64 - Viharos kapcsolatok 2/1
Látogatók száma: 47
A szerelem olyan, mint a tenger. A tenger is lehet nyugodt, langyos, romantikus, vagy játékos, ha a felszínén pár vidám hullám táncol. De a tenger lehet dühös, viharos, vad és mindent elsodró. Életet ad a benne élőknek, vagy kegyetlenül elveszi azt.
A következő, ami feldúlta az életünket, Ryan Shuck születésnapja volt, április 11-e. Ha a legjobb barátjának vagy a felesége, az azt jelenti, hogy minden évben meghívnak, akár mész, akár nem. Őszintén szólva ritka eset volt, hogy részt vettem a Ryan-féle bulikon. Sosem szerettem az ittas embereket a környezetemben. Ám amikor Chester elmondta, hogy Ryan egy indiai partit szeretne hastáncos lányokkal, úgy döntöttem, megyek. Két okom volt rá: egy cseppnyi féltékenység és a hastánc iránti érdeklődésem. A konyhában pakolásztam, mikor Chester lejött hozzám.
-Velem jössz?
-Hová? – kérdeztem ásítva.
-Vásárolni. Ideje megvenni az ajándékát. – Kiment felhúzni a cipőjét. Egy pillanatra gondolkodni kezdtem, aztán leültem teázni.
-Mit tudsz adni valakinek, akinek mindene megvan?
-Bármit, ami hasznos.
-Mint egy.. autocumit? – kérdeztem sóhajtva. Értetlen arcot vágott és bejött hozzám.
-Egy mit?
-Jól van, inkább nem ismételném el.. – nevettem. Láttam rajta, hogy leesett a tantusz.
-Oh már.. oké, értem.. – nevetett ő is. – Akkor? Nem jössz?
-Mit veszel neki?
-Egy prostit, mi mást?
-Chester..
-Még nem tudom. Gondoltam, segíthetnél.
-Nem ismerem annyira, mint te.
-Jogos. Rendben, akkor megveszem és együtt adjuk oda.
-Köszi.. – mondtam mosolyogva. Odajött hozzám és megcsókolt, aztán beleivott a teámba.
-Majd jövök.
Pár nappal később elmentünk a buliba. Féltem Talindával találkozni, ezért alaposan kitettem magamért, ami a külsőmet illeti, de feltűnően kedves volt velem. Bocsánatot kért a múltkori csókért és magyarázkodni kezdett. Túl sok kedvem nem volt hozzá, de egy barátságos mosoly mögé rejtettem az ellenszenvem. De nem csak ő zavart aznap este. Ryan bulija tényleg remek volt, nagyon jól éreztem magam. Pozitívan csalódtam. A lányok tehetségesek voltak, szépek, fiatalok, a hely olyan volt, mint egy igazi hárem. A dekoráció, az étel, a zene is az indiai kultúrát idézte. Éppen Amirral beszélgettem, mikor megláttam Chestert a bárpultnál. Egy táncossal csevegett. Úgy tűnt, nagyon élvezi a társaságát, sokat nevettek. A lány túl szép volt ahhoz, hogy levegyem róluk a szemem.
-Bocs, Amir.. mit is mondtál? – sóhajtottam pár pillanattal később. Elmosolyodott.
-Csak menj oda, ha akarsz, de nem hiszem, hogy érdekli..
-Nem is az, csak.. Mindegy. Mindjárt jövök. – Mély levegőt vettem és Chesterék felé indultam. Vidáman öleltem át a derekát. A lány mosolyogva kavargatta az üdítőjét. – Hello!
-Szia – mosolyodott el Chester is, majd adott egy puszit. – Reenzy, ő it Jasmina.
-Jasmina? Gyönyörű név – nyújtottam a kezem barátságosan. – Szia, Reenzy vagyok.
-Szia – megfogta a kezem és a szemeimbe nézett. Láttam rajta, hogy aranyosnak tartja a kis féltékenységi jelenetemet. Úgy döntöttem, kicsit oldom a hangulatot.
-Szóval.. Jasmina.. nem túl gyakori név errefelé.
-Az édesanyám perzsa származású, de én már Los Angelesben születtem – magyarázta. – A tiédet viszont sosem hallottam. Indiai név?
-Becenév. Jobban szeretem, mint a keresztnevem. Megváltoztattam, mikor összeházasodtunk.
-Miért? Hogy hívnak?
-Regina.
-Miért változtattad meg? Szerintem szép az is.
-Persze, amíg nem kell vele együtt élned.. – nevettem. Chester elmosolyodott és sóhajtva ért hozzá a hátamhoz.
-Beszélhetnénk?
-Persze.
Kimentünk az előtérbe. Kíváncsian néztem rá, de ő csak rázta a fejét.
-Mi volt ez? – kérdezte mosolyogva. Nevetni kezdtem.
-Mi volt mi? Beszélgettünk. Te akartad, hogy társaságibb legyek.
-Társasági? Igen. Féltékeny? Nem.
-Féltékeny?
-Ne tagadd, teljesen nyílvánvaló.
-Van okom féltékenykedni?
