70 - All in
Látogatók száma: 52
A legtürelmesebb embernél is betelik egyszer a pohár, ahogy a legkitartóbb ember is feladja néha egy-egy pillanatra. Ilyenkor felszínre törnek a valódi érzések, gondolatok, indulatok és olyat tehetünk, amit nagy eséllyel megbánhatunk. Vagy nem..
Habár beköltöztem Pete-hez, köztünk továbbra sem történt több, mint előtte. Még annyi sem. Nem próbált meg elcsábítani, hiszen úgyis tudta, hogy elutasítom. De nem ez volt a fő ok. Teljesen összetörtem és üres lettem, csak fel akart vidítani. Nem pedig még jobban tönkretenni a házasságomat. Pete akkoriban nagyon jó barát volt, talán a legjobb. Szükségem volt valakire, aki szeret és megnyugtat. Jó munkát végzett. Megpróbált rávenni, hogy kimozduljak a négy fal közül, hogy jobban érezzem magam és továbblépjek. Sosem gondoltam, hogy ennyire türelmes és normális tud lenni.
Gyakorlatilag együtt éltünk. Alig pár méter választotta el tőlem és egyszer sem használta ki. Tiszteltem és sajnáltam is érte. Néha megfordult a fejemben, hogy mégis inkább egy hotelbe költözöm, hogy ne lásson ennyire nyomorult állapotban, de túl sokat jelentett nekem és hálátlan sem akartam lenni. Chesterrel nem sokat beszéltem. Ahol tudtam, kerültem. Rendszeresen látogattam a gyerekeket, de rajta átnéztem. Utálta, hogy szellemként kezelem, de igazat adott nekem. Bánta a tettét, de szerette volna rendbehozni. Nem engedtem.
Már két hónapja éltem távol az otthonomtól. A zuhany alatt azon gondolkodtam, hogy vajon meddig tart még, mire haza tudok menni. Eszembe jutottak a lányok. Mindent megpróbáltak, de hiába. Senki nem tudott meggyőzni, hogy költözzek vissza. Nem tudtam. Egész egyszerűen látni sem bírtam őt, bármennyire is szerettem. Sóhajtva nyúltam a samponért, mikor Pete belépett hozzám. Nem hallottam a kopogását, ő pedig aggódott értem. Ez azonban nem indokolta, hogy néhány perc után csatlakozzon hozzám.
-Jesszusom, Pete.. megijesztettél. Mi a fenét keresel itt? – kérdeztem magam elé kapva egy törölközőt. Elmosolyodott és elvette tőlem. – Mit művelsz?
-Törölközőben nem lehet zuhanyozni.
-De mégis miért vagy itt? – elzártam a vizet és elvettem a törölközőt.Magamra csavartam és félre fordultam. Egy szál semmiben simult hozzám.
-Szerinted miért?
Megcsókolt. Teljesen összezavarodtam, legalábbis így éreztem magam.
-Kérlek tűrtőztesd magad..
-Nem megy. Próbáltam. Olyan közel vagy hozzám..
-Hagyd abba, jó? Az, hogy itt vagyok, nem jelenti, hogy..
-Esküszöm, próbáltam. Két hónapja élsz velem és elfogyott az önuralmam.. Kellesz nekem.
-Elment az eszed? – kérdeztem meglepetten, mikor magához ölelte a derekamat. – Ez hihetetlen.. Pete.. én nagyon hálás vagyok azért, hogy befogadtál és segítesz, de.. én nem.. nem így fogom megköszönni, engedj el.. Nem hallasz? Még férjnél vagyok, nem fogom megcsalni.
-Ő már megtette..
Ez a három szó emlékeztetett arra a képre a nappaliban. A képre, ami minden egyes éjjel kísértett, ha lefeküdtem aludni. Mély levegőt vettem és kiléptem a zuhanykabinból.
-Ez nem kifogás.
-Lehetne..
-Sosem lesz az.. – mondtam határozottan, majd elindultam a fürdőszobából a hálószobámba. Utánam jött és sóhajtva húzott vissza. Láttam rajta, hogy újra kitisztult az agya.
-Sajnálom. Tudom, hogy nehéz időszakon mész keresztül, de nem élhetsz így örökké. Arról nem is beszélve, hogy rohadt nehéz magam tűrtőztetni, ha a közelemben vagy.
-Ezért mondtam, hogy szállóba megyek inkább.
-Nem akarom, hogy egyedül maradj.
-Figyelj.. – sóhajtottam leülve a konyhában. – Nagyszerű vagy és nagyon hálás vagyok mindenért, de nem ezzel fogok fizetni neked. Még mindig a felesége vagyok, nem számít, hogy mit tett. Te akartad, hogy beköltözzek, akkor tarts tiszteletben..
