72 - Születés és elmúlás
Látogatók száma: 60
Bármennyire is szeretnénk, semmi sem tart örökké. Mikor valami elkezdődik, izgatottak vagyunk és igyekszünk a legtöbbet kihozni belőle, amíg tart. De ha vége.. akkor nem marad, csak az elvesztés fájdalma. Legyen szó boldogságról, szerelemről, az életről..
Ahogy közeledett a lányunk születésnapja, Chester egyre izgatottabb lett. Vissza akart szerezni és ez az esemény jó alkalom volt rá. Egy héttel korábban ugyanis Pete elvitt engem Gabe Saporta születésnapi bulijába és nagyon jól éreztem magam. Egy rakás kép készült, néhányon Pete-tel voltam. Úgy néztünk ki, mint akik együtt vannak. Mikor Chester meglátta ezeket a képeket, eldöntötte, hogy még egyszer megpróbál mindent, hogy visszakaphasson. Volt esélye. Nem tagadhattam, mit érzek iránta, de valahányszor eszembe jutott, arra emlékeztem, mikor megláttam Talindát. Az igazat megvallva nagyon összezavart a helyzet. Hiányzott nekem, szerettem, de a jövőnk kétséges volt. Főleg azok után, ami Pete-tel történt. Míg én ezeken gondolkodtam úton a házhoz, Chester az emeleten készülődött. Ideges volt, mintha ez lenne az első randink. Mike egy kopogás után benyitott a szobába.
-Már mindenki itt van, mi a fenét csinálsz még? - kérdezte tetőtől talpig végigfuttatva a szemeit Chesteren.
-Ő is itt van?
-Nem, ő még nincs..
-Akkor senki sincs itt.. - sóhajtott. Begombolta az ingjét. - Mike, szerinted dögös vagyok?
-Bocs, milyen? - kérdezett vissza nevetve.
-Vissza akarom szerezni. A lehető legjobban akarok kinézni.. - megfordult és mély levegőt vett. - Na? Milyen?
-Hát.. jól nézel ki.
-A jó nem elég..
-Haver, ne akard, hogy bókoljak, mint egy vödör sivatagi homok..
-Csak biztos akarok lenni benne, hogy tetszem majd neki.
-Mesésen nézel ki, Bébi. - mosolyodott el Mike. - Most jobb?
-Abszolút.. - visszafordult a tükör felé és elégedetten sóhajtott. - Köszönöm, Szivem.
-Na jól van, Hamufütyőke, visszamegyek.. - nevetett és elhagyta a szobát. Lement a többiekhez.
-Hol van Chaz? - érdeklődött Dyna izgatottan.
-Chaz Cherry még tollászkodik.
-Chaz Cherry? - lepődött meg Mona. - Jó, ez nekem magas, de Reenzy most jött meg. Ne szóljunk neki?
-Itt vagyok.. - sietett le Chester a lépcsőn, majd megállt és széttárta a karját. - Hogy nézek ki?
-Óóó, Mike.. már értem.. - nevetett Dyna. - Mesés vagy, Bébi.
-Ha te is ezt mondod, akkor így kell lennie. Na jó, ideje visszaszereznem a feleségem.
Mikor becsengettem, szinte az ajtóhoz ugrott, hogy kinyithassa nekem. Mi tagadás, őrületesen nézett ki.
-Szia - köszönt egy puszival. Az illata áthatolt a sejtjeimen.
-Szia.. Hol van az ünnepelt?
Adeline odafutott hozzánk és a nyakamba ugrott. Nevetve öleltem magamhoz, nehogy leessen. Adtam neki egy puszit és boldogan sóhajtottam.
-Már nagyon hiányoztál neki - mosolyodott el Chester is. - És én is örülök, hogy újra látlak.
-Én is örülök - tettem le a lányunkat. Aztán megint Chesterre tapadtak a szemeim. - Új ing?
-Aha, tetszik?
-Jól áll..
Fura dolgot éreztem, de kivételesen pozitívat. Aztán Adie hatalmas szemekkel nézett rám.
-Anyu, mikor kapom meg az ajándékaimat?
-Mindjárt, Kicsim, türelem. Tényleg, Chester.. ezt hová tegyem?
-Majd beviszem - mondta Sarah mosolyogva. - Szia.
-Szia Sarah - öleltem át. - Nagyon tetszik a dekoráció, köszi.
