. Felzaklatott, mint soha senki azelőtt. Aztán úgy döntöttem, lefújom a vacsorát. Nem láthattam többé. Ez volt a legjobb, amit tehettem. Hagytam neki egy üzenetet a bárban, de feljött a szobámhoz.
-Chester vagyok.. minden rendben?
-Igen..
-Nem úgy hangzik.. bemehetek?
-Nem.. kérlek menj..
-Nem kell félned tőlem, ez csak egy vacsora.. Nézd.. nem fogok könyörögni, de úgy érzem kedvellek. Már ennyi idő után is.. Nem akarok tőled semmit, csak gyere le a hallba. Sétálhatunk is, ha szeretnéd..
Becsuktam a szemeimet mikor beszélni kezdett. A hangja úgy futott át a testemen, mintha vérként folyna az ereimben. A tóparti sétánkra gondoltam. Barátságos volt és őszinte, szüksége volt valakire, aki elvonja a figyelmét. Meggondoltam magam, és sóhajtottam.
-Negyed óra és lent vagyok..
Megvacsoráztunk, közben elég sokat beszéltünk. Nagyon jól éreztem magam, és úgy vettem észre, hogy ő is. Ő volt minden, amire vágytam, és most ott ült, velem szemben, és az egész szituáció egyszerre volt hihetetlen, és természetes. Vacsora után az együttes többi tagjával futottunk össze, és velük mentünk szórakozni. Elhívtam a lányokat is. Nagyon jó hely volt, sokat nevettünk, de éjfél körül nagyon álmos lettem. Chester végig mellettem volt.
-Gyere, visszaviszlek a hotelbe..
-Nem kell, csak álmos vagyok..
-Szeretnélek visszakísérni. Ne légy már olyan makacs állandóan..
Így hát visszajött velem a szállodába. Talán attól tartott, hogy elalszom a taxiban, és elrabol a sofőr.. mert igazából semmi más bajom nem eshetett volna. Biztos akart lenni benne, hogy épségben visszaérek a szobámba. Ez nagyon jól esett. Sokat beszélgettünk a taxiban, próbált ébrentartani. Felkísért a szobába, én pedig azonnal elaludtam, amint lefeküdtem az ágyra. Levette a cipőmet, betakart, de amikor ki akart menni a szobából, beszélni kezdtem álmomban.
-Kérlek ne hagyj magamra.. csak rád van szükségem..
Túl álmos voltam, valószínűleg azt sem tudtam, hogy ott van még. Leült az ágy szélére és egy ideig csak nézett. Arrébbtűrte a hajam, és megpuszilta az arcom. Nem tudta miért, de nem tudott magamra hagyni.
-Miért vagy ilyen fontos nekem? – kérdezte suttogva. Nem válaszoltam, és nem is tudnék most sem. Lefeküdt mellém, és hamarosan elaludt.

A cikket írta: Reenzy

4 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. január 18. 16:53
Azt hiszem azért értem meg ilyen nehezen Reenzy érzelmeit, mert én inkább Dyna vagyok....
2011. szeptember 17. 14:15

megtekintés Válasz erre: Reenzy - 2011. szeptember 17. 12:03

A valóságban is ilyen :) Nagydumás, huncut kis bohóc. Imádom :)

Jól érezni ezt, ahogy megírtad őt! Jó volt! :)
2011. szeptember 17. 12:03

megtekintés Válasz erre: Virág - 2011. szeptember 14. 12:23

Azt hiszem, hogy ezzel a résszel végleg megkedveltem Dynát. :)

A valóságban is ilyen :) Nagydumás, huncut kis bohóc. Imádom :)
2011. szeptember 14. 12:23
Azt hiszem, hogy ezzel a résszel végleg megkedveltem Dynát. :)
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: