24 - Elveszett élet
Látogatók száma: 59
Az amnézia gyakori csavar egy "szappanoperában". Általában pont akkor történik meg, mikor valamire fény derülne. Így azonban húzódik. De ha megcseréljük, és akkor derül ki valami, mikor nem emlékszünk önmagunkra, akkor valamivel izgalmasabb a helyzet..
Két hónappal a történtek után, Mike és Mona bejelentették, hogy új taggal bővül a család. Nagy örömmel hallottuk, de Dynának egyre nehezebb volt megjátszania, hogy minden rendben van. Nem tudta elfelejteni, ami közte és Mike között történt, és a jó barát szerepét sem tudta eljátszani. De nem ez volt az egyetlen gond, ami akkor felmerült. Hat hónapos terhes voltam, és Chester nagyon ideges volt. Egyszerre zavart, és megnyugtatott. Akkoriban rémálmaim voltak. Szinte minden éjjel azt álmodtam, hogy elveszítem a kisbabánkat. Nagyon valóságos és ijesztő volt. Minden alkalommal zihálva, rettegve, izzadtan és idegesen ébredtem. Néha ordításhoz közel. Egy ilyen éjszakán, mikor Chester felriadt, a karjaiba menekültem könnyes szemekkel.
-Mi történt Kicsim? Jól vagy? Olyan forró a bőröd, történt valami?
-Borzalmas volt Chester.. elveszítettem.. halott volt és éreztem a fájdalmát.. minden csupa vér volt..
-Megint a rémálom? - sóhajtott - Nyugodj meg Szivem, csak egy álom volt. Semmi baj Édesem, ne sírj. Itt vagyok veled.
-Annyira félek.. - szorosan ölelt és megcsókolta a vállam, közben a hátamat simogatta.
-Semmi baj Szivem.. nyugodj meg.. gyere, zuhanyozz, addig csinálok neked teát, rendben? - bólintottam, ő pedig letörölte a könnyeimet. - Szeretlek
-Tudom..
Lement teát csinálni a konyhába, addig én a fürdőbe mentem. Mire kijöttem, Chester az ágyon ült és várt. Leültem mellé és sóhajtottam. Megfogta a kezem.
-Jobban vagy? - kérdezte nyugtalanul
-Kicsit..
-A tea majd megnyugtat.. - odaadta a csészét. Gyengének éreztem a kezem, de ittam pár kortyot, aztán sóhajtottam.
-Ugye nem veszítjük el?
-Nem, Drágám. Nem veszítjük el.
-Olyan szörnyű volt.. - elvette a teát, letette az éjjeli szekrényre, és átölelt szorosan.
-Szeretlek - súgta a fülembe. Elmosolyodtam és megcsókoltam.
-Szeretlek
-Nem akarsz sétálni? A friss levegő megnyugtatna.
-Talán majd reggel. Fáradt vagyok..
Megcsókolt és visszafeküdtünk aludni. Pár percig még nem tudtam elaludni, utána azért sikerült. Chester csak ölelt és simogatott egy ideig, aztán ő is elaludt. Reggel, ahogy megbeszéltük, elmentünk sétálni. Jól esett, de nem tudtam elfelejteni az álmokat. Ez újabb rémálmot okozott, az pedig egy újabbat.. A sokadik után Chester megkérte Julie-t, hogy próbáljon velem beszélni, vagy írjon fel egy gyenge nyugtatót, ami a babának nem árt, nekem viszont segít. Egy hétig voltak rémálmaim és rosszabbul voltam, mint előtte valaha. Ideges voltam, rettegtem, és emiatt Chester nagyon aggódott. Ahogy mindenki, aki szeretett.
-Annyira félek, hogy beleőrül.. - sóhajtott Chester
-Ne is gondolj erre, jobban lesz - nyugtatta Móni
-Nem tudom.. nehezen alszik el, rémálmai vannak, nehezen kel fel..
-Minden rendben lesz Chester.. rendben lesz, hidd el nekem. Hol van most?
-Épp alszik. Remélem nincsenek rémálmai..
-Neked is pihenned kéne - mondta Mike - Vigyázunk rá
-Nem tudok. Szüksége van rám és amíg ilyen rosszul van, nem tudok aludni..
Sikítottam álmomban. Felrohantak hozzám az emeletre. Chester átölelt és megpróbált megnyugtatni. Remegve sírtam a karjaiban, aztán elájultam. Elengedett, és megpróbált felébreszteni.
-Hívok mentőt - mondta Mike
Miután kivizsgáltak a kórházban, az orvos sóhajtva lépett Chesterhez. A neve Jim Davidson volt.
-Hogy van? - kérdezte Chaz idegesen
-Mindketten rendben vannak.. - válaszolt Jim
-Hál' istennek.. - sóhajtott Mona megkönnyebbülten
-Mikor ébred fel? Láthatom?
-Egy ideig még aludni fog, de bemehet hozzá.. mi történt vele?
-A kisbabával kapcsolatban voltak rémálmai. Minden alkalommal idegesen és sírva ébredt fel.. belebetegedett. Már korábban be kellett volna hoznom..
-Rendben lesz, ugye? - érdeklődött Mona
-Gyógyul, de talán lesznek következményei.. ez az egész nagyon kimerítette a szervezetét is, és hasonló esetekben felmerülhetnek emlékezetkiesések, amnéziák.. A rettegés, amit az álmok kiváltanak, tönkreteszik az idegrendszerét és emiatt sérülhet a rövidtávú memória.
-Micsoda?
-Általában átmeneti.. aztán minden visszatér. Kisebb-nagyobb dolgokat lehet, hogy elfelejt majd.. egy napot, kettőt.. talán éveket is..
-Láthatom?
-Természetesen
Chester bejött hozzám és leült az ágy szélére. Megfogta a kezem és az arcomat nézte. Pár óra múlva ébredtem fel. Szörnyen fájt a fejem és nagyon fáradtnak éreztem magam, de jobban voltam valamennyivel. Ezúttal nem voltak rémálmaim, de emlékeim sem. Egy férfi aludt békésen mellettem, a kezemet fogva. Felültem az ágyon, ő pedig felébredt.
-Jó reggelt - köszöntem mosolyogva
-Szia.. jobban vagy?
-Hol vagyok? - néztem körbe
-Kórházban..
-Mit keresek itt?
-Behívom az orvost - adott egy puszit, és kiment a szobából. Míg egyedül voltam, próbáltam rájönni, hogy mi történhetett. A hasamra néztem és megsimogattam. Nem értettem az egészet.
-Jobban érzi magát? - kérdezte Dr. Davidson az ágyamra ülve. Megmérte a vérnyomásom, és megvizsgált ezt-azt.
-Mi történt?
-Mire emlékszik pontosan?
Akárhogy is próbáltam, nem emlékeztem semmire azóta, hogy a lányokkal Berlinbe akartam menni.
-Nem tudom.. furán vagyok.
-Mi az utolsó, amire emlékszik?
-Emlékszem, hogy Berlinbe akartunk menni.. de nem voltam terhes.. mióta vagyok itt?
-5 órája
-Én ezt.. nem értem.
-Miért mentek Berlinbe? - kérdezte Jim a pupillámat vizsgálva. Utána érdeklődve várta a válaszomat. Igyekeztem felidézni, de nem tudtam.
-Nem tudom.. - mondtam kicsit összetörve. Üresnek éreztem a fejem, mintha egy napig aludtam volna, és még nem lennék képes gondolkodni. Bizonyos értelemben nem is voltam az.
-Rá emlékszik? - a kérdés Chesterre vonatkozott. Nem tűnt ismerősnek az arca. Megráztam a fejem. Mindketten sóhajtottak.
-Valaki elmondaná, hogy mi folyik itt?
-Pihenjen, nagyon kimerült volt, mikor behozták hozzánk.
-Kik?
-Chester, kijönne velem egy pillanatra?
Kimentek a szobából, én pedig továbbra is zombinak éreztem magam. Felöltöztem és azon gondolkodtam, hogyan lehetek terhes. Miért nem emlékszem semmire? Ki volt ez a férfi? Mit keresek egy kórházban, és mi történt velem? Amíg az ablaknál állva kerestem a válaszokat, valaki bejött a szobába. Épp, hogy megfordultam, az ismeretlennek tűnő férfi hirtelen átölelt.
-Ha tudnád, mennyire aggódtam érted - mondta Pete. Eltoltam magamtól.
-Ismerjük egymást?
-Hogyan? - kérdezte meglepetten
-Ki maga?
-Hogy érted, hogy ki vagyok?
-Sajnálom, de fogalmam sincs, ki maga, úgyhogy kérem.. hagyja el a szobámat.
-Mi történt? - a szemeiben törődést és aggodalmat láttam. Mivel senki nem mondott semmit, és fogalmam sem volt semmiről, úgy éreztem jobb, ha nem vagyok ellenséges. Legalább addig, míg kiderül, mi történik körülöttem. Leültem és sóhajtottam.
-Nem tudom. Itt ébredtem, és nem emlékszem, mi történt. Vagy, hogy kik ezek az emberek..
-Nem ismersz fel?
-Kellene?
Megcsókolt. Mostmár nem csak a helyzet miatt éreztem furán magam, hanem a csók miatt is. Kellemes, bizsergető érzés fogott el.
-Jól vagy? - kérdezte aggódva
-Ki vagy te?
-Valaki, aki szeret téged..
-Hogy hívnak?
-Pete Wentz vagyok.. - sóhajtott
-Nézd.. Pete. Nem emlékszem rád, és sajnálom, de azt sem tudom, miért csókoltál meg, vagy mi folyik itt egyáltalán..
-Nyugodj meg, minden rendben lesz..
-Olyan ismerősnek tűnsz
-Tényleg?
-Nem tudom, lehet.. a baba kitől van?
-Semmire sem emlékszel? - megráztam a fejem, mire ő megint megcsókolt
-Olyan furán érzem magam..
-Miért? - kérdezte lágy hangon
-Ez a csók.. - sóhajtottam hozzáérve az ajkamhoz. Ismerős volt az érzés, de őt nem tudtam hová tenni.
-Igen?
Válaszolni akartam, de Chester benyitott Jimmel az oldalán. Épp, mikor Pete magához ölelt.
-Mit keresel itt? Engedd őt el - mondta Chester dühösen - Maradj távol tőle, mit mondtál neki?
-Semmit, esküszöm..
-Oké. Nem tudom, hogy mi folyik itt, de haza akarok menni.. - álltam fel a székről határozottan, mint egy nyafogós kislány, aki folyton követelőzik. Csak a nyafogós kislányok általában tudják, hogy kit kell kérni, én viszont nem tudtam semmit.
-Jól van? - kérdezte az orvos
-Igen.. - nem akartam tovább a kórházban maradni, úgyhogy hazudnom kellett. Aztán Pete-re néztem - Mikor viszel haza?
-Mivan? - lepődött meg Chester. Pete is meglepődött, így összenéztek.
-Öhm.. nem tudom.. doki?
-Ha jól érzi magát, hazamehet. Az amnéziát leszámítva teljesen egészséges. De arra kérem önöket, hogy bárki is viszi őt haza, kérem kíméljék meg a túl sok információtól. Nem tesz jót neki, csak leterhelné. Akkor pedig ki tudja, mikor jutnak eszébe az elfelejtett dolgok.
-Pete, vigyél haza..
-Emlékszik rá? - kérdezte Jim
-Nem tudom.. olyan ismerős, és..
-És? - türelmetlenkedett Chester. Pete-re néztem, aztán megcsókoltam.
-Pillangók.. - mondtam a szemeibe nézve. Pete nagyot nyelt, Chester pedig igyekezett visszafogni magát.
-Ezt nem hiszem el.. - nevetett kétségbeesetten - Wentz, nem tudom, mit mondtál neki, de biztosítalak, hogy vissza fogom szerezni
-Hagyd őt békén.. nem tudom, ki vagy
-De rá emlékszel?
-Azt hiszem..
-Mire emlékszik vele kapcsolatban?
-Nem is tudom.. semmire.. Lényegtelen, Pete.. kérlek vigyél haza
Chester megfogta Pete karját, és kirángatta a szobából. Jim addig kérdezgetett.
-Jól figyelj rám. Nem tudom, mit mondtál, vagy tettél, de úgy tűnik, hogy csak rád emlékszik. Nagyon ajánlom neked, hogy vigyázz rá, amíg rendbe nem jön..
-Ne aggódj, vigyázok rá - ígérte Pete. Kimentem hozzájuk és megfogtam a kezét.
-Indulhatunk?
Pete rám nézett, aztán Chesterre, utána hazavitt. Mikor a többiek beértek a kórházba, Chester éppen a váróban ült és a plafont bámulta.
-Szia.. felébredt már? - ült le mellé Mona
-Igen..
-És?
-És.. semmire sem emlékszik - sóhajtott Chester - Még a nevemre sem
-Hogyan? - hökkent meg Mike
-Tudja, hogy a lányokkal Berlinbe készültek, de azt nem tudja, miért, és hogy ki vagyok..
-Bemegyek hozzá.. - javasolta Mona
-Már mindegy.. Nincs itt
-Hogy érted, hogy nincs itt? - kérdezte Dyna
-Pete hazavitte
-Mit csinált Pete?!
-Hazavitte. Rá bezzeg emlékszik, még ha csak egy kicsit is.
-Ez hogy lehetséges?
-Gőzöm sincs. Megcsókolta, és megkérte, hogy vigye haza..
-Erre te?
-Nem tudtam, mit tegyek. Csak álltam és lestem.. nem emlékszik rám. Megkértem Wentzt, hogy vigyázzon rá, míg rendbe nem jön.
-Bízol benne? - néztek össze a lányok
-Csak abban bízom, amit iránta érez.
-Annyira sajnálom - sóhajtott Mona
-Tudom.. de most.. ha nem haragszotok, egyedül szeretnék lenni. Ki kell találnom valamit.
Felállt a helyéről és kisétált az épületből. Beült a kocsiba és egy rövid dühroham után úgy döntött, hogy lemegy a sziklákhoz a parta, és kitalálja, hogy mit tegyen ezután.
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Mi????????????????????? Na, itt kezdődik a szappanopera része. Amikor a szereplők életszerűtlenül cselekednek. Hol az a férj, aki hagyná, hogy más vigye haza a feleségét, ráadásul az, aki meg akarja szerezni?? Brrrrrrrr. Ha ezt megtenné velem a férjem, soha többé nem állnék vele szóba!! Na, majd megfordítod...