-Teljes mértékben tisztellek.. de.. kellesz nekem, érted? Annyira szeretlek. Nem egy felszínes vonzalom, hanem sokkal mélyebb.
-Tudom, de nem tehetem.. sajnálom.
-Ha sajnálod, akkor megéri várnom – mondta keserédes mosollyal. Tudtam, mit érez. Megértett engem és nem sürgetett semmit, ugyanakkor szerette volna, ha szintet lép a kapcsolatunk. Megöleltem és sóhajtottam.
-Nagyon fontos vagy nekem és nem csak azért, mert gondomat viseled. Össze vagyok zavarodva.. Tudod jól, mit érzek irántad. De nem tudok elszakadni mindentől.. Nem számít, mit tett, szeretem..
-Akkor miért nem mész haza? Jobb lenne mindenkinek.
-Nem tudok. Hiába bocsátom meg, amit tett, nem tudok vele úgy bánni, ahogy eddig.
-Akkor hogyan fogsz visszamenni hozzá?
-Nem tudom. Valahogy. Sehogy. Jaj, Pete.. fogalmam sincs, mi lesz velünk.. Úgy sajnálom, hogy a válladon sírom ki magam miatta.. Ez annyira nem fair veled szemben..
-Ezzel ne foglalkozz. Azért hívtalak ide, hogy rajtad tarthassam a szemem és segítsek. Emlékszem, milyen érzés. Ahogy arra is, hogy mennyire szükségem lett volna valakire, hogy mellettem legyen, de senkire nem számíthattam. Nem akarom, hogy ez veled is így történjen..
Ez volt az első alkalom, hogy erről beszéltünk. Az első, hogy megmutatta nekem az érzékeny oldalát. Elengedtem és megcsókoltam, aztán elmosolyodott. Együtt töltöttük az estét, rengeteget beszélgettünk. Pizsamába bújtunk és egész éjjel filmeztünk. Nagyon jól éreztük magunkat együtt. Egyszer elaludtam a karjaiban, de mikor megpuszilta a homlokom, fel is ébredtem.
-Szia – köszönt szerelmes tekintettel. Elmosolyodtam és nyújtóztam egyet.
-Azt hiszem, ideje ágyba bújnom..
-Menjek veled? – kérdezte huncut vigyorral. Csak viccelt, de nem nevettem. Adtam egy puszit az arcára.
-Jó éjt.
-Neked is.
Bementem a szobámba és lefeküdtem az ágyra, de nem tudtam elaludni. Túl üres volt az ágy, túl magányosan éreztem magam egy ilyen este után. Olyan dologra szántam el magam, amire nem gondoltam, hogy valaha sor kerül. Visszamentem a nappaliba. Még mindig filmezett, Hemingway az ölében feküdt.
-Pete.. Nem akarsz lefeküdni?
Egyszerre néztek rám. El kellett mosolyodnom.
-Bocs, mit kérdeztél?
-Aludni. Csukott szemmel, tudod. Kell valaki mellém. Ezer éve nem töltöttem egyedül az éjszakáimat.. Nehezen alszom egyedül.
-Értem. Most?
-Nem bánod?
-Nem, már.. kezdek álmosodni.
-Nem kínáltam fel magam.
-Tudom, csak nem gondoltam, hogy valaha erre kérsz.
-Hidd el, én sem gondoltam..
Hát így kezdődött. Néha együtt töltöttük az éjszakáinkat, de semmi több nem történt. Néha ugyan megcsókolt, de ez nem volt újdonság. Mikor közelebb kerültem Pete-hez, Chester élete fenekestől felfordult megint. Olyan pletykákat hallottam, hogy megint inni és drogozni kezdett, de nem tudtam elhinni. El kellett volna. Alig értem ”haza” a munkából, mikor megcsörrent a telefonom. Sürgető volt a csengése, legalábbis így éreztem az első hangok után. Letettem a cuccaimat és felvettem a telefont.
-Igen?
-Reenzy? Sarah vagyok.
-Ki? – eltartott pár másodpercig, mire felismertem a hangját. Chester unokahúga volt. – Oh.. szia.. hogy vagy?
-Remekül, te?
-Egész jól.. köszi.. hű, megleptél, miért hívtál?
-Chester és a gyerekek miatt..
-Drágám, nem kell kiállnod érte, tényleg.. – sóhajtottam.
-Beköltöztem.. amíg vissza nem jössz. Szükségük van valakire, hogy vigyázzon rájuk.
-Miért? Mi történt? Jól vannak?
-Chester nem képes megállni a helyét. Te pedig elhagytad őket..
-Nem. Én Chestert hagytam el. A gyerekeimmel ugyanúgy foglalkozom. Amint lehet, elhozom őket onnan. Ne hidd, hogy olyan egyszerű nekem ez a helyzet..
-Nem akartalak felidegesíteni, megértem az okaidat. De Chester a nagybátyám és nagyon szeretem. Nem akarom végignézni, hogy megint alkoholista drogos válik belőle.. – sóhajtott.
-Ezt ismételd meg.. hogy mi van?
-Nagyon depressziós, Reenzy. Nagyobb szüksége van rád, mint valaha. Mondd, szereted még?
-Hogy szeretem-e? Szerinted miért hagytam el? Ha nem szeretném, nem fájna ennyire. Nem tudok vele élni. Nem tudom minden nap látni őt.. Mindent tönkretett.
-Bármit megtenne, hogy visszaszerezzen..
-Ha nem csalt volna meg, nem kéne visszaszereznie.. – mondtam sóhajtva. Nehéz volt erről beszélni. Nehéz volt azt a fájdalmas hideget érezni a mellkasomban. Szörnynek éreztem magam, amiért kerülöm Chestert, főleg, hogy tényleg nagy szüksége van rám.
-Nagyon megbánta, ami történt. Ha neki nem is, nekem elhihetnéd. Látom rajta, mennyire szenved.
-Semmit nem tehetek, Sarah.. Még nem. De arra kérlek, hogy vigyázz rá. Segíts neki felépülni. Nagyon szeretem, nem akarom, hogy megint megtörténjen..
-Esküszöm, nem értelek.. – sóhajtott értetlenül. – Azt mondod, szereted, de nem bocsátasz meg neki.. Mi értelme ennek?
-Megbocsátok.. de nem tudok vele ugyanúgy bánni. Már semmi sem ugyanaz.
-Remélem az lesz megint.. de most mennem kell. Majd felhívlak, ha van valami.
-Azt megköszönném..
Mély levegőt vettem, miután letettük. Az asztalra dobtam a telefonom és gondolkodni kezdtem. Aztán körbenéztem. Pete háza nagyon szép volt, de túl üres és néma. Úgy éreztem, fojtogat. Levegőre volt szükségem. Kimentem az erkélyre. Hemingway csatlakozott hozzám és befeküdt az ölembe. Elmosolyodtam és megsimogattam a hátát, közben Chesterre gondoltam. Az érzéseimre, a gondjaira, mindenre, ami az utóbbi időben a fejemben zsúfolódott. Teljesen elvesztem Los Angeles látványában, mire Pete hazaért a stúdióból. Nem hallottam és Hemingway már aludt. Pár percig merengve nézett, aztán csinált egy teát és kihozta nekem. Kicsit megriadtam, mikor hozzáért a vállamhoz. A kutya is felébredt.
-Jézusom.. – nevettem. Leült mellém és odaadta a teát.
-Csak Pete. Nem akartalak megijeszteni..
-Sebaj.. köszi a teát.. – belekortyoltam és sóhajtottam.
-Mi a baj, Szépségem? – kérdezte a hátamat simogatva. Átfutott az arcomon egy mosoly.
-Semmi, csak elbambultam. Kimerítő nap volt.
-Chester hívott? – érdeklődött aggódva. Kérdőn néztem rá. – A telefonod.. az asztalon hagytad.
-Az unokahúgom. Felhívott, mert Chester megint.. Az én hibámból megint depressziós. Most Sarah vigyáz a gyerekekre.
Újra mély levegőt vettem, mikor megfogta a kezem. Egy korty teával nyeltem le a könnyeimet, amit a bűntudat okozott. Bármennyire is ellenálltam, mégis csak miattam kerültünk idáig és a saját hibámnak tartottam, hogy Chester félrelépett. Pete átölelt. Érezhette rajtam, hogy mi jár a fejemben.
-Ne színleld, hogy erős vagy.. Ha sírnod kell, sírj. Megértelek – súgta.
-Köszönöm.. – szipogtam, aztán elengedtem. Adott zsepit.
-Talán haza kéne menned. Talán ha vele vagy, könnyebben megbocsátasz neki.
-Nem, Pete. Ez nem ezen múlik. Megbocsátok neki, de nem tudok vele lenni többé, érted? Olyan furcsa.. Távolabb érzem, mint mikor több ezer mérföldnyire volt tőlem. A gyűrűm is hiányzik. Meztelennek érzem a kezem.
-Majd kapsz egy másikat, ha hozzámjössz.. – mosolygott. Kicsit sem tartottam humorosnak. Sóhajtott. – Vicceltem. Mit tegyek, hogy jobban érezd magad?
-Semmit.. – mondtam visszafordulva a város felé. Olyan forgalmas volt, mégis nyugodtabb, mint a gondolataim. Összerezzentem. Pete átölelt. – Ne csináld..
-Nyugi, csak egy ölelés. Ráérsz dönteni.. – adott egy puszit a vállamra. Sóhajtva álltam fel mellőle. – Mi az? Rosszat mondtam?
-Nem, csak fáj a fejem. Lepihenek, ne haragudj.
Bementem és lefeküdtem. Pete néhány óra múlva nézett be hozzám. Már aludtam. Leült az ágy szélére és nézni kezdte az arcomat. Megsimította a nyakam, de alig ébredtem fel rá. Hozzábújtam és aludtam tovább. Megcsörrent a telefonja. Próbált halkan, de gyorsan kimenni.
-Tessék?
-Helló, Trav vagyok. Csak meg akartam kérdezni, van-e kedved bulizni? Egy rakás csajt hívtam meg, tele lesz a sütisbödön. Mit mondasz?
-Talán ott leszek. De nem egyedül.
-Kit hozol?
-A saját sütimet.. – nevetett.
-Nemár! Barátnőd van és nem szóltál? Én meg már elhíreszteltem, hogy szabad préda vagy ma éjjel.
-Nem egészen a barátnőm..
-Mi a neve? Ismerem?
-Igen. A neve Reenzy.
-Na várj. Reenzy? Nem annak a pasinak a felesége? Hogy is hívják?
-Chester Bennington..
-Igen, igen.. de ezt nem vágom, hogy lehet a barátnőd?
-Nem a barátnőm. Nálam lakik.
-Aha.. akkor most szabad?
-Ne is álmodj róla.. – nevetett.
-Nyugi, meghagyom neked. Akkor jöttök?
-Mikor?
-11 körül. Ha nincs jobb programotok..
-Nincs.. – sóhajtott Pete. Trav bohóc volt a javából. Mindenki imádta érte. – Ott találkozunk.
Én 9 körül ébredtem fel. A szobában sötét volt, a redőnyök le voltak engedve. Felkapcsoltam a lámpát és meglepetten láttam, hogy mellettem alszik. Fura érzésem támadt, de elmosolyodtam és megpöcköltem a fülét.
-Szia.. – nyújtózott hozzámbújva. Levettem magamról a mancsát.
-Szia. Mit keresel a szobámban?
-Ami azt illeti, ez az én szobám. Alhatok benne, ha akarok – ásított. – Travis hívott. Meghívott minket egy buliba.
-Nem hiszem, hogy veled tartok. Még be kell fejeznem pár dolgot.
-Jól kell érezned magad – átmászott rajtam és megnézte az órát. Olyan közel volt, hogy ha kinyújtottam volna a nyelvem, akkor hozzáér az állához. Az illata a hatalmába kerített. Mély levegőt vettem.
-Majd.. meggondolom..
-Két órád van rá – nézett a szemeimbe. Úgy éreztem, hogy van ötlete, hogyan töltsük azt a két órát. Nem szólt semmit, de nem is kellett. Adott egy puszit az arcomra és visszafeküdt mellém. Kicsit zavarban voltam.
-Szerintem én inkább itthon maradok.. – mondtam az oldalamra fordulva. Álmos voltam és lusta. Semmihez nem volt kedvem. Simogatni kezdte a vállam és közelebb feküdt hozzám. – Pete..
-Igen?
-Eszedbe ne jusson..
-Miért? – kérdezte suttogva. Adott egy csókot a vállamra és átölelt. Elvettem a kezét. Mély levegőt vett és arrébb ment. – Nem értelek. Emlékszel, mikor majdnem megtettük? Annyira akartuk egymást és most, hogy itt vagy velem, a szenvedélynek lőttek.
-Ezt már megbeszéltük. Ami történt, nem mentség. Nem azért vagyok itt, mert végre van lehetőségünk befejezni, amit elkezdtünk..
-Visszamész hozzá?
-Nem tudom..
-El fogtok válni?
-Talán.. nem tudom.. – sóhajtottam. Adott egy puszit megint.
-Leszel a feleségem?
-Mi? – fordultam felé döbbenten.
-Hozzámjössz?
Kegyetlen csend szakadt ránk. Közelebb feküdt és megcsókolt. Megpróbáltam ellenállni, de nem nagyon sikerült. Szerencsére a telefonom félbeszakított minket. Kiugrottam mellőle és felvettem a telefont.
-Szia Chester.. – sóhajtottam, ahogy Pete is. A feje alá tette a karját és a plafont bámulta. Nem tudtam eldönteni, hogy csalódottságot vagy féltést látok az arcán. Talán az utóbbit.
-Szia. Csak emlékeztetni akartalak a LALAH fotózásra. Megpróbáltam lemondani.. személyes ellentétekre hivatkozva.
-Személyes ellentétek? Szép megfogalmazása annak, amit tettél..
-Hiányzol.. – mondta mély levegőt véve.Fájdalmasan mosolyodtam el.
-Az ő karjaiban is hiányoztam? Mert nem hinném. És nekem csak ez számít most. Ha nincs más mondandót, leteszlek. Mennem kell. Jó éjt.
Pete aggódva nézett rám.
-Minden rendben?
-Aha.. Mikor is kezdődik az a buli?
-Két óra múlva..
-Akkor bulizzunk.
Összekészülődtünk és elmentünk a McCoy buliba. Rengeteget szórakoztunk, nagyon felszabadult voltam és gondtalan. Travis teljesen elbűvölt. Minden lánnyal táncolt és flörtölt, aztán fáradt sóhajjal huppant le mellénk.
-Kész, végem.
-Csak táncoltál.. – nevettem néhány pohár feszültségoldás után.
-Igen, de öregszem. Tudod, hogy megy ez..
-Akkor nincs privát buli azzal a szőkével?
-Mi? – nevetett ő is, majd Pete-re nézett. – Ember, hol rejtegetted eddig ezt a csajt? Asszem kezdek beleesni..
Közelebb ült hozzám és bevetette az egyik ismerkedős szövegét. Sokat nevettünk és Pete-nek ez nem tetszett. Főleg, mikor Travis velem is elkezdett flörtölni. Az igazat megvallva tetszett a helyzet, legalább elterelte a figyelmem. Ártatlan flörtök voltak, de Pete aggódni kezdett, hogy még nagyobb gondjaim lehetnek belőle. Travis csak barátságos volt, én pedig nem bántam. Az egyik ilyen után Pete sóhajtva állt fel.
-Mennünk kell, gyere.
-Miért? Most jöttetek..
-Három órája. Korán kell kelnie reggel.
-Egy ideig még maradhatok.. – ittam bele az italomba. Travis súgott valamit a fülembe. Nem tudom már, mit, de biztos nem malacságot. Ettől függetlenül jót mosolyogtam rajta.
-Felőlem.. – adta fel a harcot Pete. Bizonyára úgy érezte, hogy valaki átveszi a helyét. Kiment a házból és a vidámságom ellenére megértettem, miért. Kimentem hozzá.
-Mi a baj?
-Mi volt ez?
-Mi volt mi? – kérdeztem meglepetten. Sóhajtott.
-Travisszel..
-Féltékeny vagy? Csak.. barátok vagyunk. Egyébként sincs okod rá, mert nem vagyok a tiéd.
Láttam rajta, hogy ez az utolsó mondat elég rosszul esett neki. Vissza akartam vonni, vagy legalább bocsánatot kérni érte, de Travis kijött utánunk.
-Valami baj van, haver?
Pete megrázta a fejét. Travisre néztem és elmosolyodtam.
-Mennünk kell.
-Miért?
-Igaza van, elfelejtettem, hogy korábban kell kelnem reggel.
-Hát rendben. Majd találkozunk.
Megöleltem, adtam neki puszit és hazamentünk. Bementem a szobámba és Pete utánam jött. Meglepetten fordultam felé.
-Eltévedtél?
-Egyáltalán nem.. – megfogta a kezem és magához rántott. Zavarban voltam, főleg, mikor egy csókot lehelt az ajkaimra. Nem tudtam eldönteni, hogy ő vagy az alkohol váltotta ki belőlem, de szédülni kezdtem és egy pillanat alatt kivert a víz.
-Mit művelsz? – kérdeztem sóhajtva.
-Szerinted?
-Nem tehetem.. nem lehet.. nem megy.
-Mindig azt mondod, hogy nem megy, de meg sem próbálod. Még most is játszol velem? Mindent elveszítettél, nem tök mindegy mostmár?
-Mi? – kérdeztem zavartan. – Azt hittem, megértesz..
-Többé már nem. Láttalak Travisszel bájologni, pedig alig ismered. Ha nem lenne Chester, ha nem lennék én, most ő csókolt volna meg helyettem.
-Miről beszélsz? Csak jól éreztük magunkat. Kikapcsoltam az agyamat, nem ezt akartad?
-Nem egészen.
A szemei mindent elárultak. Leesett. Nagyot nyeltem és hátraléptem tőle.
-Már értem. Igazuk volt. Csak meg akarsz kapni, igaz?
-Ez nem erről szól.
-Akkor miről?
-Rólad. Azt szeretném, ha végre azt tennéd, amit te akarsz, nem azt, amit mások. Mindenkinek meg akarsz felelni, de ezt kitől kapod vissza? Még Chestertől sem.
-Tőled talán visszakapnám?
-Tőlem igen. Eddig is mindent megtettem érted, mert szeretlek. Ha tudtam, távol maradtam tőled, mert neked jobb úgy. Pedig szeretsz, érzem, de te mégis vele maradtál minden alkalommal. Tudod miért? Mert sosem az a fontos, hogy mit akarsz, hanem hogy mi a helyes.
-Ha mindig azt tenném, ami helyes, most nem lennék itt.
-Akkor menj, én nem tartalak vissza.
-Miért is tennéd? Befogadtál, hátha úgy majd engedek neked, de nem így lett. Így már nem is vagyok olyan érdekes, igaz?
-Az istenért, Reenz, felejtsd már ezt el! Azért fogadtalak be, hogy ne maradj magadra. Mit gondolsz, a köztünk történtek után sajnál valaki rajtam kívül?
-Nem kérek a sajnálatodból. A segítségedből sem kérek, ha ez az ára.
-Hányszor mondjam, hogy nincs ára? De tudod mit? Menj csak vissza hozzá. Felejtsd el, hogy megcsalt, míg te harcoltál ellenünk, és élj vele boldogan. Felejtsd el, hogy szeretjük egymást és színleld csak, hogy minden tökéletes. Eddig is ment, ezután sem lesz gond.
Kiment a szobából és becsapta az ajtót. Utána mentem.
-Hogy mondhatod ezt?
-Hogy teheted ezt?
-Semmit nem teszek, Pete.
-Épp ez az. Évek óta nem történik semmi, és nem a szexre célzok. A döntéseidre, Reenzy. Itt vagyok, szeretlek, szeretjük egymást és nem vagy velem, mert nem teheted. Nem azért, mert nem akarod, hanem mert nem teheted. Szórakozol velem?
-Nem.
-Akkor mégis mit csinálsz? Magyarázd el végre. Mondd el, hogy mit érzel és mit akarsz tenni. Mondd el, hogy mit akarsz tőlem. Mit akarsz tőlünk?
-Nem akarok erről beszélni.. - indultam vissza a szobába. Követett.
-Persze, hogy nem akarsz. Sosem beszélünk rólunk.
-Nincs olyan, hogy rólunk.
-De van, és ezt te épp olyan jól tudod, mint én. Szeretjük egymást és mégsem lehetünk együtt, mert szerinted úgy helyes, hogy hűséges vagy a férjedhez és nem hagyod el másért. De szerintem pont, hogy nem így helyes. Áltatod őt is, de legfőképpen magadat, hogy boldogok vagytok és együtt kell lennetek. Ha így lenne, nem lenne közünk egymáshoz.
-Nincs is.
-Szóval nincs? Akkor mégis miért vagy itt velem? Miért szeretjük egymást?
-Sosem mondtam, hogy szeretlek.
-De mondtad, Reenz. Emlékeztesselek, mikor ápoltál?
Nem kellett emlékeztetnie. Elég volt, hogy megemlítette. Igaza volt, bárhogy is akartam tagadni. Volt köztünk valami, nem is akármi. Pár másodpercig némán néztem a szemeit, aztán csomagolni indultam, de visszahúzott.
Sóhajtva néztem félre. Az arcomat fürkészte, aztán adott egy csókot az ajkaimhoz közel. Szorosan ölelt és maga felé fordított. Kénytelen voltam a szemeibe nézni. Utána lágyan megcsókolt. Lehunytam a szemem és hagytam neki. Puha és édes csók volt. Egy ideig nem viszonoztam, aztán nem bírtam tovább. Elgyengültem. Mikor érezte, hogy feladom a menekülést, lazított az ölelésen és én magam bújtam hozzá közelebb. Szerettem. Tagadhattam volna órákig, ő akkor is tudta volna. Nagyot nyeltem, mikor elengedett. Magához ölelt és csendben várta, hogy mit akarok mondani. Mert akartam beszélni róla, de nem tudtam, hogyan. Úgy döntöttem, inkább meg sem próbálom.
-Későre jár.. aludnom kell.
-Rendben, de szeretném, ha gondolkodnál azon, amit mondtam. Nem sürgetni akarlak, hanem segíteni. A legjobbat akarom neked.
-Te lennél a legjobb?
-Szeretnék az lenni. De ha rá van szükséged, akkor segítek feldolgozni, hogy megbocsáthass.
-Ez nem a bocsánatról szól.. – bújtam ki a karjaiból sóhajtva. Leültem az ágyra és leült ő is. – Megbocsátok neki, hiszen én is sokszor kerültem olyan helyzetbe veled, hogy majdnem.. de.. nem tudok úgy nézni rá, ahogy eddig. Nem tudom elfelejteni, érted? Akkor sem, ha nem volt, úgymond, szándékos. Amúgy is én tehetek az egészről. Ha nincs veled viszonyom, ez nem történik meg.
-Úgy mondod, mintha minden héten randiztunk volna.
-Bőven sok, hogy majdnem lefeküdtem veled.
-De csak majdnem. Ne feledd, hogy bármilyen nehéz is volt, lekoptattál időben. Szereted és tiszteled őt. Biztos vagyok benne, hogy ő is szeret téged, és nem kétlem, hogy tisztel is. De mégsem volt elég erős, hogy ellenálljon.
-Nem volt józan..
-Te is voltál már spiccesen a karjaimban. Nagyon szeretlek, de hülye vagy, ha saját magadat hibáztatod a történtekért. Persze, volt benne részed, de te megpróbáltál hű maradni. Ha valakit hibáztatnod kell, az én vagyok és Chester. Vagy a volt felesége, nem tudom. De nem te. Mindent feladsz, hogy másoknak eleget tegyél. Mindig minden fontosabb, mint amit szeretnél.
-Nem tudom, mit szeretnék.
-Én tudom. Boldog akarsz lenni. És én boldoggá akarlak tenni. Jelentsen bármit. Drágám, lassan három hónapja vagy itt, mert megcsalt és nem tudsz vele lenni. Mire vársz? Hogy egy nap felébredsz és minden a régi? Nem mondom, hogy reménytelen, de a helyedben átgondolnám. Semmit nem erőltetek, tudod jól, és most sem a szexről van szó, bár nagyon szeretném. De várok. Ha úgy látod, hogy meg tudsz neki bocsátani, tedd meg minél előbb. De ha nem.. akkor ne emészd magad. Érezd jól magad, folytasd az életed.
-Veled?
-Akár velem is. De ha mással, az sem baj. Csak engedd, hogy segítsek eljutni addig.
-Hogyan?
-Ahogy neked a legjobb.
-Szerinted most hogy lenne nekem a legjobb?
-Nem akarom kihasználni a helyzetet..
-Tudom. De lehetsz őszinte.
A legőszintébb az lett volna, ha azonnal leteper – láttam rajta. De nem tette. Pedig ezt vártam tőle. Nem azért, mert akartam, hanem mert egy futó pillanatig tényleg azt éreztem, hogy hasznot akar húzni a helyzetemből és ha nem kapja meg, amit akar, másnap akár költözhetek is máshová. Szerencsére nem így volt. Nagyot nyelt és sóhajtott.
-Hogy szerintem hogy lenne neked a legjobb? – kérdezte a kezünket nézve. Aztán az arcomra nézett és a szemeimbe olvasztotta a szemeit. Kíváncsian vártam a véleményét. – Szerintem.. ha hagynád, hogy megmutassam a lehetőségeidet, akkor könnyebben döntenél.
-Ez mit jelent? – kérdeztem mosolyogva. Pontosan tudtam, mit jelent, de tőle akartam hallani. Hadd jöjjön kicsit ő is zavarba.
-Inkább nem fordítanám le.
-Hogy hagyjam, hogy megmutasd, ha nem tudom, mire vállalkozom?
Bevallom, kicsit spicces voltam most is. De csak annyira, hogy ne legyek feszült. Ezt ő is tudta és bármennyire is szerette volna, nem élt a lehetőséggel. Egy ideig legalábbis. Gondolkodva nézett, csendben, aztán megcsókolt. Olyan volt, mintha néma lenne. Mintha mondani akarna valamit, de nem tudna beszélni, ezért aztán meg akarja mutatni. A szavai ellenére ez a csók azt bizonyította, hogy nem akar tovább várni. Kísérleteztem. Bíztam benne. Nem állítottam le, mert azt akartam, hogy ő hagyja abba. Hogy bebizonyíthassa, mit is jelentek neki. Percről percre változott a csókja. Egyszer erőtlen volt, félénk, aztán vad és szenvedélyes, utána gyengéd és szerelmes. A ruhát is lassan vette le rólam, mintha nem tudná, akarja-e. Így is volt. Nem tudta. Én viszont tudtam. Akarta, de nem tette. Már csak néhány perc választott el minket attól, hogy komolyabbra forduljon az amúgy sem ártatlan helyzet és volt, hogy azt hittem, nem fogja magát vissza, de győzött a megérzésem. Egyszer csak nem csókolt már, a karjaimba roskadt.
-Nem megy.. – suttogta. Halkan elmosolyodtam és magamhoz öleltem.
-Semmi baj.
-Úgy értem.. nem tudom megtenni. Ha hagyod sem. Nem azért vagy itt.. nem azért hívtalak ide..
-Tudom, nincs semmi baj. Köszönöm.
-Mit? – nézett a szemeimbe tétován. Adtam egy csókot a szájára és sóhajtottam. – Tudtad, hogy nem leszek rá képes? Teszteltél?
-Ne kapd fel a vizet. Tudnom kellett, hogy komolyan gondolod, amiket mondtál..
-Ezt anélkül is tudnod kéne, hogy átversz.. – lemászott rólam és öltözni kezdett. A háta mögé térdeltem és csókolni kezdtem a vállát.
-Ne haragudj.
-Reenz.. majdnem megtettük. Ez nem játék. Ha akarod, szívesen, de.. ez így nem jó.
-De. Jó így. Nem használod ki a helyzetet. Mostmár tudom, mit érzel igazából.
-És mit érsz vele? Mit érek vele? – felállt az ágyról és sóhajtott. – Hosszú nap volt.. ideje aludnom.
-Nem maradsz itt velem?
-Ezek után?
Bólintottam és levette a nadrágját, majd bebújt mellém és lekapcsolta a lámpát. Pár percig gondolkodott, aztán mély levegőt vett. Éreztem, mert hozzábújtam.
-Pete..
-Igen?
-Ezt.. nem kell megbeszélnünk holnap. Rendben?
-Jól van.. Nem beszélünk róla.
Ki sem kellett volna mondania, tudtam, mit akar kérdezni.
-Talán..
-Mi?
-Azon gondolkodsz, hagytam-e volna, hogy befejezd. Talán.
-De talán nem. Erre nagyobb az esély.
-Ki tudja..
-Megint tesztelsz?
-Nem.
A hátamra fordított és fölém mászott. Annyi fény volt csak a szobában, hogy láttuk egymás arcának körvonalait. A szemeiben megcsillant a kintről beszűrődő fény, ahogy fölém hajolt. Éreztem a bőrömön a lehelletét. Megcsókolta a számat, aztán az államat, a nyakamat, a vállamat, aztán a fülemhez hajolt.
-Szeretlek.. – súgta. Végigsimítottam a tenyeremmel a hátát és a nyakát. Újra megcsókolt és nem eresztett. Most ő tesztelt engem. A combomra csúsztatta a kezét és simogatni kezdett. Ott is, ahol egyébként nem lenne szabad. Halkan sóhajtottam, miközben ő a mellkasomat és a hasamat puszilgatta végig. A puszikból csókok lettek, gyengédek, kényeztetőek.. Annyira kívántam, mint még talán soha. Kénytelen voltam a lepedőbe markolni, hogy ne őt tépjem széjjel. Végül ismét puszilni kezdett. A combomtól a mellemig, aztán az ajkaimra helyezte a hangsúlyt.
-Jobb, ha visszamegyek a szobámba.
-Rendben.. – válaszoltam suttogva. Újra megcsókolt, aztán menni akart, de nem hagytam. Ezúttal én feküdtem fölé.
-Úgy volt, hogy visszamegyek.. – simította végig az oldalam a tenyerével.
-Majd utána.
-Mi.. után? – a kérdésére egy határozott mozdulattal feleltem. Elvette a kezem. – Inkább ne. Majd ha már rendben leszel. Oké?
Elmosolyodtam és lemásztam róla.
-Oké.
-Tudtad, hogy nem hagyom, ugye? – sóhajtott. Adott egy puszit és kimászott az ágyból. – Jó éjt.
-Jó éjt, Pete.
Visszament a szobájába és bezárta az ajtót. Nem félt tőlem, de a helyében én is ezt tettem volna. Sőt. Ezt is tettem. Alig lépett ki az ajtón, bezártam mögötte, nehogy meggondolja magát. Játékos mosollyal bújtam a takaró alá. Nem tudtam, mi van velem, de nagyon élveztem a tesztelgetést. Az is megfordult a fejemben, hogy ennyi év után talán tényleg ideje engednem neki. Bűntudatom volt, amiért felizgattam és hagytam átmenni. De biztos voltam benne, hogy valahogy majd megoldja egyedül is..
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Nagyon szeretem ezt a "regényt". Nem lehetne egyben feltenni az e-könyvbe??
Ezt nem hiszem el!! Mikor fekszenek már össze?? :-))))
Nagyon szeretem ezt a "regényt". Nem lehetne egyben feltenni az e-könyvbe??
A jó karakterábrázolás a negatív szereplőket is meg tudja kedveltetni az ínyencekkel.
Bokor
Tisztelt Reenzy!
A jó karakterábrázolás a negatív szereplőket is meg tudja kedveltetni az ínyencekkel.
Bokor
Ez most tanács vagy "bók" volt? :D