26 - A szerelem ereje

Látogatók száma: 49

A szerelem olyan dolog, amit elmagyarázni nehéz. Érezni annál egyszerűbb. Sokak szerint kémiai folyamatok összessége, de valójában a lélekhez van köze. A lélek egy újabb leírhatatlan dolog. De az igazi, mély, lelki kapcsolat tagadhatatlan. Felejthetetlen.

Valahogy ismerősnek tűnt a ház, de biztos voltam benne, hogy csak azért, mert láttam már ilyet vagy hasonlót azelőtt. Megnéztem a címet a szalvétán. Jó helyen jártam. A kert felől az ajtóhoz mentem, és becsengettem. Kicsit ideges voltam, hiszen nem tudhattam, hogy kicsoda Chester és mi vár rám odabent. Pár perccel később kinyílt előttem az ajtó. Chester meglepetten bámult egy másodpercig, aztán rájött, hogy tényleg ott állok előtte. Boldogan, és megkönnyebbülten ölelt át.
- Tudtam, hogy hazajössz.. - sóhajtott mosolyogva. A hangja reménytől búgott szerelmesen a fülembe.
- Tudni szeretném, mi történt velem, és mi folyik itt..
- Gyere be.
Egy kis ideig csak álltam a küszöbön, ő pedig türelmesen várt. Furán éreztem magam. Egy idegennel voltam kettesben egy idegen házban, az éjszaka kellős közepén. Bementünk, és alaposan körbenéztem. A színek kellemes összhangot alkottak, és semmiből sem volt túl sok, vagy túl kevés. Tökéletesen volt berendezve. A nappaliban találtam egy fényképet. Hárman voltunk rajta. Ő, én, és egy kisfiú. Úgy éreztem, mintha soha nem láttam volna még ezt a képet. Mély levegőt vettem, és letettem a helyére. Chester megfogta a kezem. Az ujjainkat néztem, ahogy gyengéden hozzáért a bőrömhöz. Az ujján az enyémhez hasonló gyűrű volt. Végigfutott rajtam a hideg. A szemeibe néztem, és láttam, hogy milyen szívesen szorítana magához egy forró csókra. Én viszont össze voltam zavarodva.
- Igazat mondtál?
- Sosem hazudnék neked.. - sóhajtott. Leültem a kanapéra.
- Mi történt velem?
- Rémálmaid voltak, és tönkrementek az idegeid. Elvesztetted az eszméleted, és bevittünk a kórházba. Az orvos azt mondta, hogy a sok stressz és feszültség, a rémálmok, a sírógörcsök.. nos, károsították a memóriádat.
- Pete azt mondta, hogy balesetem volt.
- Pete semmit sem tudott ezekről az álmokról. Gondolom a baleset volt a legkézenfekvőbb magyarázat.
- Mi volt Pete és köztem?
- Semmi. Pete vonzódott hozzád, és néha nyomult..
- Miért kéne hinnem neked?
- Mert ez az igazság..
- A te igazságod.
- Bebizonyítom, ha szeretnéd. De nem akarlak leterhelni a sok információval.
- Ne aggódjon már mindenki ennyire értem. Mondjátok el az igazat.
Sóhajtva állt fel mellőlem.
- Mindjárt jövök.
Felment az emeletre, és csak pár perc múlva jött vissza. Egy cipős doboz volt a kezében. Ki akarta nyitni, de a kezére tettem a kezem.
- Figyelj. Ne haragudj. Nem akartalak megbántani, én csak.. - mély levegőt vettem, aztán hosszan megcsókolt - Mi van a dobozban?
- Sosem értettem, miért tartasz meg minden apróságot, de talán most hasznunkra lesz. Na lássuk.. - kinyitotta a dobozt, és keresni kezdett valamit - Ez az a jegy, ami megváltoztatta az életünket 6 éve.
- 6 éve?
- Igen. Egy barátod jegyeket nyert a berlini koncertünkre. Ezért akartatok odautazni. A fellépés előtt néhány nappal összefutottunk a hotelben. Tulajdonképpen szó szerint. Aztán elveszítetted a karkötődet, és én visszaadtam.. - kivett egy apró tasakot a dobozból. Azok a dolgok voltak benne, amiket a kórházban tettek félre, mikor bevittek. Azt az ezüst karkötőt tette a tenyerembe, amit Mónitól kaptam a szülinapomra egyszer. Egyre valószínűbbnek tűnt, amit Chestertől hallottam.
- Aztán mi történt?
- A koncertig nem találkoztunk, de néztelek a tömegben. Egyszer le is mentem a színpadról, hogy összegyűjtsem a gondolataimat. A koncert után az öltözőknél találkoztunk, és elhívtalak sétálni..
- Miért kérne meg egy zenész egy ismeretlent, hogy sétáljon vele?
- Mert szerettelek volna megismerni. Mikor visszamentünk, megcsókoltalak. Másnap elmentünk vacsorázni, aztán a srácokkal bulizni, de álmos voltál, és visszavittelek a hotelbe. Reggel pedig.. - elcsuklott a hangja. Egy mosoly, mintha megbújt volna a szája sarkában. Felidézte a történteket. Elmosolyodtam.
- Jó volt? - kérdeztem meggondolatlanul. Felnevetett, aztán sóhajtott.
- Jó volt.. - pár másodpercig csend hullott ránk. Ugyanarra gondoltunk, de inkább csak sóhajtottam.
- Aztán?
- Egy évig nem láttuk egymást, de nem tudtalak elfelejteni. Kiadtunk egy új albumot, és hagytam egy üzenetet neked, de nem értetted.. - láthatóan fogalmam sem volt róla, hogy miről beszél. Akárhogy próbáltam, nem emlékeztem sem a nevére, sem az arcára, de még arra sem, hogy milyen zenét játszanak, és kik ők egyáltalán. Berakott egy CD-t a lejátszóba. Sem a dal, sem a hangja nem volt ismerős. De nagyon tetszett. Odajött hozzám és magához ölelt. Csendben énekelni kezdett. Beleborzongtam a hangjába, és a közelségébe. Volt valami ebben a férfiban, ami így, ismeretlenül is úgy vonzott magához, mint egy mágnes.Kibújtam a karjaiból.
- Semmit sem értek.. olyan hihetetlen ez az egész. Bárhogy is próbálom, semmire sem emlékszem.
- Drágám nyugodj meg. Minden rendben lesz.
- Vissza kell mennem..
- Hozzá? - kérdezte meglepetten.
- Nem tud róla, hogy eljöttem.
- Nem kell visszamenned, itthon vagy.
- Nézd.. nagyon tetszel, és minden amit mondtál.. ha igaz, akkor én vagyok a legszerencsésebb nő a világon, de semmire sem emlékszem ebből. Ha pedig annyira szerettük egymást, hogyan felejthettelek el, és Pete miért úgy csókol, mintha szabadon tehetné? Biztosan nem léptem félre, én nem vagyok olyan. Úgy bánik velem, mintha együtt lennénk. De minden olyan homályos.
- Segíthetek tisztán látni..
- De mikor felébred, és én nem vagyok ott..
- Akkor rájön, hogy nem választhat el minket. Ide tartozol, ez a családod.
- Nem tudom mi igaz ebből, és mi nem.
- Láttad a képeinket, hallottad a dalt is.
- De nem emlékszem rájuk.
- Itt a gyűrűm, a karkötőd.. Monát is megkérdezheted rólunk.
- Mona itt van?
- Dyna is. Mindhárman Los Angelesbe költöztetek.
- Kérlek érts meg. Nem akarok most többet hallani, így is eléggé össze vagyok zavarodva. Olyan rosszul esik, hogy egyikőtökre sem emlékszem.. Sem rád, sem Pete-re, sem más emberekre és dolgokra az elmúlt 6 évben.
- Megértelek, de nem is fogsz rájuk emlékezni a segítségem nélkül. Nagyon szeretlek, ahogyan Mike is.
- Mike?
- A fiunk..
- Láthatnám őt?
Megfogta a kezem, és felmentünk az emeletre. Mikey édesen aludt, mikor leültem mellé az ágyra. Teljes mása volt az apjának. Egy pillanatra fel is ébredt.
- Anyu.. - bújt hozzám álmosan. Megpusziltam, és megsimogattam. Chester megfogta a kezem megint.
- Menjünk.. - kimentünk a szobából. Indultunk volna vissza a nappaliba, de megálltam egy nyitott ajtó előtt. - A mi hálószobánk..
-Én.. bemehetnék? - kérdeztem bátortalanul. Elmosolyodott, és bementünk. Körbenéztem, végigsimítottam az ágyat, aztán kinyitottam a szekrényt. Ott volt. Álmaim legszebb napjának a szimbóluma: a menyasszonyi ruhám. Chester átölelt hátulról, és simogatni kezdte a hasamat. A kezére tettem az enyémet, és megpróbáltam emlékezni. Megcsókolta a vállam, én pedig megremegtem. Aztán eszembejutott, hogy milyen volt a csókja a nappaliban az imént. Nagyot nyeltem, és megfordultam. A szemében kerestem a válaszokat, aztán átöleltem a nyakát, és megcsókoltam. Ugyanaz az édes, szerelmes csók volt. Ugyanaz, mint aznap, mikor egy év után újra láttam. Hirtelen villant fel előttem az a kép. Ahogy az is, mikor Berlinben találkoztunk. Egy pillanatra félbeszakítottam a csókot, és csak néztem őt.
- Minden rendben? - kérdezte halkan. Bólintottam, és újra megcsókoltam. Újabb emlékek. Sorban tértek vissza a fontosabb részek. Amikor már ugyanazt éreztem, amit minden egyes alkalommal, ha megcsókolt, elengedtem, és a szemeibe néztem megint. Megsimítottam az arcát, ő pedig belecsókolt a tenyerembe.
- Szeretlek.
- Hogy mondod? - kérdezte meglepetten. Elmosolyodtam, a szemeimbe könnyek szöktek, aztán újra megcsókoltam.
- Szeretlek Chester.. mindig szerettelek - öleltem magamhoz szorosan a csók után.
- Emlékszel rám?
Elengedtem, és letöröltem az arcom.
- Igen.. nagyjából. Tudom, hogy ki vagy.. és hogy hozzád mentem, hogy nagyon szeretjük egymást..
- Hála az égnek, már azt hittem, elveszítelek.. - ölelt át boldogan.
- Nincs olyan szerencséd - nevettem sírva.
- Úgy örülök, hogy jobban vagy.
- Nem emlékszem mindenre, de a fontosabb, nagyobb dolgok már visszajöttek. Nem mindegyik tiszta, de szerintem kezdetnek jó.. - megkönnyebbülten és boldogan nézett rám. Aztán felnevetett, és sóhajtva átölelt - Mi az?
- Csak.. az jutott eszembe, hogy ha egy csók ennyit segített..
- Hülye.. - sóhajtottam. Elengedett, és megcsókolt. Ez a csók már más volt. Édes és szerelmes, de a gyengédséget felváltotta a vágy. Nem tudtam, akarom-e. Aztán végül eltoltam magamtól - Ez nem megy.
- Miért?
- Nem tudom, csak nem megy.. vissza kell mennem Pete-hez.
- Miért? Miket mondott neked?
- Semmit.. tényleg. Most már tudom, hogy mi igaz, és mi nem abból, amit mondott, de.. nem hazudott nekem. Nem adott egyértelmű, egyenes válaszokat, de nem is hazudott ezzel.
- Most véded?
- Csak azt mondom, hogy nem olyan rossz, mint hittük. Kihasználhatta volna a helyzetet, mégsem tette. Azt adott volna be, amit csak akar.
- Majd küldök neki köszönetképpen egy ajándékcsomagot, amiért nem vágta gerincre az amnéziás, terhes feleségem.
- Ne csináld ezt. Kérlek.
- Történt köztetek valami?
- Pár csók.. nem több.
- Élvezted?
- Chester kérlek.. nem örülhetnénk inkább? Nem emlékeztem semmire, ő volt az egyetlen, akire támaszkodhattam..
- Mert vele mentél haza, és nem velem.
- Semmit sem tudtam, oké? Ne hibáztass.. épp elég volt ennyi is.
- Igazad van. Ne haragudj.. de nem tudom elviselni, hogy ott voltál, vele. Hogy megcsókolt, hogy hozzád ért.. hogy élvezted.
- Ne gondolkodj most ezen.. - megcsókoltam - Örülj velem.
- Örülök. De jobban örülnék, ha nem kerültél volna hozzá közel.
- Így alakult, nem lehet visszacsinálni.
- Tudom. Sajnálom. Nagyon felhúzott, és.. - betapasztottam a száját egy csókkal - Értem. Fogjam be..
- Igen.. - mosolyogtam rá - Csak szeress, jó?
- Szeresselek?
- Igen, de ÚGY majd csak akkor, ha hazajöttem. Ki akarom deríteni, hogy miért nem mondta el az igazat, és meddig akart elmenni.
- Vigyázz a "meddig akart elmenni" dologgal azért, ha kérhetem.
- Nyugi..
Megcsókolt, és pár perc múlva visszavitt Pete-hez. Csendesen visszaosontam mellé az ágyba, és nézni kezdtem az arcát. Azokon a csókokon gondolkodtam, amiket a nap folyamán váltottunk. Olyan jól esett vele lenni. Nem akartam ezen törni a fejem, úgyhogy megpróbáltam aludni, de felébredt egy pillanatra. Megcsókolt és magához húzott. A karjaiban aludtam el, és így is ébredtem másnap reggel. Játszanom kellett. Nem tudtam miért, de azt akartam, hogy pontosan értsem, mit érez irántam. Csak nehogy jobban megkedveljem, mint kéne.