38 - Emlékek és rettegés
Látogatók száma: 59
A bűntudat néha csodákra képes. Helyrehozhat olyan dolgokat, melyeket büszkeségből nem akarunk elismerni. A félelem ennél többet is tehet. Kinyithat olyan ajtókat, amiket még zárva tartunk, mert félünk beengedni rajtuk másokat, és beismerni a gyengeséget.
A veszekedés után egy hotelbe mentem, és mindenkitől távol maradtam, akitől csak lehetett. A többiek megpróbáltak megkeresni, de azt hittem, csak azért, hogy meggyőzzenek a békülésről. Tévedtem. Julie két nappal később mesélt a balesetről. Hirtelen el sem tudtam hinni, mégis bűntudat mardosott. Felelősnek éreztem magam a történtekért.Ahogy hallottam, Mike csúnyán beütötte a fejét, és még nem ébredt fel. Látni akartam, és Monát is. Miért őket? Mert Mike miattam feküdt kórházban, és Monának kellett valaki, akire számíthat. Chester nem érdekelt. Egyértelműen semmi baja nem esett, arról tudtam volna. Felhívtam Mónit, hogy kiderítsem melyik kórházba vitték be a férjét. A hangja ideges volt, félelemmel és aggodalommal teli, beszéd közben pedig rekedt volt a sok sírástól. Azonnal odamentem. Mona az ágy mellett ült, Mike kezét fogva, idegesen. Féltem, hogy esetleg haragszik rám, és oka is lett volna bőven. Ennek ellenére örömmel látott. Alig léptem be, már a nyakamba ugrott, és szorosan ölelt.
-Istenem, Reenzy.. - sóhajtott remegő hanggal - Olyan rémes, ahogy ott fekszik és..
-Tudom, Szivem.. - simogatni kezdtem a hátát, hogy megnyugodjon - Ne aggódj, felébred. Ígérem.
-Miért történik velünk ennyi rossz? Boldognak kéne lennünk, de valami mindig történik.. - sóhajtva engedett el, és megtörölte az arcát - Szerencsére Chesternek nem esett semmi baja.. legalább is fizikailag.. Nem is kérdezted, hogy van.
-Mike most a legfontosabb.. Annyira sajnálom, hogy itt van Mike.. ez az egész az én hibám. Ha nem megyek a stúdióba..
-Ne kezdd ezt.. Chester is magát okolja mindenért. Senki nem tudta megnyugtatni.. pedig baleset volt.
-Hol van most? - kérdeztem sóhajtva
-Hazament.. végre. Mióta Mike itt van, alig tudtuk rávenni, hogy pihenjen. Borzalmasan érzi magát.. először te, aztán Rob, most Mike..
-Rob? - kérdeztem meglepetten
-Megpróbálta meggyőzni Chestert, hogy beszéljen veled. Segíteni akart, de összevesztek. Rob kiszállt az együttesből.
-Hogy mi van?!
-Vissza fog jönni.. - mondta Mike, ahogy szép lassan megpróbált felülni az ágyon. Mona odasietett, és megcsókolta, aztán óvatosan átölelte.
-Istenem, Mike.. Annyira utállak, hogy ijeszthettél rám ennyire? - természetesen ez azt jelentette, hogy "hála az égnek, hogy nincs semmi bajod, annyira szeretlek, úgy aggódtam". Elmosolyodtam.
-Épp nem volt jobb dolgom - viccelődött
-Jobban vagy?
-Ne aggódj Szivem, még egy ideig el kell viselned.. - nevetni kezdett, de hamar abba is hagyta, mert fájt tőle mindene.
-Annyira sajnálom, Mike.. - mentem oda hozzá - Nem tudom, mit mondjak..
-Mondd, hogy beszélsz Chesterrel. Tényleg.. ő hol van? Nem esett baja?
-Nem sérült meg, de nagyon aggódott érted. Magát hibáztatja, és nagyon zaklatott.
-Baleset volt, nem az ő hibája..
-Pihenj most.. - mosolyogtam rá
-Beszélj vele, aztán hozd be hozzám.. szeretnék vele beszélni.
-Rendben - adtam neki egy puszit, és magukta hagytam őket.
Először a hotelbe mentem, hogy összepakoljam a cuccaimat. Aztán hazamentem. Chester a szobánkban aludt, a párnámat ölelve. Az "emlékdoboz" a földön hevert az ágy mellett. Néhány fénykép volt Chester mellett az ágyon. Felvettem a dobozt és az asztalra tettem, a képeket pedig a doboz tetejére. Lefeküdtem Chester mellé, és nézni kezdtem az arcát. Nem voltunk külön túl sokáig, de így is nagyon hiányzott. Hirtelenjében mindent elfelejtettem a veszekedésünkről, és csak mi ketten léteztünk. Mikor ébredezni látszott, közelebb bújtam, és megcsókoltam. Csak a csók után ébredt fel teljesen. Egy szót sem szólt, csak szorosan magához ölelt, és a karjaiban tartott egy ideig. Sokkal többet ért, mint a világ összes szava.
-Hiányoztál - sóhajtottam. Elengedett, és szerelmesen csókolt.
-Te is hiányoztál
-Hallottam, mi történt. Örülök, hogy nem esett bajod.
-Pedig megérdemeltem volna. Mike miattam van kórházban.. - sóhajtott. Lenyelte a könnyeit, én pedig magamhoz öleltem. Bűntudata volt, nem is kevés. Megcsókoltam.
-Édesem. A kórházból jövök. Már felébredt, jobban van.
-Tényleg? - kérdezte vidámabban - Vannak komoly következmények?
-Nyugodj meg - végigsimítottam a karját - Nincs semmi baja.
-Olyan rossz érzés, hogy miattam ilyen állapotba került.
-Ne mondd ezt, baleset volt.
-Igen, de ha nem veszekszem Robbal, Mike nem jött volna velem, hogy megkeressünk.. sőt, ha nem megyek Ryannel bulizni, ez az egész meg sem történik.
-Az én hibám is. Mérges voltam, veszekedtem veled.. de Mike arra kért minket, hogy ne érezzük magunkat felelősnek a balesetért. Úgyhogy nyugodj meg..
-Látni szeretném..
-Ő is szeretne látni. Beszélni szeretne veled, hogy megnyugodhass
Sóhajtva öleltem magamhoz. Átölelt és megpuszilta a vállam.
-Jól vagy?
-Igen, csak.. ahogy Mike ott feküdt, és Mona sírva fogta a kezét.. bűntudatom volt, és az jutott eszembe, mi lenne, ha te feküdnél ott.. - megtöröltem az arcom, aztán mély levegőt vettem - Szeretlek
-Szeretlek - simogatni kezdte a hátam
-Nem akarlak elveszíteni..
Megcsókolt, és magához húzott.
-Én sem akarlak elveszíteni.. és sajnálom, ami történt. Ha nem lennék olyan önző, nem tartanánk itt. Talán Pete sem érdekelne annyira. Az a lány pedig.. csak felvidított. Semmi sem történt. Egy kis ideig kikapcsolta az agyamat, sokat beszélgettünk. Aztán átölelt és azt mondta, hogy ne aggódjak, minden rendbejön veled.
-Tudnál helyettesíteni? - kérdeztem a szemeibe nézve. Megrázta a fejét, és hosszan megcsókolt.
-Soha..
Elmosolyodtam, és megpusziltam az ajkait.
-Menjünk be Mike-hoz?
-Nem tudom, képes vagyok-e rá.. nem merek odamenni.
-Baleset volt, Édesem.. mikor felébredt, azt kérdezte, megsérültél-e.. nem haragszik rád.
-Pedig kéne..
-Ne mondj ilyeneket.. gyere, menjünk.
-Maradj még - suttogta az ajkaimra. Közelebb húzott magához, és szorosan átölelt. Semmit nem csináltunk, csak ölelkeztünk, és csókolóztunk.
Mikor bementünk a kórházba, Chester még mindig hatszor visszafordult volna a bűntudata miatt, mert nem mert Mike szemeibe nézni, pedig ő mindenkinek megmondta, hogy nem Chester hibája volt. Végülis bementünk hozzá.
-Hello - köszöntem mindkettőnk nevében
-Szia - mosolygott Mona - Minden rendben?
-Valami olyasmi - Chesterre néztem, és megpusziltam
-Az elmúlt két óra nem volt elég a szexre? - nevetett Mike
-Sok mindenről kellett beszélnünk.. - mondtam mosolyogva
-Biztos így volt, mert Chester elveszítette a hangját - jegyezte meg Mona
-Chesternek bűntudata van.. - szólalt meg harmadik személyben Chaz. Megsimogattam a kezét a kezemben, aztán sóhajtott.
-Mona, kijönnél velem?
-Persze - válaszolt készségesen, és magukra hagytuk a fiúkat.
Chester olyan volt, mint egy megszeppent kisfiú, aki valami rosszat csinált, ezért beküldték az iskola igazgatójához. Ideges volt, és bűntudatot érzett. Mike elmosolyodott.
-Hallottam, hogy bent voltál nálam, és azt hajtogattad, hogy a te hibád..
-Úgy sajnálom.. - sóhajtott - Bár én feküdnék itt, helyetted.
-Semmi rosszat nem csináltál, baleset volt. Egyébként jól vagyok.. és Reenzy-vel is minden rendben, úgyhogy ne lógasd az orrod, semmi gond.
-Semmi gond.. - ismételte Chester egy sóhajjal megint - Meg is ölhettelek volna
-Baromság.
-Helyre akarom hozni.. akárhogy.
-Több, mint elég, hogy ilyen rosszul érzed magad, és itt voltál velem. De ha valamit tényleg rendbe akarsz hozni, akkor szerezd vissza a dobosunkat.
-Akkora seggfej voltam..
-Senki nem állította az ellenkezőjét. De meg fog bocsátani.
-Remélem..
Mike átölelte Chestert és megveregette a hátát.
-Nyugodj meg, öregem.. - mondta mosolyogva - Nem a te hibád, nem haragszom, az asszony is visszajött, már csak Bourdon van hátra.
-Annyira féltem, hogy komolyabban megsérültél. Te vagy az egyik legjobb barátom, mintha a tesóm lennél..
-Tudom, haver.. - sóhajtott Mike. Chester felnevetett - Mi az?
-Csak felidéztem egy Bennoda történetet, amit évekkel ezelőtt olvastam..
-Na takarodj innen, te kicseszett homokos.. - nevetett Mike
-Nem mondtam, hogy meg is dugnálak.. - nevetett Chester is
-Még jó.. na menj, ne is lássalak, míg vissza nem szerzed a dobosunkat..
-Szerezzem meg?
-Azért szerintem te is beverted a fejed. Vizsgáltasd ki magad.. - mosolygott Mike - Csak menj
Chester elindult Robhoz egy kis nasival, köztük Rob kedvenc pizzájával, piával, aztán megpróbálta összeszedni a gondolatait a kocsiban. Mikor odaért, mély levegőt vett, és az ajtóhoz sétált. Tele volt a keze, de be tudott csengetni.
-Hello - köszönt Rob hidegen
-Szia
-Gyere be.. - tárta ki az ajtót szélesebbre a srác. Végignézett Chesteren, ahogy bevonult a nagy halom békítőkajával. Chester lepakolt, aztán egy pillanatra csendben nézték egymást.
-Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek - kezdte Chester
-Figyelek - mondta Rob karbatett kézzel
-Teljesen igazad volt.. hülyén viselkedtem, és nem kellett volna veszekednem Veled. Segíteni akartál, és egy rohadt köszönömöt sem nyögtem ki. Ti olyanok vagytok nekem, mint egy második család, és mindig hálás voltam, amiért számíthattam rátok, bármi is történt.. Olyan régóta játszunk már együtt, olyan sok dolgon mentünk keresztül.. szükségünk van rád, és nem csak azért, mert nehéz egy hozzád hasonló dobost találni, hanem mert a családunk tagja vagy, és fontos vagy nekünk. Nekem is. Amit arról mondtam, hogy nekem köszönheted a neved.. azt nagyon sajnálom. Én köszönhetek nektek mindent, és nem fordítva. Ha ti nem vagytok, nincs Linkin Park, és ha nincs Linkin Park, már valamelyik temetőben feküdnék 6 láb mélyen elásva, mint a drogos, aki nem volt elég erős a világra.. De ott voltatok, befogadtatok, és egy család lettünk. Elcsesztem Rob, kérlek gyere vissza hozzánk.
Pár másodpercig megint csendben voltak. Aztán Rob felsóhajtott és a pizzára bökött az állával.
-Gombás-kukoricás?
-Dupla sajttal - mosolyodott el Chester
Rob arcán is megjelent egy mosoly, és megveregette Chester hátát.
-Pusztítsuk el mindet.
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ettől most nagyon megdobbant a szívem:) Van mikor tényleg így van, nem kellenek szavak ..:)