-Úgy látom, azt hiszed, hogy van. De figyelj rám.. Jasmina egy középiskolás haverom húga. Lassan 20 éve nem találkoztunk.
-Akkor akár magatokra is hagyhatlak, hogy felidézzétek a régi emlékeiteket.. – mondtam mosolyogva. Próbáltam viccelődni a helyzettel, de túl jól ismert már. Épp ettől féltem. A régi barátoktól, akikről fogalmam sincsen, akik mellett csak kínosan hallgatok, míg ők nevetgélnek.
-Drágám.. ne csináld ezt, jó? Mindent tud rólad és rólam. A férje pedig ott beszélget a pult másik végén.
-Folytasd..
-És szeretlek. Nem kell féltékenynek lenned, csak te kellesz nekem.
-Na persze – mosolyodtam el ismét. Ez már őszinte mosoly volt. A csók még őszintébb volt, amit utána kapott. – Menjünk vissza..
Az est további része is jobb volt, mint vártam. Meg kellett állapítsam, hogy talán soha nem voltam még ilyen jó szülinapi buliban. Jasminával is beszélgettünk még és rájöttem, hogy csak azért zavart, mert sokkal szebb nálam. Bíztam Chester érzéseiben. Mikor ezt elmondtam neki, csak mosolygott rajta és megint elmondta, amit a buliban is. Azért nem ártott kicsit nyomatékosítani, hogy az enyém. Mikor hazaértünk, meg is tettem. Alig vette le a cipőjét, magamhoz húztam és hosszan megcsókoltam. A falnak támasztott és levette a felsőmet. Aztán olyan szorosan ölelt magához, hogy szinte már fájt. De élveztem. Aztán felemelt a karjaiba és a bevitt a nappaliba – az volt a legközelebb. Lefektetett a kanapéra és így csókolt tovább. Mikor feltérdelt, hogy levegye a nadrágomat, az ölébe ültem. Belemarkolt a fenekembe és olyan közel húzott, amennyire csak tudott. Kéjesen sóhajtottam a fülébe, mikor végighúzta a kezét a gerincemen és a vállaimat csókolta.
-Gyere hozzám.. – súgta két csók között. Megnyaltam az ajkaimat és adtam pár apró puszit a nyakára.
-A feleséged vagyok..
-Akkor gyere hozzám újra..
-Bármikor..
Elmosolyodott és végigcsókolta a nyakam, aztán az állam és a szám következett. Mohón csókoltam vissza, mintha tőle akarnék levegőt lopni, mert nem tudok lélegezni. Így is volt. Főleg, mikor úgy simította végig a hátam, mintha össze akarna roppantani. Mintha szét akarna tépni. Egyre csak fokozta a vágyam. Egyre jobban kellett. Mivel a kanapén nem nagyon fértünk volna el és az emeletre már nem akart felmenni, ledobott egy párnát a szőnyegre és a hátamra fektetett. Levette a nadrágját és fölém hajolt, közben simogatott és csókolt, ahol csak tudott. Kezdtem beleőrülni a hosszas előjátékba, de mikor simogatni kezdtem, elvette a kezem és leszorította a fejem mellett. Ettől csak jobban gerjedtem, az egész fejem zúgott. Csukott szemmel élveztem, ahogy a nyakamat csókolja, de a telefon megtörte a csendet. Egyszerre sóhajtottunk, de egyikünk sem mozdult a telefon felé. Hagytuk, hogy az üzenetrögzítő végezze a dolgát. A telefon elhallgatott. Már éppen folytattuk volna, amit elkezdtünk, mikor az ő telefonja kezdett jelezni.
-Ezt nem hiszem el.. – mondta a fejét a vállam fölé letéve. Mély levegőt vett és a telefonjáért nyúlt. A kanapénak dőlt háttal és az ölébe húzott. Elmosolyodtam és mentem készségesen. – Persze, Chris. Mikor? Most hétvégén? Rendben.. Jobbulást neki..
-Chris? Cornell? – kérdeztem csendben. Bólintott. – Puszilom.
-Reenzy puszil – mondta mosolyogva. – Oké, akkor holnap.
-Mi történt? – érdeklődtem, mikor az asztalra dobta a telefonját. Elég lehangoltnak tűnt.
-Chris fia kórházban van. Arra kért, hogy figyeljünk Tonira pár napig.
-Természetes..
-Jól van.. – sóhajtott. Megcsókoltam és megsimogattam az arcát. – Aggódom. Olyan, mintha a fiam lenne.
-Rendbe fog jönni – bíztattam mosolyogva. Elmosolyodott és megcsókolt. Halkan a szájába nyögtem, mikor simogatni kezdte a hátam. Elvigyorodott és lefektetett a szőnyegre. – Mik a terveid?
-Szeretkezni akarok veled..
-Tényleg? Mi tart vissza?
-Hogy beszélsz.
Megcsókoltuk egymást és megvalósítottuk a terveit. Másnap reggel is hasonló hangulatban ébredtem, de nem volt mellettem. Egy pillanatra nem értettem, hogy kerültem a hálószobába, aztán kitisztult. Ásítva nyújtóztam és Chestert kerestem. Az erkélyen cigiziett éppen. Magamra csavartam a takarót és kimentem hozzá. Mikor kinyitottam az ajtót, elnyomta a csikket és háttal a korlátnak dőlt. Kacér mosollyal üdvözöltem, ő pedig megfogta a takarót és óvatosan magához húzott egy csókra.
-Jó reggelt – sóhajtottam boldogan.
-Jó reggelt. Mi van rajtad a takaró alatt?
-A bőröm számít? – Megismételte a csókot, a kezeit a takaró alá csúsztatva, de hátrébb léptem egy kicsit. – Várj, bárki megláthat.
Megcsörrent a telefonja.
-Bújj vissza az ágyba, mindjárt megyek én is – mondta egy csók kíséretében, de nem tudott leállni. Nevetve toltam el magamtól, aztán visszamentem a szobába. Sóhajtva nézett utánam és felvette a telefonját.
-Reggelt haver, én vagyok – szólt a telefonba Chris. – Felébresztettelek?
-Már ébren voltam. Mi a helyzet?
-Délután átviszem Tonit. Vicky bent maradhatott a kórházban a fiunkkal.
-Jól van. Hogy van Chris? – ült le Chester cigi után kutatva. Én közben lustán elterültem az ágyon.
-Jobban, már rendben van. Már ma hazajöhetett volna, de az orvos szerint jobb, ha bent marad a hétvégére.
-Akkor jó, örülök.
-Ti hogy vagytok? Rég beszéltünk utoljára. Gyerekek? Asszony?
-Mindenki jól van. A gyerekek épp anyámat fárasztják.
-Miért nem mondtad, hogy zavarok? – nevetett Chris.
-Mert nem zavarsz.
-Egyedül vagytok otthon, naná, hogy zavarlak!
-Ja, hát.. igen. Kettesben. Ryan Shuck szülinapján voltunk tegnap és gondoltuk jobb, ha a gyerekek nincsenek itthon. Tudod, hogy megy ez.
-Persze.. – mondta mosolyogva. – Vicky hív a másikon, leteszlek. Majd beszélünk.
-Oké.
Miután letették, Chester bejött hozzám a szobába. Már aludtam. Elmosolyodott és fölém mászott. Megcsókolta a nyakam, a vállam, mire én tüsszentettem, ő pedig hangosan a fülembe vihogott. Felriadtam és én is nevettem, aztán átöleltük egymást és megcsókoltam. Behúztam a takaró alá és ki sem engedtem egy ideig.
Pár órával később – reggeli, takarítás és zuhanyzás után – elhoztuk a gyerekeket és megvártuk Christ és Tonit. Beszélgettünk egy ideig, aztán Chrisnek mennie kellett. Próbáltam Toni hétvégéjét a lehető legjobbá tenni, de a fáradozásom teljesen felesleges volt. Épp a konyhában telefonált, mikor hazaértem a vásárlásból. Chester nem volt otthon, elvitte Mikey-t az edzésre. Adie az emeleten volt. Nem akartam kihallgatni Toni beszélgetését, de mikor meghallottam Chester nevét, megálltam az előszobában. Kíváncsi voltam, mi olyan vicces. Nem kellett volna.
-Igen, igen.. Chester konyhájában vagyok. Igen, én mondom neked. Jaj, nem! Nem vagyok egyedül.. Ahh, ki nem állhatom a csajt. Úgy csinál, mintha az anyám lenne. Öt évesként kezel, komolyan. „Szivem, mit kérsz vacsorára?” meg „Szeretnél palacsintát reggelire?”… Ja, persze, kedves, nem azért, de ő is csak olyan, tudod. Szerintem nem is szereti Chestert. Bármiben lefogadom, hogy azért vette el, mert terhes volt… Én mondom, hogy nem szereti... A pénzéért, mi másért? Egy senki volt, mielőtt hozzáment, teljesen egyértelmű… Ne is kérdezd! Anyu hallotta, hogy azzal a pasival kavar Chester háta mögött. Hogy is hívják? … Az emósok istenét, tudod… Igen, igen, Pete Wentz. Tök undorító… Neeeem, fogalmam sincs. Nem, nem pletyka. Különben Talinda nem állt volna ki mellette… Igen, a volt felesége… Tudom! Totál gáz… Én őt mindig is jobban szerettem… Igen, Reenzy olyan, nem is tudom, fura.. Kedves, de nem is illik Chesterhez.. Ő is olyan emós, jah… - Ennél a mondatnál úgy döntöttem, hogy lezárom a beszélgetést. Visszamentem az ajtóhoz és becsaptam. – Jaj, várj! Valaki jött. Majd visszahívlak… Nem, nem a zuhanyzójából! Jesszusom, mekkora dög vagy! … Haha, én is imádlak, persze, szia!
Mosolyogva mentem be a konyhába. Kicsit zavarban volt, de visszamosolygott.
-Szia, mi a helyzet? – kérdeztem vidáman kipakolva a szatyrokat.
-Semmi érdekes. Most hívott a legjobb barátnőm.
-Átjöhet, ha gondolod.
-Nem akarunk zavarni. De később talán elmegyünk valamerre..
-Rendben, majd adok kulcsokat.
-Nem mondasz mást?
-Mit mondjak? – kérdeztem nevetve. – Nagy lány vagy, bízom benned. Csak két dolgot kérek. Egy: vigyázz magadra, és kettő: ne hagyd el vagy másold le a kulcsokat.
-Oké.
-Van terved mára? – Kinyitottam a hűtőt és eltettem a tojást, tejet, egyebeket. Még segített is. – Köszi.
-Nincs tervem. Be kell fejeznem egy irodalom házit és kész.
-Milyen házi?
-Shakespeare.. – sóhajtott. Meglepődtem. A lányok általában szeretni szokták.
-Nem tetszik?
-Nem igazán vagyok oda az ilyen dolgokért. Fogalmazni például sosem tudtam.
-Ha gondolod, segítek.. – ajánlkoztam barátságosan. Csodálkozva nézett rám. – Ne segítsek?
-Én.. nem tudom.. – dadogott. Biztos voltam benne, hogy kicsit rosszul érzi magát azért, amiket az imént mondott. – Megtennéd?
-Szívesen. Megyek, megnézem a lányomat. Majd szólj, ha kellek.
-Oké, köszönöm.
-Nincs mit, Szivem.. – mondtam mosolyogva, aztán elindultam az emeletre. Felénk ezt így intézik ;)
Mikor Chester és Mikey hazaértek, már készen voltunk. Együtt töltöttük az estét, aztán Toni elment a barátaival. Megvacsoráztunk, aztán filmeztünk és lefektettem Adie-t. Sóhajtva bújtam Chester karjaiba, mikor elaludt.
-Fáradt vagy? – kérdezte a karomat simogatva. Adtam neki egy puszit.
-Talán.
Lejjebb kúszott, hogy megcsókolhasson, aztán segítőkész pillantásokat vetett rám. Elmosolyodtam, aztán ő is.
-Semmi különös, ne aggódj.
-Ha elszomorítja a Szerelmem, akkor igenis aggódom és érdekel.
-Tényleg nincs baj..
-Megint Pete?
-Nem.. – sóhajtottam. Adott egy puszit.
-Akkor?
-Toni. Épp telefonált, mikor hazaértem.. meghallottam, miket mondott rólam. Rólunk. Nem volt szándékos. Eleinte.
-Miket mondott?
-Azt, hogy ki nem állhat. Meg olyat, hogy a pénzedért mentem hozzád, mert elvettél a gyerek miatt. Azt is mondta, hogy nem illünk össze. Hogy.. nem is szeretlek.
-Ez hülyeség. Honnan szedte ezt?
-Vicky-től hallotta. Aki a volt nejeddel beszélt erről. De ő kiállt értem, csak azt nem tudom, miért. A lényeg, hogy őt úgyis jobban szereti..
-Ezt nem hiszem el.
-Azt mondod, hazudok?
-Azt mondom, nem hiszem el. Ez elképesztő. Hogy tömhetik a fejét ilyesmivel?
-Szerintem csak ő is meghallotta, ahogy én. Ne húzd fel magad ezen.
-De igen, mert hülyeség. Beszélni fogok Tonival, mikor hazaér.. – öltözni kezdett, de visszahúztam.
-Kicsim, ne csináld. Felesleges. Nem akarok bajt.
-Nem érdekel. Nem akarom, hogy kibeszéljenek minket. Főleg nem így.
-Engem nem zavar. Mi tudjuk, hogy nem igaz. Gyere vissza hozzám.. – mosolyogtam rá kiskutya szemekkel. Sóhajtott.
-Meglesz, amint beszéltem velük.
-Édesem, kérlek.. aludj rá egyet, jó? Francba az egésszel. Téged szeretlek.
-Én pedig téged. Épp ezért akarom tisztázni.
-Chester, figyelj.. – sóhajtottam mellé ülve. – Hadd mondjanak, amit akarnak. Jobb ötletem van, mint pár hülye libával beszélni..
-Mi?
-Toni csak egy kamasz.. össze-vissza beszél. A barátságunkon már amúgy is dolgozom. Vicky és Talinda pedig csesszék meg, ha nincs jobb dolguk.
-Talinda kiállt érted.
-Még jó.. – nevettem. – Kettőnk közül ő érdemli ezt, nem én.
-Ne kezdd ezt, nagyon kérlek.. – sóhajtott hanyatt dőlve az ágyon.
-Semmit nem kezdek. De tudod mit? Nem fogom szentté avatni a kedvedért sem. Ledobta a ruháit, megcsalta a férjét és évekkel később, csak úgy, véletlenül megcsókolja? Rosszabb, mint én.
-Talán, de hadd emlékeztesselek az Angyalok Városa fotózásodra.
-De nem voltam meztelen, a pénz pedig jótékony célokra ment. Egyáltalán nem ugyanaz, jó ügyet szolgált.
-Ja tényleg. Pete Wentz számára biztos jó alkalom volt, hogy fehérneműben lásson.
-Hihetetlen vagy..
-Én? Miért? Nem vagy sokkal jobb nála, jobb, ha tudod. Kiállt érted és próbál közeledni hozzád, te meg semmibe veszed.
-Ezért hozzád próbál közeledni. Majd megköszönöm neki. Ugyan már, Chester, én ezerszer kiálltam érte és mit értem vele? Megcsalt, ”hadd emlékeztesselek”.
-Akkor érted sem éri meg kiállni? Mert van benne igazság, gyakorlatilag valaki mással kavarsz.
-Nem kavarok vele, ezt nagyon jól tudod. – Kimentem a mosdóba. Közben megcsörrent a telefonom. Az éjjeli szekrényen volt, Chester nem ismerte fel a számot és visszafeküdt. Mikor kijöttem, kíváncsian vettem fel.
-Reenzy? Travis vagyok.
-Travie! Mi újság? – ültem le vidáman az ágy szélére. Chester a plafont nézte és várt, hogy befejezhessük a beszélgetést.
-Hogy mi újság? Most hoztam haza Pete-et egy buliból.
-És?
-És az van, hogy nem néz ki valami jól. Vérző sebek, monokli és egyéb szexepilek. Gondoltam, hátha érdekel.
-De mégis mi történt? – kérdeztem idegesen. Chester kíváncsian nézett rám.
-Pár hapsi megtámadta az utcán, csak ennyit tudok.
-Hogy van? – sóhajtottam aggódva. Travis Pete-re nézett.
-Egész jól, de a biztonság kedvéért itt maradok ma éjjel.
-Átmenjek?
-Nem, maradj csak, nem nagy ügy.
-Szóval mindennapos, mi? Szerintem nem az.
-Ami azt illeti, lassan mindennapos, de ne harapd le a fejem.. – nevetett. Sóhajtottam.
-Bocs.. beszélhetek vele?
-Hogyne.
Átadta a telefont és egy fájdalmas szisszenést hallottam.
-Pete? Jól vagy?
Chester sóhajtva ment ki az erkélyre. Hallottam, hogy azt morogja „remek”, de nem érdekelt igazán.
-Persze. Kezdek hozzászokni.. – nevetett, de hallottam, hogy ez sem volt épp fájdalommentes.
-Mi történt?
-Kijöttünk egy klubból és páran belém kötöttek. Próbáltam elkerülni a bajt és szép szóval elküldeni őket, de nem érdekelte őket. Kaptam párat, hogy a közeledbe se menjek ezentúl.
-Jesszusom.. – mély levegőt vettem és lenyeltem a bűntudatot. Elmosolyodott.
-Nincs semmi baj, ne aggódj értem.
-Azonnal ott vagyok..
-Nem szükséges.
-De az. Mindjárt megyek.
Letettük és öltözni kezdtem. Chester elnyomta a cigijét és bejött a szobába. Már nem volt annyira ingerült, de a nyugodtságtól még mindig messze állt.
-Hová készülsz?
-Ne játszd meg, hogy nem tudod.
-Mi történt azzal a seggfejjel már megint?
-Azt a seggfejet, Édesem, megtámadták az őrült rajongóid. Ez történt. Az a seggfej megpróbált belőle kimaradni és megverték.. – mondtam a fürdőszobába menet. Chester lefeküdt az ágyra tévézni. Ideges voltam, ő pedig halálosan nyugodt.
-Van egy ex-felesége, miért nem ő ápolja?
-Hallottál, Chester? A TE őrült rajongóid.
-A rajongóimnak igaza van, távol kéne maradjon tőled.
-Mi? Még örülsz is neki?
-Hát sírni biztos nem fogok.. – sóhajtott. Rám se nézett, csak maga elé motyogott.
-Jó, én ezt.. nem akarom hallgatni. Nem érdekel.
Készülődtem tovább, ő mély levegőt vett.
-Miért mész oda egyáltalán?
-Szüksége van rám.
-Nekem talán nincs?
-Ahogy látom, te teljesen elemedben vagy..
-Jó, rendben. Akkor menj. Szia.
-Chester..
-Nem érdekel, jó? Ha bármi történik azzal a szerencsétlennel, ugrasz és mész, tőlem meg azt várod, hogy szó nélkül mosolyogjak?
-Nem, Chester, nem várom ezt. Semmit nem várok. Majd jövök, szia.
Megkerestem a kulcsaimat és elindultam lefelé. Sóhajtott és utánam indult.
-Drágám, várj..
-Nem, Chester.. engedj menni. Az én hibám, hogy megverték, segíteni akarok neki. Ne felejtsd el, mikor kiállt értem a rajongói előtt.
-Ja, persze. Ma éjjel is biztos ”kiáll” majd érted. Miért nem élsz a lehetőséggel?
Majdnem felképeltem, de szerencsére volt önuralmam.
-Tudod mit? Talán megteszem. Holnap találkozunk.
Nagy ajtócsapkodással hagytam el a házat és Stacey-hez vettem az irányt, hogy vihessek Pete-nek a kedvenc pitéjéből és kávéjából. Ez volt a legkevesebb. Travis nyitott ajtót. Adtam neki puszit és az egyik kávét, amit vettem.
-Köszi, te vagy a megmentőm. Az ő kávéjának vizelet íze van.
-Nem akarom tudni, honnan tudod ezt.. – mondtam nevetve. Aztán bementünk Pete-hez a nappaliba. Az asztalon whisky is helyet kapott a felpakolt lábai mellett.
-Fájdalomcsillapítónak használom.. – mondta a jégtasak mögül, amivel az arcát hűtötte. Odamentem hozzá és adtam neki egy puszit. – Szia.
-Hogy vagy?
Leültem mellé és elvettem a tasakot. Mi tagadás, volt már jobb állapotban is. Sóhajtva borogattam a sebeit.
-Még élek, addig nincs baj.
-Annyira sajnálom. Sosem hittem volna, hogy egyszer így megtámadnak.. – mondtam szinte sírva. Borzalmas érzés volt így látni őt, főleg az én hibámból.
-Megérte, mert itt vagy velem.. önként.. – mosolygott. Én is elmosolyodtam. – És rám is mosolyogtál. Talán már halott vagyok a mennyekben.
-Csak hülye a kanapédon.. – nyugtattam sóhajtva. A szemeivel próbált biztosítani, hogy jól van és hálás azért, hogy aggódom.
-Én.. talán magatokra is hagylak.. – célozgatott Travis.
-Rendben.. – mondtam. Ahogy Pete nézett rám, jobbnak láttam inkább marasztalni. – Tudod, mit? Talán nekem kéne mennem inkább.
-Nem, maradj.. kérlek.. – fogta meg a kezem Pete. Nem tudtam nemet mondani egy ilyen helyzetben.
-Jól van.. – töröltem le a vért az arcáról egy nedves törölközővel. Itt-ott felszisszent, de sokkal emberibb állapotban. Travis adott egy puszit és kezetrázott Pete-tel.
-Aztán gyógyulj meg, öregem. Holnap benézek.
-Kösz, hogy összekapartál a járdáról..
-Szívesen, bármikor.. – nevetett Trav. – Jó éjt, gyerekek. Ne tegyetek olyat, amit én sem tennék..
Miután elment és magunkra maradtunk, minden elcsendesedett és romantikussá vált. Ő volt a szerelmes hős, aki megharcolt a lányért, aki most a sebeit ápolgatja. Mosolyogva bámulta az arcom.
-Összevesztetek, igaz? – törte meg a fura csendet. Nagy levegőt vettem és elmosolyodtam.
-Igen, de ne is törődj vele. Megoldom.
-Haza kéne menned.. – sóhajtott. Megráztam a fejem. – Miért nem?
-Mert az én hibám, Pete. Ha elmegyek, ki vigyáz majd rád?
-Nem most először ütöttek meg, nagy fiú vagyok már.
Mikor ezt mondta, akaratlanul is átfutott a fejemen mindaz, amit ez a nagy fiú csinálni tudna egy olyan nagy lánnyal, mint én. Szerencsére ő elég gyenge volt bármit is tenni, én pedig elég erős. Habár inkább csak reméltem, hogy így van. Abban a szent pillanatban képviselte mindazt, ami kellett. A szerelmet, a vágyat, a nyugalmat és a békét.. de nem lehetett. Volt egy férjem és tiszteltem a házasságunkat. Nem számít, mi történt a múltban, vagy mit éreztem eziránt a nagy fiú iránt, aki a kanapén feküdt. Teljesen rendben volt egyébként, nem volt szüksége ápolgatásra. Talán csak vele akartam lenni egy kicsit, míg otthon elül a vihar.
-Stacey üdvözöl.. – nyögtem ki végül. Megnyalta a száját és elmosolyodott.
-Stacey üdvözöl, aha.. és mi volt ez a nagy hallgatás?
-Semmi, csak kimerült vagyok.
-Van egy üres szobám, ha aludni szeretnél. Reggel a rémes vizelet ízű kávémmal ébresztelek majd.. na?
-Csábítóan hangzik – nevettem. – De nem lenne jó ötlet.
-Jaj, nemár! Már attól ordítok, ha elfordítom a fejem. Hamarabb hallanál közeledni, mint hogy egyáltalán felkelek innen. Mindenem fáj, még megcsókolni sem tudlak.
-Látod, milyen jó, hogy nem is kell megcsókolnod?
Megint csendben voltunk, aztán sóhajtottam.
-Tényleg menj aludni. Akár az én ágyamban is alhatsz. Szerintem nem kelek fel innen holnapig.
-Nem vagyok álmos.
-Akkor menj haza. Tényleg. Nem muszáj maradnod.
-Azért vagyok itt, mert itt akarok lenni, erre most kidobsz? – kérdeztem mosolyogva.
-Nagyon mérges volt?
-Egy kicsit, de nem a te hibád. El van cseszve a nap.
-Mi történt? – kíváncsiskodott felülve a kanapén. Segítettem neki.
-Csak lassan.. – sóhajtottam. – Semmi érdekes. Valaki kis híján leribancozott, mert én állítólag a pénze miatt mentem hozzá Chesterhez és nem is szeretjük egymást. Ja, és tudtad, hogy kavarok veled a háta mögött?
-Hogy kavarsz velem? Jó tudni.. Én lennék a legboldogabb.
-Ne hidd. Nem olyan könnyű velem lenni, mint hiszed.
-Azért én megpróbálnám..
Újra elmosolyodtam, aztán megsimította az arcom, de elvettem a kezét.
-Ne bánjam meg, hogy idejöttem.
-Én mondtam, hogy menj. Miért maradtál?
-Hányszor fogod még megkérdezni ugyanazt?
-Miért maradtál? – kérdezte mosolyogva. Sóhajtottam.
-Mert az én hibám..
Megrázta a fejét és adott egy puszit a kezemre.
-Menekülsz az igazság elől.
-Miféle igazságról beszélsz?
-Félsz beismerni, mennyit jelentek neked. VAGY egész egyszerűen csak menekülnöd kellett valahová, mert félsz, hogy lassan tönkremegy a házasságod.
-Ennyire beütötted a fejed? Ez hülyeség..
-Csak tippeltem.
-Hát tévedsz.
-Melyikkel kapcsolatban?
-Mindkettővel. Nem félek beismerni, hogy fontos vagy nekem, ahogy a gondjaimmal sem félek szembesülni – mondtam némivel több határozottsággal, mint igaz volt. Nem is kicsit aggódtam a házasságunk miatt, de Pete volt az utolsó, akinek a kétségeimmel tisztában kellett volna lennie.
-Mennyire szeretsz?
-Eléggé ahhoz, hogy ápoljalak, ha megvernek miattam.
-..és?
-..és nem eléggé ahhoz, hogy olyan hülyeségekről beszélgessünk, mint a kettőnk ügye.
Hemingway hozzánk szaladt. Felugrott a kanapéra és lefeküdt az ölébe. Könyörgő szemekkel nézett rám. Egy pillanatra olyan érzésem támadt, hogy a gazdája helyett is beszél a tekintete.
-Mi újság, haver? – mosolyodott el Pete a kutya nyakát vakargatva. – Éhes vagy?
-Megetessem?
-Hagyd, majd én.. – megpróbált felállni anélkül, hogy kimutatná, mennyire fáj, de gyengéden visszatoltam a helyére.
-Maradj, majd én. Hol a kajája?
-A konyhában, a mosogató fölött. Balról a második szekrényben.
Megetettem a kutyát és visszamentem a nappaliba. Ő már nem volt ott. Körbenéztem és leültem. Már voltam nála, de sosem néztem körül alaposan. Kellemes hely volt, otthonos. Mikor visszajött hozzám, épp egy képet néztem róluk. Róla, a fiáról és Hemingwayről. Bronx helyes kis srác volt. Mosolyogva tettem vissza a helyére a fényképet. Mikor felnéztem, Pete egy üveg borral és két pohárral állt előttem.
-Mit művelsz? – érdeklődtem hátradőlve a kanapén. Próbáltam nem félreérthetően helyezkedni, de ő csak somolygott.
-Elcsábítalak. Ha tudlak.. – leült mellém és kibontotta a bort. Töltött egy pohárral és a kezembe adta.
-Pete, én nem ihatok. Autóval jöttem.
-Felajánlanám, hogy elviszlek, de nézz csak rám. Szóval.. itt kell aludnod ma éjjel – sóhajtott magának is töltve a borból. Próbált sajnálkozó képet vágni, de a szemei nem hazudhattak. Túl aranyos volt, hogy hidegen bánjak vele. Csak mosolyogva néztem, aztán felálltam.
-Úgy látom, elég jól vagy, szóval.. itt véget is ér a küldetésem.
Felállt ő is és közelebb lépett. Éreztem a lehelletét a bőrömön.
-Biztos? – kérdezte megemelve az állam. Pár másodpercig egy szót sem tudtam szólni, aztán újra elmosolyodtam és elfordítottam az arcom. Megcsókolta az állam, aztán megismételte. Közelebb jött hozzám és átölelte a derekam. Szinte teljesen lefagytam. Nem egészen jó kifejezés, hiszen elöntött a forróság, de nem tudtam mozdulni. Újra megcsókolta az arcom, de az ajkai közel voltak az enyéimhez. Nagyot nyeltem és próbáltam megnyugodni, hogy szabadulni tudjak. Hogy szabadulni akarjak. Simogatni kezdte a hátamat és éreztem, hogy közel járok a megadáshoz. Főleg, mikor a nyakamat csókolta és becsúsztatta a kezét a felsőm alá. Megőrültem attól, ahogy a forró tenyere a vágytól reszkető bőrömhöz ért. Libabőrös lettem és kiszáradt a szám. Ezt egy édes csókkal orvosolta.
-Kérlek, Kingston.. ne csináld..
-Te vagy az egyetlen, aki így hív..
-Pete, engedj el.. – suttogtam rekedten, bár a távozás volt az utolsó, amit akkor tenni akartam. Ezt ő is tudta.
-Szeretlek, Édes..
A hangja, a szavai.. a forró keze a bőrömön.. a szívem heves dobbanása, a sóvárgó testem és a szerelme mind útját állták az önfegyelmemnek.
-Ezt már.. nem bírom.. – sóhajtottam a karjaiban, majd vadul megcsókoltam. Égtünk és mégis remegtünk a szenvedélyes pillanatokban. Szét akartam szaggatni, ahogy ő is engem. Annyira jól esett egymást csókolni, hogy szinte abba sem tudtuk hagyni. Levette a pólómat és én is az övét. Újra megcsókoltuk egymást és egyre jobban éheztünk a másikra. Kellemesen meleg volt az idő azon az áprilisi estén, de akkor, ott, körülbelül 50 fok is lehetett. Lefektetett a kanapéra és csókolt tovább. Elképesztően fojtogató érzés volt. Ahogy pedig a bőrömhöz ért a bőre, már nem volt visszaút. Végigsimította a lábaimat és a dereka köré emelte őket. Egy kis idő után már a farmerem gombjával küzdött. Közben a nyakamat csókolta, a vállaimat.. A sóhajaimat a telefonja szakította félbe. Csengett egyszer, csengett kétszer, de minket nem érdekelt. Érte nyúlt és kikapcsolta, majd visszajött hozzám és úgy csókolt, mintha legalább napokra hagyott volna magamra.
-Annyira akarlak.. – súgta két csók közt zihálva. Mohón csüngtem az ajkain.
-Én is akarlak..
-Mondd, hogy most nem állítasz le..
Hirtelen villámcsapásként tudatosult bennem, hogy mit is művelek valójában. Igen, akartam őt, de nem lehetett. Újra megcsókolt és vissza is csókoltam, de már lágyabban. Nézni kezdett. Sóhajtva néztem félre. Ő is sóhajtott, majd leszállt rólam és felvette a pólóját. Felültem és átöleltem a térdeimet.
-Sajnálom..
-Befejezzük valaha?
Meg akartam rázni a fejem, de fogalmam sem volt, mi vár még ránk. Szótlanul bámultuk egymást, teljesen felfűtve, mégis hidegen. Percekig ültünk csendben, aztán a semmiből előtűnt egy hang, ami azt mondta, hogy tegyek valamit, amit magamtól talán soha. Mikor hátradőlt, az ölébe ültem és szenvedélyesen tapadtam újra a szájára. Nem kellett várnom a válaszra. Közelebb húzott és újra levettem a pólóját, aztán le akartam venni a nadrágját, de mikor megérezte a kezemet a szélén, elvette onnan.
-Haza kell menned amíg nem késő..
-Tudom..
-A fenébe az egésszel.. – újra megcsókolt, aztán megint megállított. Pedig mindennél jobban vágytunk egymásra. Minden lehetséges módon éreztem, hogy velem akar lenni. – Nem tehetjük.. Annyira akarlak, de nem lehet..
-Nem tehetjük.. – súgtam az ajkaira egy csókkal megint. Meg kellett kóstolnom a duzzadt, puha, édes ajkait. Fel kellett falnom, de tudtam, hogy igaza van. Tudtam, hogy sosem fejezzük majd be. Felvettem a felsőmet és újra megcsókoltam.
-Menned kell.. – mondta. Megigazítottam magamon a ruhát és újra megcsókoltam. Közben felálltam az öléből.
-Tudom.. – mondtam még mindig csókolva a száját. Nem akaródzott hazamennem, de meg kellett tennem. Sosem gondoltam, hogy ilyen jó érzés lehet vele csókolózni. Olyan volt, mint egy drog. Egy drog, ami olyanokat mondat velem, amiket más körülmények között nem mondanék..
-Annyira szeretlek.. – sóhajtotta, mikor az utolsó puszikat adtam a szájára.
-Őrülten szeretlek, Pete.. – válaszoltam, majd újra megcsókoltam és az ajtóhoz siettem. Nem maradhattam, muszáj volt mennem. Ez a három szó teljesen sokkolt még engem is. Utánam jött és visszarántott egy újabb csókra. Egy hosszú, édes, szerelmes csókra, miközben a falhoz támasztott. Míg csókolt, kinyitottam az ajtót és apró puszik közepette nagy nehezen kimenekültem az ajtón. Becsukta az ajtót és háttal dőlt neki. Alig hitte, de el tudott engedni. Így volt helyes. Beszálltam a kocsiba és ugyanezt tettem. Hátradőltem és nagyot nyelve küzdöttem le a torkomban bűntől vadul zakatoló szívemet.
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
időrendi sorrend
Ritkán olvasok végig ilyen hosszú cikket. Nem azért, mert nem szeretek olvasni, meg szoktam unni. De most...nekem nagyon tetszett, élveztem minden sorát.
Tisztelt Reenzy!
Ma is jár Önnek egy ötös!
Egyszer majd elejétől elolvasom Önt is!
Bokor
Ma is jár Önnek egy ötös!
Egyszer majd elejétől elolvasom Önt is!
Bokor