69 - Tetteink következményei 2/2
Látogatók száma: 58
Ha minden tökéletesen menne, az emberek élete túl egyszerű lenne. Ha nem lennének gondok, egy idő után megunnánk a boldogságot és üres lenne minden. De ahol gondok vannak, ott unatkozni nincs esély. Ez további gondokat eredményez néha.. és így tovább.
Chester megpróbált felhívni és megkeresni, de Dyna azt mondta, hogy egy ideje nem hallott felőlem. Aztán úgy hallottam, megpróbálta megkeresni Pete-et, mert biztos volt benne, hogy vele voltam. De ő ezidő alatt nem is volt az Államokban. Mikor visszajött és megtudta, mi történt, azonnal felhívott.
-Igen? - szóltam a telefonba rekedt hangon. Se erőm, se kedvem nem volt senkivel beszélni.
-Szia, Pete vagyok. Hol vagy? - kérdezte idegesen, mégis kicsit megkönnyebbülten. Sóhajtottam.
-Miért?
-Miért? Viccelsz? Chester mindenhol téged keres. Mi történt?
-Azt is elmondta, miért nem vagyok otthon?
-Nem, azt nem.
-Persze.. - mosolyodtam el - Mit gondolsz, miért hagynám el őt?
-Értem? - nevetett - Bocs, csak.. nem értem. Mit művelt az a barom?
-Az a barom? Megcsalt.
-Hogy mi? - hökkent meg - Mégis mikor?
-Múlt szombaton.
-Basszus.. - sóhajtott. Pár másodpercig csendben volt - Sajnálom..
-Jah, én is.
-Látni akarlak. Amint lehet.
-Ne haragudj Pete, de továbbra sem érdekelsz..
-Barátként gondoltam. Aggódom érted.
-Rendben.. köszönöm. De nincs kedvem kimozdulni.
-Pedig nem ártana. Társaságban hamarabb rendbejönnél.
-Igazad lehet, de nem vagyok most valami szórakoztató..
-Az nem számít, csak ne zárkózz be a szobádba. Hol vagy?
-Egy motelben.. de találkozzunk máshol. Nem akarom, hogy az ajtómon dörömböljön holnap reggel.. - sóhajtottam
-Tőlem nem tudná meg. De rendben. Mit szólsz Stacey kávézójához? Találkozzunk egy óra múlva.
-Rendben. Köszi.. - mosolyodtam el. Ő is elmosolyodott.
-Ez egy mosoly volt, jól hallottam?
-Igen.
-Helyes. Ott találkozunk.
-Szia.
Az első hivatalos "randinkon" elmondtam neki mindent. Döbbenten hallgatott végig és éreztem, hogy számíthatok rá. Nagyon jó barátok lettünk és egyáltalán nem használta ki a helyzetet. Ő is járt már ebben a cipőben és tudta, hogy legkevésbé arra van szükségem, hogy még ő is bonyolítsa a dolgokat. Kedves volt velem, megértő, igyekezett kirángatni a letargiából. Sikerült is neki. Minden nap találkoztunk, de megkértem Dynát, hogy tartsa titokban, még Joe-nak és Monának se mondja el. Sokkal jobban voltam Pete közelében, és ez egy kicsit aggasztott is. A jókedv ellenére még nem tudtam hazamenni. Ez csak a gyerekek miatt zavart. Nem akartam őket így elhagyni, és ha tehettem, találkoztam velük, de Chestert nem akartam látni. Egy nap Pete érdekes ajánlattal állt elő. A parkban sétáltunk, mikor sóhajtva nyúlt a kezem után.
-Szeretném, ha hozzám költöznél.
-Hogy mondod? - kérdeztem nevetve
-Költözz hozzám.
-Nem tehetem, még mindig férjnél vagyok. Ez nem helyes.
-Tudom, és nem is akarok semmi többet, csak hogy költözz hozzám. Szeretném, ha jól lennél akkor is, ha nem beszélünk meg találkát. Szeretném rajtad tartani a szemem. Ne aggódj, nem fogok az ágyad mellett állni, míg alszol.
-Azt reméltem is - nevettem megint. Aranyosan elmosolyodott.
-Szeretem, ha nevetsz.. Mit felelsz?
-Nem is tudom, Pete. Ez nem ilyen egyszerű. Inkább maradnék még a motelben egy ideig.
-Miért fizetnél azért, hogy egyedül élj, ha itt vagyok neked? Nem akarom, hogy naponta csak fél órára kapcsold ki az agyad. Veled akarok lenni, amennyit csak lehet.
-És engem épp ez aggaszt.. - sóhajtottam mosolyogva
-A te érdekedben.
-Rendben..
-Igen?
-De nem mint szeretők - emeltem fel a tenyerem mielőtt még magához ölelt volna. Nevetni kezdett.
-Szigorúan baráti lakótársak leszünk.
-Akkor köszönöm - öleltem át hálásan. Bármennyire is furcsa volt ilyen döntést hozni, igaza volt. Azzal, hogy egyedül voltam minden nap, nem értem el semmit. Ha minél hamarabb túl akartam tenni magam a történteken, akkor kellett valaki, aki elfeledteti velem. Pete képes volt erre. A nap többi része is kellemes volt. Beköltöztem hozzá. Szokatlan volt, éreztem egy kis idegességet a gyomrom tájékán, de másnap reggelre kialudtam. Együtt reggeliztünk, aztán elmentem dolgozni. Mikor "hazaértem", gondolkodva várt a konyhában. Letettem a táskámat és leültem vele szemben. Kíváncsian néztem rá. Rám emelte nagy barna szemeit és elmosolyodott, aztán megfogta a kezem.
-Még meg kell szoknom, hogy itt vagy.
Én is elmosolyodtam és megsimítottam a kezeit.
-Szerinted nekem nem?
-Gyomoridegem van.. - vallotta be. Adtam neki egy pohár vizet - Köszi
-Figyelj.. nagy kérés lenne, hogy gyere el velem a holmimért? Nem tudom, meddig leszek itt, de Joe-tól tudom, hogy Chester nincs otthon. Szeretnék elhozni néhány dolgot.
-Szívesen megyek veled.
-Oké
Elmentünk Chester házába. Bármilyen hidegen is hangzik, de idegenként léptem át a küszöböt. Mint mikor elveszítettem az emlékeimet. Felmentem az emeletre összecsomagolni, de néhány perccel később valaki megállt az ajtóban. Azt hittem, Pete jött fel a kocsiból, de nem ő volt.
-Drágám.. te.. ó te jó ég.. úgy örülök, hogy látlak - ölelt át Chester. Eltoltam magamtól. Ekkor vette észre a bőröndöt a padlón - Mi? Mit művelsz? Hová mész?
-Pete-hez költözöm egy időre - sóhajtottam becsukva a szekrényemet.
-Hogy mit csinálsz? Azt hiszem, rosszul hallottam. Viccelsz velem?
-Nem, Chester. Nem viccelek - behúztam a bőröndöt és elindultam lefelé. Utánam indult.
-Ez meg mi a fenét jelentsen? Hogy hagyhatsz el minket, csak így? - kérdezte kicsit idegesen, de meglepetten. Ügyet sem vetettem rá - Hol voltál? Miért nem hívtál? Egész héten kerestelek..
-A karjaiban?
-Nem! Jesszusom.. azóta nem is láttam, mert olyan bűntudatunk van. Kicsim, szeretlek.
-Ne kezdd ezt. Már így is nagyon nehéz. Már vár, mennem kell.
Mély levegőt vettem és igyekeztem visszatartani a könnyeimet. Erősnek akartam látszani. A közelében zakatolt a szívem, de közel sem úgy, ahogy megszoktam.
-Meg sem beszéljük? Csak így elmész? Nem élhetsz azzal a seggfejjel!
-Seggfej? Ezt pont te mondod? - kérdeztem visszafordulva a nappaliban - Nagyon jó barát, Chester. Rengeteget segít.
-A vetkőzésben?
-Persze, hogy is ne. Első dolgom volt bebújni az ágyába. Elképesztő vagy. Te csaltál meg, mégis te panaszkodsz. Mit vártál? Őszintén? Tényleg azt gondoltad, hogy hazajövök és a nyakadba ugrok boldogan, hogy "oh Kicsim, semmi baj, megdugtad az exnejed.. lépjünk tovább, ne is foglalkozz vele"? Ez nem így működik, és hidd el, baromira sajnálom. Időre van szükségem. Így végződik a történet.
-Milyen történet Reenzy? El akarsz válni? Egyszer történt meg és soha többé nem fog. Utálsz? Rendben. De ne felejtsük el, miért történt. Miért voltak gondjaim? Miért kellett segítség?
-Hogyne. Hibáztass engem, mindenért.. - leültem és karbatett kézzel vártam - Figyelek rád. Mesélj.
-Nem hibáztatlak.. - sóhajtott - Az én hibám, és bárcsak megváltoztathatnám, de nem tudom. A feleségem vagy, szeretlek, annyira sajnálom..
Leült mellém és megfogta a kezem. Belenézett a szemeimbe és hozzáért az államhoz. Elvettem a kezét és próbáltam nem a szemeibe nézni..
-Idő kell. Nélküled.. - mély levegőt vettem és lenyeltem a gombócot a torkomban. Ott ült velem, és tudtam, hogy minden szava igaz, én mégsem tudtam rá máshogy nézni. Meg akartam bocsátani, de nem ment. Elég volt a hangját hallanom és magam előtt láttam őket. Egy részem undorodott tőle, egy másiknak rettenetesen hiányzott. Újabb mély levegő. Ezúttal a könnyeim patakként csorogtak le az arcomon. Felálltam és felvettem a táskámat. Elindultam kifelé, de visszatartott.
-Vissza akarlak kapni.. - mondta szinte suttogva. Rekedt volt a hangja, a szemeiből bűntudat áradt. Sóhajtottam.
-Elszúrtad. Vigyázz magadra.
Mikor az ajtó után nyúltam, megint visszahúzott. Fojtogatott, hogy nem enged el.
-Hogy teheted ezt? Hogy sétálhatsz ki az életünkből, csak így? Ez nem csak rólam szól, hanem rólunk, a gyerekekről.. őket is bünteted.
-Szerintem nem kéne szemrehányásokat tenned.. - néztem rá újra - Nem önszántamból hagyok itt mindent.
-Csak egy kérdésre válaszolj.. mi történt volna, ha nem jövök haza? Nem is szólnál, csak összecsomagolnál és meglépnél, hogy összeköltözz azzal a patkánnyal?
-Ő nem patkány.. és igen, pontosan ez volt a tervem - megkerültem és kimentem az ajtón. Pete aggódva nézett minket.
-És a gyerekek?
-Egy ideig neked kell vigyáznod rájuk.
-Meddig?
Megfordultam és sóhajtva néztem a szemeibe. Nehéz volt kimondani, de muszáj volt.
-Amíg el nem válunk és új otthont találok.
-Amíg el nem válunk?
-Hallottad, nem?
Mikor Pete látta, hogy ideges vagyok, kiszállt az autóból. Megsimította a karom.
-Jól vagy?
Bólintottam és elvette a csomagom. Mikor be akartam szállni, Chester utánam szólt. Inkább kiáltott.
-Nem hagyod el a kibaszott házam, míg rajtad van a kibaszott gyűrűm!
Egy pillanatra lehunytam a szemem és mély levegőt vettem. Visszamentem hozzá és levettem a gyűrűm. A tenyerébe adtam.
-Légy vele boldog..
-Nem, várj..
-Nem várok..
Pete betette a csomagom az autóba, majd visszajött mellém. Chester dühösen ment oda hozzá, de közéjük álltam.
-Most boldog vagy? Megkaptad. Remélem örülsz!
-Igen.. - válaszolt bátran egy keserédes mosollyal. Nem akart balhét, de hagyni sem hagyta magát.
-Chester, kérlek.. - sóhajtottam. Rám nézett és hátralépett.
-Jó. Akkor menjetek. Hagyj itt mindent, ne is nézz vissza.
-Épp azt csinálom - beszálltam a kocsiba, aztán Pete is. - Viszlát, Chester.
Pete hazavitt. Egész úton csendben voltam. Néha megfogta a kezem és aggódva nézett rám. Mikor a házhoz értünk és segített bevinni a cuccaimat, mintha minden összeomlott volna bennem. Erőtlen voltam, nem tudtam tovább játszani. Leültem az ágy szélére és sírni kezdtem.Sóhajtva ült le mellém, hogy átöleljen.
-Ne sírj, nem érdemli meg.
-Mást nem tudok tenni..
-Nagyon szereted, ugye?
-Nem is tudom. Összezavarodtam. Mintha felébrednék egy álomból.
-Tudom, milyen érzés.. - adott egy puszit és dörzsölni kezdte a hátam - Akarsz beszélni róla?
-Nem.. - kibújtam az öleléséből és kifújtam az orrom. Sóhajtottam és megnyaltam a szám. - Köszönöm, hogy itt lehetek veled.
-Én köszönöm, hogy itt vagy.
-Nem akarok a terhedre lenni..
-Én ajánlottam fel. Vagy másért vagy itt?
-Mire gondolsz?
-Miért vagy még itt? Mert felajánlottam, mert féltékennyé akarod tenni, vagy miért?
-Talán mindkettő.. és tudom, hogy mást akartál hallani..
-Nem.. - mosolyodott el - De ha velem akarsz lenni, szeretnék tudni róla.
-Jelenleg te vagy a legközelebbi barátom. Jól esik veled lenni. Sokkal jobban érzem magam, ha itt vagy mellettem.
-Mindig itt leszek neked.
-Köszönöm - elmosolyodtam, aztán adtam egy puszit az arcára. Szomorkás mosollyal nézett rám, majd letörölt néhány könnycseppet és megcsókolt. Elfordítottam az arcom.
-Ne haragudj.. - sóhajtott újra átölelve - Nem akartam. Tudom, hogy nem vagy jól, én csak..
-Semmi baj. Jól esett. De idő kell.
-Akkor várok.
Ezidő alatt Chester otthon dühöngött. Lehallgatta az üzenetrögzítőt. Egy nappal azelőtt hagytam üzenetet, hogy hazaindultam Sacramentoból. Azóta észre sem vette.
"Édesem, én vagyok. Ha minden igaz, reggel 8-ra otthon is vagyok. Sajnálom, hogy veszekedtünk. Nagyon szeretlek és hihetetlenül hiányzol. Alig várom, hogy veled lehessek újra. Jó éjt, holnap találkozunk. Szeretlek"
A falnak dőlve hallgatta a szavaimat és sóhajtott. Tanácstalan volt. Elcseszte és pontosan tudta, mit érzek. Egyszer már átélte.
Másnap menetrendszerűen történtek az események. Reggeli után magazin, magazin után haza Pete-hez, utána egy bűnbánó exfeleség az ajtóban. Először nem engedtem be, de nem adta fel. Végül ajtót nyitottam neki. Az alkalomhoz volt öltözve. Csinos volt, de elég szürke és sajnálkozó. Az arcáról is ezt lehetett leolvasni.
-Mit keresel itt? - kérdeztem sóhajtva
-Beszélnünk kell.. bejöhetek?
-Most is beszélünk.
-Kérlek.. csak öt percet kérek tőled.. - mondta ijedt, ideges tekintettel. Beengedtem. Adtam neki inni és leültünk a nappaliban. Kétségkívül nagyon sajnálta, de rá sem tudtam már úgy nézni, ahogy azelőtt. Sosem voltunk jó barátnők, de kijöttünk. Most viszont meg tudtam volna fojtani egy kanál vízben.
-Szóval?
-Tudom, hogy utálsz..
-Igazad lehet.
-Bocsánatot szeretnék kérni. Nem akartuk ezt tenni. Sokat beszéltünk rólad, a bizonytalanságáról, de olyan egyedül volt, romokban.. Sokat ivott, borzalmas állapotba került, nem tudta mit művel és megpróbáltam leállítani, meggyőzni, hogy ez rossz. Meg akartam nyugtatni.
-Azt hiszem sikerült. Biztos jó munkát végeztél.
-Muszáj ezt? Tudom, hibáztam és ő is, de ha adnál neki egy esélyt, azt nem bánnád meg. Nem ő tehet erről.
-Persze, hogy nem. Én tehetek róla, ő is megmondta.
-Nem. Én. Okosabbnak kellett volna lennem. Meg akartam állítani, de elgyengültem. Olyan egyedül volt, olyan tehetetlen. Én csak segíteni akartam. Hazavittem, hogy ne essen baja, aztán megcsókolt és..
-Nem érdekelnek a részletek. De nem értem, ez neked miért gond. Újra egyesíthetitek azt a boldog nagy családot, amitek volt.
-Kérlek, hallgass meg. Borzalmasan érzem magam a történtek miatt, el sem hinnéd, mennyire helyre szeretném hozni.. - mély levegőt vett. Őszintének tűnt.
-Nem tudod. És ami azt illeti, letelt az öt perc.. - felálltam és kinyitottam az ajtót - Kedves, hogy eljöttél. Szép napot.
-Tyler életére esküszöm..
-Tudom, hogy sajnálod. És most? Menjek haza, ugorjak a nyakába, csókoljam meg és éljünk tovább, boldogan? Kérlek Talinda, menj haza, rendben?
-De..
-Nem.. kérlek menj haza.
-Hibáztass engem. Őt ne.. Szüksége van rád.
-Nézd Linda.. sosem kedveltelek. Próbáltam kiállni érted, megvédeni téged, de ellenszenves voltál. Aztán igazam is lett, mikor összetörted a szívét. Rajtad nem lepődöm meg, bár váratlan volt. De tőle nem vártam ezt. Nem te vagy a hibás, hanem ő. Ahogy mondtad, próbáltad leállítani. Szóval ő kezdeményezett. Köszönöm, hogy rendbe akarod hozni, de ez nem így működik. Most pedig menj haza, míg szépen és nyugodtan kérem.
Mély levegőt vett és elment. Ahogy kitette a lábát, becsuktam az ajtót. Lehunyt szemmel dőltem neki egy pillanatra, aztán visszamentem a teámhoz a konyhába. Nem haragudtam Talindára. Bármennyire is kétséges volt vele a kapcsolatom, tudtam, hogy igazat mond. Hittem neki. Bármit is mondott, nem az ő hibája volt. Nem csak az övé. De nem is ez aggasztott legjobban. Fájdalmat kellett volna éreznem. De csak ürességet és csalódást váltott ki belőlem az eset. Ez pedig kezdett az őrületbe kergetni. Főleg mivel Pete mellett sokkal jobban voltam..
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Kész regényre való lesz ez a történet!
Gratulálok a kitartásodhoz!
Pussz, Tündér
Szia Reenzy!
Kész regényre való lesz ez a történet!
Gratulálok a kitartásodhoz!
Pussz, Tündér
Köszönöm! Így is sokkal rövidebb, mint az első verzió, aminek se konkrét története, se vége nem volt.. :) Egyszer vége lesz.. :P
Puszi és kitartást! :)
Én ezt egyszer szívesen elolvasnám könyv formájában. Úgy nekem sokkal könnyebb a hosszúakat olvasni, nem tudom miért. Talán mert könnyebb vele hasra vágódni az ágyban. Az tök jó. :)
Puszi és kitartást! :)
Terveztem, hogy kiadatom. Legalább néhány példányban, ajándékként. Sajnos vagy nem vállalták, vagy (egyelőre) túl drágán. Meglátjuk, mi lesz belőle :) Ha kész lesz és lesz rá lehetőségem, mindenképpen keresek megint kiadót. Van pár olvasóm, aki nagyon örülne :)
Kérdezd meg Pinokkiót erről! :)
Szia!
Köszönöm! Így is sokkal rövidebb, mint az első verzió, aminek se konkrét története, se vége nem volt.. :) Egyszer vége lesz.. :P
Lehet, hogy a tiéd lesz az egyik? :)
Pussz, Tündér