-Szívesen - mosolygott rám Chester.
-Te csináltad?
-Nem gondoltad, hogy képes vagyok rá?
-Hmm.. ezek szerint több olyan dolog van, amire nem gondoltam, hogy képes lennél.
A többiek csendben álltak körülöttünk. Mona megrázta a fejét és visszament a vendégekhez. Dyna kétségbeesett pillantásokat vetett rám és több hasonló reakciót láthattam volna, ha Adie nem olyan izgatott.
-Sarah, mikor nyithatom ki a dobozokat?
-Gyere velem, jó? A többi közé tesszük addig, amit anyu hozott. Hadd beszéljen apával egy kicsit.. - megfogta Adie kezét és bevitte a nappaliba.
-Miért vagy megint ilyen hideg?
-Nem bántam veled máshogy azóta, miért lepődsz meg ezen?
-Meg sem próbálsz visszajönni, igaz? Jó neked ott, vele..
-Még te hibáztatsz engem? Chester, én egy percig sem akartam vele élni, míg okot nem adtál rá. De most jobban bízom benne, mint benned vagy magamban.
-Kérlek, Reenz.. - sóhajtott Dyna. Mély levegőt vettem.
-Igaz. Ez Adeline szülinapja. Miatta vagyok itt és nem miattad. Szóval ne veszekedjünk.
-Én sem akarok veszekedni, csak beszélni veled. Miért vagy ilyen ellenséges?
-Miért vagyok ellenséges? - kérdeztem nevetve. - Hallod magad? Tudod, hogy mit tettél?
-Tudom, ahogy azt is, mit érzel. De beszélnünk kell róla.
-Nem kell beszélnünk.
Elindultam Adie-hez, de megfogta a kezem és sóhajtott.
-Gyere velem.. a konyhában van a torta.
Bementünk a konyhába és szótlanul meggyújtottuk a gyertyákat. A torta olyan volt, mint a házasságunk. Tökéletes, egyszerű, szép, de hamarosan darabokra vágják. Mosolyt erőltettem az arcomra, mikor bementünk a nappaliba. Adie felugrott, mikor énekelni kezdtünk neki. Mikor letettem a tortát az asztalra és leültem mellé, Adie el akarta fújni a gyertyákat.
-Várj, Kicsim, kívánj valamit.
-Azt kívánom..
-Nem, nem.. ne mondd el senkinek, vagy nem válik valóra - mondta Mona. Adie elmosolyodott.
-Lehet két kívánságom?
-Persze, ez a te napod - nevettem. Adie hozzámbújt.
-Azt kívánom, hogy anyu megcsókolja apát.
Összenéztem pár vendéggel és ők sajnálkozva mosolyogtak rám. Sóhajtottam és megsimítottam Adie vállát.
-Mondtuk, Kicsim, hogy ne mondd ki hangosan.
-Akkor nem csókolod meg? - nézett rám megint nagy szemekkel. Ugyanolyan szemei voltak, mint Chesternek. A többiek csendben várták a válaszom.
-Nem, Szivem. Azt hiszem, többé már nem fogom.
-Kérlek. Azt mondtad, lehet két kívánságom.
-Hallottad a szülinapost - mondta Mike. Chesterre néztem, aztán vissza Adie-re. Felálltam a helyemről, odamentem Chesterhez és megcsókoltam. Adie büszkén vigyorgott és Sarah magához ölelte.
-Ügyes vagy - súgta neki. A boldogsága fontosabb volt a büszkeségemnél. Ráadásul Chester csókja nagyon jól esett. Túl jól, ahhoz képest, hogy mi zajlott köztünk. Aztán leültem a helyemre.
-Akkor kívánj megint, Drágám, de most senkinek ne mondd el.
-Oké.
Becsukta a szemeit. Addig Chestert néztem. Érezte rajtam, hogy valami megint változott. Nem akart a legrosszabbra gondolni. Aztán Adie elfújta a gyertyákat és felvágtuk a tortát. Nem voltunk sokan, csak a család és néhány barát. Adie barátai ott is aludtak. A nappaliban kempingeztek sütivel, fagyival és egyebekkel. Nem volt nagy felhajtás, de Adie nagyon örült neki. Ahogy én is. Hálás voltam Sarah-nak. Jól éreztem magam. De Ryan lehangolt. Miatta került közel Chester Talindához. Megint. Talán őt vádoltam mindenért, pedig tudtam, hogy többnyire az én hibám. A konyhában voltam, mikor meghallottam a hangját. A kertben cigizett. Az ablakhoz közel állt, tisztán behallatszott. Ügyet sem vetettem rá, tettem a dolgom, de mikor rájöttem, kivel beszél, felkaptam a fejem.
-Igen, Chesternél vagyok. Nem tudom, mikor érek oda - szívott bele a cigijébe.
-Reenzy is ott van? - kérdezte Talinda. Ryan sóhajtott.
-Jah, itt van ő is.
-Megbocsátott már Chesternek?
-Nem, de szerintem jobb is így. Te jobb vagy nála. Gőzöm sincs, hogy miért hagyta magát behálózni.
-Nagyon jól tudod, mi történt. És nem értek veled egyet. Nekem szimpatikus. El sem hiszed, mennyire bánom, ami történt. Remélem, minél hamarabb megbocsát neki. Összeillenek.
-Jaj, ne csináld, Linda.. - nevetett Ryan. - Nincs miért sajnálni, ő remekül megvan azzal a seggfejjel, akivel Chestert csalta évekig. Bár állítólag semmi sem történt. De lefogadom, hogy összejöttek most, hogy együtt él vele. Azt csinál, amit akar. Mindig tudtam, hogy egy ribanc. Chester túl sokáig tűrt.
-Hogy mondhatod ezt? Szerintem félreismered.
-Szerintem te ismered félre. Ha olyan jó ember lenne, mint amilyennek tartod, nem hagyná Chestert szenvedni. Az ő hibájából találtatok egymásra újra és szerintem nem is volt baj. Évekig áltatta Chestert. Kihasználta, átverte, talán meg is csalta. Most meg előadja a hattyú halálát, de tudod mit? Sosem volt hattyú. Csak egy szürke kis kacsa, aki többet hisz magáról, mint amennyit ér.
Könnyes szemekkel mentem ki a konyhából. Úgy éreztem, igaza van. Nagyon sokszor gondolkodtam azon, hogy megérdemlem-e Chestert, de féltem a választól. Hát most megkaptam. A hátsó udvarra mentem, hogy kiszellőztessem a fejem. Leültem a hintára és megtöröltem az arcom. Chester látott kimenni. Letette a poharát, keresett egy pokrócot és kijött hozzám. Sóhajtva néztem félre, mikor mellém állt.
-Szia.
-Szia - köszöntem szipogva.
-Hoztam egy pokrócot, elég hűvös van. Teát akartam hozni, de.. ez gyorsabb volt.
-Köszönöm.
-Leülhetek?
-Ez a te házad, nem? - egy pillanatra felé fordultam, majd lehajtottam a fejem. Leült mellém és a hátamra terítette a pokrócot. - Köszi.
-Minden rendben? Valami baj van?
-Nem.. csodálatosan vagyok.. - nevettem.
-Komolyan, Kicsim. Látom rajtad. Mi történt? A csók zaklatott fel?
-Nem.. nem az.
-Jól esett?
-Adie-nek tetszett, csak ez számít.
-Oké.. értem.
Csendben ültünk egymás mellett, aztán sóhajtottam.
-Nem illek hozzád, igaz?
-Ezt honnan veszed?
-Ryan szerint nem kéne foglalkoznod velem. Szerinte kihasználtalak és átvertelek. Kezdem azt hinni, hogy igaza van.
-Kihasználtál és átvertél? Miért mondana ilyet?
-Pete miatt. Túl sokat tűrtél. Tényleg így volt.
-Mikor beszéltél Ryannel?
-Nem beszéltünk. Hallottam, hogy Talindával beszél telefonon. De már nem számít. Ha elváltunk, újra elveheted, ha akarod. Nem fogok az utadba állni. Képzeld.. ő még kiállt értem. Szóval sokkal jobb nálam, igaza volt mindenkinek. Boldog voltál vele.
-Veled voltam igazán boldog. Hát nem érted? Nem akarok elválni. Rendbe akarom hozni. Tudom, hogy hatalmas hiba volt és nagyon sajnálom. Tudom, hogy a szavaimmal nem változik semmi a szívedben, de tudnod kell, milyen rosszul érzem magam a történtek miatt. Minden perc, minden nap éveknek telik nélküled. Semmi sem ugyanaz nélküled. Szükségem van rád.
A hangja kétségekkel töltött meg és más, kellemesebb érzésekkel. Őszinte volt velem, ezt nagyon jól tudtam. Ahogy azt is, hogy mennyit jelentett. Úgy szerettem, ahogy régen, de mindig megvoltak a korlátaim. Korlátok, amelyeket nem tudtam átlépni és bonyolították az életem.
-Chester.. tudnod kell, milyen érzés ez. Mit éreztél, mikor Talinda ezt tette veled? Emlékszel, mi történt utána?
-Eltávolodtunk..
-Igen. És attól félek, hogy mi is így végezzük.
-Ezért nem bocsátottál még meg nekem? - nézett rám szomorúan. Bólintottam és sóhajtottam.
-Ezért. Tudod, hogy mennyit jelentesz nekem. Már azt is bőven elég feldolgozni, hogy megtörtént. Nagyon félek, hogy mi lesz ezután. A szerelmünk nekem nagyon fontos. A legszebb dolog, ami valaha történt. Nem akarom, hogy vége legyen.
-Tudom, én sem. De ha nem küzdünk érte, akkor úgy lesz vége, hogy félelemből meg sem próbáltuk folytatni. Annyira hiányzol nekem..
-Tudom, Chaz..
-Furcsa tőled ennyiszer hallani a nevem. Régen mindig becéztél. Mikor jössz vissza hozzám? Miért nem próbáljuk meg rendbehozni?
-És ha nem megy?
-Ha nem próbálod, biztos nem fog. Terapeutához is elmehetünk, ha az segít.
-Terapeutához?
-Igen.
-Egy terapeuta nem törli ezt el. Senki nem tudja.
-De segíthet. Ha a páciensed lennék, mit tanácsolnál?
-Az nem ugyanaz - sóhajtottam.
-Dehogynem. Nagyszerű tanácsokat tudsz adni bárkinek, aki segítségért fordul hozzád. A férjednek milyen tanácsot adnál?
-Tartsd magadon a gatyádat?
-Kérlek, Szivem. Miért nem mehetünk el valakihez? Beszélnünk kell róla, tovább kell lépnünk. Újra ölelni akarlak, minden egyes éjjel. Tudom, hogy én is hiányzom és szeretsz. De egyedül nem fog menni. Kell valaki, aki anélkül látja át a helyzetet, hogy köze lenne hozzá.
-Chester, megcsaltál. Nincs mit megbeszélnünk. Nem megyek veled sehová. Nem hozhatod rendbe.
-Miért nem?
-Mert ez nem egy törött váza, vagy egy horpadás a kocsidon. Azért.
Felálltam a hintáról, de visszahúzott. A gyűrűm megsértette az ujját.
-Ez meg mi? - kérdezte meglepetten. - Mi ez? Eljegyzett? Hozzá akarsz menni, miután elváltunk? Már mindent értek. Egyáltalán nem akarod megmenteni a kapcsolatunkat, mert beleestél, igaz? Miért nem mondtad el?! Jesszusom, én.. mekkora egy hülye vagyk. Mindent megteszek, hogy visszaszerezzelek, de már rég az övé vagy!
-Ne kiabálj velem, rendben? Félreérted.
-Félreértem! Hát persze! Nem értek félre SEMMIT. Tudnom kellett volna, a rohadt életbe is. Te nem is szenvedsz, igaz? Elhagytál volna akkor is, ha nem történik semmi, de így sajnáltathattad magad. Elhagytál engem is és a gyerekeket is, hogy vele lehess végre! Annyira éreztem.. és én még könyörögtem. Hát tudod, mit? Ryannek igaza volt. Nem kéne érdekeljen ez az egész. Talinda sokkal többet ér, mint te valaha fogsz.
Hirtelen felpofoztam. Fel sem fogtam, mit teszek, de be kellett fognom a száját.
-Most hallgass meg, Chester. Nem érdekel, elhiszed-e vagy sem, de most meg fogsz hallgatni. Ez nem egy kicseszett eljegyzési gyűrű, ez csak egy ajándék. Azért kaptam, mert hiányoztál! Hiányzott a gyűrűnk és Pete javítani akart a hangulatomon. Hogy ne érezzem üresnek a kezem. Hogy jössz te ahhoz, hogy azt mondd, nem szenvedek? Ha tudnád, mennyire nehéz még látni is téged azok után, amit velem tettél, de nem érdekelt, idejöttem. Tudod miért? Mert ez Adeline szülinapja. A kislányom szülinapja, amit elrontottál.Már csak egy a sok estéből, amit elrontottál.
-Édesem, ne haragudj.. - sóhajtott a kezem után nyúlva, de elrántottam előle.
-Nem. Ne érj hozzám. Jó szándékkal jöttem ide. De mire is számítottam? Chester, mi két külön világban élünk, ez sosem változik. Te mindig a rock sztár leszel, az isten sok ember szemében. Míg én csak egy feleség, egy anya leszek. Mindig tudtam, hogy túl jó, hogy igaz legyen. Mindig azt éreztem, hogy nem érdemellek meg és csak az álmaimban tartozunk egymáshoz.
-Miről beszélsz? Feleségül vettelek, gyerekeink vannak. Ez nem egy álom, már mondtam sokszor.
-Igazad van. Ha álom lenne, tökéletes lenne. De ha tökéletes lenne, nem érdekelne Pete, ahogy te sem csaltál volna meg. Még mindig meg akarsz menteni minket? Szerinted megéri?
-Bármit megtennék, de te már feladtad, igaz?
-Nem tudom. Csak azt tudom, hogy üres vagyok, mióta elmentem innen, de nem vagyok benne biztos, hogy rendben leszünk, ha visszajövök. Félek szembenézni ezzel.
Közelebb lépett és nagyot nyelt.
-Kicsim, én.. nem akarlak elveszíteni..
Elfordultam tőle. Megölelt és egy dalból idézve suttogott a fülembe. Abból, amit nekem írt. Átöleltem és magamhoz szorítottam. Jó volt megint a karjaiban, de csalódott voltam. Még mindig. Határozottan búcsúölelésnek érződött. Mélyet sóhajtottam, aztán elengedett és gyengéden megemelte az állam. A szemei egy csók után vágyakoztak. Felváltva bámultam a szemeit és a száját, aztán lenyeltem minden kétségem és megcsókoltam. Jól esett, de nem segített semmit. Éreztem, hogy felszínre törnek a könnyek. Magamhoz öleltem és ő szótlanul tartott a karjaiban. Sóhajtott és adott egy csókot a vállamra. Megborzongtam, aztán mély levegőt vettem és elengedtem.
-Ne haragudj, rásírtam a sminkem az új ingedre..
-Semmi baj.. - mondta megértő, szomorú mosollyal. Megsimította a karom és sóhajtott. - Menjünk vissza.
Bólintottam és visszamentünk a többiekhez. Úgy egy órát maradhattam még velük, mielőtt elindultam. Ez az este túl érzelmes volt nekem. Nehezen hagytam ott Adie-t, főleg a szülinapján, de gondolkodnom és aludnom kellett. "Otthon" az asztalra dobtam a kulcsaimat és elolvastam a hűtőre mágnesezett üzenetet: Az együttessel vagyok, ne várj meg. A vacsora a hűtőben van. Remélem jól érezted magad! Szeretlek ~ Pete.
Sóhajtottam és lezuhanyoztam. Aztán bebújtam az ágyba és olvasni kezdtem, de pár oldal után inkább letettem. Nem tudtam figyelni. A tévében semmi nem volt, ami elterelhette volna a gondolataimat Chesterről. Úgy éreztem magam, mint akkoriban, mikor Pete és köztem szenvedélyes vagy éppen romantikus dolgok történtek. Csak most nem Pete miatt éreztem magam furán, hanem Chester miatt. Mintha most vele nem lenne szabad ilyen helyzetekbe keverednem. Az egész furcsa volt és zavaros, de háromnegyed órával később már ez sem álhatott az alvás útjába.
A cikket írta: Reenzy
Hozzászólások
fordított időrendi sorrend
Túlélni, szeretni és megbocsájtani sem könnyű, legyen szó valós életről, vagy fantáziáról.
Pussz, Tündér
Se veled, se nélküled. Már nem tudom kinek drukkoljak?!
Bokor
Egyre jobban efelé hajlok én is. Egyébként szerintem pontosan az az igazi elsöprő szerelem, hogy még ezt is meg tudod bocsájtani a másiknak...nagyon mélyen magamba néztem és most, ahogyan érzek, amiben vagyok, biztosan elnézném, persze csak ha így történne, mint Cheez és Talinda közt.