újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

52 - Tiltott gyümölcs

Látogatók száma: 51

Mind tudjuk milyen olyan dologra vagy személyre vágyni, aki nem lehet a miénk bizonyos okokból. De ez annál vonzóbbá teszi. Miért nem lehet? Miért kell ennyire akarnunk? Miért ilyen távoli? A válaszokért nem kell messzire mennünk, elég a szívünkbe nézni.

Dyna és én rengeteget dolgoztunk az esküvőn. Nem tudtam, miért bonyolítja agyon, de kinek mi. Majdnem mindent el tudtunk rendezni még aznap délután. Adeline körülöttünk szaladgált, aktívan és vidáman. Imádta a menyasszonyi katalógusokat nézegetni, ahogy mindent, amitől egy lány angyalnak, tündérnek, vagy hercegnőnek nézett ki. Mosolyogva néztem, ahogy viháncolt. Pete teljesen ki is ment a fejemből, így teljes mértékben az esküvőre tudtam koncentrálni. Dyna nagyon hálás volt, én pedig örömmel segítettem. Aztán Chester és Mikey is hazaértek.
-Jó estét, hölgyeim - huppant le mellém Chester. Hosszan megcsókolt, aztán átölelte a vállaimat.
-Mi újság?
-A fiad jégkorongozni akar.
-És mit mondtál neki?
-Előbb veled akartam beszélni erről. De szerintem hadd csinálja. Még kicsi, jobban odafigyelnek rájuk. Később meg hozzászokik.
-Hogy jött az ötlet? - ledobtam a magazint az asztalra
-Pár srác a parkban játszott, ő meg felnézett rám, hogy "Apa, hokizhatok?" - válaszolt nevetve
-Erre te?
-Azt mondtam, várjon még vele úgy 10 évet.. - mosolygott. Sóhajtva néztem rá - Viccelek. Azt mondtam, meggondoljuk. De mik ezek amúgy az asztalon?
Elvett egy fehérnemű katalógust, de mikor feltűnően élvezni kezdte a kellemes domborulatokat, elvettem tőle.
-Majd mi befejezzük, ne aggódj.
-Minek ez nektek? - kérdezte a hátam simogatva
-Mit gondolsz? - nevetett Dyna
-Bugyiban mész férjhez? Mert akkor nem visszük a gyerekeket.
-Nem, de hallottál már nászéjszakáról?
-Oh.. nem. Háromszor nősültem, de fogalmam sincs - mosolygott - Drágám, te nem vettél szuper szexi fehérneműt.
-Na és? Ezerszer láttál úgy..
-Igaz - adott egy puszit, aztán Dyna felvisított.
-Megvan! - a kezembe nyomta a katalógust és izgatottan várta a véleményem. Meglepetten fogalmaztam.
-Hát.. szerintem ez egy kicsit, tudod, túl vad egy menyasszonyhoz - ez igazából azt jelentette, hogy úgy fog kinézni, mint egy rossz ribanc, de mivel Adie körülöttünk volt, nem akartam ezt mondani.
-Egyetértek - mondta Chester
-Akkor ez lesz az.. - vigyorgott elégedetten. Chesterre néztem.
-Ahogy érzed, Szivem.
-Kösz szépen..
-Nem úgy értettem, te is tudod. Nem akartalak megbántani.
Elmosolyodott és felállt a fotelből.
-Semmi gond. Most mennem kell. Sok dolgom van otthon és nektek is beszélnetek kell.. mármint.. lefogadom jobb dolgotok is van - átölelt - Köszi a segítséget.
-Holnap befejezzük, jó? - ajánlkoztam mosolyogva
-Oké
Kiengedtem és visszamentem a nappaliba. Elfeküdtem a kanapén, Chester ölébe téve a fejem. Sóhajtva néztem fel az arcára.
-Szerintem megbántottam..
Mosolyogva cirógatta a hasam.
-Szerintem nem. Tudja, hogy mit akartál mondani.. - adott egy puszit és a keze feljebb és feljebb kezdett vándorolni a blúzom alatt.
-Ne itt.. - sóhajtottam. Nem hagyta abba - És a gyerekek?
Elmosolyodott, megvonta a vállát és megcsókolt. Mikor a keze lejjebb kezdett csúszni, elvettem onnan.
-Most mi van?
-Ne itt.. menjünk fel.
-Rendben - megcsókolt és érezte, ahogy belereszkettem - Csak még egy perc..
-Chester..
-Imádom, mikor a nevemet mondod.. - újra megcsókolt, de sóhajtottam - Mi a baj?
-Beszélhetnénk?
-Persze.. - megcsókolt, de megköszörültem a torkom - Most?
-Szeretném elmondani, mielőtt nagyon belelendülnénk..
-Mennyire fog lehangolni?
Nevetni kezdtem és megcsókoltam. Aztán megsimítottam az arcát és mély levegőt vettem.
-Pete itt járt. Semmi sem történt, tényleg. De nagyon felzaklatott. Azt mondta, csinálta és.. azt is akarta, amit abban az álomban. Nem hagytam, hogy megkapja, de nagyon furcsa volt az egész.
-Megöljem?
Elmosolyodtam.
-Nem kell.. csak szerettem volna, hogy tudd.
-Imádom az őszinteséged - mosolyodott el.
-Akkor nem haragszol?
-Miért haragudnék? Semmi sem történt.
Megcsókoltam és sóhajtottam.
-Igaz.. - suttogtam
-Imádom, mikor suttogsz..
-Mindent imádsz, ha be vagy gerjedve - mondtam nevetve. Elmosolyodott és megnyalta az ajkait.
-Tudod mit imádok még, mikor be vagyok gerjedve? - kérdezte suttogva, a szemeimbe nézve. Nevetni kezdtem és kérdőn néztem rá.
-Mit?
-Fent megmutatom.. - súgta ismét, majd végigsimította az ujjával az alsó ajkam és megcsókolt. Felmentünk az emeletre és beavatott a bizalmába. Miután végeztünk, Chester érdeklődő pillantásokat vetett rám néhány apró csók között.
-Mi az?
-Kérdezhetek tőled valamit?
-Hogyne.. miről van szó?
-Kicsim, gondoltál már arra, hogy.. nem utasítod el? - kérdezte sóhajtva. Mély levegőt vettem és bólintottam.
-Igen. De amíg te itt vagy nekem, addig nem hagyom magam.
Elmosolyodott és magához ölelt.
-Ha nem lennék, vele lennél?
-Talán. De itt vagy, szeretlek és senki más nem kell.
-És gondoltál már rá miközben te és én..?
-Soha. Minden figyelmem lekötöd - mosolyogtam
-Úgy sajnálom - mosolygott ő is. Megcsókoltam és hozzábújtam.
-Szeretlek.
-Örömmel hallom.
Néhány másodpercig csendben öleltük egymást, aztán megfordult valami a fejemben. Visszanéztem az arcára.
-És te?
-Nem.. sosem gondoltam Pete-re.. - nevetett - És másra sem. Csak te létezel olyankor.
-És nem unod?
-Nem. Nem unom.
Újabb pár másodperc után sóhajtottam.
-Vacsorázni kéne.
-Kéne.. - adott egy puszit, aztán felöltöztünk. Vacsora közben egyszer gondolkodva nézett rám, ahogy a gyerekeknek segítettem. - Drágám.. emlékszel, mikor egy egész hétvégét ágyban töltöttünk, mielőtt Mikey megszületett?
-Igen. Hogy jutott ez eszedbe?
-Nem is tudom. Talán a Hahn esküvő emlékeztetett. A Bahamák is eszembejutottak.
-Ahj, ne is mondd. Nehéz volt hazajönni. Gyönyörű az a hely, imádtam.
-Én is. Mi lenne, ha megint elmennénk valahová? Évek óta nem voltunk kettesben.
-Nem is tudom.
-Sokat dolgozunk, ránk fér néhány nap pihenés. Csak te, én, romantika, szerelem.. naplementék.. - a mosolyából ítélve a naplemente ezúttal egészen mást jelentett. Az emlékeim alapján olyasmit, amitől én is elmosolyodtam.
