újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

37 - Túl messzire mentél

2011. október 1. - Látogatók száma: 53

Egy kapcsolatban minden hibához két ember kell. Egy, aki megteszi, és egy, aki miatt a másik megteszi. Néha félünk beismerni a vétségeinket, néha nem is akarjuk. De ha kiderül, akkor már nem tagadhatjuk. Ez gyakran tragédiához vezet..

A kicsikkel töltöttem a napomat. Meséket néztünk, játszottunk, rajzoltunk. Mikey az ebédben is segített, aztán elmentünk sétálni a parkba. Nagyon jó volt velük, teljesen elfelejtettem a problémáinkat. Mire hazaértünk, Chester már otthon volt. A nappaliban nézte a tévét. Felvittem Mikey-t a szobájába, aztán lementem a nappaliba, és leültem Chester mellé. Némán nézte a tévét, mintha ott sem lennék. Megértettem, miért csinálja, és igazat is adtam neki, de akkor is fájt, hogy nem hisz nekem. Pedig igaz volt.
-Meddig tervezed ezt csinálni? - kérdeztem pár perc csend után
-Mit csinálok? - kérdezett vissza - Épp tévézek.
Sóhajtottam és elvettem a távirányítót, hogy kikapcsoljam a tévét.
-Beszélhetnénk?
-Minek? Úgy is pontosan tudom, hogy mit fogsz mondani. Sosem történik meg, bocsássak meg neked, és a többi, és a többi..
-Ennyi? Meg sem hallgatsz?
-Annyiszor megtettem már, és mindig ugyanazt mondtad. Szóval, ha a "Pete és én csak barátok vagyunk" szövegen kívül más mondandód is lesz, majd figyelek rád.
Felállt és elindult a lépcső felé.
-Szeretsz engem? - kérdeztem felállva a helyemről. Megtorpant, és visszanézett. Aztán sóhajtva visszafordult.
-Szeretlek - mondta kicsit bizzonytalanul. Én legalábbis így éreztem.
-Bízol bennem?
-Nehezen..
-Emlékszel, mikor először találkoztunk? Mit láttál?
-Miért fontos ez? - kérdezte sóhajtva
-Mit láttál?
Egy pillanatig a szőnyeget bámulta, aztán felnézett rám.
-Nem azt, amit most. Egy szomorú lányt láttam, aki leverte a vesémet a szállodában..
Mindketten elmosolyodtunk, de ő mély lélegzetet vett. Egy vicces, vagy szép emlék nem tesz semmissé egy frissen szerzett rosszat.
-Később? Mikor megismertél?
-Amikor megismertelek, azon tűnődtem, miért nem találkoztunk hamarabb, és hogy lehettél egyedül, annyira összetörve. Tele voltál szerelemmel, és tudtam, hogy szeretsz, és velem akarsz lenni..
-Most nem tudod?
-Most nem.. - válaszolt csalódottan. A szemeiben egy cseppnyi haragot láttam. Mintha játszadoztam volna vele, és ha azt vesszük, részben ezt is tettem. Csak éppen nem szándékosan. Ezt tudta ő is, különben már nem lettünk volna együtt.
-Még mindig szeretlek..
-Akkor mit keres az életünkben?
-Vonzódom hozzá, de ez nem elég, hogy vele akarjak lenni.
-Mi van, ha egy nap elég lesz?
Ezen sosem gondolkodtam igazán, de tudtam, hogy nem most kéne elkezdenem. Ez sosem történhet meg.
-Az a nap sosem jön el.
-Hogy vagy benne ennyire biztos?
Megfogtam a kezét, és a szívemre tettem. A gyűrűinket nézte a mellkasomon. A kezünket, ahogy összefonta az ujjainkat. Nagyot nyelt. Felemeltem az állát, és megcsókoltam.
-Szeretlek. Mindennél jobban..
-De ez akkor sincs rendben.. - sóhajtott - Folyton törjem a fejem, mikor nem vagyok itthon, hogy te épp merre jársz, és kivel? Bárcsak ő próbált volna meg elcsábítani, akkor nem miattad lennék ennyire kiakadva.
-Rémesen érzem magam.. olyan zavaros az egész. Sosem akartam ilyen lenni, és most sorra követek el hibákat.. megértem, ha elítélsz emiatt..
-Nem tudom, mit gondoljak.. - sóhajtott megint - Szeretlek, és nem akarlak elveszíteni, de ez most sok volt. Idő kell, hogy újra bízhassak benned.
-Semmi sem történt köztünk..
-Tudom, beszéltem vele. Elmondta, mi történt, és felelősnek érzem magam a történtek miatt. Utálom azt érezni, hogy gyakorlatilag az én hibámból akarsz vele lenni.
-Nem választhat el minket..
Bizonytalanul nézett rám. Nem hitt bennünk..
-Nem is tudom.. azt hiszem, szünetet kéne tartanunk.
-Hogy mi? - kérdeztem meglepetten
-Itt leszek, és semmi következménye nem lesz, de most ez a legjobb nekem. Idő kell, ugye érted? - nagyot nyelt, aztán megcsókolt - Szeretlek.. sajnálom.
Felment az emeletre, és néhány dolgot levitt a vendégszobába. Egy szót sem tudtam szólni. Alig hittem el, hogy ilyesmi történhet. Egész délután egyedül volt, ahogy én is. Felmentem az emeletre, és lefeküdtem az ágyra. Annyira fájt tudni, hogy csak egy emelettel van messzebb, és ugyanazon gondolkodik. Utáltam magam. Minél többet gondolkodtam azon, hogyan hozzam rendbe, annál rosszabb volt. Álomba sírtam magam, és pár órával később keltem fel.
Este, mikor Adie és én lent voltunk a konyhában, Chester kijött a szobából. Nem is nézett rám, csak az ajtóhoz ment.
-Elmész?
-Ryanék fellépnek ma este, megígértem, hogy ott leszek - mondta hidegen
-Mikor jössz?
-Nem tudom.
Én sem tudtam. De biztos voltam benne, hogy nagyon későn ért haza. Mielőtt elmentem dolgozni reggel, hagytam neki egy üzenetet, és bementem a szobába egy pillanatra. Csendben, hogy fel ne ébresszem. Megcsókoltam, és elmentem otthonról. A következő pár nap ugyanilyen volt. Habár ugyanabban a házban éltünk, egyre ritkábban láttam. A srácok is megpróbáltak vele beszélni, de velük sem foglalkozott. Szerencsére azon a héten rengeteg munka szakadt a nyakunkba a magazinnál, így nem sok időm volt ezen gondolkodni. Egyszer csak Julie nyitott be az irodába.
-Reenz, ráérsz egy pillanatra? - kérdezte idegesen
-Nem igazán.. - válaszoltam, a munkámat folytatva. Bejött, és lecsukta a laptopot.
-Pedig jobban tennéd.. - megfogta a kezem, és átrángatott egy másik irodába.
-Lángol az épület? - kérdeztem meglepetten. Az iroda üres volt. Julie bezárta az ajtót, és adott egy borítékot. Nagyon rejtélyesen és türelmetlenül nézett. Egyre kevésbé értettem, mit akar. Kíváncsian nyitottam ki a borítékot. Egy fénykép volt benne. És egy újabb, és mégegy. Chester volt rajtuk, egy nő társaságában. Táncolva, iszogatva, nevetgélve.
-Senki sem látta őket - kommentált Julie - Megkértem a fotóst, hogy ne mondja el senkinek. Gondoltam jobb, ha te látod először.
-Fedeznél egy órára..? - sóhajtottam
-Persze
Adtam egy puszit az arcára, és összeszedtem a holmimat. Elindultam a stúdióba.
A kocsiban rengeteget veszítettem az önuralmamból, és a nyugalmamból. Dühös voltam, és fájt. Haragudtam rá is, magamra is, mindenre. Könnyes szemekkel rontottam be a stúdióba is. Bradet majdnem fellöktem.
-Bocs Brad. Chester bent van?
-Igen, énekel. Történt valami?
Nem válaszoltam, csak bementem Chesterhez, és becsaptam az ajtót. Lekapcsoltam a mikrofonját. Meglepetten vette le a fülhallgatóját.
-Mi történt? Valami baj van?
Hozzávágtam a borítékot, és felpofoztam. Hatalmasat csattant. A srácok csak azt látták, hogy üvöltök vele.
-Ne fáradj, nem kell elsietned a visszaköltözést a szobánkba. De tudod mit? Mire itt végzel, mindent megoldok neked. Senki nem lesz otthon, akire csalódottan bámulhatnál, vagy akin átnézhetnél.
-Mi történhetett? - kérdezte Rob megszeppenve a srácokat. Ők a fejüket rázták, és megvonták a vállukat. Joe visszakapcsolta a mikrofont, hogy megértsék mi történt. Közben én mondtam a magamét.
-..és én még bűntudatot éreztem néhány kicseszett csókért, de tudod mit? Ennyi volt. Sosem változol meg, igaz? Miért gondoltam egy pillanatra is, hogy velem máshogy bánnál?
-Másként bántam veled, míg el nem kezdtél flörtölgetni azzal a patkánnyal.
-Nem flörtöltem vele, de kezdtem azt hinni, hogy kellett volna, mert jelen pillanatban sokkal többet ér nálad!
-Nagyszerű. Akkor miért nem mész, és élsz vele boldogan ahelyett, hogy velem ordítozol? Menj, pótold a lemondott kufircokat, teszek rá!
-Igen? Tényleg? Hogy lehetsz ennyire képmutató? Megjátszottad a megcsalt férjet, pedig SEMMI sem történt köztünk. Semmi nem történt, mert szeretlek Chester, és le tudtam állni, mert vagyok annyira tisztességes, hogy nem kefélek félre! De úgy tűnik, hogy neked kihívást jelent elutasítani néhány hatalmas mellet, nem igaz?
-És mégis kinek a hibája?
-Jah, igen, az enyém, igaz? Semmi mást nem kellett volna tenned, csak bízni bennem!
-Sajnálom, hogy rosszul esik, ha egy retardált seggfej meg akarja dönteni a feleségem, aki még hagyná is magát! De igazad van. Sajnálom. Őszintén. Sajnálom, hogy annyiszor hittem neked, sajnálom, hogy egyáltalán törődöm veled! Mostmár rájöttem, hogy milyen is vagy igazából. Nem állok az utadba. Mehetsz, amerre látsz, engem nem érdekel.
-Ne válts témát, ne felejtsd el, hogy miért jöttem ide!
-Mert fáj, hogy téged is lehet pótolni! - kiáltott rám. Dühös volt a tekintete, szinte már eszelős.
Ez a mondat mindenkit meglepett. Jól tudtuk, hogy mennyire szeretjük egymást, így ez a mondat teljesen váratlan volt. Néma csend ereszkedett ránk egy pár másodpercig. Úgy éreztem, elveszíthetem, de amennyire dühös voltam, ez egyáltalán nem fájt. Nem tudtam, mit mondhatnék, de tudtam, mit tegyek. Levettem a gyűrűmet, és hozzávágtam azt is.
-Akkor pótolj a ribancaiddal, mert engem többé nem látsz. Végeztem veled.
Úgy mentem haza, ahogy odamentem. A srácok döbbenten bámulták Chestert egy ideig. Chaz csak nézte az ajtót, aztán mély levegőt vett, és zsebrerakta a gyűrűmet. Utána kiment, és ivott az üvegéből.
-Mi történt? - kérdezte Mike aggódva
-Elcsesztem - ült le Chester - Vagy nem is tudom. Minden tökéletes volt, mielőtt Wentz megjelent, és most? Úgy érzem, hogy totál feleslegesen pazaroltam az időt erre az őrült libára.. Közben pedig megőrülök érte.
-Ez a szerelem..
-Jah, hogy cseszné meg.
-Utána kéne menned.. - tanácsolta Rob - Ne hagyd, hogy nála kössön ki..
-Robnak igaza van, még nem túl késő.. - sóhajtott Brad
-Mióta vagytok ilyen kibaszott okosak? - kérdezte mérgesen. Nem a srácokkal volt baja, mégis rajtuk csattant a feszültsége.
-Csak próbálok segíteni. Beszélned kéne vele..
-Hallottad, miket mondtunk egymásnak, mégis mit old meg egy rohadt beszélgetés?
-Jól van. Harapd le a fejem, és veszítsd el - morgott Rob
-Mi van, ha nem érdekel? Egyébként is, nincs jobb dolgod?
-Srácok.. - sóhajtott Brad. Próbálta megnyugtatni őket.
-Csak segíteni akarok - mondta Rob
-Segíts magadon.. Ez az én dolgom, megoldom egyedül is. Ne üsd bele az orrod.
-Akkor tartsd otthon a magánéleted! Amíg magaddal hozod, nem fogom befogni, akár tetszik, akár nem.
-Rob, kérlek.. - szólt közbe Mike
-Miért? - hökkent meg Rob - Elegem van, hogy azt hiszi, körülötte forog a világ.
-Miért? Ki vagy te? - kérdezte Chester - Nélkülem senki vagy, ember! Még mindig egy garázsban zenélnél! Azt sem tudnák, hogy létezel! Fogd be a pofád és püföld a dobjaid.
-Menj a feleséged után, te beképzelt seggfej, mert ha eddig nem veszítetted el, akkor most el fogod! De tudod mit? Leszarom. Bocs srácok, de nem tudok többé együtt dolgozni ezzel a barommal. Kiszálltam, sok szerencsét.
-Hogy mi? - a srácok összenéztek, Rob pedig elviharzott, és nem is nézett vissza. Mike odament Chester székéhez, és a karfájára támaszkodva mászott az arcába. Szinte szó szerint.
-Chaz. Nagyon ajánlom, hogy hozd ezt rendbe, vagy komoly gondjaink lesznek.
-Nem érdekel - ellökte Mike-ot, és elindult kifelé
-Most hová mész?
-Megkeresem a feleségem.
-Veled megyek, nem akarom, hogy őrültséget csinálj.
Chester megvonta a vállát, és eltűntek. Először elmentek hozzánk, de nem találtak otthon. Aztán Pete-hez mentek, legalább is szerettek volna. Az előttük haladó autó valahogy megcsúszott, ezért Chester hirtelen fékezett. A mögöttük lévő autó pedig beléjük rohant..

A cikket írta: Reenzy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. január 21. 16:02
"Chester, és le tudtam állni, mert vagyok annyira tisztességes, hogy nem kefélek félre!"
Ó, hogy oda ne rohanjak!...
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: