67 - Végzetes Hívások

Látogatók száma: 50

A telefon már csak olyan dolog, ami vagy nem csörög, ha várjuk, vagy akkor csörög, amikor nem kéne. Legyen az vezetékes vagy mobil. De egyiken sem lehet gondokat megoldani és mindkét esetben adódhatnak félreértések..

Néhány konferencián és interjún vettünk részt a hétvégén. Átvettünk egy díjat is, amit a magazin kapott a sok éves munkájáért. Eddie túl elfoglalt volt, hogy személyesen megjelenjen, így mi képviseltük a többieket is. De ne szaladjunk előre.
Az utunk átlagos volt. Mindig is utáltam a repülőket, de Chesterrel kénytelen voltam hozzászokni. Mellette sokkal kevesebbet izgultam a landolás miatt és most Julie mellett ülve is csak bámultam ki az ablakon. Egyszerűen csodálatos volt a látvány. Felhőhabokban úsztunk és mikor megláttam a városokat alattunk, a tériszonyom még csak meg sem érintett. Kicsit ugyan ijesztő volt belegondolni, mi lenne, ha mondjuk lezuhannánk, de biztonságban éreztem magam Chester hangjával a fejemben, miközben a dalaikat hallgattam. Julie békésen szunyókált a vállamon, pedig nem volt hosszú az út. Elmosolyodtam és arra gondoltam, hogy valószínűleg kevesebbet aludt éjjel, mint én.
A nap végére alig vártam, hogy visszamehessünk a szobánkba. Időm sem volt felhívni Chestert, hogy megérkeztem. Őszintén szólva kedvem sem sok. Lejártuk a lábunkat és majdnem elaludtunk az aznapi konferencián. A díjat is aznap este vettük át a vacsoránál, amire hivatalosak voltunk. Másnap reggel telefonáltam haza, hogy életjelet adjak magamról. Míg kicsengett, eszembe jutott a hangja és elmosolyodtam. Hallani akartam, minél előbb. A telefon csak csengett, csengett, majd egy nő vette fel, nevetve.
-Igen, tessék?
Egy pillanatra azt hittem, rossz számot hívtam, de rájöttem, hogy nem.
-Kivel beszélek? - kérdeztem pár másodpercnyi gondolkodás után. Ismerős volt a hangja.
-Talinda Bennington vagyok, ki az?
-Nem számít, viszlát.. - mondtam véget vetve a hívásnak. Mit kereshetett a házunkban reggel? Miért ő vette fel a telefont? Miért nevetett? Lenyeltem az első dolgot, ami átfutott az agyamon, közben megcsörrent a telefon.
-Hello, valaki erről a számról hívott az előbb. Megtudhatnám, kivel beszélek? - szólt bele Chester. Sóhajtottam.
-Én vagyok..
Fogalmam sem volt, mit gondoljak, de nem akartam kombinálni. A reakciója eloszlatta a kétségeimet.
-Édesem! - kiáltott fel boldogan. - Annyira hiányzol!
-Tényleg? - szaladt ki a számon meggondolatlanul a kérdés. Meglepődött.
-Mi? Persze, hogyne.
-Jól van akkor. Csak azért hívlak, hogy.. itt vagyunk és minden rendben..
-Ez nem volt túl meggyőző.
-Na ne mondd.
-Mi a baj?
-Semmi, csak nem számítottam rá, hogy Talinda veszi fel a telefonodat. Meglepett.
-Ja az! Lemegyünk a gyerekekkel a partra.
-Nélkülem..
-Hirtelen ötlet volt. Majd megismételjük, ha itthon leszel, esküszöm – mondta mosolyogva.
-Semmi gond. Amúgy sem hiszem, hogy túl jól érezném magam Talinda társaságában.. – sóhajtottam megint. Chester átment a nappaliba, hogy ne bántsa meg Talindát, amit esetleg mondanék.
-Miért? Mi a baj vele?
-Semmi, tényleg. Na jó, nekem.. lassan mennem kell.. Majd felhívlak.
-Jól van Kicsim.
-Szeretlek Chester, legyen szép napod. Üdvözlök mindenkit.
-Átadom. Szeretlek, szia.
Az én napom nem volt olyan vidám, mint az övék. Kimerült voltam, nyűgös és ingerlékeny. A konferencia elég unalmas volt, bár milyen is lett volna? Utána Julie-val beültünk egy bárba. Megittunk pár pohárral, hogy oldódjon a hangulatunk. Minden jól is ment, míg meg nem láttam Pete Wentz arcát a tömegben. Teljesen belesápadtam. Julie kíváncsian nézett maga mögé, de ő már nem volt ott.
-Szellemet láttál?
-Dehogy. Kicsit talán sokat ittam. Fáradt is vagyok, látok én már mindent.
-Akkor menjünk aludni. Nekem sem ártana már.
Hatalmasat nyújtóztam, mikor végre lefekhettem az ágyra a hotelben. Nem fáradt voltam, sokkal inkább kimerült. Mintha az összes energiámat leszívták volna egy hatalmas szívószálon keresztül. Kimondhatatlanul jól esett végre aludni, bár az álmom nem volt épp a legkellemesebb. Illetve.. kellemes volt, de nem túl bíztató. Romantikus randevú Pete-tel a tengerparton, gyertyák, bor, csillagos ég. Aztán megcsörrent a telefon. Félálomban még éreztem, ahogy végigsimítja a bőröm a forró tenyerével, ahogy a szél simogatja a hátam..
-Szia Pete.. – szóltam a telefonba álmosan. Bármennyire is élveztem még a csókokat álmomban, a vonal másik végén valaki mély levegőt vett.
-Reenzy?
-Igen? – ásítottam anélkül, hogy felismerném a hangját. Ez sosem történt meg azelőtt, a hangja annyira egyedi volt, hogy ezerből is felismertem volna.
-Én vagyok.. – sóhajtott. – Miért hívtál Pete-nek?
-Ne haragudj, Chester, csak rémesen fáradt vagyok.. milyen napod volt?
-Nagyszerű volt, tényleg meg kell ismételnünk. Imádni fogod. De még mindig érdekelne, hogy miért hívtál Pete-nek.
-Vele álmodtam, mielőtt felhívtál. Még félálomban voltam, nem voltam teljesen magamnál.
-Rendben, akkor hagyom, hogy befejezd. Jó éjt, csak hallani akartam a hangod.. – mondta sértődötten. Felkapcsoltam a lámpát és megdörzsöltem a szememet.
-Nem akarom befejezni az álmot.. örülök, hogy hívtál.
-Mikor is jössz haza?
-Hétfőn, ahogy mondtam..
-Hétfőn.. – ismételte. – Tudod, ki jön még vissza Los Angelesbe hétfőn?
-Nem, de mindjárt megmondod.
-A mi drága Pete barátunk.
-És?
-Véletlen egybeesés?
-Mi van? Édesem, remélem nem gondolod, hogy együtt vagyunk éppen..
-Nem is tudom. Nem vagytok?
-Persze, hogy nem! – ültem fel az ágyban meglepetten. – Hogy gondolhatsz ilyesmit?
-Csak furcsa. Mindketten távol vagytok a várostól, ráadásul az utazás előtt egy nappal szóltál, miután veszekedtünk, egy napon jöttök vissza és tudjuk, mi folyik köztetek..
-Hogy mi folyik köztünk? Chester, eszednél vagy? Ittál, vagy hogy jut eszedbe ilyen?
Pár másodpercig csendben volt és azon gondolkodott, kimondja-e, ami foglalkoztatja. Leült az ágy szélére és sóhajtott. Feszülten vártam, hogy megszólaljon.
-Sokat gondolkodtam ma. Az egész napot a gyerekeimmel töltöttem és nagyon király volt. De ezt veled nem csinálhatom. Neked sosincs időd ilyesmire és igen, tudom, megbeszéltük, de még mindig nem tudom kezelni. Szinte megcsalsz valakivel, és ha ez nem lenne elég, még a gyerekeimtől is távol tartasz..
-Mi történt? Miért mondasz ilyeneket?
-Reenzy, szeretlek. Ezt mindenki tudja. De ma rájöttem, mi hiányzik a házasságunkból.
-És mi az? – kérdeztem a választól tartva. Nagyon nem hangzott jól már az első pár mondat sem, de a java ezután jött. Érezni kezdtem a gombócot a torkomban és a görcsöt a gyomromban.
-A kapcsolat.. együtt vagyok, minden jó, de nem tudunk kommunikálni és úgy vettem észre, hogy nem szeretsz a fiaimmal lenni. Talinda ma olyan kedvesen viselkedett. Úgy bánt Mikey-val és Adie-vel, mintha a sajátjai lennének. Nem érdekelte, ki az anyjuk, egy család voltunk..
-Mi? Ezt nem hiszem el. Úgy tett, mintha az anyjuk lenne? Ettől máris jobb lett nálam?
-Nem, Kicsim, én csak azt mondom, hogy..
-Pontosan tudom, mit mondasz. Nem vagyok elég jó neked, igaz? Jobb nálam, ugye?
-Kérlek, ne idegeskedj, nem akartalak megbántani.. – sóhajtott. – Csak nagyon jól éreztem magam, jó volt mindenkivel együtt lógni. Nem akarom őket elveszíteni. Bárcsak el tudnád őket fogadni..
-Szeretem a fiaidat és el tudom fogadni őket, de nekem ez nagyon nehéz. Főleg, ha látnom kell Talindát. Általában kedvelem, tudod jól. De nem tudom elfelejteni, hogy ki ő és mit tett..
-Én már megbocsátottam neki, te miért nem tudsz?
-Mert túl sokat jelentesz.. – sóhajtottam én is. Alig hittem a fülemnek, hogy ez a beszélgetés egyáltalán megtörténik. Reméltem, hogy ezt is csak álmodom és majd felébredek belőle egy telefonra, vagy ébresztőre. Arra ugyan várhattam.
-Azért nem vagy a gyerekeim közelében, mert túl sokat jelentek?
-Miért csinálod ezt? Pontosan tudod, miről beszélek és mit akarok mondani. Miért próbálsz ellökni magadtól?
-Te löksz el magadtól mindenkit, még a saját gyerekeidet is.
-Már megbocsáss?
-Jól hallottad. Engem Pete miatt löksz el magadtól, a gyerekeimet Talinda miatt, a mieinket meg azért, mert túl sokat dolgozol.
-Bocs, hogy van életem a családomon kívül is. Miért olyan nagy baj ez? Miért nem dolgozhatok? Azt akarod, hogy a kanapén meresszem a seggem és egész nap nassoljak, miközben Oprah-t nézek és sorozatokat? Tényleg azt akarod, hogy egy lusta, unalmas és idegesítő feleség legyek?
-Ha ettől jobb anya leszel, akkor igen.
-Ezt nem mondhatod komolyan. Sokat törődöm a családunkkal.
-Tényleg? Mikor töltöttünk együtt utoljára egy hétvégét?
-Ez nem igazságos, Chester. Tudod miért? Mert te is rengeteget dolgozol és sokat utazol a srácokkal, de sosem vetettem a szemedre. De ha te panaszkodsz az én munkám miatt, akkor én is panaszkodhatok a tiéd miatt. Én legalább minden nap otthon vagyok.
-Bocsi, most hol is vagy?
-Néha el kell utaznom pár napra. Te meg néha hazajössz pár napra. Nem ugyanaz a kettő.
-Basszus, Reenzy, mindig tudtad, milyen az életem.
-És sosem panaszkodtam, igaz?
-Igaz.
-Chester én nem értem, miért csinálod ezt velem. Ennyire rossz feleséged lennék? Talinda ennyivel jobb nálam?
-Nem erről van szó, csak szeretném, ha közelebb lennél hozzám. Ahogy régen.
-Nem tudok olyan lenni, mint régen.. tudod, mennyire félek, hogy elveszítelek emiatt. Kérlek, ne emlékeztess rá..
-Nem veszítesz el, amíg nem akarsz elveszíteni..
-Már miért akarnálak elveszíteni?
-Ki tudja.. Talán Pete jobb nálam.
-Szeretnéd, hogy kipróbáljam? – kérdeztem idegesen. Egyre hihetetlenebb volt a helyzet. Szinte már kerestem a kandikamerákat a szobámban.
-Szeretnéd kipróbálni?
-Tudod mit, Chester? Napról napra jobban. Jó éjt.
Letettem a telefont és visszafeküdtem aludni. Morogtam még ezt azt, majd bámulni kezdtem a plafont. Pár perccel később megcsörrent a telefonja. Izgatottan vette fel, bocsánatot akart kérni.
-Drágám, te vagy?
-Én is szeretlek, de ha becézni akarsz, előbb hívj el randizni.. – nevetett Ryan. Chester sóhajtott.
-Bocs, azt hittem, ő az. Mi újság?
-Semmi, csak gondoltam eljöhetnél a bulimba holnap. Egy kis Julien-K házibuli. Mit szólsz?
-Nem tudom. Mikorra menjek?
-Úgy 10 körül. Korábban nem érdemes – mondta. – De.. Talindát is elhívtam.
-Semmi gond, az egész napot együtt töltöttük.
-Ja, rendben. Nem akartam bajt, hátha Reenzy nem szívesen látná. Őt is elhívhatod, bár nem hiszem, hogy eljön.
-Talán menne, de jelenleg nem tud. Üzleti úton van Sacramentoban.
-Az jó. Mármint.. biztos hiányzik, de legalább pár napig nem vagy pórázon.
Chester gondolkodni kezdett. Mikor is bulizott utoljára úgy, hogy nem húztam el a számat? Mikor buliztunk egyet közösen?
-Tudod mit? Rohadtul igazad van. Ott leszek holnap.
-Na ez már beszéd! Rád fér a szórakozás, mostanában feszült vagy.
-Na igen.. – sóhajtott.
-Holnap várlak, kaja és pia lesz dögivel. Leginkább pia.
Miután letették, Chester lezuhanyzott és bebújt az ágyba. Egy ideig a fényképünket nézte az éjjeli szekrényen, nosztalgiázva a régi időkről, gondolkodva a jelenünkről és töprengve a jövőnkkel kapcsolatban. Másnap pedig szögre akasztotta a pórázt..

A cikket írta: Reenzy

támogatóink