-A gyerekekkel mi lesz? És a munkámmal? Nem hagyhatok Julie-ra mindent.
-Tudom.. csak ötlet volt.
-Majd egyszer, ha ráérünk - bíztattam.
A November többi része elég átlagos volt. Munkával, barátokkal, Hálaadással együtt. Végre volt időnk egymásra. Aztán jött a December, és mindent felborított. A nyugodt, kellemes kis világunknak vége volt. Az ünnepek közeledtével sok volt a feszült, stresszes, depressziós, tanácstalan ember. A szürke, unalmas napokat egy telefonhívás zavarta meg. Két héttel Karácsony előtt. A konyhában voltam Adie-vel, így Chester vette fel a nappaliban.
-Igen? - szólt bele álmosan a telefonba. Megdörzsölte a szemeit és ásított.
-Chester Bennington? - kérdezte egy férfi hangja
-Igen, segíthetek?
-Beszélhetnék a feleségével?
-Persze, egy pillanat.. - kijött a konyhába és odaadta a telefont. Amíg én beszéltem, ő átvette Adie-t.
-Itt vagyok, tessék?
-Hello, Brian Warner vagyok.
-Brian Warner.. - ismételtem. Próbáltam előrángatni egy emléket, de nem nagyon sikerült - Honnan ismerős nekem ez a név?
Énekelni kezdett, én pedig nevetni.
-Megvan?
-Igen, igen. Minek köszönhetem a hívást?
-Tegeződjünk szerintem.
-Oké..
-Gondoltam alapíthatnánk egy sátánista szektát..
-Egy mit? - kérdeztem nevetve. Chester kíváncsian nézett rám.
-Eredetibb, mint egy vacsora, nem? - mosolyodott el Brian
-De, sokkal.
-Ez most üzleti hívás egyébként, úgyhogy váltsunk komolyra.
-Hajaj, oké, akkor komoly leszek.
-Hallottatok az MTV új műsoráról? A címe Celebrity Christmas és idén kezdünk hozzá.
-Igen, valami rémlik.
-Nos, úgy néz ki, hogy én leszek a házigazda. Van egy listánk. Jó és rossz celebek. Ti a jók listáján vagytok, szóval ha beleegyeztek, jövő hétvégén ellátogatunk hozzátok forgatni.
-Hát.. jó, mikor?
-December 20, megfelel?
-Igen.
-Ő mit mond?
-Benne lesz. Majd megbeszéljük és visszahívlak.
-Alig várom.
-Kérsz gyertyát is?
-Gyertyát? - kérdezte meglepetten
-A tudod mihez..
-Persze, az atamét se felejtsd el - nevetett
-Jól van.
-Most mennem kell, majd hagyj üzenetet és megbeszéljük a részleteket.
-Rendben, viszlát jövő héten.
Chester féltékenyen figyelt, mikor mosolyogva letettem a telefont.
-Miben leszek benne? Ki volt az?
-Brian Warner.
-Úgy mondod, mintha tudnom kéne, ki az.
-Mert tudod is.. Marilyn Mansonként, de ismered.
-Marilyn Manson? - kérdezte meglepetten. Elnevettem magam.
-Igen. Az MTV-n új műsor kezdődik, és a jók listáján vagyunk. Ha beleegyezel, forgatnak nálunk, és benne leszünk a tévében.
-Mikor jönnének?
-December 20..
-Azt a napot mindig együtt töltjük a többiekkel..
-Tudom.. az gond?
-Nem, csak meglepett.. te akarod ezt a felhajtást?
-Nem tudom. Nem vagyok odáig érte, de egyszer kibírjuk. Meg azért Manson mégis csak Manson..
-Áh, ezért flörtöltetek a telefonban?
-Nem flörtöltünk - nevettem - Azt kérdezte, alapítanék-e vele sátánista szektát.. egy rakás hülyeséget összehordtunk. Tudod, milyen sötét és beteg a humora.
-Na igen.. elég sötét és beteg ő is.
Megcsókoltam és megöleltem.
A következő pár nap elég gyorsan telt. A December mindig hamar elrepül. Chester napokig otthon volt, így kicsit meglepődtem, mikor üres házba értem haza. Nem voltam sokáig egyedül, néhány óra múlva hazaért ő is.
-Szia, merre jártál?
-Öhm, Shinodával volt randim - leült mellém és megpuszilt.
-Ideje féltékenynek lennem rá.
-Gondolod? - ásított átölelve a derekam. Elmosolyodtam.
-Egyre inkább.
Magához rántott és hosszan, szenvedélyesen megcsókolt.
-Még mindig?
-Csak ha vele is így smárolsz - viccelődtem. Belecsípett az oldalamba és sóhajtott.
-Ezzel most lehangoltál.
-Nem is.
-Biztos? - kérdezte huncut mosollyal. Megcsókoltam és vetkőztetni kezdtük egymást, aztán megcsörrent a telefon.
-Nem vagyunk itthon - nyögtem a szájába és csókolóztunk tovább. Megszólalt a rögzítő.
-Reenz? Pete vagyok.. nem tartalak fel, mennem kell. Majd hívj, jó? Szia.
Chester sóhajtva mászott le rólam. Csendben ültünk egymás mellett.
-Drágám.. - sóhajtottam felé fordulva
-Miért része az életünknek? - felállt mellőlem és felvette a pólóját.
-Hová mész?
-Bárhová. Hívd vissza és majd szólj, ha nyugodtan befejezhetjük..
-Hé, várj.. - megfogtam a kezét és visszahúztam.
-Kicsim, ne kezdd el. Majd felhívom, nem fontos. Nem is érdekel. Chester, szeretlek.
-Csak annyit kéne tenned, hogy lekoptatod. Miért olyan nehéz ez? - kérdezte idegesen. Nem válaszoltam. Kellett volna - Mi az? Szereted?
-Nem szeretem, kérlek ne csináld ezt.
-Akkor miért nem tudod lerázni? Csak mondd el miért.
-Nem tudom.. - sóhajtottam
-Ki nem állhatom..
-Én sem Ryant.
-Az azért mégsem ugyanaz. Ryannel jó barátok vagyunk, míg te és Pete kishíján.. szeretők vagytok, vagy mi a franc. Ryan nem akar megdugni.
-Őszintén reméltem.. - próbáltam kicsit elviccelni a helyzetet, de egyértelműen nem sikerült.
-Ez semmin sem változtat. El kell tüntetned őt az életünkből.
-Nem az én hibám, hogy érdekel.
Meglepetten és türelmetlenül nézett rám.
-Akkor gondolom, az én hibám.. - tette karba a kezét. Megint nem válaszoltam, csak sóhajtottam. Nem tudtam mit mondani és veszekedni sem volt kedvem - Tényleg? Szerinted az én hibám?
-Chester, én semmi ilyet nem mondtam..
-Nem kellett mondanod.. - elindult az ajtó felé. Felugrottam a helyemről és utána mentem.
-Várj! Édesem, nem akartam. Sajnálom, csak nem tudok vele nem foglalkozni. El kéne küldenem, tudom, de nem megy. Nem a te hibád.
-Akkor kié?
Sóhajtva visszajött, adott egy puszit a homlokomra és elment otthonról. Hülyén éreztem magam. Visszamentem a nappaliba és leültem. Nézni akartam valamit, míg haza nem jön, de folyton a telefonra tévedt a tekintetem. Tudni akartam, egyáltalán miért vesztünk össze. Felhívtam Pete-et.
-Szia.. - köszöntem - Hívtál.
-Igen.. izé.. gyere hozzám.
-Mi van?
-Bocs, nem tudtam megállni - nevetett - Új videoklippet forgatunk és szeretném, ha te lennél a menyasszonyom.
-Ezért hívtál? Pete, ez egy hülye ötlet. Főleg most.
-Miért? Mi történt?
-Rosszkor hívtál és felhúzta magát.. - sóhajtottam
-Én.. sajnálom. Bocs. Nem akartam.
-Ne kérj elnézést, nincs semmi baj. Majd megoldjuk.
-Rendben. Ráérsz?
-Most? - hökkentem meg - Nem hiszem, hogy találkoznunk kéne.
-Nem tudok nem gondolni rád..
Ahogy ezeket mondta, eszembejutott, amit Chester vágott a fejemhez. Igaza volt, ideje volt eltüntetnem őt a képből. Mély levegőt vettem.
-Hol és mikor?
-Két óra múlva a parton.
-Jó.. ott leszek.
Mikor letettük, gondolkodni kezdtem. Késő bánat, de azon törtem a fejem, hogy jó ötlet-e vele találkozni? Úgy döntöttem, hogy végre elküldöm és nem lesz rá több gond. Két óra múlva már a parton fogalmaztam meg a mondandómat. Nem találkoztunk sokszor, de volt egy "titkos" helyünk a szikláknál. Annyira nem volt titkos, inkább közös. Kellemes volt az idő, egy pulcsi elég volt. Egy padon ült egy pokróccal. Nem értettem mi vele a terve, de el is mondta azonnal. Elmosolyodott, mikor meglátott, majd felállt és egy puszival köszönt.
-Hoztam neked egy plédet, nem akarom, hogy felfázz.
-Köszi..
-Mi történt? Miért veszekedtetek?
-Miattad, mi másért? Ráadásul most azt hiszi, az ő hibája, hogy érdekelsz.. - sóhajtottam. Alig mondtam ki, meg is bántam. - Nem tudom, miért mondtam ezt. Csak kicsúszott.
Nem úgy tűnt, mint aki nagyon bánja. Megint sóhajtottam és a vizet kezdtem nézni. Kicsit megremegtem.
-Nehogy megfázz.
-Nem fogok, ne aggódj.
-Így van, amúgy? Érdekellek?
-Valamennyire biztos, különben nem lennék itt, nem igaz? De kérlek felejtsd el, nem akarom, hogy többet képzelj bele, mint amit jelent.
-Csak válaszolj..
-Mire? - felé fordultam, de nem kérdése volt. Megcsókolt és én viszonoztam. Aztán elfordítottam az arcom. - Beszélnünk kell.
-Kíváncsian hallgatlak - mondta mosolyogva. Mély levegőt vettem és hátradőltem. Ugyanígy tett.
-Szeretném, ha nem keresnél többé. Így lesz a legjobb.
-Tényleg ezt szeretnéd?
-Tényleg. Nem ér meg ennyi vitát ez a barátság.
-Barátság? - kérdezte kicsit nevetve - Drágám, ez már rég nem barátság.. - mondta sóhajtva.
-Akkor meg főleg..
Megfogta a kezem és magához rántott egy csókra. Szorosan tartott, hogy ne tudjak szabadulni. Pár másodpercig teljesen felforrósodtam. Aztán elengedett. Nagyot nyeltem, megnyaltam a számat és messzebb ültem tőle.
-Most folytasd.. Szeretnéd, ha nem találkoznánk többet?
-Az lenne a legjobb.
-Nem ezt kérdeztem. Ezt szeretnéd? Legyünk csak régi ismerősök?
-Igen.
-Miért? Ha csak barátként kezelsz, akkor nem állhat közétek néhány ilyen találka.
-Nem áll közénk, de zavarja. Az lenne a legjobb, ha békénhagynál.
-Sosem fogom megérteni, miért hazudsz magadnak.
-Te hazudsz magadnak, mert azt hiszed, szeretlek.
-Nem így van?
-Nem.. - sóhajtottam a karomat dörzsölve.
-Állj fel..
-Minek? - néztem rá meglepetten. Megfogta a pokrócot és felállt. Felálltam én is. Átölelt a pokrócot kihajtva, majd a hátamra terítette. Nagyon közel volt hozzám, de nem csókolt meg újra. Éreztem az illatát és próbáltam koncentrálni a célomra, de nem ment. Éreztem, ahogy a szemei az enyéimen keresztül a lelkemig hatolnak. Meg akartam csókolni. Nézni kezdtem a száját, aztán visszanéztem a szemeibe. Tudta. Hiába is tagadtam volna. Egyszerre mozdultunk. Forrón csókoltuk meg egymást és szorosan magához ölelt. Kirázott a hideg, aztán már szédítően melegem volt. Mennyei bűn volt és reszkettem a vágytól. Mikor becsúsztatta a kezét a pulcsim alá, hátrébb léptem.
-Bocs.. - suttogtam a karjaiban
-Mi a baj? - megemelte az állam és megcsókolt. Elvettem a kezét.
-Pete, ezt soha nem fejezhetjük be. Jobb, ha békénhagyjuk egymást.
-Nem érdekel. Akarlak. Ha csóknál több nem lehet köztünk, azzal is megelégszem.
-Meddig?
-Ameddig ilyen fontos vagy nekem.. - újra megcsókolt és elgyengültem. Nem engedett. Nem engedte, hogy menni akarjak. Aztán változott a csókunk. Szenvedélyesen éheztünk egymásra. Akartuk egymást. Ez olyan tiszta volt, mint az ég felettünk. Alig bírtuk abbahagyni és tudtam, hogy ha most nem állítom le, akkor pár perccel később sem fogom, mikor megkapja, amit akar. Gyengéden eltoltam magamtól.
-Pete, ezt nem szabad..
-Tudom, de nem bírom ki.
-Nekem muszáj lesz.. Hidd el, kellesz. De ez így.. - a számra tette az ujját és egy apró csókot lehelt az arcomra, aztán az államra és a nyakamra.
-Itt vagyok. Senki nem lát. Akarlak és tudom, hogy te is engem.
-Kérlek, engedj. Nem akarok hibázni. Haza kell mennem.
-Jól van.. - súgta az ajkaimra - Mikor?
-Mindjárt.. - megcsókoltam és ezúttal nem akartam abbahagyni. Jobban akartam, mint valaha. Közel jártunk hozzá, hogy letépjük egymás ruháit és vadul szeretkezzünk a parton, de még mindig erősebb volt a szívem a hormonjaimnál. Levettem a pokrócot és megszakítottam a csókot. - Mennem kell..
-Ne hagyj így itt..
-Muszáj..
Nagyot nyeltem és addig mentem, amíg tudtam. Be akartam szállni az autóba, de megfogta a kezem és az autónak döntött. Csókoltuk, érintettük egymást, aztán az ajkaink közé tettem a kezem.
-Gyűlölöm.. - sóhajtott a vállamra dőlve - Nem bírom ezt.. szeretlek.
-Tudom..
-Meddig kell még várnom rád?
-Ne várj. Nem éri meg.. - beszálltam a kocsiba és hazamentem. Nehéz volt őt otthagyni, vissza is néztem párszor a tükörben, de a szívem szakadt belé. Nem voltam biztos abban, mit is érzek iránta, hiszen a Chester iránt érzett szerelmemben nem rendített meg egyetlen csókja sem. Azt tudtam, hogy akarom. Hogy miért, azt nem. Otthon lezuhanyoztam és próbáltam lehiggadni. Egy ideig nem ment, aztán felesleges is lett volna. Chester pár óra múlva hazaért és bebújt mellém az ágyba. Átölelt és csókolgatni kezdte a lapockámat, a hátamat és a nyakamat. Megfordított és fölém feküdt.
-Sajnálom - súgta a szemembe nézve. Mély levegőt vettem és magamhoz öleltem. Azt kívántam, bár ne hagyna magamra egyetlen percre sem, hogy ne tudjak Pete-re gondolni. Mikor elengedtem megcsókolt, és befejeztük, amit vele elkezdtem. Tudtam, hogy el kéne mondjam, de inkább magamban tartottam. Azért mentem oda, hogy eltüntessem, és azt értem el vele, hogy mégközelebb kerültünk. Ennek egy férj sem örülne. Akkor sem, ha megint csak rajtam múlt és ellen tudtam állni. Ki tudja, meddig?

A cikket írta: Reenzy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: