újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

62 - A kezdetek kezdetén

Látogatók száma: 59

Egy kapcsolatban mindig az első hónapok a legszebbek, legromantikusabbak. Akkor vagyunk elvakultan szerelmesek, mindent rózsaszín köd borít, nem látunk az orrunknál tovább és tudjuk, hogy miénk a világ. Ritka, hogy hosszú évek múltán is ezt érezzük..

Néhány héttel Chester és Talinda csókja után eljött a legzsúfoltabb márciusi hét. A szülinapok hete. Négyen ünnepeltünk sorban – Joe, Tyler, én és Chester. Március 25-én tartottunk egy nagy bulit, mert akkor jött ki az együttes második stúdió albuma 2003-ban. Így öt dolgot ünnepeltünk egy időben. De ez nem jelentette, hogy nem volt mindenki szülinapja különleges. Mindenkinek volt családi ebédje a szülinapján, adtunk egymásnak ajándékot, Tylerhez átmentek a barátai, és mi is meglátogattuk. De március 25-e volt a ”hivatalos” ünneplés napja. Ahogy abban az évben is. Hatalmas bulit szerveztünk a Kenji’s-ben. Ezekbe sosem tudtunk beleunni, valakinek mindig támadt egy jó ötlete. Joe karaokera szavazott, és mindenki bele is ment. Nagyon jól szórakoztunk, a lehető legjobban éreztük magunkat. Pár óra elteltével és néhány pohár pezsgő után Chester félrehívott a lányoktól és szinte betuszkolt a raktárba. Bezárta az ajtót és szenvedélyesen megcsókolt. Olyan volt, mintha tinik lennénk a szülők elől bújkálva. Egy ideig fáztam, de mikor hozzám ért és elkezdett vetkőztetni, szinte lángra lobbant az egész testem. Elképesztően vad volt és szenvedélyes, semmi és senki más nem érdekelte. Mikor a nyakamat kezdte csókolni, muszáj volt felnevetnem.
- Várj, várj.. Chester, kérlek.. nem kapok levegőt!
-Nem érdekel.. – dünnyögte a számba, miközben kigombolta a farmerem. Próbáltam kicsit leállítani, de nem nagyon ment. Más körülmények között eszembe sem jutott volna, de tényleg nem kaptam levegőt.
- Ne most akarj nekrofilkodni, ha kérhetem.. – viccelődtem, de abbahagyta. Nagyot nyelve nézett a szemeimbe.
- Ez most lehangolt.. – sóhajtotta, aztán nagy levegőt vett. Egy pillanat alatt végigfutott rajtam a tekintete és magához rántott megint. – Nem, mégsem..
Úgy csókolt, mintha egy éve nem látott volna, de nem jutottunk sokkal tovább. Őrülten jó érzés volt vele csókolózni, de valaki bekopogott az ajtón. Chester a számra tette a tenyerét, hogy meg ne szólaljak. Igyekeztem nem hangosan kuncogni.
- Hello? – hallottuk egy pincér hangját. – Van bent valaki?
Nem válaszoltunk, de megpróbált benyitni. Szerencsére Chester elcsente a kulcsot, így biztonságban voltunk. A pincér hamarosan feladta és lelépett. Mikor már biztosak lehettünk benne, hogy nem hall, szinte egyszerre sóhajtottunk. Chester kezdett megnyugodni, bár zakatolt a szíve és forrt a vére a vágytól. Akár csak az enyém. Megnyalta az ajkait és körbenézett.
- El kell tűnnünk innen..
- Hogyan? – kérdeztem nevetve. Az ablakot kezdte nézni.
- Az ablakon át. Majd azt mondjuk, sétáltunk.
- Rém gyerekes vagy.. – mosolyodtam el.
- Ha van jobb ötleted, hallgatom. Egyelőre nem jut más az eszembe.
- Oké. Mi lenne, ha hazamennénk? – kérdeztem a mellkasát cirógatva. Nézni kezdte a kezem és nagyot nyelt.
- Vedd le rólam a mancsod..
- Vagy...?
- Tudod mit? Nem érdekel, ha meg is látnak. Most azonnal kellesz..
Ugyanolyan vadul csókolt, mint előtte, de bármennyire nem érdekelte senki, próbáltunk csendben lenni. Nehéz volt.. Olyan bűnös, kéjes, vad volt az egész, hogy azt hittem, a karjaiban halok meg egy.. két.. húsz percen belül. Szorosan ölelt utána, a vállamon pihenve próbált levegőhöz jutni. Mi tagadás, nekem is küzdenem kellett érte.
- Istenem.. – suttogtam még mindig zihálva.
- Igen, az enyém is.. – sóhajtott, aztán adott egy csókot. Összerezzentem és a ruháimat kerestem.
- Kezdek fázni.
- Menjünk akkor.
Felöltöztünk és kisurrantunk. Nem tudtam nem vigyorogni, de azt mondta, gondoljak valami szomorúra és vágjak normális arcot. Minden tőlem telhetőt megtettem, de megbuktam a vizsgán. Mikor visszamentünk a többiekhez, Mona odajött hozzánk.
- Oh hello, merre jártatok?
- Sétáltunk egyet. Egész remek időnk van.
- Remek.. – mosolygott Mona. Kishíján elvigyorodtam, de elég erős voltam. Chester ritkán hívott bármit is remeknek, főleg az időjárást. – Reenz, beszélhetnénk?
- Hogyne.. – elengedtem Chester kezét és vele mentem. – Igen?
- Remélem, semmit nem törtetek össze a raktárban.. – mondta megint mosolyogva. Próbáltam értetlen arcot vágni. Karba tette a kezét.
- Miről beszélsz?
- Jaj ne már! Nem kell hazudnod nekem, mindent tudok.
- Mit mindent? Nem értelek.. – adtam továbbra is az ártatlant. Elmosolyodott és nem bírtam tovább. Sóhajtottam és kibukott belőlem. – Jó, rendben, igen.. Sajnálom, jó? Gyakorlatilag berángatott oda..
- Aha. Nem hiszem, hogy nagyon rángatnia kellett.. – nevetett. – De nem kell mentegetőznöd. Nem érdekel, komolyan. Csak azt remélem, hogy nem törtétek össze a poharaimat. Macerás volt a rendelés.
- Akkor nem haragszol?
- Miért haragudnék? Örülök, hogy megint rendben vagytok. De jah, inkább otthon csináljátok..
- Ez volt az első és az utolsó alkalom, esküszöm.
- Jól van. Akkor most menj vissza a többiekhez. Brad már keresett. Énekelni akar veled.
- Brad? Énekelni? Mégis mit? – kérdeztem nevetve. Kicsit jobban éreztem magam, hogy nem kellett színlelnem és ő sem hordott le.
- Gőzöm sincs. Azt mondta, tetszeni fog.
Visszamentünk és megkerestem Chestert. Félrehívtam és elmondtam, amiről Monával beszéltünk. Kicsit zavarba jött ugyan, de elmosolyodott és a fülemhez hajolt.
- Alig várom, hogy hazaérjünk..
Elvigyorodtam és adott egy puszit a nyakamra, aztán vegyültünk a tömeggel. Előkerítettem Bradet. Az egyik régi kedvencemet választotta. Természetesen kifigurázta a dalt, de csak nevettünk rajta. Igaza volt, tetszett. Mikor a gyerekek már elég fáradtak voltak, úgy döntöttünk, elbúcsúzunk és haza megyünk. Miután a ház elcsendesedett, összebújtunk az ágyon. Sóhajtottam.
- Nem akarsz fürdeni egyet? – kérdeztem a mellkasát csókolgatva. Elmosolyodott.
- Zuhanyoztunk a buli előtt. Ennyire mocskosnak érzed magad a raktár miatt?
- Nem, csak olyan jól esne relaxálni egyet a kádban. Velem tartasz?
- Fáradt vagyok..
- Nem csoda. Elképesztő voltál a raktárban.. – mondtam a vállát is csókolgatva. – Akkor nélküled pihenek..
- Jól van, menj csak.
- Egy óra múlva jövök – felálltam az ágyról, de visszahúzott. Nevetve csókoltam meg.
- Nem mész sehová. Nem bírok ki egy órát nélküled.
- Meg kell próbálnod. Pihennem kell, hosszú napom lesz.
- Tudom, menj csak. Megvárlak.
- Nem muszáj. Aludj csak, ha fáradt vagy.
- Nemmmm. Nem akarok egyedül ágyba bújni.
- De lefogadom, hogy velem szívesen bebújnál az ágyba.. – mondtam mosolyogva. Felnevetett és adott egy puszit.
- Menj fürdeni.
Megcsókoltam a puha, meleg, édes ajkait és sóhajtva bementem a fürdőbe. Mikor befeküdtem a forró vízbe, egyszerűen muszáj volt hangot adnom neki. Minden porcikámat átjárta a forróság és teljesen ellazultam. Csukott szemmel pihentem. Talán el is aludtam volna, ha Chester fél órával később nem jön ki hozzám. Leült a kád szélére és nézni kezdett. Elmosolyodtam, de a szemeimet nem nyitottam ki.
- Hagyj pihenni..
- Semmit nem csinálok. Csak nézlek.
- És az miért olyan jó?
- Mert szeretlek.. – megfogta a kezem és megpuszilta. Elmosolyodtam.
- Mióta vagyok itt?
- Úgy 40 perce.
- Adj még öt percet.. – sóhajtottam lustán.
- Ennyire jó?
- Viccelsz? Imádom. Csak fekszem itt, egy kád forró vízben, nyújtózom meztelenül, áztatom magam.. tökéletes.
- Aha.. – adott egy puszit a homlokomra és felállt. – Az ágyban leszek.
- Mindjárt megyek..
Bement a szobába, levetkőzött és bebújt a takaró alá. Nem maradtam bent sokáig, de mire csatlakoztam hozzá, már aludt. Hozzábújtam és hamarosan én is elaludtam.
Másnap reggel apró csókokkal ébresztett. Jó ideje már, hogy utoljára ezt csinálta. Boldog sóhajjal húztam magamhoz egy csókra. Csak át akartam ölelni egy kicsit. Ő valami mást akart. Ezúttal az én akaratom erősebbnek bizonyult. Együtt kezdtük a napot, aztán bementem dolgozni. 11 körül megcsörrent a telefonom. Egy különleges dallam. Hatalmas vigyorral válaszoltam a hívásra.
- Mrs. Bennington. Segíthetek? – kérdeztem mosolyogva.
- Remélem. Beszélhetnék a feleségemmel? – mosolyodott el Chester is. Megharaptam az ajkam és hátradőltem a széken.
- Hogyne. Mi a neve?
- Reenzy Édes Bennington.
- Reenzy Édes Bennington.. nem cseng ismerősen – játszottam tovább. Megnyalta a száját és halkan kezdett beszélni. Bizonyára voltak körülötte, de nem túl sokan.
- És ha azt mondom, hogy Reenzy Szexistennő Bennington..?
- Oké, oké.. megtaláltam.. – nevettem. Még a végén folytatta volna. – Mi a helyzet?
- Nem sok. Tudtad, hogy a kutyánknak barátnője van?
- Tényleg?
- Aha, rajta kaptam őket egy randin.
- Fujj.. remélem, nem nézted őket..
- Nem, de felvettem. Érdekel?
- Remélem, csak viccelsz..
- Jah. De egyébként nem ezért hívtalak.
- Még jó. Kíváncsian várom, miért?
- Szeretlek. ÉS van egy meglepetésem. Nem mondom el mi az, csak fel akartam piszkálni a fantáziádat.
- Aljas vagy – nevettem. – Gyerünk, ki vele. Mi az?
- Nem. Majd megtudod, ha itthon leszel.
- Jól van, de akkor nem mondom azt a három pici szótagot.
- Nem is kell. Tudom.
- Tudod?
- Aha, minden nap hallom.. – sóhajtott, mintha nehezére esne. Elmosolyodtam.
- Bocs, ha már unalmas.
- Eddig elviseltem, ezután is menni fog valahogy. De most komolyan. Mikor érsz haza?
- Nem is tudom, Édesem. Talán 6 körül.
- Olyan későn?
- Mondtam, hogy hosszú napom lesz.. – sóhajtottam én is. Le mertem volna fogadni, hogy mindketten ugyanazt gondoljuk éppen. Hallottam a hangján.
- Akkor nem zavarlak. Alig várom, hogy újra lássalak..
- Én is.
- Szia Kicsim – búcsúzott vidáman. Szerelmes mosoly ült ki az arcomra. Úgy éreztem magam, mint a kapcsolatunk elején.
- Szia Chaz.. jaj, várj!
- Hm?
- Szeretlek – mondtam boldogan. Elmosolyodott és sóhajtott.
- Szeretlek.
Miután letettük, még sokáig csak vigyorogtam. Az egész napom csodás volt, a hangja viszont végleg bearanyozta minden pillanatát. Mikor Julie pár perccel később bejött hozzám, meglepetten állt meg velem szemben. Zavartan pislogott körbe.
- Lemaradtam valamiről? – Leült a székre és az asztalomra dobott néhány papírt. Rendezgetni kezdtem őket és lapozgatni.
- Semmiről.. – mondtam még mindig mosolyogva. Aztán rá néztem és felnevettem. – Ne nézz így, nem ment el az eszem.
- Ennek igazán örülök.
- Érezted már úgy, mintha a szíved mondjuk.. túlcsordult volna? Mintha a szerelmi kapacitása fölé került volna?
- Mint a Twitter?
- Igen, mint a Twitter.. – nevettem. – Kocka vagy, de igen, jó hasonlat. Érezted már így?
- Valahányszor Johnny Deppet látom. Istenem.. az a pasi.. – sóhajtott merengve.
- Tudom..
- Szerelmes vagy Johnny Deppbe?
- Nem, de valaki másba nagyon is..
- Pete Wentz?
Ez határozottan meglepett. Eddig a pillanatig szinte eszembe sem jutott Pete, már hetek óta. Sóhajtottam.
- Nem.
- Bocs. Csak vicceltem, nem akartalak lehangolni..
- Semmi baj. De nem rá gondoltam.. – mondtam a bögrém után nyúlva. Aztán elvigyorodtam ismét. – Chester még mindig olyan őrületes.. 13 éve vagyunk házasok és még mindig olyan szenvedélyes, romantikus, elmebeteg szinten szerelmes az egész..
- Örömmel hallom.
- De?
- Nincs de. Irigy vagyok – mosolyodott el. – Soha nem találok hozzá hasonlót.
- Mi van Eddie-vel?
- Mi van vele?
- Együtt vagytok, nem?
- Együtt, de nem mondanám, hogy egy életen át fog tartani.
- Szereted? – kérdeztem belekortyolva a teámba. A szemeit figyeltem közben.
- Szeretem. De ti olyanok vagytok, mint két tini. Ezerszer jobb, mint a mi kapcsolatunk.
- Drágám, ne felejtsd el, hogy Halak vagyunk mindketten. Ráadásul tök egyformák. Két kicsi dork.
- Dork?
- Különc.
- Aha, és én vagyok kocka..
- Mindegy.. – nevettem. – A lényeg, hogy nálunk ez természetes. Érzelmesek vagyunk, néha gyerekesek, meg ki tudja, még micsodák. Az emberek nem egyformák, mi mégis közel járunk ehhez.
- Őrült mázlid van. De mindegy, térjünk vissza a munkára. Kettő előtt végezni szeretnék, mennem kell valahová.
- Hová? – kérdeztem a jegyzeteit olvasgatva. Sóhajtott.
- Egy rokonom esküvőjére.
- Eddie-t is magaddal viszed?
- Nem hiszem. Azt mondta, hogy talán ráér, de ez az ő értelmezésében egyenlő azzal, hogy ”bocs, túl sok dolgom van, nem érek rá” és őszintén szólva kezd ebből elegem lenni, szóval egyedül megyek és majd koktélozgatok, míg boldog párocskákat nézek.
- Ugyan, Julie! Miért néznél boldog párocskákat? Te is boldog vagy, nem?
- Az igazat megvallva gőzöm sincs. Na jó, csináljuk a dolgunkat. Ennél nagyobb gondok is vannak a világban.
- Rendben.. – mondtam mosolyogva, aztán munkához láttunk. Úgy két órával később megcsörrent a telefonom. Egy Fall Out Boy csengőhang. Meredten néztem pár másodpercig, aztán folytattam a dolgom. Julie kérdőn nézett rám.
- Nem veszed fel?
- Nem.. – válaszoltam határozottan, majd lenémítottam a telefont, eltettem, de tovább rezgett.
- Nem adja fel könnyen..
Kikapcsoltam a telefont és sóhajtottam.
- Most már próbálhatja..
Ittam egy kis teát, de megcsörrent a másik telefon.
- Felvegyem?
- Csináld. Tudom, hogy kíváncsi vagy, mit akar..
Elmosolyodott és felvette a telefont.
- Mrs. Bennington irodája, segíthetek?
Halkan felnevettem. Jó húzás volt.
- Hello, Pete Wentz vagyok, beszélhetnék vele?
- Sajnálom, azt hiszem épp egy megbeszélésen van.. – amint ezt kimondta, megint nevetni kezdtem. Csintalan mosoly jelent meg az arcán. – Várj csak, már vissza is jött..
Majdnem félrenyeltem a teámat, aztán döbbenten néztem rá. Vigyorogva nyújtotta felém a telefont.
- Igen? – szóltam bele köhécselve a tea miatt. Julie kíváncsian figyelt.
- Milyen volt a kamu megbeszélés?
- Mi? Milyen kamu megbeszélés?
- Ne már. Leráztál. Háromszor is. Ha tényleg megbeszélésen lettél volna, a táskádban hagytad volna a telefonodat, hogy ne zavarjon a munkában, ha csörög..
Lebuktam. Sóhajtottam.
- Szóval? Mit akarsz?
- Nem sokat. Csak gondoltam, összefuthatnánk.. – mondta elégedett mosollyal. Szinte láttam magam előtt. Próbáltam a Chesterrel töltött csodás, Wentzmentes hetekre gondolni.
- És Ashlee mit gondol erről?
- Szakítottunk.
- Hűha. Sokáig tartott.. – jegyeztem meg hidegen. Halkan sóhajtott, én mégis meghallottam.
- Hát.. igen.. csak átmeneti volt. Nem működött. És a tény, hogy még mindig szereti a férjét, szintén nem segített a helyzeten.
- És akkor most mi lesz? Megint elveszítetted és úgy voltál vele, hogy hé, miért ne csesszük el megint Reenzy életét? Pete, nem fogok senkit pótolni. Férjnél vagyok, erre jobb, ha minden nap emlékszel, mikor randira akarsz hívni.
- Hű.. – súgta Julie. Nagyot nyeltem.
- Senki nem beszélt randiról. Csak szeretnélek látni.
- Miért?
- Hiányzol és szeretnék beszélni arról a csókról.
- Azt már bőven kitárgyaltuk. Tökéletes az életem, és sajnálom, hogy a tiéd nem az, de kérlek ne cseszd el az enyémet is.
- Rendben. Nem fogom..
Letette. Egy kis ideig még a kezemben volt a telefon. Bunkó voltam. Pedig aggódtam érte. Julie nagy szemekkel nézett rám. Mintha várna valamire. Egy rövidebb csend után meg is szólalt.
- Visszahívod?
Visszahívtam.
- Azt hittem, nem akarod, hogy elcsesszem a tökéletes életed..
- Sajnálom, Pete.. – sóhajtottam. Nem értettem, miért kérek bocsánatot, de tudtam, hogy gonosz voltam vele és helyre kell hoznom.
- Ugyan miért sajnálod? Boldog vagy, tökéletes az életed. Én meg csak egy seggfej vagyok, aki folyton bezavar. És igazad is van, a helyedben nekem sem kellenék.
- Tudod, hogy nem akartalak megbántani..
- Tényleg? Ahhoz képest egész ügyesen csináltad. Tehetséges vagy.
- Miről beszélsz? – hökkentem meg.
- Folyton csak színészkedsz, Reenz. Azt mondod, boldog vagy a férjeddel, de mindenki tudja, hogy ez nem így van. Úgy teszel, mintha nem érdekelne mások véleménye, de ez is csak hazugság. Azt akarod, hogy mindenki szeressen, és mikor valaki mégsem kedvel, mindent elkövetsz, hogy megnyerd őket. És mikor valaki szeret, mikor egy olyan bolond, mint én, beléd talál szeretni, mit csinálsz? Flörtölsz és elutasítasz. El kéne döntened, melyik utat választod. Ha boldog vagy vele, ne kérj bocsánatot, mikor végre egyszer őszinte vagy velem. Miért kell folyton összezavarnod? Az őrületbe kergetsz és ha nem szeretnélek ennyire, gyűlölnélek érte..
- Pete..
- Nem, hallgass végig. Már azt sem tudom, ki vagy, érted? Nem tudom, hogy miért szeretlek ennyire, de így van. Csak rohadtul utálom, hogy játszadozol velem is és a férjeddel is. Szereted? Rendben, legyetek boldogok. Engem szeretsz? Akkor ne lökj el magadtól. De ha mégis, hogy hű maradj, akkor lökj el örökre és ne változtasd meg a döntésed öt perc múlva.
- Pete.. – sóhajtottam a nevét újra. Pár másodperc után hallottam csak újra a hangját, immár kevésbé zaklatottan, mint az előbb.
- Tessék?
- Sajnálom, hogy azt hitted,hogy visszakapod a feleséged a fiaddal együtt. Sajnálom, hogy újra keresztül kell menned ezen, ahogy azt is sajnálom, hogy ”játszadozom” veled. Elhiheted, sosem volt szándékos, és próbálok nem foglalkozni a köztünk kialakult vonzalommal. De azzal, hogy velem veszekszel, semmi sem oldódik meg..
- Én csak..
- Pontosan tudom, mit érzel és sajnálom, tudod jól. De nem én vagyok a megfelelő ember, hogy most segítsek rajtad. Túl közel állunk egymáshoz. Nem tudnál rám pszichológusként tekinteni. Még barátként sem tudsz.
- Egyszerűen szükségem van rád. Bármit is jelentsen. De igazad van. Ne haragudj, hogy zavartalak. Nem tudtam, ki máshoz forduljak..
- Nem zavarsz, de meg kéne találnod a saját boldogságodat. Nélkülem.
- Szeretnélek látni..
- Kérlek..
- Nem.. csak.. szükségem van rád. Megérted?
- Segítene?
- Csak ha nem bánod..
Sóhajtottam és Julie egyre kíváncsibb volt. Szinte már a nyakamban lihegett, hogy hallja, mit beszélünk a telefonban.
- Mikor és hol?
- Mikor végzel?
- Későn. Holnap jó lesz?
- Rendben. Holnap mikor végzel?
- Úgy 2 körül. Stacey-nél, 4 órakor?
- Tetszik az a hely? – kérdezte megkönnyebbült mosollyal. Én is elmosolyodtam.
- Igen. Nyugodt és barátságos hely. A piték pedig elképesztően finomak.
-Rendben. Akkor holnap..
- Oké.
- Sajnálom, amiket mondtam. Nem akartalak megbántani..
- Semmi baj, megértelek. Viszlát holnap.
- Szia.
Julie türelmetlenül várta a beszámolót. Le kellett hangolnom.
- Nem. Semmit nem mondok neked.
- Mi? Ne csináld ezt velem! Mindent tudni akarok. A személyes asszisztensed vagyok, a barátod, a pszichológusod. Kell az információ.
- Csak egy kíváncsi liba vagy, akit imádok.
- Én nem imádlak. Gonosz vagy.
- Nem vagyok gonosz. El fogsz ítélni megint, és most nincs rá szükségem. Okod sincs rá.
- Persze, hogy elítélem. Ezért vannak a barátok. Elmondjuk a véleményünket és segítünk rájönni, ha valamit elcsesztél.
- Blablabla.. segíts befejezni a munkát, mindjárt menned kell.
Befejeztük a dolgunkat, aztán elment az esküvőre. Sok munkám volt a leveleken kívül is és estére eléggé kimerültem. Mikor hazaértem, Chester már várt. Mikor beléptem a házba, egy kellemes dallam derített mosolyra. Néhány gyertyát is találtam. Az egyiknél egy szál rózsa és egy üzenet várt.
„Áldom a napot, mikor beléptél az életembe” – olvastam. Mikor boldogan felsóhajtottam, Chester hátulról átölelte a derekamat. A kezeire tettem a kezeimet és megcsókolta a nyakam.
- Alig vártam, hogy hazaérj.. – súgta a fülembe. A hangja és a lehellete a nyakamon teljesen elgyengítettek. Halk kuncogással fordultam meg. Átöleltem a nyakát és megcsókoltam.
- Csodás vagy..
- Az emeleten több is vár..
- Romantikus vagy erotikus? – kérdeztem mosolyogva. Elvigyorodott és megnyalta az ajkait.
- Talán mindkettő.
- Most meg kéne ijednem?
- Akár azt is teheted.. – felemelt az ölébe és megcsókolt. - ..de csak nosztalgikusan és hagyományosan.
Felvitt az ölében az emeletre. Ott is sötét volt, csak néhány gyertya fénye szűrődött ki a fürdőszobából. Letett a küszöbnél és bekísért. Forró habfürdő várt, rózsaszirmokkal a víz tetején, egy üveg pezsgővel és egy kellemes dallal.
- Remélem, nem túl romantikus az ízlésednek.. – mondta mosolyogva. Természetesen nem volt az, ezt ő is tudta.
- Nem, ez.. csodás. Nem jutok szóhoz.
- Tényleg?
- Aha..
- Szeretlek.. – mondta egy gyengéd csók után. Kicsit remegett a hangja. Imádtam, mikor annyira tele volt érzelmekkel, hogy nem tudott beszélni. Nevetni kezdtem és adtam neki egy puszit.
- Én is szeretlek.
- Ezért nevetsz ki..
- Pontosan.. – öleltem át nevetve. Simogatni kezdte a hátam. – Chester, ha tudnád, hogy mennyire fontos vagy nekem..
- Hidd el, tudom.
- Igen?
- Igen. Tudom abból, ahogy rám nézel. A szemeidből, a mosolyodból.. az elmúlt 13 év elég volt, hogy kiismerjelek.
- Jesszus.. 13 év.. öregszünk.
- Igen. Ééééés mivel évről évre öregebbek leszünk, gondoltam megünnepelhetnénk valahogy.
- A kádban? – kérdeztem mosolyogva. Végighúztam a kezemet a mellkasán. Mély levegőt vett és nagyot nyelt.
- Például. De másra gondoltam..
- Az ágyban?
Nevetett és megcsókolt.
- Hogy neked mindig csak azon jár az eszed..
- Kétlem, hogy golfozni akarsz velem..
- Csukd be a szemed.. Gyerünk, mi olyat tehetnék veled, amit eddig nem próbáltunk?
- Igaz.. – csuktam be nevetve a szemeimet. Egy borítékot adott a kezembe és leült az ágyra.
- Nyisd ki a kékséges szemeidet..
- Szürkeséges.. – javítottam ki mosolyogva.
- Kék, mikor boldog vagy. - Kinyitottam a borítékot is. Két jegy volt benne. – Boldog szülinapot!
- Chester, ezek..
- Repülőjegyek Párizsba.
- Mi?
Teljesen megilletődtem. Ilyesmire nem számítottam. Felállt az ágyról és odasétált hozzám.
- Szeretlek, Szívem és szeretnék veled együtt tölteni néhány napot. Csak mi ketten, Párizsban.
- Nem tudom, mit is mondjak..
- Mondj igent.. – mosolyodott el. Eszembe jutott, mikor megkérte a kezem. Nagyjából ugyanezt éreztem akkor is.
- Deja vu.
- Látod? Már beszélsz is franciául.
- Chester.. nem mehetek Párizsba.
- Miért nem?
- A gyerekek miatt, a munkám miatt.. ez nem jó időzítés.
- A gyerekek elég nagyok, és ha megkérünk valakit, biztos vigyáz rájuk. Akár Monáék, vagy anya Phoenixben.. Csak néhány napról lenne szó. A munkád is várhat. Ha meg nem, laptopon dolgozhatsz ott is.
- Mit csinálunk Párizsban? Chester, szeretnék veled menni, de.. miért nem maradhatunk itthon?
- Mert szeretnék veled kettesben lenni. Ismerős arcok és feladatok nélkül. Csak kimozdulni, messze innen. Gondok és felelősség nélkül. Mielőtt összeházasodtunk.
- Nem szívesen utaznék el..
- Tényleg el kell rontanod ezt az estét?
- Nem rontok el semmit.. – sóhajtottam. – Csak azt mondom, hogy nem szívesen utaznék el. Felesleges.
- Felesleges.. időt tölteni a férjeddel, kettesben, távol a munkától, a gyerekektől, Pete Wentztől..
- Miért éreztem, hogy nem tudod őt kihagyni ebből?
- Oké, akkor nem Pete.. Nem érdekel. Nekem te kellesz. Azt akartam, hogy tökéletes legyen ez az éjszaka. Olyan szép napom volt, mert egész nap csak te jártál a fejemben, ahogy mostanában mindig. Egész nap ez az idióta vigyor virított az arcomon, és alig vártam, hogy hazaérjünk. Minden nélküled töltött perc maga volt a jéghideg Pokol.
- Veled megyek Párizsba.
- Csak fogjam be?
- Nem. Csak, hogy azzal lehessek, akit mindenkinél jobban szeretek. Sajnálom, hogy elszúrtam ezt a pillanatot. Sajnálom, hogy annyira lefoglal a munkám, és hogy Pete is fontos nekem, de nálad soha senki és semmi nem lehet fontosabb. Ezt hidd el nekem.
-Elhiszem.
- Helyes. Viszont én alig hiszem el, hogy ezt csináltad. Olyan romantikus minden és esküszöm, teljesen meghatódtam. Az én napom is szép volt, miattad, én.. annyira boldog vagyok veled. Mostanában mint egy 17 éves.
- Úgy is nézel ki.
- Hazudsz, de édes vagy. Szeretlek.
- Szeretlek.. – ölelt át forrón. Olyan jól esett a karjaiban lenni, mindent elfelejtettem. Aztán befeküdtünk a kádba. – Emlékszel, mikor beköltöztél hozzám?
- Minden pillanatára.. miért?
- Olyan aranyos voltál. Féltél bármit is csinálni, esetlen voltál..imádtam.
- Miért?
- Nem tudom. Olyan izgalmas volt felfedezni a rejtett szenvedélyt és.. az őrületbe kergettél, hogy egész nap félénken, csendben és romantikusan tettél-vettél körülöttem, mint egy kislány Cukorkaországban, éjjel meg.. előbújt belőled egy démon. Egy őrületesen szexi némber, aki tudja, mit akar.
- Igen?
- Igen. Többet és többet akartam belőled. Ahogy most is. Te vagy a drogom. Totális függő lettem.
- Ejha, Chester Bennington a függőm lett.. – mondtam mosolyogva. – Nem gondoltam, hogy valaha ezt hallom.
- Chester Bennington nem csak a függőd, de élete végéig szeretni fog. Talán még utána is.
- És Reenzy Bennington ugyanezt érzi irántad.
- Reenzy Bennington túl csábító.. – súgta a fülembe néhány apró csók után a vállamnál.
-Azt hiszem, itt véget ér a fürdőzésünk..
- Azt hiszem, igazad lehet..
Visszamentünk a szobába és felmásztam az ágyra. Letette a ruháinkat a fotelbe, majd felmászott hozzám. Néhány másodpercig egymást néztük, közben kioldotta a köntösöm övét. Lassan csinálta. Ez mindkettőnket ingerelt. De ez volt a cél. Aztán levette rólam, ledobta a padlóra és megcsókolt. Hátradőltem és rám feküdt, aztán egy rózsáért nyúlt és simogatni kezdett a szirmaival. A mellkasomtól lefelé, minden centiméter után megcsókolta a bőröm. Ezután a romantikus és erotikus előjáték után ugyanígy folytattuk. Tökéletes befejezése volt egy gyönyörű napnak.

A cikket írta: Reenzy

2 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ

"- Nem, hallgass végig. Már azt sem tudom, ki vagy, érted? Nem tudom, hogy miért szeretlek ennyire, de így van. Csak rohadtul utálom, hogy játszadozol velem is és a férjeddel is. Szereted? Rendben, legyetek boldogok. Engem szeretsz? Akkor ne lökj el magadtól. De ha mégis, hogy hű maradj, akkor lökj el örökre és ne változtasd meg a döntésed öt perc múlva."

Pete itt tökéletesen megfogalmazott mindent. Ennyi.

Ami meglepett...épp Párizsba készülünk a párommal ;-)))

Pete teljesen átlátja a helyzetet.. elég kétséges szereplő, de a valóságban is ilyen néha. Sokban hasonlítunk, ahogy Chesterrel is. Ezért őrlődöm köztük. Mindketten tökéletesek a szememben.
"- Nem, hallgass végig. Már azt sem tudom, ki vagy, érted? Nem tudom, hogy miért szeretlek ennyire, de így van. Csak rohadtul utálom, hogy játszadozol velem is és a férjeddel is. Szereted? Rendben, legyetek boldogok. Engem szeretsz? Akkor ne lökj el magadtól. De ha mégis, hogy hű maradj, akkor lökj el örökre és ne változtasd meg a döntésed öt perc múlva."

Pete itt tökéletesen megfogalmazott mindent. Ennyi.

Ami meglepett...épp Párizsba készülünk a párommal ;-)))
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: