51 - Lidérc

Látogatók száma: 50

Álom: emlékekből, vágyakból, gondolatokból összemosódó képsor, amelyet alvás közben látunk. Álmoknak nevezzük azon vágyainkat is, amelyeket nagy valószínűséggel sosem válthatunk valóra. De ha valamit sokáig nem váltunk valóra, akkor vissza-visszatér..

A gondok után a srácok tényleg megpróbáltak több időt tölteni velünk. Gyakran voltak családi és baráti programjaink, ami elviselhetőbbé tette a hosszas távolléteiket. Sokat dolgoztunk, de mindig volt időnk egymásra. Mona nem találkozott többé a titokzatos barátjával és én sem láttam Pete-et már hónapok óta. Néha hiányzott, de többnyire örültem, hogy Wentztelen az életünk. Minden rendben ment. Az egyetlen, ami aggasztott kissé, az Ryan volt. Gyakran elhívta Chestert a bulijaiba és ő el is ment mindig. De nem panaszkodtam. Nem akartam bezárni a házba csak azért, mert egy család vagyunk. Néha én magam mondtam, hogy menjen. Az élet tehát nagyszerű volt akkoriban, egészen Halloweenig. Mikey nagyon izgatott volt. Zombiharcosnak akart öltözni, hogy minél több édességet kaphasson. Adie tündér akart lenni, de egy hétig kerestük a megfelelő jelmezt. Válogatós volt és makacs. Nem is tudom, kitől örökölte.. Végül inkább megcsináltattuk, hogy letudhassuk. Chester őrült professzornak öltözött, de ehhez nem is kellett sok segítség. Hármasban mentek cukorkát vadászni, én inkább maradtam. Hosszú napom volt, és munka is maradt még. Sokszor éreztem, hogy felülmúlom Mike munkamániáját, és általában így is volt. Ilyenkor szüneteltettem a szorgalmam és neteztem. Mint akkor éjjel. Felmentem az LPU chatre, de éjfélkor becsengettek. Meglepetten mentem le ajtót nyitni, hiszen kevés olyan párt ismertünk, akiknek gyereke volt. Felkaptam egy tál édességet és sóhajtottam. A legnagyobb meglepetés ekkor következett. Pete volt.
-Csókot, vagy csalok - mosolygott. Nevetve öleltem át.
-Mit keresel itt? Jó ideje már, hogy.. - a csókja szakított félbe. Egy pillanatra kiürült az elmém - Hogy.. izé.. rég láttalak. Miért csókoltál meg?
-Mondtam. Csókot, vagy csalok.
-Igen, de.. - megint megcsókolt, ebbe már belereszkettem - Oké, ezt hagyd abba..
-Hoppá - mondta mosolyogva
-Mit keresel itt? - kérdeztem úrja
-Bejöhetek?
Sóhajtva engedtem be és bementünk a nappaliba. Nem, mintha sok kedvem lett volna hozzá, de kint hideg volt. A kanapéra ültem, ő az asztalra ült.
-Szóval?
-Hosszú ideje nem láttalak, de még mindig gyönyörű vagy..
-Hát.. most inkább fáradt, de köszi.
-Hiányoztál.
-És erre most mit mondjak? - megfogta a kezem és simogatni kezdte az ujjaimat - Pete..
-Rengeteget gondoltam rád. Tudom, hogy nem lehetek veled, de a közeledben kell maradnom. Nem sokan tudják, de mielőtt megismertelek, az életem romokban hevert..
-Mit akarsz tőlem?
-Nem tudom - sóhajtotta - Ha nem lenne akadálya, megkérném a kezed.
-És én megkérnélek, hogy ne mondj ilyet, és hagyj inkább békén..
-Egyszerűen nem megy.. - leült a szőnyegre, a lábaim elé. Megpuszilta a kezem és elkezdett magára húzni.
-Kérlek, ne.. - elvettem a kezem. Feltérdelt és megcirógatta az állam, aztán hosszan megcsókolt. Leült és az ölébe húzott. Szerelmes és szenvedéllyel teli volt a csókja, az egész testem bizsergett. Az érintése annyira izgató volt. Csókolni kezdte a nyakam, aztán levette a felsőmet és kigombolta a farmerem. Megfogtam a kezét és arrébb húztam.
-Ne állíts le.. te is akarod - suttogta a vágytól zihálva. Igaza volt. Nem akartam leállítani. Mohón csókoltam meg, aztán levettem az ingjét és lefeküdtünk a szőnyegre. Minden ruhánktól megszabadultunk, mintha fojtogattak volna. Amit akkor éreztem, teljesen leírhatatlan volt. Szétfeszítette a mellkasom. A vérem forró lávaként keringett bennem és minden porcikámban éreztem, hogy kívánjuk egymást. Gyenge voltam, mégis erős. Felszabadító és magával ragadó érzés volt vele szeretkezni, és akkor sem tudtam volna leállítani, ha akartam volna.
-Édesem..
Ez a szó Chester hangján érte a fülem. Az ajtóban állt, minket bámult. A szívem szinte megállt, mikor megláttam az arcát. Sokkoló látvány volt.
-Chester, én..
Alig szóltam pár szót, Chester elhalványodott, majd el is tűnt. Aztán Pete is. Nem értettem semmit, míg Chester hangja fel nem ébresztett. A kanapén feküdtem, ő pedig mellettem ült és az arcomat simogatta.
-Édesem, jól vagy? - kérdezte mosolyogva. Nagyot nyeltem és szorosan magamhoz öleltem.
-Te jó isten..
-Mi a baj? - nevetett - Jól aludtál?
-Nem.. - sóhajtottam lehunyt szemekkel. Még éreztem Pete illatát és érintését.
-Hát pedig, nekem nem úgy tűnt. Szépeket álmodtál?
Ránéztem, de csak mosolygott. Ekkor vettem észre, hogy mire céloz. A szám teljesen kiszáradt ugyan, de izzadt voltam, a bőröm forró volt, és a pizsamanadrágom is "átázott".
-Nem emlékszem..
Persze, hogy emlékeztem. De nem akartam. Bűntudatom volt, pedig csak álmodtam. Túl valóságos volt.
-Mi lenne, ha emlékeztetnélek? - kérdezte a nyakamra lehelve néhány apró csókot. Lassan lélegeztem.
-Mennyi az idő?
-Negyed 11 - válaszolta a felsőm alá csúsztatva a kezeit
-Milyen volt az édességvadászat?
-Ne terelj.. - súgta mosolyogva. Megcsókolt, de nem nagyon hagytam magam.
-Csak kérdezem.
-Nagyszerű volt. A gyerekek már ágyban vannak, nagyon kimerültek.
-Mindjárt jövök, megnézem őket.. - felmentem az emeletre és átvettem a pizsamámat. Aztán átmentem volna a kicsikhez, de Chester megfogta a kezem.
-Hé.. mi a baj? Olyan fura vagy.
-Semmi baj, csak fáradt vagyok.
-Biztos?
Elmosolyodtam és megcsókoltam.
-Teljesen. Csak kérlek, oldd meg nélkülem ma este.
-Oldjam meg nélküled? - nevetett meglepődve - Megint sztrájk van?
-Nem, dehogy. Csak nincs most kedvem.
-Nem is lep meg egy ilyen álom után.
-Kérlek felejtsd el, jó?
-Szóval nem velem álmodtál?
-Nem tudom, Chester. Szeretlek, de fáradt vagyok. Most csak a szerelmed kell.
-Na gyere.. - az ágyra húzott és átölelt - Szeretlek
-Tudom.. - sóhajtottam a karjaiban. Dúdolva simogatta a hátam - Beszélj hozzám, imádom a hangod.
-Olvassak esti mesét? - mosolygott
-Akármit. De énekelhetsz is.
-Mit énekeljek?
-Bármit, csak ne engedj el.
Énekelni kezdett, aztán elaludtunk. Egyedül ébredtem reggel. Ő a zuhany alatt dúdolt. Ásítva mentem be hozzá a fürdőszobába. Egy ideig karbatett kézzel néztem az üvegen át, aztán levetkőztem és csatlakoztam.
-Szia, jó reggelt - köszönt jókedvűen. Elmosolyodtam és megcsókoltam.
-Nem szeretek nélküled ébredni - mondtam a vállait mosva. Adott egy puszit és tusfürdővel kezdte bekenni a hátam.
-Bocsi, de mindjárt mennem kell. Jól aludtál, nem akartalak felébreszteni.
-Talán megbocsátok - átöleltem és megcsókoltam megint. Elmosolyodott, aztán sóhajtott.
-Tényleg mennem kell..
Hátraléptem a tusfürdőért és megmostam a mellkasát. Természetesen kéjes lassúsággal.
-Nem.. van még 30 perced..
-Miből gondolod?
-Mert én azt mondtam - súgtam. Megcsókoltam és bebizonyítottam az igazamat. Aztán mindketten elkezdtük a napunkat. Minden átlagos volt, mielőtt Julie-val elmentünk egy kávézóba. Beszélgettünk, nevetünk, aztán valaki megállt az asztalunknál. Magas lány volt, 20 év körüli. Ideges volt, de aranyos.
-Elnézést, Mrs. Bennington.. Esküszöm, nem fogok hisztériázni, de hadd mutatkozzam be. A nevem Kelly és imádom a munkáját, a tanácsai segítettek kimászni egy balhés kapcsolatból. Azóta sokkal jobban vagyok.
-Ennek igazán örülök - mondtam mosolyogva. Szerettem, ha olyanok jönnek oda hozzám, akik a munkámért szeretnek, vagy akiknek már segítettem. Jó volt mosolyogni látni a gondokkal küzdőket. Ez volt az egyik oka, amiért ezt a hivatást választottam. A segítség öröme.
-Kérhetnék egy autogramot?
-Hogyne - megtöröltem a kezem, addig előhalászta az egyik füzetét - Pszichológia?
-Igen - vigyorodott el. Aláírtam a füzetét és visszaadtam neki.
-Jó választás. Nem fogod megbánni.
-Tudom. Köszönöm, Mrs. Bennington.
-Reenzy.. - mondtam barátságosan. Mosolyogva bólintott, aztán odaadta Julie-nak a füzetét.
-Ms. Andrews, lenne szíves..?
-Persze - nevetett - Ez az első autogramom
-Komolyan?
-Aha. Kivéve, ha a számlák is számítanak. Tessék.
-Köszönöm, legyen szép napotok!
Vidáman sóhajtottam, mikor ellépegetett.
-Ettől most sokkal jobb lett a napom.
-Az enyém is.
-Olyan jó másoknak segíteni. Imádom a munkámat - kortyoltam bele a teámba. Elmosolyodott.
-Én is. Ezért is kérdezem, hogy nem akarsz-e mondani valamit, esetleg? - nézett rám kíváncsian a hatalmas szemeivel
-Mit mondjak? Nem értem, mire gondolsz. Jól vagyok, minden rendben.
-Aha.. - sóhajtott. Felálltunk és fizettünk, aztán kimentünk a parkolóba. Gondolni sem akartam rá, de nem bírtam magamban tartani. Megálltam.
-Ugyanazt álmodtam. Tegnap este, mikor Chester elment a gyerekekkel szomszédolni. Meséltem már, hogy emlékszem részletekre, ugye? Na most mindenre emlékszem. Ezerszer intenzívebb volt, mint múltkor.
-Mit gondolsz, miért pont Pete Wentzről álmodsz?
-Mert nem tudom kiverni a fejemből és a szívemből.. szerinted?
-Érdekes.. - mondta kicsit hezitálva
-Szerintem is - hallottam Pete hangját a hátam mögül. Lehunytam a szemem és azt kívántam, bár ne ő lenne, de ő volt. Megfordultam.
-Szia Pete - próbáltam közömbös lenni - Mi újság?
-Mi újság? - nevetett - Semmi. Láttam, hogy az a lány autogramot kér. Gondoltam én is ezt teszem.
-Autogramért jöttél?
-Nem. Köszönni akartam, aztán hallottam, hogy rólam beszéltek.
-Már miért beszélnénk mi rólad?
-Mert nem tudsz kiverni a fejedből és a szívedből.. szerinted?
Kicsit öntelt, incselkedő, mégis aranyos volt a mosolya. Julié meg aggasztó.
-Tévedsz.
-Biztos vagy benne?
-Igen. És most, kérlek vidd az arrogáns képedet az utamból, mert mennem kell.
-Hűha, ez gonosz volt - nevetett - Van egy feltételem
-Milyen feltétel? - kérdeztem türelmetlenül.
-Most megcsókollak, és nem utasíthatsz el.. - mosolygott. Felnevettem és el akartam küldeni a fenébe, de megcsókolt. Az ajkai forrón és puhán értek az enyéimhez, de hátraléptem.
-Ezt soha többé ne csináld.
-Miért ne?
-Hát ezért - mutattam fel a gyűrűmet - Ez nem kiegészítő, Pete. Férjnél vagyok. Ideje lenne felfognod, nem?
Sóhajtva ültem be az autóba. Julie megrázta a fejét és kinyitotta az ajtót.
-Ezt inkább nem kommentálom.. - ült be mellém. Otthagytuk Pete-et az önelégült mosolyával. Imádott hergelni és én ki nem állhattam ezért a szokásáért. Hazavittem Julie-t és bevásároltam, mielőtt hazamentem. Mindent elraktam, aztán Chester hozzáért a derekamhoz. Mosolyogva csókoltam meg.
-Szia Kicsim - súgta
-Szia - súgtam én is
-Milye napod volt?
-Jó. Miért suttogunk? - kérdeztem mosolyogva
-Mert el akartam mondani, mennyire hiányoztál egész nap és szeretlek, de nem akartam, hogy mások is hallják - suttogott tovább. Megcsókoltam és átöleltem.
-Szeretlek és azt akarom, hogy az egész világ tudja - mondtam normál hangon. Elmosolyodott, aztán elengedett.
-Én is szeretlek.
-Milyen volt az interjú? - folytattam a pakolást
-Nagyszerű. Csupa mocskos dolgot kérdeztek rólad.
-Igen?
-Aha. Elmondtam, hogy milyen szexéhes némber vagy, és odaadtam az egyik szexvideónkat - mosolygott
-Olyan hülye vagy - sóhajtottam nevetve
-Mi a baj? - nyúlt a kezem után. Leültem mellé.
-Semmi. Minden rendben.
-Okéééééé..
-Mitől vagy ilyen vidám?
-Boldog vagyok.
-Jah, bocs. Akkor mitől vagy ilyen boldog?
-Azonkívül, hogy egy angyalt vettem feleségül?
-Nem vagyok angyal. Vagy nagyon rossz.
-Isten szereti a bukott angyalokat - mondta meglepő szerénységgel. Nevetni kezdtem.
-Isten, mi? Hihetetlen vagy.
-Ideje lenne elhinned, hogy létezem.
-Sosem tudnám elfelejteni. Bár egyszer már sikerült.. Na mindegy.. Csak szokatlan még mindig, ennyi év után is, hogy ennyire szeretsz. Unalmas vagyok, sosem megyünk sehová, olyan különbözőek vagyunk ebben a tekintetben.
-Nem vagy más, csak lelkiismeretes. Dolgozol, a gyerekekkel is törődsz, velem is. Nem lehet mindent egyszerre. Egyébként sem bánom. Ha el szeretnék menni valahová, akkor úgyis szólok róla. És hidd el, az együttessel rengeteget szórakozom. Néha még sokat is. Nem hiányzik a bulizás, kiöregedtem én már abból. Nyugalom kell, ha hazajövök. Egész életemben a világot jártam és kezdek belefáradni. Örülök, hogy veled pihenhetek is.
-Tényleg?
-Tényleg. Szóval verd ki ezeket a hülyeségeket az okos kis fejedből. Úgy szeretlek, ahogy vagy. Boldoggá teszel.
-Akkor jó.. - mondtam kicsit elérzékenyülve. Mindig aggódtam ezek miatt, nem ártott, hogy újra meg újra megbeszéltük. Az estét a gyerekekkel töltöttük, aztán lefeküdtünk aludni és ugyanazt álmodtam. Megint ugyanolyan intenzitással, mint előzőleg. Mikor felébredtem, izzadt és zaklatott voltam, így felkeltem, lezuhanyoztam, aztán lementem reggelizni. Egy óra múlva Chester is felébredt.
-Jó reggelt
-Szia
-Korán van még, miért nem alszol?
-Voltak már lidérces álmaid? Nem ijesztőek, csak visszatérőek?
-Igen. Egyszer azt álmodtam, hogy üldözött egy jégkrém.. folyton visszajárt.. Mi a baj?
Elmosolyodtam és sóhajtva ittam a kakaómat.
-Emlékszel arra az erotikus álomra? Ismétlődik.
-És nem velem..
-Nem..
-Wentz? - meg sem kellett volna kérdeznie. De megtette. Kishíján sírni kezdtem - Nyugodj meg, minden rendben.
-Nem, nincs minden rendben. Valahányszor ezt álmodom, szégyellem magam, bűntudatom van. Nem kéne ilyeneket álmodnom. Főleg vele. Ne haragudj, Chester..
-Miért haragudnék? Csak álmok, nem a te hibád.
-Csak álmok? Kísértenek..
-Tudod, egyszer azt hallottam, hogy vannak álmok, amiket valóra kell váltanod, hogy ne üldözzenek többé.
-Nem fogok lefeküdni vele, csak hogy ne álmodjam ezt többé.
-Eszemben sem volt ezt tanácsolni - mosolyodott el.
-Már így is borzalmas érzés, hogy álmomban megteszem..
-Gyere, bújj az ölembe.
-Hogy mi?
-Nem úgy, te nő! - nevetett
-Reggel van, jó? Szét vagyok csúszva.
-Egyébként nem rossz ötlet.. - vigyorgott. Megütöttem a vállát és karbatettem a kezem - Most mi van?
-Gusztustalan vagy.
-Gusztustalan? Mióta gusztustalan neked az ilyen örömszerzés? - kérdezte nevetve
-Amióta reggelizem.
-Ez nem reggeli, csak egy bögre kakaó.
Csináltam magamnak egy tál müzlit.
-Mostmár az.
-Meg is eszed? - érdeklődött kicsit oldalra döntve a fejét. Elmosolyodtam és ettem belőle.
-Majd később.
Felmentünk az emeletre. El akarta velem feledtetni az álmot. Nagyon ügyesen csinálta.. Dr. Bennington kíváló kezelése után a gyerekekkel töltöttük a napot, de munkánk is volt. Délután elvitte Mikey-t a parkba, én otthon maradtam. Olvastam, cikket írtam, chateltem. Mikor valaki becsengetett, teljes deja vu-m volt. Kicsit idegesen nyitottam ajtót. Dyna látványára fellélegeztem.
-El sem hiszed, mennyire örülök, hogy látom a mosolyod.
-Ezt jó hallani. Akkor beengedsz?
-Bocs, persze.. - bementünk és leültünk. Hatalmas mosollyal nézett rám - Mi a helyzet?
-Az idegeidre van szükségem.
-Oké, mi baj?
-Semmi, de tele van a hócipőm az esküvő szervezésével és Joe-nak semmi ideje segíteni. Egyedül vagyok és segítség kell. Nem tudnál megmenteni valahogy? Esküszöm, meghálálom..
-Nem kell, szívesen segítek - nevettem
-Nem tudok mindent egyedül csinálni. Még ezer dolgot kell leszerveznem.
-Miért sietsz? Válaszd ki azt a dolgot, amihez a többit kell időzíteni. Előbb derítsd ki, hogy a templomra meddig kell várnod és akkor tudod, mennyi időd van. Szép sorban mindent elintézhetsz egyidőben, csak tudni kell rendszerezni.
-Nem csinálnád meg esetleg helyettem? - kérdezte nevetve
-Elvállalok pár dolgot, ha gondolod.
-Igen? Az nagyszerű lenne.
-Persze, csak add a telefonszámokat, mielőtt meggondolom magam - viccelődtem. Nem gondolnám meg magam egy ilyen helyzetben, ezt ő is tudta.
-Akkor előbb haza kell mennem. Elhozom a mintákat is, segítesz?
-Egyértelmű
Sóhajtva ölelt át.
-Istennő vagy, szeretlek.
-Csak Chester meg ne tudja - nevettem
-Tényleg. Mi van Pete-tel? Jó ideje nem hallottam róla semmit. Eltűnt.
-Hál' istennek. Bár lassan minden éjjel látom álmaimban.
-Az nem jó, igaz?
-Hát nem.. De mindegy, hozd a számokat. Addig sütök valamit.
-Folyton meglepődöm, milyen házias lettél - mosolygott
-Muszáj. Felnőttünk..
-Mindjárt jövök.
Elindult haza és nekiláttam a sütésnek. Alig 20 perc múlva csengettek megint. Megmostam a kezem és kárörvendően nyitottam ajtót.
-Mit felejtettél itt?
Ő semmit. De hogy Pete mit keresett az ajtóban, arról fogalmam sem volt.
-Szia - köszönt lehangoltan - Minden oké?
-Igen, miért ne lenne? - adtam egy puszit az arcára és behívtam - Gyere be.
-Szeretnék elnézést kérni a korábbiért.
-Milyen korábbiért?
-Milyen korábbiért? - ismételte nevetve - A csókért.
-Ja, hogy azért. Ne is törődj vele.
-Mi a baj?
-Jól vagyok, nincs semmi baj.
-Hosszú ideje nem láttalak, de még mindig gyönyörű vagy..
-Hogy mi? - kérdeztem meglepetten
-Hiányoztál.
-És erre most mit..? - nem mondtam végig. Álmomban is ez volt. Megfogta a kezem, de elrántottam tőle - Ne, ne, ne.. most menned kell.
Megint megfogta a kezem.
-Rengeteget gondoltam rád. Tudom, hogy nem lehetek veled, de a közeledben.. - a szájára tettem az ujjam. Egyszerűen lehetetlen volt, hogy megtörténik. Megcsókolta a kezem, de elvettem megint. Közelebb ült és simogatni kezdte az állam. Mikor meg akart csókolni, szó szerint kimenekültem a karjaiból és a nappali másik végébe mentem.
-Kérlek menj..
Odajött hozzám és lassan a falnak döntött. Nem engedett el. Közelebb lépett, egészen közel és megcsókolt, aztán simogatni kezdte a nyakam.
-Ne állíts le..
-..te is akarod.. - mondtuk együtt. Meglepődött.
-Menned kell, Pete..
-Reszketsz - suttogta - Zakatol a szíved..
-Csak menj - mondtam a szemeibe nézve
-Ha nem lenne akadálya, megkérném a kezed.
-Tudom, de van akadálya.. vagyis inkább.. mindegy.
-Nem sokan tudják, de mielőtt megismertelek..
-..az életed romokban hevert - fejeztem be helyette. Hátralépett.
-Oké, ez fura. Hogy csinálod?
Leültem a fotelbe és ő leült velem szembe.
-Olvastam a forgatókönyvet.
-A mit? - hökkent meg
-Egy ideje ugyanazt álmodom. Felkeresel, megcsókolsz, ugyanazokat mondod és teszed..
-Mi a következő jelenet?
-Nem tudom, megváltoztattam.. - nézett egy kicsit, aztán elkezdett közelebb húzni - Ezt nem mondod komolyan..
Felugrottam a fotelből és elléptem tőle.
-Mi az?
-Ugyanazt csinálod, csak nem a kanapénál..
Elmosolyodott és megnyalta a száját.
-Hogy ér véget? - mély levegőt vettem és lenyeltem a választ. Felállt a szőnyegről és magához ölelt. Aztán simogatni kezdte a hátam, és csókolni a vállam - Talán így kell lennie..
-Nem.. nem lehet így.. - sóhajtottam idegesen. Megcsókolt, és nem volt erőm leállítani. Csak fél percig csókolóztunk, de egy órának tűnt. Az ajtó kinyílt. Dyna lépett be rajta, és megköszörülte a torkát. Mikor felfogtam, mi történik, kikeveredtem Pete öleléséből.
-Jöjjek vissza később? - kérdezte Dyna. Természetesen nem komolyan, csak nem akart nagyon kiakadni.
-Nem. Nem.. Pete, kérlek most menj..
-De..
-MENJ! - kiáltottam rá. Nagyon felzaklatott, máskülönben nem tettem volna. Sóhajtott és hazament. Leültem és Dyna mellém huppant.
-Mi történt?
-Azt mondta, tette és akarta, amit álmaimban is. Ijesztő volt és furcsa. Úgy örülök, hogy időben jöttél..
-Nem tetted volna meg.
-Hogy lehetsz ebben ennyire biztos?
-Ismerlek.
Sosem értettem, miért tartott ennyire erősnek, de Chester érdekében reméltem, hogy igaza van. Szerettem őt, az érzéseimen a Pete iránti vonzalmam mit sem változtatott. Utáltam azt érezni, hogy mindkettejüket akarnám, ha lehetne. Mások voltak, ahogy az érzéseim is. Biztos voltam benne, hogy nem akarnám soha megbántani Chestert, ahogy abban is, hogy senkiért nem hagynám el. Abban viszont nem voltam ennyire biztos, hogy mindig elég erős leszek szembeszállni a vágyaimmal.

A cikket írta: Reenzy

támogatóink