66 - Szőnyeg alá söpörve

Látogatók száma: 54

A szerelem mindent megbocsát. Elnézi, ha néha rossz napod van, ha durvábban szólsz oda a kelleténél, ha összemosod a pirosat a fehérrel, vagy odaégeted az ebédet. Ha szeretsz valakit, mélyet sóhajtasz a hülyeségein és másnap minden boldog. A szerelem vak.

Reggel kijelentkeztem a szállodából és elmentem a kávézóba, ahol Julie-val gyakran reggeliztünk. Már rendelt, mire odaértem. A teraszon ücsörgött egy csésze kávé mellett sms-ezve. Megálltam mellette és megköszörültem a torkom, mire mosolyogva felnézett.
-Jó reggelt. Már vártalak. A szokásosat rendeltem.
-Köszi.. – sóhajtottam lehuppanva mellé. Kíváncsian fürkészte az arcom.
-Jól vagy?
-Aha, persze.
-Mi történt tegnap?
-A szokásos. Féltékeny volt és ivott is, összevesztünk..
-Azért ez nem annyira szokásos nálatok.. – kortyolt a kávéjába. Elmosolyodtam és én is ittam egy kortyot a teából, amit rendelt.
-Mindegy. Majd megbeszéljük. Igaza volt egyébként, csak nem így kellett volna elmondania..
-Jól van. Háromkor indulunk, van időd békülni.
-Hol találkozzunk? Kint a reptéren?
-Elmegyek érted. Még van dolgom a városban.
-Oké.
Megreggeliztünk, aztán hazamentem. Ledobtam a cuccaimat a nappaliban és felmentem az emeletre. Chester épp zuhanyozott. Leültem az ágyra és vártam. Addig összeszedtem a mondandómat és próbáltam átlátni a helyzetet, hogy megoldást találjak. Elmerülhettem a gondolataimban, mert csak akkor kaptam fel a fejem, mikor Chester kinyitotta a fürdőszoba ajtaját.
-Szia – köszönt meglepetten. Egy szál törölközőben állt előttem és a bőrén lustán gördültek le a vízcseppek. Elmosolyodtam. – Mikor indultok?
-Háromkor. Julie értem jön.
-Jól van..
A szekrényhez ment ruhát keresni, közben csak bámultam a hátát. A tetoválásai emlékeket hoztak felszínre. Az emlékek pedig érzéseket és csupa olyan dolgot, ami megváltozott egy ideje az életünkben.
-Chaz, beszélhetnénk?
-Beszéljünk.
-Megtennéd, hogy legalább megfordulsz?
Mély levegőt vett és felém fordult. Nekidőlt a szekrénynek és karba tett kézzel várt. Felálltam az ágyról és elindultam lefelé.
-Most meg hová mész?
-Sehová. De ha ennyire nehezedre esik beszélni velem, akkor hagyjuk a fenébe az egészet.
-Még te duzzogsz a tegnapi után? Nem gondolod, hogy nekem kicsit több okom lenne? Mégis én kértem bocsánatot és szinte elküldtél a francba. Ezután a legkevesebb, hogy nem játszod a sértettet.
-Bocs, Chester, de nem esett jól, hogy miket mondtál nekem.
-Nekem meg az nem esett jól, hogy azonnal futottál ahhoz a majomhoz!
-Nagyon jól tudod, hogy miért mentem oda.
-Igen, hogyne. Barátok vagytok, ezerszer hallottam már. Csak hogy nem veszem be.
-Akkor ne hidd el. Gondold csak, hogy kavarok vele. Igazán bízhatnál bennem ennyi év után.
-Már nem tudom, bízhatok-e benned. Folyton az ellenkezőjét bizonyítod és kezdem unni, hogy azzal van tele a fejem, hogy vajon hol vagy és mit csinálsz.
-Miért nem hiszed el, hogy hűséges vagyok hozzád?
-Mert nem tudom elhinni.. – sóhajtott. Megfogtam a kezét és összefűztem az ujjainkat.
-Drágám.. bízz bennem, jó? Szeretlek.
-Tudom, én is, de ez olyan.. hihetetlen. Én bízom benned, legalábbis próbálok, de x éve már, hogy ez az egész tart.. te a helyemben elhinnéd, hogy semmi nem történt? Olyan sokat foglalkozol vele.. egyszerűen féltékeny vagyok. Tegnap is meg tudtam volna ölni..
-Chester, tisztázzuk a tegnapot, jó? Nem akarom ezt is az ágy alá söpörni, ahogy a többi gondunkat. Meg kell beszélnünk, különben közénk áll.
-Rendben..
-Barátként fontos nekem. Bármit is akar, bármit is váltunk ki egymásból. Azért mentem oda tegnap, mert felelősnek éreztem magam a történtekért. Miattam verték össze, nem is kicsit.
-Tudom..
-Mit tudsz? – néztem rá meglepetten. Félre fordította a fejét és sóhajtott. – Chester..
-Jártam nála, miután elmentél.
-Ezt nem hiszem el..
-Megnyugodhatsz, nem történt semmi. Azt hittem, oda mentél vissza..
-Tényleg nem bízol bennem?
-Ez nem a bizalomról szól.
-Akkor mégis miről?
-Az én feleségem vagy, nem az övé. És kezdem magam mellőzve érezni.
-Ez nevetséges..
-Mégsem nevet rajta senki. Nézd, nekem nem az a bajom, hogy barátkozol vele, de igazán tarthatnátok távolságot egymástól.
-Úgy mondod, mintha hetente összejárnánk egy hotelbe kettyinteni.. Jól ismersz, igazán tudhatnád, hogy nem tenném ezt veled.
-De róla ezt nem tudom biztosan. Közel jár ahhoz, amit meg akar szerezni. Egyre közelebb.
-Ne felejtsd el, hogy ahhoz két ember kell..
-Nézz a szemebe és úgy mondd, hogy sosem akartál vele lefeküdni..
Tetőtől talpig futott rajtam végig a hideg. Éreztem, hogy libabőrös vagyok és elsápadok. Bármennyire is védtem az igazam és bizonygattam, hogy nem csalnám meg, nem tagadhattam le, hogy bizony nem egyszer majdnem megtettem. A szemébe néztem és nosztalgiázni kezdtem. Hányszor olvadtam el teljesen ezektől a szemektől! Régen ez a két, bársonyosan barna szem lángra gyújtott és most olyan hidegek voltak, mintha nem is ugyanaz az ember állt volna előttem. De ő volt az és én öltem meg a szemeiben a ragyogást..
-De.. akartam.. – válaszoltam halk, rekedt hangon. Egy pillanatra lehajtotta a fejét, aztán gyengéden eltolt és bement a szobába. Nagyot nyeltem és bementem. – Sosem történt meg..
-Ez most meg kéne nyugtasson? Nem elég, hogy ő meg akar szerezni téged, de te is akarod őt? Ezek után mit vársz, mondd? Bízzak benned? Higgyem el, hogy ennyi éven át hűséges voltál és elutasítottad?
-Tudom, hogy nehéz elhinni, de így van. Én próbálom őt barátként kezelni és ő is engem, de néha elragad minket valami.. Sosem tettük meg. Ez a lényeg.
-Nem. Nem ez a lényeg. Az a lényeg, hogy próbálsz rávenni, hogy nyugodjak meg és bízzak meg benned, pedig te magad vallottad be az előbb, hogy le akartál vele feküdni. Pszichológus vagy, szerinted ez normális? De még egy átlagos ember is látja, hogy nem az! Az isten szerelmére, Reenz, akkor hagyj el és menj hozzá feleségül, de ne játszadozz velem.
-Ezt akarod? Mert én nem. Tudom, hogy bizonytalan vagy és zavaros ez az egész, de nem tudok tenni ellene. Vágyom rá, igen, de több nem kell. A hormonjaimat meg le tudom küzdeni, mert szeretlek és tisztellek.
-Ha tisztelnél, nem találkoznál vele.
-Hányszor mondjam még, hogy nem találkozgatok vele? Milyen nyelven értenéd meg, hogy miről beszélek?
-És te? Nem lehetsz ennyire értetlen.
-Te meg nem lehetsz ennyire önfejű. Chester én vonzódom hozzá, igen, de ez nem elég, hogy megcsaljalak, vagy elhagyjalak. Te vagy a legfontosabb nekem, senki más nem kell.
-Költözzünk el.
-Tessék?
-Költözzünk el. Nem akarom, hogy találkozgass vele. Akár szándékosan vagy véletlenül. Költözzünk el és tegyünk pontot a végére.
-Ez hülyeség.. mindent itthagynál, hogy megnyugodhass?
-Miért is ne? Régebben is kocsival jártam be a stúdióba.
-És a munkám? A barátaink?
-Munkát ott is találsz. A barátainkkal meg úgysem foglalkozol egy ideje.
-Persze, mert csak Pete-tel foglalkozom, igaz? Üldözési mániád van, vagy mi a franc?
-Már azt is megtiltod, hogy féltékeny legyek?
-Miért? Mit tiltottam meg?
-Nem ihatok, nem csinálhatom ezt, nem csinálhatom azt..
-Jaj ne haragudj, hogy nem akarom, hogy megint alkoholista legyen belőled!
-Jó okom volt rá és neked hála megint alakul. Tudod mit? Csináld csak, aztán pakolj be a rehabba. Élj Pete-tel boldogan. Ez a célod?
-Veled nem lehet normálisan beszélni.. – sóhajtottam az ajtó felé indulva.
-Miért? Veled talán lehet?
-Lehetne, ha akarnád. Ha nem lennél ilyen önző és végighallgatnál engem is, talán meg tudnánk beszélni végre és nem az ágyban oldanánk meg a gondjainkat megint.
-Én vagyok önző? Gondoltál rám valaha, mikor őt csókoltad? Gondolsz arra, hogy milyen érzés ez nekem? Ne várd el, hogy megbízzak benned azok után, hogy majdnem lefeküdtél valaki mással.
-Igazad van. Nem várok tőled semmit. De csak azért, mert a volt feleségednek nem voltál elég, nekem még az lehetsz. Nem vagyok olyan, mint ő.
-Pedig nagyon kezdesz hasonlítani rá. Ugyanolyan önző, számító szuka vagy, mint ő!
-Ezt nem gondolhatod komolyan..
-Miért? A mellékelt ábra szerint egyáltalán nem vagy jobb nála. Idő kérdése és megcsalsz, ahogy ő is. Ha eddig nem tetted meg. Csak mondd már el, hogy mit akarsz még tőlem? A nevem? A pénzem? Mindent megkaptál. Mi kell még?
-Egy kis idő nélküled.
-Mi?
-Te vagy az életem, bármi is történt közte és köztem. Te vagy a mindenem és ezt sosem adnám fel egy futó testi vágyért. De szünetet kell tartanunk. Ez az üzleti út kapóra jön.. át kell gondolnom mindent, meg kell változnom. Nem tudom, elég lesz-e ez a néhány nap. Teljesen össze vagyok zavarodva. Nem tudom rendbehozni a gondjainkat.
-Nem ez a munkád? Megoldást találni a gondokra?
-A házasságunkban nem megy. Ez az életünk, nem tudom.. analizálni és nem tudom magunkat páciensként kezelni.. nem megy.
Sóhajtva lépett oda hozzám. Megsimította az állam és magához ölelt.
-Kicsim.. szeretlek. Ezért akarom megoldani ezt az egészet. Ezért akarok segíteni valahogy. Egyedül nem tudod megoldani, ahogy én sem. Szükségem van rád, ahogy neked is rám.
-Próbálj megérteni. Tudom, hogy nem egyszerű a helyzet és hihetetlen, hogy bízhatsz bennem, de így van.
-Te meg engem próbálj megérteni.. Nem akarlak elveszíteni, főleg nem egy ilyen görény miatt. Nem akarom, hogy újra megtörténjen..
-Velem nem fog.. – adtam egy csókot a vállára, majd mégegyet és mégegyet. Elmosolyodott és simogatni kezdte a hátamat.
-Nem úgy volt, hogy nem az ágyban akarod megoldani?
-Miket nem gondolsz te rólam.. – sóhajtottam. Egészen addig meg sem fordult a fejemben, de imádtam, ha ilyesmiről beszélt.
-Akkor felöltözök.. a végén még megfázok..
-Júliusban?
-Sosem lehet tudni.
-Öltözz nyugodtan.. addig csinálok valamit ebédre.
Becsukta az ajtót és visszajött hozzám. Végigsimította a nyakam és az ujjait lecsúsztatta a derekamig, aztán a nadrágomnál fogva magához húzott és megcsókolt. Hosszú csók volt, talán percek is elteltek, mire elengedtük egymást. Könnyesek lettek a szemeim.
-Mi a baj?
-Ez így nem jó.
-Mi nem jó?
-Valahányszor összeveszünk, ez a vége. De ez nem megoldás..
-Tudom.. – Leült az ágyra és sóhajtva hátradőlt. Leültem mellé. – Most mi legyen?
-Kell a szünet.
-Szereted?
-Nem jobban, mint egy barátot.. mondtam már.
-Mikor jöttök haza Sacramentoból?
-Hétfő reggel. Lesz időnk gondolkodni.
-Jól van..
Némán ültem mellette, míg ő a plafont bámulta. Én a szoba falait néztem, a képeket, a bútorokat. Aztán a gyűrűm helyét néztem a kezemen. Szinte sosem vettem le, mióta összeházasodtunk, múlt éjjel mégis úgy alakult, hogy használt zsebkendőként dobtam félre.
-Chaz..
-Hmm?
-Emlékszel, mikor Berlinben azt mondtam, hogy ne kerüljünk közelebb?
Kíváncsian összehúzta a szemöldökét.
-Persze.
-Arra is emlékszel, hogy féltem valóra váltani az álmaimat?
-Igen.
-Te azt mondtad, hogy nem vagy többé álom és mindig velem leszel..
-És itt is vagyok.. ezért nem értem, miért kell neked ő is. Mindent megadtam neked.
Lefeküdtem mellé és hozzábújtam. Átkarolt és simogatni kezdte a vállam.
-Sosem adnám fel az álmaimat. Sosem hagynálak el, senkiért.. ahhoz nagyon nyomós okok kellenek.
-Mint például?
-Például ha nem szeretnélek már.. de szeretlek. Csak ez állhat közénk.
-Én is szeretlek. Próbállak megérteni, mert tudom, hogy nem a te hibád ez az egész vonzalom izé, de nem koptathatnád le végre?
-Jó lenne, ha csak így működne.
-Így működik, csak akarnod kell.
-Egyelőre nem tudom, mit akarok. Ezért kell, hogy pár napig ne legyek a közeletekben. Szeretném tisztázni magamban ezt az egészet. Ahogy neked is tisztáznod kell. Biztosnak kell lennünk, hogy folytatni akarjuk.
-Mi? Miért ne akarnánk? Te nem akarsz már velem lenni?
-De igen, csak bizonytalan vagyok. Úgy érzem, hogy csak gondot okozok neked, nem teszlek már boldoggá. Kezdem azt érezni, hogy azért oldjuk meg olyan gyorsan a gondjainkat, mert egyikünket már nem érdekli ez a házasság. Vagy egyikünket sem. Lassan már azt hiszem, hogy nem szeretjük egymást eléggé.
-Nem veszekszünk és ebből te azt szűröd le, hogy nem szeretjük egymást? – kérdezte nevetve. – Ez hülyeség, hogy kaptál diplomát?
Elmosolyodtam.
-Szükséged van még rám?
-Hogy ne lenne.. különben már nem lennék itt veled.
-Megbocsátasz nekem azért a sok gondért, amit okoztam?
-Mindenért megbocsátok, ha végre ugyanaz a lány leszel, akit megismertem annak idején..
Felnéztem az arcára, aztán megcsókoltam az állát. Felém fordult és megcsókoltuk egymást. Úgy két perce csókolhattuk és simogathattuk egymást, mikor eszébe jutott valami. Átfordított a hátamra és fölém mászott, hogy az éjjeli szekrényről elvehesse a gyűrűmet. Visszahúzta az ujjamra és újra megcsókolt. Hamarosan lekerültek rólam a ruhadarabok és a törölközője is az ágy mellett hevert. Szerelmeskedés volt a javából. Utána elaludtam. Gondolkodva nézte az arcomat, aztán felöltözött és lement főzni. Miután végzett, visszajött hozzám és csókolgatni kezdte a hátamat. Nyűgösen mozgolódtam. Nem nyitottam ki a szemem, csak álmosan dünnyögni kezdtem a párnába.
-Mennyi az idő?
-Mindjárt fél 1.. – válaszolta tovább csókolva a hátam. Elmosolyodtam és megfordultam. Nézni kezdtük egymást. Újra láttam a szemeiben a nyugodt, felhőtlen szerelmet és ragyogást.
-Boldog vagy velem?
-Általában. De amikor hülye vagy, akkor ordítani tudnék.
-Mindent megtennék érted.. – sóhajtottam szomorúan. Tömegesen idéződtek fel bennem a régi érzések, mikor még reménytelennek éreztem, hogy valaha így néz majd rám. Megcsókolt és bebújt az ágyba.
-Csak azt tedd meg, hogy velem maradsz. A többi nem érdekel.
-Nem tudom, hogyan szabaduljak meg tőle.. ne hidd, hogy örömmel töröm össze a szíved.. én igazán nem akarok neked fájdalmat okozni.
-Akkor okozz örömöt.. – súgta az ajkaimhoz közel. Alig volt pár centi közöttünk, itt-ott még annyi sem. Elmosolyodtam, megcsókoltam, és mindent elkövettem, hogy örömét lelje a következő negyven percben. Nem sokkal később Julie felhívott.
-Itt vagyok a ház előtt, pörög a taxi óra.. felöltöztél már?
-Mi? – kérdeztem meglepetten.
-Gondolom kibékültetek. Legalább egyszer. A ruha pedig akadályozza a Bennington-féle kommunikáció folytonosságát és hatásosságát..
-Mindjárt lent vagyok.. – sóhajtottam mosolyogva. Letettük és összeszedtem néhány papírt.
-Julie volt? – ölelt át Chester hátulról. Levakartam a kezeit és megfordultam.
-Igen, ideje mennünk.
-Hiányozni fogsz.
-Te is nekem. Kijössz elém a reptérre hétfőn?
-Persze.
Megcsókoltuk egymást és lementem a taxihoz. Boldog sóhajjal néztem vissza a házra. Újra szépnek és boldognak láttam. Úgy éreztem, hogy ez a néhány nap jót tesz majd és végre el tudom simítani a gondjainkat.