56 - Rejtett értékek

Látogatók száma: 39

Az ember alapvetően kíváncsi. Ennek is köszönhető a világ fejlődése is. Ami nagyon érdekel minket, azt nem tudjuk kiverni a fejünkből. Próbálunk minél többet megtudni róla, hogy az ismereteink ne csak felületesek legyenek.. pedig néha nem lenne szabad..

Habár élveztem az interjút, nem tudtam elfelejteni, amit Chester mondott és azt a bizonyos kérdést, amire nem tudtunk válaszolni. Távol éreztem magamtól. Ritkán mentünk bárhová is, az életünk a munkáról, a gyerekekről és az otthon töltött időről szólt. Úgy éreztem, tennem kéne ellene, de hiába próbáltam, nem tudtam lazítani. Sok minden foglalkoztatott egyszerre és tehetetlennek éreztem magam. Egyszer már elveszítettem valakit azért, mert nem mozdultam ki, féltem, hogy ez újra megtörténhet. De Chestert elveszíteni majdnem olyan rossz lett volna, mint meghalni. Senki nem tudja, hogyan és mikor történik meg, hogy milyen érzés magunk mögött hagyni a világot, de mindenki tudja, hogy eljön majd a nap. Meghalunk és üres némaság vár majd minket. Mi pedig nem vagyunk többé. Ezeken gondolkodtam a nappaliban másnap délután, mikor Chester sóhajtva leült mellém.
-Kezd elegem lenni..
-Miért?
-Az új szomszédunk figyel engem. Mármint.. tényleg. Kilépek az ajtón, és ott van. Mindig ott van. Ott áll a kertjében és engem bámul. Az arca meg olyan, mint egy zombié. A frászt hozza rám.
-És ha kerti törpe? - kérdeztem mosolyogva. Hozzábújtam és sóhajtottam - Beszélnünk kéne.
-Ez nem hangzik jól.
-Talán mert nem is jó dologról kell beszélnünk.
-Oké, figyelek..
Kibújtam az öleléséből és felültem mellé.
-Először is szeretném, ha tudnád, hogy nagyon szeretlek. Tényleg. És nem egyszerű kimondani, amit gondolok, mert félreértenéd.. Azt meg nem akarom.
-Akkor nem fogom félreérteni - mosolyodott el - Mondd nyugodtan.
-Szünetet kéne tartanunk. Elhidegültünk és távolodunk.
-Elhidegültünk és még szünetet is akarsz? - nézett rám meglepetten - Miről beszélsz?
-Drágám.. ez nem megy így. Most nem. Imádlak, esküszöm, de nem vagy velem boldog. Nem akarlak elveszíteni, ezért javaslom, hogy tartsunk szünetet inkább..
-Ebben semmi logika nincs.. - sóhajtott - Ha valami baj van, beszéljük meg. Ha szünetet tartunk, csak messzebb kerülünk egymástól. Fordítva fog elsülni az egész.
-Talán jobb is, ha így történik.
-Mi? Kicsim, ez hülyeség. Megértem, hogy mitől félsz és tudom, mit akarsz mondani, de ez így hülyeség. Hidd el. Megoldjuk, jó?
-Én csak azt szeretném, ha boldog lennél.. - mély levegőt vettem és lenyeltem a könnyeimet. Magához ölelt és sóhajtott.
-Azt hajtogatod, hogy boldoggá akarsz tenni, de már megtörtént.
-De el is múlt. Chester, mi semmit nem csinálunk együtt és ez az én hibám. Próbálok változtatni rajta, de mindig közbejön valami. Unalmas vagyok, pocsékolom az idődet. Jobbat érdemelsz nálam. Ha a szünet jobban elválaszt minket, akkor így kell lennie.
-Na várj egy pillanatot - elengedett és értetlenkedve nézett rám - 11 éve vagyunk házasok és most el akarsz válni? Szeretjük egymást, kit érdekel, hogy eljárunk-e szórakozni? Engem nem, és te se aggódj emiatt.
-Kezdek elbizonytalanodni. Nem akarlak elveszíteni a saját hibámból. Boldoggá akarlak tenni, de hiába igyekszem. Kezdem azt érezni, hogy nem vagyok elég jó hozzád.
-Ne mondogasd ezt.. Mi történt veled?
-Joanne és Danny ráébresztettek, hogy ha nem lennének gyerekeink, olyanok lennénk, mint ők. Egy házban élnek, nem beszélnek egymással.. Nincs meg a szikra. Félek, hogy mi is így végezzük. És az a kérdés tegnap este..
-Milyen kérdés?
-Az, hogy mit csinálunk együtt. Semmit sem tudtunk mondani.
-Felejtsd el. Töltünk együtt időt, bármit is jelentsen. Sosem panaszkodtam és nem is fogok.
-Már megtetted.. - sóhajtottam.
-Részeg voltam és fáradt. Aggódom érted. Nem az zavar, hogy nem mászkálsz el. Boldogtalannak tűnsz.. az én hibám?
-Miért lenne a te hibád?
-Nem tudom. Ahogy te azért aggódsz, hogy nem teszel boldoggá, úgy én is azért aggódom, hogy ez fordítva igaz.
-Boldoggá teszel, csak közben félek.
-Mitől félsz?
-Nem akarlak elveszíteni.. szeretlek. Bárcsak tökéletes lehetnék.
-Az vagy, a magad módján.
-És az neked elég?
-Nem bizonyítottam még elégszer 11 év alatt? - kérdezte mosolyogva.
-Boldog vagy velem?
-Az vagyok. De te nem vagy az. Nem tesz jót neked, hogy ennyi felelősséget vállalsz egyszerre. Ki kéne mozdulnod néha. Nem azt mondtam soha, hogy járj el minden este és idd magad az asztal alá, de legalább hétvégén mozdulj ki a lányokkal valamerre. Élvezd az életed.
-Sosem voltam rá képes.
-Ideje elkezdeni - adott egy puszit és megsimogatta a hátam. Sóhajtottam.
-Nem is tudom.
-Még mindig akarod a szünetet?
-Talán jót tenne. Amíg nem késő..
-Értem.
Pár percig csendben voltunk, aztán sóhajtott és felállt mellőlem.
-Hová mész? - kérdeztem szipogva. Kerestem egy zsepit és kifújtam az orrom.
-Mindjárt jövök.
Felment az emeletre és néhány albumnyi fényképpel jött vissza. Leült mellém és magához ölelt.
-Miért hoztad ezeket?
-Bebizonyítom, hogy tévedsz. Szeretném, ha olyan boldognak látnád az életünket, amilyennek én. Sokszor mondtam már el és mégegyszer elmondom. Sőt, akármikor. Te vagy az, akire szükségem van és szeretném, ha boldog lennél velem. Mint eleinte, emlékszel?
-Boldog vagyok veled, csak sosem voltam elég magabiztos.
-Pedig lenne okod rá.. - nézett rám meglepetten. Elmosolyodott és megcsókolt - Drágám, nézz körül. Hol vagy most? Kivel? Sokra vitted és nagyon szeretlek. Sokan szeretnek és tisztelnek. Sokan hálásak neked. Gyerekeid vannak, ráadásul tőlem..
Elmosolyodtam és megöleltem. Igaza volt. Lett volna okom magabiztosnak és boldognak lenni, én mégsem éreztem úgy, hogy megérdemlem. Hogy egyáltalán elhihetem. Annyi év után is féltem attól, hogy egyszer vége lesz. Főleg Pete miatt. Ő volt a legnagyobb problémánk. Miatta indultunk el a lejtőn és már nem tudtam őt eltüntetni. A fényképeinket nézegetve azonban elfeledkeztem róla néhány órára. Nosztalgikus és romantikus estét töltöttünk együtt, a szünetre semmi szükség nem volt. Egymás boldogságáért aggódtunk, pedig mindketten azok voltunk. Ez viszont nem törölte el a gondjainkat. Éjjel nem tudtam aludni. Chester arcát néztem és gondolkodni kezdtem. Ez nem mindig tesz jót, főleg ha férjnél vagy és közben valaki más is érdekel. Eszembe jutott Pete és az álmom egy héttel korábbról. Chestert néztem és másra gondoltam. Végigfutott a hátamon a hideg és úgy döntöttem, hogy megpróbálom végre lezárni a háromszöget, amibe belekeveredtem. Ezúttal tényleg. Kibújtam az ágyból és felvettem a köntösömet. Kimentem a fürdőszobába és felhívtam. Hajnali fél 2 volt, de biztos voltam benne, hogy ébren van. Sosem volt jó alvó. Elmosolyodott, mikor meglátta a nevem a kijelzőn.
-Szia, nem tudsz aludni?
-Szia. Valami olyasmi. Remélem, nem ébresztettelek fel.
-Nem. Épp filmet nézek és kínait eszek. Csak meglepett a hívásod.
-Igen, engem is - sóhajtottam.
-Valami baj van?
-Nem is tudom. Beszélhetnénk?
-Most is beszélünk - ivott egy kortyot a kólájából és letette a tésztáját az asztalra. Hátradőlt és kíváncsian hallgatott.
-Szeretnék találkozni veled.
-Ah. Valami komoly?
-Igen, eléggé.
-Oké. Most találkozzunk, vagy holnap?
-Essünk túl rajta.. minél előbb.
-Hát jó. Ismerek egy éjjel-nappali kávézót a belvárosban. Csendes és nyugodt. Ott jó lesz?
-Persze. Hol van? - sóhajtottam. Megadta a címet és leírtam. - Rendben. 3-kor találkozunk.
-Szia.
Újra sóhajtottam, mikor letettük. Nem voltam benne biztos, hogy jó ötlet, de szükségem volt erre. Beszélni akartam vele, pontot tenni a dolgok végére, tisztázni a helyzetet. Felöltöztem és elmentem a kávézóba. Pete már ott volt. Leültem hozzá.
-Köszönöm, hogy itt vagy.
-Nem tesz semmit. Mi a baj?
-Nem tudom..
-És miért vagyunk itt?
-Mert beszélnem kell veled..
A pincérnő mosolyogva állt meg az asztalunknál.
-Szia Drágám, hozhatok neked valamit? - kérdezte barátságosan Pete-től. Középkorú nő volt, a rajzfilmek tündérkeresztanyáira emlékeztetett.
-Igen. Te mit kérsz?
-Egy tea jól esne - mondtam kicsit bátortalanul.
-Milyen ízű legyen? Van narancsos, erdei gyümölcsös, citromos, meggyes, ananászos, mangós.. hozzak itallapot?
-Nem, nem. Egy mangósat kérnék, köszönöm - mosolyodtam el. Pete is elmosolyodott, a szemeiben láttam, hogy aranyosnak tartja a félénkségem. Bár ne tartotta volna annak.
-Pete?
-Én a különleges kávédból kérek egy csészével.
-Rendben. Pitét vagy sütit? Most lettek kész. Még friss és meleg.
-Reenzy?
-Nem is tudom..
-Stacey csinálja a legjobb pitét a városban - győzködött Pete. Stacey nevetni kezdett.
-Csak bókol.
-Nem, komolyan. Kérünk egy banános-epres pitét. Imádni fogod.
-Oké - mondtam mosolyogva.
-Akkor máris hozom.
Stacey magunkra hagyott és Pete jókedvűen sóhajtott.
-Imádom ezt a helyet - mondta - Sosem csinálnak nagy ügyet abból, hogy híres vagyok. Úgy kezelnek, mint egy teljesen közönséges embert. Ez ritka. Stacey pedig mintha az anyám lenne.
-Kedvesnek tűnik - jegyeztem meg.
-Az is. De vissza a tárgyhoz. Miről szeretnél beszélni velem?
-Rólunk..
-Rólunk? Ez a szó létezik közted és köztem? - kérdezte meglepetten.
-Igen, létezik.
-És mit is jelent pontosan?
-Erre szeretnék rájönni. Sokat gondolkodom ezen.
-És mire jöttél rá eddig?
-Semmire - sóhajtottam - Össze vagyok zavarodva. Chesterrel kezdünk távolodni és nem tudom, miért. Nehezebb ezt neked elmondani, mint gondoltam.. Először is szeretném, ha elmondanád.. mit érzel irántam.
-Hogy mit érzek? - mosolyodott el - Miért érdekel?
-Csak érdekel. Szeretném tisztán látni, hogy mi van köztünk és hogyan állíthatom meg.
Pete gondolkodva nézett rám, aztán Stacey megérkezett a rendelésünkkel.
-Egészségetekre - mondta elégedett mosollyal. Mi is elmosolyodtunk, aztán visszament a pult mögé.
-Hű.. hát.. szerintem tudod, mit érzek irántad. Sosem titkoltam előled.
-Igen, de szeretném hallani.
Nem értettem miért, de azt akartam, hogy legyen velem őszinte és mondja el, mit akar tőlem. Megfogta a kezem és adott rá egy puszit.
-Reenz.. miért csinálod ezt? Miért akarod, hogy elmondjam, ha úgysem viszonzod soha?
-Nem tudom. Csak tudni akarom, hol tartunk és visszafordíthatom-e. Bizonytalan vagyok és kezdek befordulni.
Ivott a kávéjából és sóhajtott.
-Szeretlek. Te is tudod.
-Akkor.. nem csak arra kellek?
-Nem - mondta mosolyogva - Sokkal több ez annál.
-Azt meg tudod mondani, hogy miért szeretsz? - kérdeztem a szemeiben keresve a választ. Kicsit úgy tűnt, hogy zavarban van, vagy kellemetlen neki erről beszélni. De tudni akartam.
-Talán mert különleges vagy. Én legalábbis annak látlak. Nem vagy egy idióta liba, mint az eddigiek. Felnőtt vagy, természetes. Imádnivaló, rejtélyes.. vagy csak bonyolult, néha nem tudom eldönteni - válaszolt mosolyogva. Elmosolyodtam és sóhajtva néztem a teámat.
-Értem.
-Nem ezt vártad?
-Őszintén szólva reméltem, hogy nem érzel irántam ilyesmit.
-Mintha számítana - ivott megint a kávéjából. Gondolkodva néztem rá. Vajon számított? - És te?
-Hm?
-Te mit érzel irántam?
-Kedvellek. Nagyon. Talán érdekelsz is. De nem tudom mennyire és miért. Az igazat megvallva nem jó ötlet ilyesmiről beszélnem veled, még bátorításnak vennéd..
-Nem az?
-Nem. Nem hiszem. Azért jöttem, hogy megkérjelek, hogy tartsd távol magad tőlem..
-Miért?
-Pont azért, mert érdekelsz. Így is túl közel kerültünk egymáshoz. Nem akarok mindent kockára tenni néhány szenvedélyes csókért.
Ahogy kimondtam ezt az utolsó három szót, felidéződött bennem egy-két heves pillanat, mikor csak a hűségemen múlt, hogy volt elég önuralmam. Belekortyoltam a teámba. Szinte olvasott a gondolataimban.
-Imádtad azokat a csókokat, nem igaz? Sosem fogod elismerni..
-Tudod, hogy nehezen utasítottalak el néhányszor. De férjnél vagyok és szeretem őt. Csak az a baj, hogy hozzád is fűznek érzelmek.
-Ne törődj velük. Azért jöttél, hogy véget vess a viszonyunknak. Megértelek. Mióta felbukkantam az életedben, megváltoztál. Nem akarom bonyolítani a házasságotokat. Ha távol tudnék maradni tőled, megtenném. Érted.
-Tudod, Pete.. néha azt kívánom, bárcsak kettő lenne belőlem, hogy az egyik boldoggá tehessen. De én nem tehetem. Amíg az övé vagyok, nem. Elválni pedig nem fogok, ahogy megcsalni sem. Bármennyire is szeret...nénk.
-Kimondod valaha?
-Nem.
-Ha tehetnéd, kimondanád?
-Pete, én nem akarlak megbántani. Jobb, ha nem beszélünk ilyenekről többé. Távol kell maradnod tőlem. Nem találkozhatunk.
-Tényleg ezt akarod?
-Nem, de ez a legjobb, amit tehetünk.
Csendben néztük egymást, aztán megcsókolt. Szerelmes csók volt, nem vitás. Egy pillanatra megremegtem. Volt egy érzés, amit csak vele éreztem. Nem tudtam megmagyarázni.
-Fázol? - kérdezte bársonyosan mély hangon. Még az arcánál volt az arcom és csukott szemmel próbáltam rájönni, hogy miért érzek késztetést folytatni.
-Nem.. - suttogtam. Megnyaltam a számat és megcsókoltam. Ez volt az első alkalom, hogy nyílvános helyen tettem. De nem csak ez volt szokatlan a dologban, hanem az érzés, hogy nem érzek semmit. A vágyon kívül. Mintha ez a kis kávézó egy másik dimenzió lenne, ahol szabadon és önfeledten lehetünk együtt. De ez nem így volt. Mikor erre rájöttem, véget ért a csók.
-Ejha - mondta mosolyogva. Sóhajtottam. - Együk meg a pitét és menjünk haza.
-Fáradt vagy?
-Nem, de te igen. Alvásra van szükséged.
Kihasználhatta volna a helyzetet, de nem tette. Pedig egyre jobban vonzott.
-Igen, igazad lehet.. Sajnálom a csókot, nem kellett volna..
-Hé.. én vagyok az. Ne sajnáld. Tudod, hogy élveztem..
-Igen, tudom. Csak az a baj, hogy én is.
-Nekem nem baj. Visszafordítani pedig nem lehet. Nem ez volt az első.
-De ez volt az utolsó. Ez nem történhet meg többé..
-Jó étvágyat - mondta mosolyogva. Én is elmosolyodtam és enni kezdtünk.
-Ez isteni. Tényleg nagyon jó.
-Én megmondtam.
-Mi a helyzet Black Cards téren? - váltottam témát. A pite kicsit kitisztította az agyam.
-Minden jól megy. A héten 5 fellépésünk van.
-Az nem semmi.
-Hát igen. Viszont így kevesebb időnk lesz a videóra. Talán elhalasztjuk. Tényleg.. akkor gondolom, nem leszel a menyasszonyom.
-Nem lenne jó ötlet, bocs.
-Még van időd meggondolni.
-Miért szeretnéd, hogy elvállaljam?
-Szerinted miért? - mosolyodott el a kávéjába merülve. Egyre kíváncsibb voltam, hogy mitől lehet olyan különleges a kávéja. Csak azt nem tudtam eldönteni, hogy a csészéből vagy az ajkairól akarom-e megkóstolni. Próbáltam észhez térni.
-Nagyon dühös lenne.
-Beszéljek vele?
Felnevettem és ettem a pitéből.
-Eszedbe ne jusson.
-Csak te jársz az eszemben.
-Ne kezdd előről.. - sóhajtottam - Pete, tényleg távol kéne maradnod tőlem. Ez egyikünknek sem jó így.
-Tudom. Sajnálom.
-Tényleg?
-Persze. Nem tudom, mit gondolsz rólam, de nem vagyok olyan rossz és önző. Egész egyszerűen szeretlek. Évek óta kerülgetjük egymást és nem múlik.
-Próbáltál mással randizni?
-Persze, sokszor. Nem jó ez nekem sem, elhiheted. De mindig rá kell jönnöm, hogy egyre kevesebb az olyan nő, akivel szívesen leélném az életem. Ők meg már foglaltak.
-Akivel.. leélnéd az életed?
-Eddig nem volt egyértelmű?
-Kérlek.. próbálj meg elfelejteni.Nem akarom, hogy miattam egyedül maradj.
-Nem fogok. Majd csak találok egy hozzám hasonló eszelőst, aki nem talál párra.
-Nem vagy eszelős, csak menthetetlenül romantikus.
-Ugyanaz - mosolyodott el - Na, edd meg a pitédet és nyomás haza.
A "késő esti randink" a továbbiakba nem volt túl érzelmes. Két barát beszélgetett egy isteni pite mellett hajnali fél 5-kor. Nem vettük észre, hogy ilyen késő/korán van, amíg fel nem kelt a nap és Stacey le nem kapcsolta a villanyt. Aztán egy öleléssel és egy puszival elköszöntünk egymástól és hazamentünk. Nem voltam túl álmos, de bebújtam Chester mellé az ágyba. Ugyanúgy néztem, mint mielőtt felhívtam Pete-et. Már jobban éreztem magam, de még mindig zavart pár dolog. Néhány órával később felébredt. Mikor kinyitotta a ragyogó, álmos szemeit, elmosolyodtam és megcsókoltam. A különbség érezhető volt. Csak abban nem voltam biztos, hogyan.