újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

35 - Rémálmok és jóakarat

Látogatók száma: 57

Az ember kezdettől fogva mindig félt valamitől. Állatoktól, tűztől, sötétségtől.. haláltól. Én a halált mindig egyszerűen kezeltem, de volt valaki, akit annyira szerettem, hogy a halálába beleőrültem volna. Ez a valaki most saját maga hozta fel a témát..

Miután Julie és én befejeztük a munkát, elindultam Dynához. Álmosan nyitott ajtót, az arca pedig megviselt volt, a szemei vörösek. Úgy határoztam, hogy nem hangolom le jobban a sajnálkozással, szóval viccelődni próbáltam.
- Oh.. Jó napot, Miss Frankenstein, egy barátomhoz jöttem - mondtam mosolyogva
-Gyere be.. - engedett be sóhajtva. Bementünk a nappaliba.
- Mi történt? Szarul nézel ki.. - úgy nézett rám, hogy a szavaiban két szót véltem kiolvasni "nem mondod".
- Móni tudja..
- Elmondtad neki? - kérdeztem izgatottan.
- Hallotta, amikor meggyóntam. Egyszer teszem be a lábam önszántamból egy templomba, akkor is én húzom a rövidebbet..
- Nagyon haragudott?
- Fogjuk rá. Nem volt rémes, csak.. borzalmas.
- Azért jobban vagy már?
- Talán egy kicsit - sóhajtott - De szörnyen érzem magam.. remélem, nem veszekszenek miattam.
- Nem hinném.. ezért ne aggódj.. - öleltem át mosolyogva.
- Hazajöttem, és álomba sírtam magam. Nem volt nehéz, van benne gyakorlatom.
- Nem akarsz sétálni egyet? A friss levegő majd rendbe hoz.
- Nem tudom, mit akarok.. - nézett maga elé. Mély levegőt vettem, és megdörzsöltem a hátát.
- Nem kéne így bezárkóznod a szobádba, mozdulj ki. Mi lenne, ha elmennénk sétálni, este meg beülnénk valahová?
- Fura ezt pont tőled hallani, te antiszocok királynője.. - mosolyodott el.
- Tudod, hogy bármit megtennék azokért, akiket szeretek.
-Még értem is? Nem érdemlem meg.
- Megérdemled Szívem.
Úgy egy órát sétálhattunk a parton, közben rengeteget beszélgettünk. Engem is megnyugtatott a levegő, és sok mindenen gondolkodtam. A séta mindkettőnknek hasznára vált. Aztán Chester felhívott.
- Szia, merre vagy?
- Dynával a parton, miért?
- Mikor jössz? Szeretnék veled beszélni - sóhajtott gondterhelten.
- Nem maradok sokáig.
- Várlak.
Letette. Értetlenül néztem a telefonom, aztán sóhajtottam, és eltettem.
- Ki volt az?
- Chester. Beszélni akar valamiről.
- Történt valami?
- Nem tudom, de jobb, ha hazamegyek. Nem bánod?
- Menj nyugodtan, köszönök mindent.
- Hívj, ha szükséged lenne még valamire - mosolyodtam el - Este jövök ám érted.
- Majd megbeszéljük.
Elkísért az autóig, aztán visszasétált. Néztem pár percig, ahogy szomorúan kullog egyedül, majd sóhajtottam, és elindultam hazafelé. Kíváncsian vártam, hogy Chester miről akar beszélni, de már így is tudtam, hogy semmi jóról. Felmentem a szobába. Az erkélyen ült egy pohárral a kezében. A messzeséget bámulta, szerintem nem is hallotta, hogy ott vagyok.
- Chaz, itt vagyok, történt valami?
- Ugyanezt szerettem volna kérdezni én is - sóhajtott. Kérdőn néztem rá. Nem értettem, miről lehet szó. Bejött a szobába, letette a poharat az asztalra, aztán hozzám lépkedett. A szemei szomorúsággal voltak telve, és éreztem, hogy valami nagyon nincs rendben. Aggódva fürkésztem az arcát.
- Édesem..
Megfogta a kezem, és sóhajtott.
- Rengeteget gondolkodtam Velünk kapcsolatban.. - rosszul kezdődött, egyre kevésbé éreztem magam nyugodtnak - Azon, hogy mennyire szeretjük egymást, hogy miért vagy a feleségem..
- Mi ez az egész? - tartottam a válaszától, de meg kellett kérdeznem. A kezeinket kezdte nézni, és egy ideig egyáltalán nem nézett rám.
- Pár órája átmentem Mike-hoz, és Mona idegesen jött haza. Dühös volt, mondván, tud mindent Dynáról.
- Igen, Dyna elmesélte.. nagyon összevesztek?
- Nem mondanám. Mona kiabált, Mike megpróbálta elmagyarázni. Aztán Mona mondott valamit, ami elég.. rosszul esett.
- Mit?
Felnézett rám, és sóhajtott.
- Azt kérdezte Mike-tól, hogy miért nem tudta elutasítani Dynát, miközben te nemet tudsz mondani Pete.nek, pedig köztetek több van, mint barátság.
Teljesen meglepődtem. Először is, mert nem volt igaz, és miért pont engem hozott fel példának? A két dolog nem volt ugyanaz.
- Chester ez..
- Igaz ez?
- Nem... semmi sincs köztünk. Barátok vagyunk, ezt Pete is tudja. Igen, megpróbált elcsábítani, de nem sikerült neki, és soha nem is fog.
- Mennyire vagy ebben biztos?
- Eléggé, hogy őszintén mondhassam - válaszoltam határozottan. Megsimította az arcom, és megcsókolta a homlokom. Aztán lefeküdt az ágyra, és bámulni kezdte a plafont. Úgy éreztem, nem hisz nekem. Sóhajtva feküdtem mellé, és átöleltem.
- Vonzódsz hozzá? Kérlek mondd meg őszintén.
- Igen.. de ennek semmi jelentősége. Szeretlek Chester, ez mindig így lesz.
-Míg a Halál el nem választ.. - sóhajtott - És ha elválaszt? Akkor mi lesz?
- Micsoda? - hökkentem meg.
- Ha meghalnék.. őt választanád?
Felültem, és csak bámultam őt. Hihetetlen volt, hogy ezt egyáltalán eszébe jut ilyen.
- Hogy kérdezhetsz ilyet?
- Teljesen komolyan. Szeretlek, és nem hagynálak el senkiért, és semmiért, de egy nap muszáj lesz. Senki nem fogja megkérdezni, akarjuk-e, vagy sem.
- Addig még rengeteg időnk van, ne is gondolj erre - próbáltam megnyugtatni. Zaklatottnak tűnt.
- És ha nem? Mi van, ha holnap elveszítesz, és soha többé nem láthatjuk egymást?
Még a gondolattól is kirázott a hideg. Most pedig tőle hallottam. Amióta csak ismertem, a halála volt a legnagyobb félelmem. Sokkal jobban tartottam tőle, mint a sajátomtól.
- Chester, kérlek. Nem válthatnánk témát? - sóhajtottam. Felült mellém, és megfogta a kezem.
- Annyit gondolkodtam azon, hogy lesz-e olyan, aki pótolhat, ha meghalnék.
- Nem.. - mondtam azonnal - Hogy gondolhatod ezt? Senki sem pótolhat téged.
- Remélem valaki vigyáz majd rád, rátok. Boldognak, és erősnek kell lenned, nélkülem is. Nem maradhatsz egyedül, nem gyászolhatsz örökké.
- Fejezd ezt be, Chester - mély levegőt vettem, hogy visszatartsam a könnyeimet - Nagyon sokáig együtt leszünk még.
- Mikor azt hallottam, hogy talán több van köztetek, mint barátság, gőzöm sem volt, mit gondoljak, mit higgyek el, és kinek. Hazajöttem, és míg rád vártam, arra a magányra gondoltam, amit akkor éreznék, ha elhagynál érte. Félek, hogy legközelebb talán nem leszel elég erős, hogy megállítsd..
Könnyes szemekkel szorítottam magamhoz. Sosem láttam még ennyire kétségbeesettnek. Sosem éreztem még ennyire erősen a szerelmét, a törődését, és sosem éreztem magam borzalmasabban.
- Nem vehet el tőled.. senki sem vehet el.. Soha senki nem lesz olyan fontos nekem, mint te.
- Ha meghalok, hozzámész? - elengedtem az ölelésből.
- Elég legyen.. ne beszéljünk erről.
- Azt akarom, hogy boldog légy.
- Boldog vagyok, mert mellettem vagy.
- Egy nap nem leszek majd..
- Amíg élünk, együtt leszünk - szipogtam. Néhány könnycsepp utat tört magának, és legördült az arcomon - Belehalnék, ha elveszítenélek. Kérlek Édesem, nyugodj meg, nem akarok a halálodról beszélni..
- Meg tudod mondani, mit éreztél, mikor nem emlékeztél rám?
- Miért fontos ez most? - kérdeztem az arcomat törölgetve.
- Szeretném tudni, hogy mit éreztél iránta, mikor nem léteztem, és nem volt okod leállítani..
Alig hittem a fülemnek.
- Semmi sem történt. Azt hittem, együtt vagyunk, és hogy ő a kisbabám apja, de nem akartam vele lenni. Szét voltam csúszva, semmivel sem próbálkozott.
- Mit érzel, mikor vele vagy?
- Mi van? Chester, ne csináld ezt.. semmi sincs köztünk.
- Csak szeretném pontosan érteni, hogy mit is akarsz tőle..
- Barátok vagyunk, miért nem hiszed el?
- Amit mondasz, és amit szeretnél, vagy amit nem akarsz, az nem mindig ugyanaz..
- Hagyd ezt abba - mondtam idegesen - Először a halálodról beszélsz, hogy bármikor elveszíthetlek, és most meg.. kivallatsz? Miért akarod, hogy vele legyek, miután te meghalsz? Tudod, hogy milyen fájdalmas még csak gondolnom is arra a napra, mikor valaki felhív, és azt mondja, sosem láthatlak többé? Miért csinálod ezt velem? Büntetsz valamiért?
- Nyugodj meg.
- Nyugodjak meg? Hogy kérheted, hogy megnyugodjak? Soha semmitől nem féltem annyira, mint a halálodtól, most meg csak erről tudsz beszélni? Miért akarsz meggyőzni, hogy Pete-tel legyek, ha meghalsz?
- Gondoltál már rá? - kérdezte, mintha semmit sem mondtam volna.
- Chester.. mire jó ez? Miért csinálod ezt?
- Csak biztos akarok lenni abban, hogy valaki boldoggá tesz majd, ha én már nem leszek rá képes..
- Ne haragudj, de ezt nem hallgatom tovább - elindultam kifelé, aztán le a lépcsőn. Utánam jött.
- Hová mész?
- Nem tudom Chester, de kérlek ne gondolkodj ezeken. Nem akarok erről beszélni - megcsókoltam - Szeretlek, majd jövök.
Dynához mentem. Legalább is szerettem volna. Ahogy beültem a kocsiba, elkezdtem sírni. A legrosszabb az egészben az volt, hogy igaza volt. Bármikor elveszíthetem. Végül csak eljutottam Dynához is. Beszélgettünk, aztán elmentünk szórakozni. Én azon gondolkodtam, mi történt Chesterrel, ő pedig azon, hogy mi lehet Monáékkal. Én nem hívtam fel Chazt, mert kiborított a beszélgetésünk, Dé pedig egyértelmű okokból ásta el a telefonját.Tudtam, hogy Chester letargiája az én hibám, ugyanakkor nem teljesen. De néhány pohár után teljesen ellazultam. Nem azért, mert inni akartam, sosem szerettem a sok alkoholt, de most kellett. Meg kellett nyugodnom, mielőtt hazaérek, erősnek kell lennem, és meg kell tudjam nyugtatni őt is. Aztán a nyugodtság vidámságba csapott át, a vidámság pedig önfeledt szórakozásba. Ebből pedig tragédia lett. Folyton egy dolog járt az eszemben, és meg akartam beszélni Pete-tel. Nem tudtam, miért, de fel kellett hívnom.
- Kit hívsz? - kérdezte Dyna. Egy pillanatra csak néztem ki a fejemből.
- Senkit. Odamegyek. - felálltam a helyemről, és eltettem a telefonom.
- Hová?
- Pete-hez - dobtam pénzt az asztalra, és leléptem. Becsengettem. Háromszor. Aztán Pete végre ajtót nyitott.
- Reenz.. - ásított meglepetten - Hogy kerülsz ide?
- Gondoltam, megleplek - mondtam mosolyogva.
- Bocs, hogy megkérdezem, de ittál?
- Csak egy kicsit - mondtam. Akkor vettem csak észre, hogy boxerben van - Van itt valaki?
- Nincs.
- Akkor aludtál? - kérdeztem mosolyogva - Még éjfél sincs, ilyen jó kisfiú lennél?
- Igen, aludtam.. - furán nézett rám - Neked sem ártana!
- Alszol velem? - döntöttem oldalra a fejem az ajtónak támaszkodva. Mély levegőt vett, és félrenézett egy pillanatra.
- Menj haza inkább. Hívok neked taxit.
- Felnőtt kislány vagyok. Akarod tudni, mennyire?
- Jelen körülmények között nem.
- Miért? Mik a körülmények? - cirógatni kezdtem a nyakát, és a mellkasát. Kíváncsian figyeltem az arcát, ahogy lejjebb mozdult a kezem. Sóhajtott.
- Menj haza Reenzy, részeg vagy - elvette a kezem. Megnyaltam a számat.
- Mi van akkor, ha azt mondom, veled akarok lenni ma éjjel?
- Csak azért mondod, mert részeg vagy.
- Azért mondom, mert akarom. Az alkohol csak oldott a gátlásaimon. Hát nem szeretsz?
Együttérzést, és sajnálatot láttam a szemeiben. Tudta, hogy valami baj lehet.
- Szeretlek.. nagyon.. Tudod, hogy így van. Épp ezért nem akarom, hogy olyat csinálj, amit aztán megbánsz.
- Biztos, hogy megbánnám? - közelebb léptem hozzá, és megcsókoltam. Mikor visszacsókolt, levettem a felsőmet, és újra megcsókoltam. Viszonozta, a kezeit pedig az oldalamra tette. Így el tudott tolni magától. Felvette a felsőmet a földről, és a kezembe adta. Ingerülten estem neki - Mi a fene bajod van? Itt vagyok, készen arra, hogy megadjam, amit akarsz. Amit mindketten akarunk. Most meg nem érdekel?
- Akkor fog érdekelni, ha józanon mondod ezeket.
- Mióta vagy ilyen erkölcsös?
- Megváltoztam.
- Nem kellett volna. A régi Pete dögösebb volt, nagyon gerjedtem tőle. Nem vagy olyan férfi, akinek jól áll ez az álszent duma. Főleg, hogy egyértelműen be vagy rám indulva.. - csókolgatni kezdtem a nyakát, aztán megcsókoltam a száját. Éreztem, hogy akarja, hogy folytatná, de nem fogja. A csók után csalódottan nézett rám. Piás voltam, de nem elég részeg ahhoz, hogy ne tudjak a szemeiből olvasni. Megráztam a fejem és lemondón sóhajtottam. Felvettem a felsőmet, és elindultam kifelé.
- Hová mész?
- Nem mindegy az neked? Úgy sem kellek.. csak nem tudom, miért kéreted magad.
- A rohadt életbe, Reenzy.. - sóhajtott. A hangja nem volt sem dühös, sem elkeseredett. Sokkal inkább vívódott. Elmosolyodtam, és visszafordultam hozzá.
- Jól gondold meg.
Megfogta a kezem, és magához rántott. Alig pár centi választott el minket, szorosan tartott. Arrébb tűrte a hajam, és végigsimította az arcom.
- Miért vagy rám ilyen hatással? Miért csinálod ezt velem?
- Semmit sem csinálok.. még. És, ha sokáig váratsz, akkor nem is fogok.
- Tudod.. azt kívánom, bár józan lennél, és tényleg akarnád..
- Akarom.
- Nem, nem akarod. - sóhajtott megint, közben a szemeimbe nézett - Tudod... régóta várom, hogy egyszer így nézz rám.
- Hogyan nézek? - kérdeztem mosolyogva.
- Leírhatatlanul - nagyot nyelt és megcsókolt. Mély levegőt vett - A kéj csak úgy táncol a szemeidben.. teljesen megőrülök tőled.. Olyan nehéz uralkodni magamon.
- Akkor ne tedd.. itt vagyok.
- Nem, nem vagy. Valami történt, látom rajtad. Valami nincs rendben. Többet jelentesz nekem annál, hogy kihasználjam a helyzetedet..
- Nem tudok rajtad kiigazodni.. - mondtam már nyugodtabb hangon. Kezdtem magamhoz térni. - Egyszer rossz vagy, aztán jó. Egyszer letepernél, utána elutasítasz. Ki vagy te?
- Megváltoztam, már mondtam. De ha nem változtam volna, most akkor sem hagynám, hogy hülyeséget csinálj. Annyira szemét sosem voltam. Nem akarom, hogy utáld magad egy ilyen hibáért.
- Nahát. - sóhajtottam - Te tényleg szeretsz, igaz?
Nem válaszolt. Nagyot nyeltem, és leültem. A kezembe temettem az arcom. Szégyelltem magam, ugyanakkor próbáltam rájönni, hogy mégis miért akarom őt ennyire. És ha az alkohol tényleg csak felszabadított, akkor ezután hogyan legyek a közelében? Leült mellém, és magához ölelt.
- Köztünk marad, megígérem. Tőlem senki nem hallja vissza. Semmi sem történt, nyugodj meg.
- Sajnálom... csak... tudod én... - sóhajtottam megint. Elmosolyodott, és megpuszilta a vállam. Kibújtam a karjaiból, és a szemeibe néztem - Tudod.. ebben az a legrosszabb, hogy tényleg akartam..
- Köszi.. - nevetett.
- Nem miattad, csak..
- Tudom, ne magyarázkodj.
- Hihetetlenül pofátlannak és undorítónak érzem magam..
- Pedig dögös vagy - nézett végig rajtam alaposabban. Elmosolyodtam.
- Ahhoz képest igen jól álltad a sarat.
- Ne beszéljünk állásról, ha kérhetem.
- Persze.. - pirultam el. Pár másodpercig csendben voltunk, aztán mély levegőt vettem - Talán jobb, ha most hazamegyek.
- Lehet, hogy nem ártana.. - mondta mosolyogva.
- El sem hiszem, hogy idejöttem.
- Én is alig.
- Bocs, hogy felébresztettelek, nem kellett volna...
- Ugyan. Aludni bármikor lehet. De nem minden éjjel állít be az emberhez a nő, akire annyira vágyik.. főleg nem szexre készen, totál spiccesen.
- Azért annyira nem voltam részeg.
- Tényleg?
- Tényleg.. Viszont én most megyek. Nem lenne szerencsés belebonyolódnunk egy ilyen beszélgetésbe.
- Azért, ha egyszer józanon is felém esz a fene, ne fordulj vissza!
- Észben tartom.. - mondtam már az ajtóban. Néztük egymást, aztán sóhajtottam. Nem tudom mire vártam, de ő arra, hogy menjek, és alhasson tovább. Adtam egy puszit az arcára - Jó éjt.
- Jó éjt!
Elindultam, ő pedig bement. Beszálltam az autóba, és hátradőltem sóhajtva. Próbáltam leküzdeni a vágyaimat, mert hogy voltak. Nem is kevés. Furcsa érzés volt, mert nem éreztem magam bűnösnek, amiért Chesteren kívül más is van, akitől begerjedek, közben tudtam, hogy igen csak szorul a hurok. Eszembe jutott, amiről beszéltünk, mielőtt eljöttem otthonról. Az viszont már fájt. Otthon hagytam őt, egyedül, a sötét gondolataival, mert nem tudtam elviselni, hogy igaza van. Szörnyen éreztem magam emiatt. Hazamentem, lezuhanyoztam, és bebújtam mellé az ágyba. Az arcát néztem, ahogy teljesen kisimulva, békésen alszik. Én meg.. mint egy egyszerű lotyó, nem rég képes lettem volna megcsalni őt. Kicsordultak a könnyeim. Egy pillanatra fel akartam ébreszteni, hogy mindent elmondjak, de végül elaludtam. Hajnali négykor felriadtam, és csináltam egy teát. Kimentem a friss levegőre. Chester reggel nélkülem ébredt.

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: