újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

58 - Hálátlan emlékek

Látogatók száma: 46

Életünk során felhalmozódnak az emlékek, az érzések, bármennyire is próbálunk felejteni. Ha tovább is lépünk, az élményeink velünk maradnak és elég pár szó, hogy a felszínre hozzuk őket. A rosszakat főleg. Ezek heget hagynak a szívünkön, aztán másokén is.

Dynáék nászútja alatt mi visszamentünk a Bahamákra nosztalgiázni. Felejthetetlenül jól éreztük magunkat, minden pillanatot kiélveztünk. Teljes kikapcsolódás. A lányokkal pár héttel később ültem össze újra, mikor a srácoknak egy szomszédos államban volt koncertje. A gyerekek körülöttünk játszottak. Mona nagy sóhajjal tette le Adeline-t az öléből, mikor befejezték a rajzolást és Adie elment kezet mosni.
- Úgy irigyellek - mondta. - Tényleg mindened megvan.
- Ezt most miért mondod? - néztem rá meglepetten. Szomorkásan elhúzta a száját és ivott egy korty üdítőt. - Na.. mi a baj?
- Bárcsak lenne egy kislányom.
- Csinálj egyet - nevetett Dyna. Elmosolyodtunk mi is, aztán megfogtam Mona kezét.
- Miért nem beszélsz Mike-kal?
- Benjire is alig jut időnk.. Talán majd pár év múlva.
- Akkor ne búsulj.
- Igyekszem - sóhajtott megint. Közben Dyna a telefonján böngészett. Megpöcköltem a fülét. - Hé!
- Helyzet?
- Joe még nem írt. Senki sem írt ki sehová semmit. Aggódom.
- Na még te is - sóhajtottam mosolyogva. - Csak egy napja mentek el.
- MÁR egy napja - javított ki. Aztán egy pillanatra elkerekedtek a szemei és sóhajtott.
- Mi az? - érdeklődött Mona. Dyna rám nézett. Kivettem a telefont a kezéből. Alig hittem a szememnek. Pete rajongói rólam beszéltek. Utáltak, hogy pontosítsunk. Haragudtak rám, mert "összetörtem a szívét" és játszom az érzéseivel. Gyakorlatilag megvádoltak, hogy tönkreteszem az életét. Igazuk volt. Egyre jobban éreztem. Sosem akartam bántani őt, egyszerűen nem tudtam rájönni, mit érzek, és mit kezdjek vele. Főleg, hogy rég nem láttam őt és nem is hallottam felőle a cikk óta. Nem tudtam, mihez kezdjek a pletykákkal és a vádakkal. Ez nem csak neki volt gond. Gond volt nekem, de főleg Chesternek. A mi rajongóink is kételkedtek bennem. Kezdtek megutálni, én pedig borzalmasan éreztem magam. Mindent elrontottam.
- Reenzy?
Sóhajtottam és visszaadtam a telefont. Felálltam a székről és az emeletre mentem. Elővettem a telefonomat és leültem az ágyra. Azon gondolkodtam, beszéljek-e vele, és ha igen, mit is mondjak. Szörnyen sajnáltam az egész helyzetet, de ennyivel ezt nem lehetett rendbehozni. Végül felhívtam. Háromszor csengett ki, aztán kinyomta. Fojtogatni kezdtek a könnyeim, mély levegőt vettem. Kopogtak. A lányok jöttek fel hozzám. Leültek mellém és átöleltek.
- Ne törődj a rajongókkal.. - nyugtattak. - Aki ismer, tudja, hogy mi van köztetek. Ők nem tudják, nem értenek meg.
- Ez nem változtat azon, hogy igazuk van. Nem lett volna szabad hagynom, hogy eddig fajuljon.
- Nem tehettél ellene semmit, így hozta az élet..
- Az élet.. - sóhajtottam - Az élet tehet egy szívességet.
- Egyelőre nyugodj meg. Pete rendbe fog jönni, volt már mélyebben is.
Néhány óráig még emésztettem magam a dolgon, aztán úgy döntöttem, hogy nem engedem, hogy olyanok véleménye rontsa el a napomat, akik nem ismernek. Chester miatt viszont aggódtam. Vártam, hogy hazaérjen és tudjunk beszélni. Alig ért haza másnap, csengettek. Meglepetten nyitott ajtót.
- Te jó ég.. Alyssa? - átölelte a váratlan vendéget és adott neki egy puszit. - Mit keresel te itt?
- Meglepem a bácsikámat - mosolyodott el a lány. Chester elmosolyodott és megölelte megint.
- Gyere be, ne ácsorogj. Add a csomagodat.. - elindultak a nappaliba. Alyssa kíváncsian nézelődött.
- Semmi sem változott, ahogy látom.
- Szerencsére nem - mondta Chester. - Meddig maradsz a városban?
- Egy darabig.
- Ülj le nyugodtan, kérsz valamit?
- Nem, köszi.
- Hihetetlen, hogy itt vagy. Mesélj, mi újság?
- Fárasztó volt az út, de minden rendben. Reenzy? Dolgozik?
- Nem.. azt hiszem, itthon van. Megnézzük.. - feljött az emeletre. Mikor megláttam, próbáltam nyugodtan ülni a helyemen. Féltem, hogy nagyon kiakadt, ennek ellenére semmi nyugtalanságot nem láttam az arcán. - Szia Édesem, lejönnél egy pillanatra?
- Máris, fél perc.
Elmosolyodott, megpuszilt és visszament a nappaliba. Ötletem sem volt, hogy mi vár majd odalent. Az is átfutott az agyamon, hogy Pete van itt és sor kerül egy hármas beszélgetésre, amikor szembesítenek az érzéseimmel. Mély levegőt vettem és lementem. Nevetést hallottam a nappaliból. Egy olyan lánnyal beszélgetett, akit azelőtt még nem láttam. Csinos volt, mosolygós, aranyosnak tűnt. Elmosolyodtam és kérdőn néztem Chesterre. Felálltak és átölelte a lány derekát.
- Drágám, ő itt Alyssa. Az unokahúgom. Illetve Talindáé.
Ez határozottan meglepetés volt. Nem tudtam, hogyan reagáljak, de Alyssa barátságosnak tűnt. Kezet akartam rázni vele, de úgy ölelt át, mintha évek óta barátok lennénk.
- Szia - mondtam mosolyogva. Igyekeztem kedves lenni vele a gondok és a meglepetés ellenére is.
- Szia - mosolygott vissza.
- Párizsban volt öt évig, jó ideje nem láttuk egymást - magyarázta Chester.
- Oh.. egy kis kiruccanás?
- Valami olyasmi. Suliba jártam ott. De végre vége, már hiányzott a családom - válaszolt készségesen.
- Igen, érthető - mondtam barátságosan. Sajnos Pete továbbra is ott zúgott a fejemben és nem tudtam, mihez kezdjek. Beszélnem kellett volna vele, de sorra lerázott.
- Hogy vannak a gyerekeitek? Nagyon rég láttam őket, mikor még kicsik voltak. Biztos olyan édesek, mint Chaz.
- Édesek, mint a feleségem és vagányak, mint én - nevetett. Elmosolyodtam.
- Alig várom, hogy találkozzunk. - mondta Alyssa. - Tyler hogy van?
- Remekül. Később meglátogathatnánk őket, ha gondolod.
- Ő a kedvenc unokatesóm.. - sóhajtott mosolyogva, aztán hozzáért a könyökömhöz - Ne haragudj, de így van.
- Nem, semmi gond, megértem. De azt hiszem, magatokra hagylak inkább. Van még egy kis dolgom és bizonyára rengeteg mesélnivalótok van egymásnak. Remélem, nem bánod.
- Nem, nem, menj nyugodtan. A világnak szüksége van a hozzád hasonló emberekre.
Én ebben közel sem voltam olyan biztos a botrány után, de ő nagyon kedves volt. Talán túlságosan is.
- Igyekszem. Örülök, hogy találkoztunk. Látjuk még egymást, remélem.
- Persze, biztos. - átöleltük egymást és felmentem az emeletre. Mosolyogva bökte oldalba Chestert. - Jó választás, nagyon szimpatikus.
- Az.. - sóhajtott Chester. - Mindjárt jövök, jó?
- Menj csak.
Chester feljött hozzám az emeletre, Alyssa pedig körbenézett. Nézegette a fotókat, belesett a zeneszobába.. Chester pedig bekopogott.
- Gyere! - mondtam. - Miért kopogsz? A te házad.
- Tudom, csak.. beszélhetnénk? - bólintottam, így leült mellém és simogatni kezdte a combom. - Mi volt ez?
- Micsoda?
- Olyan kedves volt veled, te meg úgy bántál vele, akár egy jégcsap..
- Nem volt szándékos. Aranyos lány.
- Kicsim, tudom, hogy nem szereted a Talindával közös dolgaimat, de Alyssa az unokahúgom és lányomként szeretem. Fontos nekem. Szeretném, ha jól kijönnétek.
- Ez nem Talindáról szól. Alyssával sincs semmi gondom, tényleg nagyon kedves volt és barátságos. Lehetne, hogy ezt később beszéljük meg? Ne várasd meg. Vidd el nyugodtan a nagynénjéhez és add át, hogy üdvözlöm.. - mosolyodtam el.
- Velünk kéne jönnöd. Egy család vagyunk, már rég a részévé kellett volna válnod.
- Nem akarlak zavarni titeket. Nem ismerem még Alyssát és nem hiszem, hogy Talinda örülne nekem. Ráadásul évek óta nem látták egymást, biztos van miről beszélniük. Felesleges lennék, nincs rám szükségük.
- De nekem talán van.
- Chester.. szeretlek, tényleg, de ne kényszeríts, hogy a volt feleségeddel csevegjek. Ne hozz kellemetlen helyzetbe, kérlek. Munkám is van még, szóval.. menjetek nélkülem..
- Jó. Akkor majd jövök.. - adott egy puszit és elindult kifelé.
- Chester.. - sóhajtottam. Visszafordult. Odamentem hozzá és megcsókoltam. - Szeretlek.
- Tudom.
- Annyira sajnálom, de kérlek érts meg. Rosszul érezném ott magam.
- Tudom, semmi baj.
- Biztos? - bólintott. Megcsókoltam és elmosolyodtam. - Üdvözlöm Talindát.
- Átadom.
Megpuszilta a homlokom és lement. Becsuktam az ajtót és nekidőltem. Ostobán éreztem magam, de igazán nem vágytam egy volt feleségre, a közös emlékeikre és egy unokahúgra, akit sosem láttam. Túl sok családi program lett volna. Főleg most. Pete fontosabb volt most egy csendben mosolygós, feszengős délutánnál. Visszaültem az ágyra és dolgozni kezdtem. Fél órával később ők odaértek Talindáékhoz. Éppen főzött, mikor becsengettek. Letett mindent a kezéből és kinyitotta az ajtót. Ahogy ajtót nyitott és Alyssa meglátta őt, szó szerint a nyakába ugrott. Majdnem elestek.
- Oh istenem, annyira hiányoztál! - kiáltott fel Alyssa boldogan.
- Jesszusom.. Alyssa, hát te mit keresel itt? - szorította magához Talinda nevetve.
- Visszajöttem Párizsból, annyi mesélnivalóm van!
- Akkor gyertek be.. - adott neki is és Chesternek is egy puszit. - Szia, mi újság?
- Semmi új, hogy vagy?
- Remekül. Épp főzök, van időd velünk ebédelni?
- Persze, szívesen - válaszolta mosolyogva. Talinda is elmosolyodott, aztán bekísérte őket.
- El sem hiszem, hogy itt vagy - sóhajtott leülve.
- Rég találkoztunk, nem vitás.
Alyssa rengeteget mesélt nekik arról, mi történt az elmúlt öt évben. Közben Talinda befejezte a főzést és megebédeltek. Sokat nosztalgiáztak, talán túl sokat is. Nevettek, jól érezték magukat. Saját lányukként szerették Alyssát, ez felszínre hozott néhány emléket. Pár órával később Tyler hazaért, és kezdődtek a gondok. Tyler meglepetten üdvözölte a látogatókat, pedig gyakran találkozott Chesterrel. Pár percet volt lent náluk, majd felment zuhanyozni.
- Emlékszem, mikor még kisbaba volt, és most nézzetek rá! Annyit nőtt, igazi helyes kis pasi, nem? Olyan jó volt régen. Nagy volt a család, boldogok voltunk.. hiányzik.
Így kezdődtek a problémák. Rengeteget beszélt a múltról. Órákon át idézték fel sorra a szép emlékeket, és bár Chester megpróbált rólam is mondani valamit, őt is beszippantotta a hangulat. Erre nem is gondoltam, csak Pete-tel törődtem. Talán ez volt a büntetés. Mikor Chester este hazaért, elég furcsán viselkedett. Vacsorát főztem éppen, de még csak köszönni sem köszönt. Nem lehetett, hogy ennyire haragszik, amiért nem mentem vele, ezért az volt az első gondolatom, hogy talán hallott a rajongók felháborodásáról. Felmentem az emeletre és félve néztem rá.
- Mi a baj?
- Semmi..
- Nem eszel velünk?
- Nem vagyok éhes, köszi. Egyetek nyugodtan, jó étvágyat.
Rám sem nézett, csak bámulta a tévét. Leültem mellé, aztán végre rám nézett. Sóhajtva kapcsolta ki a tévét, aztán csak néztük egymást.
- Drágám, mi a baj? - kérdeztem aggódva. Megrázta a fejét és megcsókolt. - Mi történt?
- Semmi, csak fáradt vagyok. Talán aludnom kéne.
- Este 7-kor?
- Fáradt vagyok.
- Chester, megijesztesz. Mi történt?
- Pár dolgon elgondolkodtam, nem fontos, hidd el.
- Mi? - kérdeztem ijedten. Nem válaszolt, aztán Adie törte meg a csendet, ahogy beszaladt hozzánk.
- Anyu, anyu, Mikey nem hagy békén!
Sóhajtottam és megcsókoltam Chestert.
- Maradj még ébren kicsit, beszélnünk kell..
Lementem a gyerekekkel és megvacsoráztunk, aztán hagytam, hogy tévézzenek lefekvés előtt. Visszamentem Chesterhez. Lefeküdtem mellé és nézni kezdtük egymást. Pár perccel később mély levegőt vett.
- Tényleg nem kell aggódnod, csak elgondolkodtam. Hiányzol. Itt vagy, de mégis távol. Igazad volt és különbözünk, de nem a szórakozásban. Tudod, én szeretem a családomat. Az egészet. Minden rokonom fontos és bár te vagy a legfontosabb, mégsem vagy a része. Nagy távolságot tartasz a fiaimmal és a többiekkel is..
- Én csak.. nem ismerem őket és nektek közös múltatok van. Emlékeitek. Ott ülnék, csendben, csak mosolyognék. Teljesen idegennek érezném magam.
- De hogy akarod megismerni őket, ha nem adsz esélyt a dolognak? Annyira szeretlek, Reenzy. Te vagy az életem és imádom a gyerekeinket, de a fiaimat is. Szeretem a bátyámat, a nővéreimet, Alyssát és a barátaimat. Sokkal több időt töltöttem velük, az életem részei voltak. Most meg alig látom őket. Nincs közös programunk.
- Megfosztalak az életedtől, ezt akarod mondani?
- Őszintén? Igen..
- Sajnálom, ha így érzed.. - sóhajtottam, aztán felültem az ágyon, de visszahúzott és megcsókolt.
- Hallgass végig. Nem zavar, hogy folyton veled vagyok, félre ne érts. De Alyssa ma emlékeztetett azokra az időkre, amikor volt társasági életem, közeli barátaim, amikor volt életem a munkámon kívül. Nem panaszkodom, boldog vagyok veled, de szükségem van hobbikra, barátokra, szórakozásra.
- És én nem állok az utadba.
- De nem veszed ki belőle a részed. Ez az egyetlen, ami zavar. Jó, találkozom a barátaimmal, jól érzem magam, de te nem vagy ott. Nem oszthatom meg a nővel, akit szeretek.
- Chester, én sosem jártam sehová..
- Tudom, és nem is erőltetem, csak szeretnélek bevonni. Szeretném, ha az életem része lennél és nem csak feleségként, vagy anyaként. Néha szeretnék több időt tölteni Tylerrel, Dravennel, Jaime-vel és Isaiah-val is. Szeretnék Ryannel is elmenni ide-oda anélkül, hogy aggódnom kéne a véleményed miatt.
- Sosem mondtam, hogy hanyagold a szeretteidet..
- Ez igaz, de mikor szórakoztunk együtt utoljára? Jó, elmentünk a Bahamákra pihenni, jól is éreztem magam, de ez kevés. Nem akarom, hogy tönkremenjen a házasságunk, mert nincs bennünk közös.
- Szerinted így van? Nincs bennünk közös és kezd tönkremenni? - kérdeztem meglepetten. Sóhajtott.
- Részben igen. Nem akarlak megbántani és lehet, hogy elkéstem, amit nagyon sajnálok, de sosem megyünk sehová, nem érzed jól magad. Nincs bennünk közös a szerelmünkön és a gyerekeken kívül. Nagyon hasonlítunk, igen. Szinte egyformák vagyunk, de csak szinte. Hihetetlen, mennyire hasonlítunk egymásra, de ez nem elég, hogy működjön.
- Megértelek, igazad van, de igyekszem. Bárcsak meg tudnék változni, de sok munkám is van, a gyerekeket sem akarom itthon hagyni..
-cÉs Pete Wentz-t.. - sóhajtott megint.
- Ennek semmi köze hozzá.
- Tényleg? Ő volt az utolsó, akire rákerestél a neten.
- Honnan veszed?
-A te gépedet használtam, mert az enyém a stúdióban maradt.
- Chester, meg tudom magyarázni, de ez nem a legjobb alkalom.. - sóhajtottam.
- Mikor lesz az?
- Fene tudja, de nem most. Most rólunk van szó, felejtsd őt el. Édesem én tényleg sajnálom, hogy ennyire eltávolodtunk és tényleg próbálom megoldani, de nem megy. Túl elfoglalt és fáradt vagyok, hogy egyáltalán akarjak kimozdulni. A bulikat meg nem szeretem, és minden untat egy kis idő után.
- Kivéve, mikor Pete-tel találkozol.
- Szóval ez a gondod? Hogy vele összefutok néha, de veled nem mozdulok ki? Chester, ne hülyéskedj. Mindenkinél jobban szeretlek, ő csak egy barát. Igen, néha találkoztam vele, ahogy a lányokkal is. Ha velük vagyok, úgy érzem, ki tudom kapcsolni az agyam.
- És ezt velem miért nem tudod?
- Nem tudom. Sosem tudtam szórakozni a kapcsolataimban. Nem akartam csalódást okozni, vagy szégyent hozni rájuk. Nem sok olyan dolog van, amit szeretek csinálni. Mindig túl komoly voltam. Vidámparkba nem mentem, mert gyerekesnek tartottam, pedig jó buli is tud lenni. De nekem nem. Egy kocsmában ülve beszélgetni és iszogatni? Az nem az én stílusom. Nem szeretem a sportokat, nem szeretek.. semmit. De téged szeretlek.
- Akkor miket csinálsz, mikor Pete-tel találkozol?
- Tényleg nem tudod őt kihagyni ebből, ugye? Semmit nem csinálunk. Leülünk egy kávézóba beszélgetni, de ennyi. Egyszer elmentem vele Travis McCoy bulijába, de ezeken kívül semmit.
- Nem értem, miért nem tudod lekoptatni..
- Mert fontos nekem. Akárcsak neked a barátaid. Igen, többet akarna tőlem, ha hagynám. De nem hagyom, és nem erőlteti. Nem foglak megcsalni vele, ettől nem kell tartanod.
- Felhívott - sóhajtott. Meglepetten néztem rá.
- Mikor?
- Míg vacsoráztál. Felvettem, pedig nem szokásom. Azt mondta hívtad, de nem tudta felvenni. Miért kerested?
A szemei szomorúak voltak. Sóhajtva nyúltam a fiókba és adtam neki oda a magazint.
- Olvasd el.. Tizenötödik oldal. - mondtam. Kíváncsian olvasni kezdte. - Miattam van. Az én hibám, hogy ennyire depressziós most és szeretnék neki segíteni, de nem tudok. Hetek óta ez van. Most meg utálnak a rajongói és elmondanak mindenféle ribancnak, amiért összetöröm a szívét.
- Miért nem szóltál erről?
- Nem akartam, hogy ezen idegeskedj. Megoldom. Sajnos van benne igazság, és bocsáss meg érte. Szégyent hozok rád, őt tönkreteszem, magamból meg bolondot csinálok. Fogalmam sincs, hogyan hozzam rendbe.
- Ezért voltál olyan távolságtartó Alyssával?
- Igen, és mert ő gyakorlatilag idegen számomra. Hülyén éreztem magam, hogy ott álltam, némán. Talán több emléked van vele, mint velem..
Megcsókolt és elmosolyodott.
- Tudom, milyen érzés, de több önbizalmad kéne, hogy legyen.. - mondta az arcomat cirógatva. Elnevettem magam. - Mi olyan vicces?
- Önbizalom? Mire? Hogy hülye vagyok és unalmas? Hogy összetöröm valakinek a szívét, miközben más a férjem?
- Nem. Arra, hogy az én feleségem vagy. Okos vagy, népszerű, mindenki szeret, és aki mégsem, az valószínűleg nem is hallott még rólad. Két ügyes, csodálatos gyereked van és elbűvölő a mosolyod.
- Te aztán értesz a bókokhoz.. - mondtam mosolyogva. - Nem akarlak untatni. Tökéletes akarok lenni neked.
- Az is vagy, csak nem vagy elég bátor, hogy megmutasd.
- Talán igazad van.
Elmosolyodott, átölelt és sóhajtva megcsókolta a vállam.
- Hívd fel, nagyon be van fordulva.
- Biztos nem baj?
- Nem. Barátok vagytok, akár tetszik, akár nem. És tudom, hogy mennyire fontosak vagytok egymásnak.
Felállt és menni készült.
- Hová indulsz?
- Magatokra hagylak.
- Maradj, kérlek. Szeretném, ha hallanád.
- Rendben.
Leült mellém, én pedig felhívtam. Mikor Pete végre felvette, a hangja üres volt és hideg. Élettelen.
- Szia - sóhajtott.
- Szia. Hogy érzed magad? - kérdeztem óvatosan. Reméltem, hogy nem utál és tényleg csak nem tudta felvenni, amikor kerestem.
- Ó, csodásan. Soha jobban.. te?
- Azért hívlak, mert hallottam, hogy érzed magad és akartalak már keresni, csak nem volt pofám. De nagyon szeretnék segíteni.
- Édes vagy, de nem kell. Megoldom egyedül is, ne aggódj.
- Úgy sajnálom, Pete. Az egész az én hibám, a rajongóid okkal gyűlölnek. Minden szót megérdemlek, de szeretném jóvátenni.
- Gyűlölnek a rajongóim?
- Igen. Nem tudtad?
- Semmit nem hallottam erről. Te honnan veszed?
- Minden tele van velük a neten..
- Miért nem mondta el nekem senki? - kérdezte kicsit idegesen. Sóhajtottam.
- Nem tudom, de nem is számít. Szeretném, ha jobban lennél.
- Így lesz, ha leszállnak a szeretteimről.
- Hogyan segítsek?
- Ne foglalkozz velük. Ne haragudj rájuk. Nem tudnak rólad semmit. Fogalmuk sincs, mennyire fontos vagy nekem.
- De azt tudják, hogy mennyi fájdalmat okoztam neked..
Chester együtt érzőn simogatni kezdte a hátam.
- Nem, figyelj. Ne törődj semmivel. Éld az életed a férjeddel és légy boldog. Komolyan. Megoldom.
- De Pete, én..
- Tudom. Nyugi. Most mennem kell, majd beszélünk.
Miután letettük, furán éreztem magam. Szokatlan beszélgetés volt, ami kettőnket illet. De legalább erősnek tűnt. Nem mondom, hogy jobban éreztem magam tőle, de tudtam, hogy annyira mégsem volt rossz állapotban. Mély levegőt vettem és letettem a telefont az éjjeli szekrényre.
- Szóval?
- Jól van.. - mondtam sóhajtva.
- Az jó, nem? - mosolyodott el Chester. Én is elmosolyodtam.
- De, persze.
- Helyes.
Megcsókolt és átölelt.
- Ágyba dugom a kicsiket, aztán jövök. Akarsz zuhanyozni, vagy majd reggel?
- Nem tudom, elég álmos vagyok.
- Rendben. Mindjárt jövök.
A gyerekek elaludtak a nappaliban. Felébresztettem őket pár pillanatra, míg felmentünk az emeletre és lefektettem őket. Ennivalóan álmosak voltak. Mikey teljes mása volt az apjának: ördög volt egy édes és ártatlan mosoly mögé rejtőzve. Adie ravasz kis tündér volt. Jobban szerettem őket az életemnél is. Mindent megtettem volna, hogy megóvjam őket. Mikor elaludtak, mi is eltettük magunkat másnapra. Magához ölelt és beszélgettünk még pár percet, aztán mindketten elaludtunk. Eközben Pete szétkürtölte, hogy videochatelni fog a rajongókkal. Mindenkit megkért, hogy legyen ott, mert fontos közlendője van. Letiltotta az üzenőfalat és a chatet is, mert azt akarta, hogy minden jelenlévő figyeljen arra, amit mond. Szerette volna, ha megértik, miről is beszél. Nem csak én gondoskodtam a szeretteimről.

A cikket írta: Reenzy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: