újabb események régebbi események további események
18:38
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:45
Új kérdést került be a Kérdezd a férfit menüpontba
16:06
Új cikk került a "Titkaink egymás között" rovatba
11:04
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
11:02
Ilpaki új cikket töltött fel
18:32
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
17:26
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
11:54
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
23:22
Ilpaki új bejegyzést írt a naplójába
23:21
Ilpaki új cikket töltött fel
12:22
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
12:19
KiralyCsilla1965 új bejegyzést írt a naplójába
15:12
Vortexdmo regisztrált a weboldalra
14:42
Stanmoretnm regisztrált a weboldalra

75 - Omló falak 2/1

2012. január 17. - Látogatók száma: 56

Ha egy házat nem gondozunk, előbb-utóbb tönkremegy. Ha üresen áll, kiszolgáltatva az esőnek, fagynak, vagy a nyári forróságnak, akkor a falak eláznak, a téglák megrepednek, széttörnek.. a falak leomlanak. Amit oly sokáig építgettünk, lassan semmivé válik.

Úgy egy héttel később visszatért az álom egy kellemesen együtt töltött nap után. Örültem, hogy egyedül ébredtem az ágyban. Teljesen leizzadtam és a szívem még mindig kalapált. Beletelt pár percbe, mire eljutottam a fürdőszobába. Megmostam az arcom, lezuhanyoztam, aztán együtt reggeliztünk. Végig csendben voltam, őt pedig megölte a kíváncsiság, hogy miért. Néha felnézett az arcomra, aztán elmosolyodott és abbahagyta az evést. Nekem semmi étvágyam nem volt.
-Mi ez a némaság, Szépségem?
Én is elmosolyodtam és sóhajtottam.
-Nem aludtam túl jól. Furcsa álmom volt.
-Akarsz beszélni róla?
-Nem! Mármint.. nem, már.. mindegy. Csak jó, hogy felébredtem belőle.
-Értem - kortyolt a teájába. - Tényleg, mit akartál mondani Egyiptomban?
-Mikor?
-Mikor felébresztettél.
-Ez hogy jutott most eszedbe?
-Nekem is furcsa álmaim voltak.. - mondta mosolyogva. Gondolkodni kezdtem. Talán jobb is, hogy nem mondtam neki semmit akkor. Most viszont mondanom kellett valamit.
-Ja, igen.. Egyiptomban.. talán tényleg jobb lenne, ha elköltöznék innen, mielőtt még..
-Mielőtt mi?
-Semmi. Mennem kell. Majd jövök.
Felnevetett.
-Nem úszod meg. Mielőtt..?
-Pete, én azt hiszem, kezdek érezni valamit, amit nem kéne.
Nézni kezdett. Próbálta kitalálni, miről lehet szó. Figyelte a szemeimet, ahogy lélegzem, a bizonytalan sóhajtozásomat. Aztán folytatta a reggelijét.
-Mit érzel?
-Ezt nem olyan könnyű meghatározni, inkább csak azt mondanám, hogy.. sokkal közelebb érezlek.
-A sokkal közelebb azt jelenti, hogy..?
-Hogy sokkal közelebb. Inkább nem nevezném máshogy. Már az is sok, hogy érzem, nem akarok beszélni róla. Nem akarom tudni, hogy mi ez.
-Én igen. Szeretném.
Egyre izgatottabb voltam. Felzaklatott az álmom, a zavaros érzéseimre pedig már napok óta nem is gondoltam. De most, hogy ott ült velem szemben, csendben, kíváncsian, másra sem tudtam gondolni.
-Nem hiszem, hogy együtt kéne laknunk.. - mondtam bűnbánó megszeppentséggel. Sóhajtott.
-Ahogy akarod.
-Tényleg..?
-Persze. Semmit nem erőltetek rád. Egyébként is. Talán csak hálás vagy, mert itt vagyok veled.
-Lehetséges.
-Ne aggódj, rendben? Ha menni akarsz, menj. De ha maradsz is, nem fogok beosonni a szobádba az éjszaka közepén..
-Ez hogy jön ide?
Elmosolyodott, felállt a helyéről, adott egy puszit a homlokomra és a hűtőhöz ment. Gyanítottam, mit is álmodott éjjel. Ugyanazt, egy szobával arrébb. Ettől csak jobban zavarba jöttem. Gyakorlatilag mindkettőnknek ugyanaz járt a fejében. Azzal a különbséggel, hogy ő tudta mit érez, én meg nem. Majdnem kimondtam azt a szót. Őrület - gondoltam magamban, majd egy sóhajjal beleittam a kávémba. Megcsörrent a telefon, hát felvette. Azzal a mozdulattal már adta is nekem.
-Igen? - kérdeztem meglepetten. Az ő telefonján ritkán kerestek engem.
-Szia, én vagyok.. - sóhajtott Chester. Már csak ő kellett.
-Szia, mi újság?
-Hogy mi újság? Felhívlak és ő veszi fel. Szerinted milyen érzés?
-Biztos nem rosszabb, mint rájönni, hogy megcsalnak..
-Jó, ezt most hagyjuk. Mikey miatt hívlak. Elkapott valamit. Lázas, minden kijön belőle, amit eszik. Gondoltam, hátha tudni akarod.
-Persze, hogy érdekel.
-Itt van mellettem, beszélsz vele?
-Persze.
-Anyu? - szólt a telefonba Mike. Tényleg betegnek hallatszott.
-Jól vagy, Kicsim?
-Nem igazán. De majd elmúlik.
-Pihenj sokat és igyál sok folyadékot.
-Jó. Apa beszélni akar még veled.. - köhögött. Sóhajtottam.
-Mondd meg neki, hogy most nem érek rá, de pár óra múlva átmegyek hozzád. Majd akkor beszélünk.
-Oké.
-Szeretlek, vigyázz magadra.
-Szia.
Míg velük beszéltem, Pete befészkelte magát a nappaliba. Utána munkához láttam, de nem tudtam koncentrálni. Semmi másra nem tudtam gondolni, csak Pete reakciójára. Valamiért nem esett jól. Hideg volt, nem hitt nekem. Sóhajtottam, eltoltam magamtól a laptopot és egy ideig csak őt néztem.
-Mi a baj? - nézett rám meglepetten.
-Mit hittél, mikor felébresztettelek az éjszaka közepén?
-Nem emlékszem, álmos voltam. Miért?
-Akkor mindegy.
-Mit kellett volna hinnem?
-Semmit. Csak olyan hideg voltál, mikor elmondtam, mit érzek.
-Nézd, én.. már megmondtam. Nem veszem komolyan, amíg ki nem mondod.
-Oké. Felejtsd el, amit mondtam. Most megyek, Mikey-nak szüksége van rám.. - adtam egy puszit az arcára és a szobámba mentem. Ő gondolkodva vakargatta Hemingway nyakát. Mikor már a cipőmet húztam az ajtóban, odajött hozzám.
-Ne aggódj miattam, vagy Chester miatt. Tudom, hogy nem könnyű most neked. Szóval.. ráérsz, bármit is akartál mondani.
-Tudom.. - sóhajtottam. Adott egy puszit a homlokomra és átölelt.
-Szeretlek - súgta. Elmosolyodtam.
-Én is szeretlek..
Mély levegőt vettem és kibújtam a karjaiból. Nem akartam kimondani, amíg nem biztos, de megtörtént. Csendben álltunk egymással szemben és mindketten arra vártunk, hogy a másik mondjon valamit. Végül elmosolyodott és megsimította a karomat.
-Kicsúszott, mi?
-Aha. Nem is úgy értettem.. én csak.. kicsit sok ez reggel.
-Értem.. - mondta még mindig mosolyogva.
-Majd jövök.
Kimentem és a falnak dőltem. Keveseknek mondtam, hogy szeretem. Főleg a családom és a közeli barátaim hallották tőlem. És bár ő nagyon jó barátom volt, a viszonyunk több volt annál. De kapcsolatnál kevesebb. Ez a szó vele teljesen mást jelentett volna. Ezért még barátként sem mondtam neki soha. Újra sóhajtottam és elindultam a fiamhoz. Idegenként csengettem be. Chester meglepetten nyitott ajtót.
-Édesem..
-Szia.
-Szia.
-A szobájában van?
-Mikey? Igen.. fent van. Talán alszik..
-Megnézem.. - adtam egy puszit az arcára és felmentem az emeletre. Sóhajtva nézett utánam. Mikey tényleg aludt. A bőre nagyon meleg volt. Adtam neki egy puszit és hagytam pihenni. Mikor kimentem, Adie szaladt oda hozzám. Szorosan öleltem át.
-Hiányzol - mondta. Elmosolyodtam.
-Te is hiányzol, Szivem.
-Olyan jó, hogy itt vagy. Most már itthon maradsz?
-Nem, Kicsim, vissza kell mennem.
-Hová?
-Ez egy hosszú történet, de még nem tudok hazajönni.. - mondtam mosolyogva, de egy könnycsepp legördült az arcomon.
-Miért vagy szomorú? - kérdezte aggódva. Chester sétált oda hozzánk, majd leguggolt mellé.
-Anyu túl sokat dolgozik, Adie.
Hálás voltam a válaszáért, én nem tudtam már beszélni sem. Letöröltem az arcom és megpusziltam Adie-t.
-Ne sírj, anyu..
-Nem sírok, Kicsim. Csak nagyon hiányzol.
-Veled akarok menni, hogy ne sírj többet.
-Nem lehet.
-Miért nem?
-Adeline.. menj, mosd meg a kezed ebéd előtt, jó? - simogatta meg a hátát Chester. Adie hatalmas szemekkel nézett fel rám.
-Itt leszel, mikor visszajövök?
-Persze.
Elszaladt a fürdőszobába. Chester felállt és sóhajtva átölelt.
-Nyugodj meg, jó?
-Borzalmasan hiányoznak..
-Tudom, Kicsim. Ne sírj..
-Hogy ne sírnék, mikor miattad el kellett hagynom a gyerekeimet?
Eltoltam magamtól és lementem a konyhába. Sarah ott volt. Segítettem neki megteríteni.
-Jól vagy? Sírtál?
-Jól vagyok, ne aggódj értem - nyugtattam.
-Hogy van Pete? - kérdezte a szekrényhez indulva. Nem válaszoltam, így felém fordult. - Megértelek, de szerintem adhatnál Chesternek egy esélyt. Nagyon szeret, sosem láttam boldogabbnak, mint melletted. Nem foglak győzködni, de gondolkodj ezeken. Egyszer hibázott csak, de ezer hibáért bünteted.
-Pete jól van.. - mondtam. - És Chester is jól lesz.
-Oké.. - mosolygott poharakat téve az asztalra. Mikor Chester és Adie lejöttek hozzánk, megebédeltünk. Adie nagyon beszédes kedvében volt, ez engem is jobb kedvre derített. Aztán Chester telefonja megcsörrent.
-Ez Mikey. Felébredt. Akarod látni?
-Persze - álltam fel az asztaltól. Felmentünk az emeletre, de Chester megállított a lépcsőn.
-Köszönöm, hogy most itt vagy.
-Az én fiam is. Ugyanúgy szeretem, ahogy te. Ne köszönj semmit.
-És engem szeretsz még?
-Nem tudom, hogy mit érzek veled kapcsolatban. Talán egy nap újra ki tudom mondani, de egyelőre nem vagyok benne biztos.
Órákig voltam Mikey szobájában. Nagy volt már, de valahányszor lebetegedett, úgy éreztem, hogy ugyanaz az öt éves kisfiú, aki a szívbajt hozta rám, mikor legurult egyszer a lépcsőn, de csak annyit kérdezett: megcsinálhatom újra? Adeline-ről nem is beszélve. Ő is bejött hozzá egy-két órára. Aztán mindketten elaludtak. Mikey a láztól, Adie az ebéd utáni pihenője miatt. Alig léptünk ki a szobából Chesterrel, Pete felhívott.
-Szia, még a fiadnál vagy?
-Igen, bocs, elfelejtettelek hívni.
-Semmi baj, csak aggódtam kicsit.
-Bocs.. - mosolyodtam el. Chester mély levegőt vett.
-Hogy van?
-Elég beteg, de javul. Köszi.
-Mondd, hogy egy jó barát jobbulást kíván. Azért hívlak, mert egy óra múlva találkozom a többiekkel. Majd jövök. Szerintem Hemingwayt is magammal viszem. Maradj csak a fiad mellett.
-Jól van, szia.
Mikor letettük, Chester várakozva nézett rám, majd sóhajtott.
-Beszélhetnék veled?
-Miről?
-A sűrű programjaidról..
-Menjünk le a nappaliba.
Lementünk. Leültem a fotelbe, ő a kanapén foglalt helyet.Elég levertnek tűnt, ugyanakkor remekül nézett ki. Le sem tudtam venni róla a szemeimet. Nem úgy tűnt, hogy zavarná. Nagyot nyelt, mikor megfogta a kezem.
-Még mindig rajtad van a gyűrűje.. - mondta halkan. Sóhajtottam.
-Még mindig nem eljegyzési gyűrű.
-Tudom, de akkor is szokatlan. Hogy jöttök ki egymással? Jobban vagy?
-Nagyon jól kijövünk. Sokat segít nekem - mondtam a szemeibe nézve. Borzalmasan hiányzott a tekintete.
-Baj van?
-Nem, csak.. gondolkodom. Tudod, eléggé össze vagyok zavarodva. Próbálok rájönni, hogy is vagyok igazán.
-Beszélhetnénk rólunk?
-Hajrá.
-Tudom, hogy ezerszer hallottad, de sajnálom, hogy elcsesztem. Hatalmas hiba volt és tudom, hogy nem könnyű megbocsátanod, de..
-De úgy gondolod, meg kéne bocsássak neked.
-Jó lenne.
-Chaz.. még nem megy. De még ha meg is bocsátok, semmi nem változik. Nem tudok a közeledben lenni. Nem tudom, tudok-e valaha úgy nézni rád, mint azelőtt.
-Olyan nehéz néha, mikor a gyerekek rólad kérdeznek. Főleg Adeline. Sokszor sírni lenne kedvem, mert nem tudok hazudni nekik. Nem akarom, hogy tudják, mennyire fáj, hogy nem vagy itt.
Végig a kezeinket nézte. Átültem mellé és a szívemre tettem a tenyerét.
-Nekem is az fáj, hogy nem vagy itt. Szeretnék hazajönni. Szeretnék újra bízni benned, de nem tudok. És nem akarom, hogy lássák, mi történik köztünk. Meg kell értened engem.
-Félek, hogy nem jössz vissza.
-Én attól félek, hogy igazad van.. Előbb legyek benne biztos, hogy folytatni tudom veled. Ahhoz pedig idő kell. De jobb, ha most megyek. Már sokszor megbeszéltük ezt.
Felmentem Mikey szobájába, de még aludt. Adie viszont felébredt, mikor benyitottam. Elmosolyodtam és leültem az ágy szélére.
-Kicsim.. most el kell mennem.
-Maradj itt velem.. kérlek.
-Nem lehet.
-Csak ma éjjel.
-Rendben. Itt maradok ma éjjel.
Boldogan bújt hozzám. Átvittem a szobájába és lefektettem. Dúdoltam neki, mert nagyon szerette, közben simogattam a haját. Mikor már aludt, ki akartam menni tőle. Chester az ajtóban állt.
-Hiányzol neki.
-Tudom. Megkért, hogy maradjak itt éjszakára.
-Mit mondtál neki?
-Mit mondhattam volna? Maradok, ha nem gond.
-Menj csak, ha gondolod. Majd azt mondom, sok volt a munkád. Ahogy mindig.
"Ahogy mindig". Visszanéztem Adie-re. Miattam volt olyan szomorú és tudtam, hogy egyetlen döntéssel újra boldoggá tehetném. Ahogy Chester ott állt, a közelemben, ahogy éreztem az illatát, minden felidéződött. Emlékeztem, mikor a szálloda étkezőjében az esszémet írtam és nem tudta levenni rólam a szemeit. Sosem gondoltam, hogy feleségül venne, hogy egyáltalán érdekelném. Ahogy azt sem, hogy valaha ennyire megbántana.
-Nem fogok hazudni neki. Itt maradok. Mikey beteg, Adie-nek szüksége van rám.
-Chesternek is szüksége van rád.. - mondta közelebb lépve. Néztem a szemeit, a száját, megsimítottam az ingje gallérját, aztán fájdalmasan elmosolyodtam.
-Chesternek hűségesnek kellett volna maradnia.
Elindultam a vendégszobába, de megállt a lépcső tetején.
-Azt mondtad, kijöttök egymással. Ez mit jelent?
Megfordultam és sóhajtottam.
-Barátok vagyunk. Csak ennyit. Segít átvészelni, amíg elválunk.
-Én nem fogok. Nem engedlek el.
-Chester.. - félre fordítottam az arcom és próbáltam rideg maradni. Úgy könnyebb volt. Lejött a lépcsőn és maga felé fordított.
-Szereted, igaz?
-Kérlek..
-Oké. Engem szeretsz még?
-Szerinted ezt érezném, ha nem így lenne?
-Miért kell nélküled élnem? A feleségem vagy, szeretlek.
-Azért, mert egy éjszakára elfelejtetted, hogy létezem.
-Mindkettőnknek gondjai voltak, ittunk is, még csak nem is emlékszem rá, csak megtörtént. Csak téged szeretlek és vissza akarlak kapni.
-Nem lehet. Inkább mégis hazamegyek. Nem érzem jól magam.
-Ahol a szív, ott az otthon. Igaz? A te szíved hol van?
Megint sóhajtottam és lenéztem a lábaimra. Nem mozdultak. Én futni akartam, ők maradni. Chester megemelte az állam és gyengéden megcsókolt. Pillangók. Megint pillangókat éreztem tőle a gyomromban. Nem is emlékszem, mikor volt ilyen utoljára. Elléptem tőle és lenyeltem a könnyeimet.
-Engedj el.. nekem ez nem megy.. Nem tudok maradni.
-Elengedlek, ha megmutathatom, mennyire hiányzol.
Elmosolyodtam.
-Nők milliói akarnak veled lefeküdni és jelen pillanatban igazán nem tartozom közéjük.
-Nem úgy értettem. Csak engedd, hogy újra megcsókoljalak.
Közelebb húzott és gyengéden a falnak döntött. Reszkettem és kiszáradt a szám. Úgy nézett rám, akár egy éhes farkas, a csapdába esett bárányra. Lenyeltem a többi gondolatot, mikor megcsókolta az arcom. Közben az államat simította, a nyakamat. Becsuktam a szemem. Gyenge voltam. Újabb csókot lehelt az ajkaimhoz közel, aztán megcsókolt. Éreztem, ahogy remegnek az ajkai. Ahogy azt is, ahogy könnycseppek csordulnak le az arcomon. Édesebb volt a csókja, mint valaha. Átöleltem és megcsókoltam. Magához szorított. Annyira égtem a karjaiban, hogy beleszédültem. Még mindig szerettem, de elég volt egy pillanatig arra gondolnom, hogy megint vele vagyok és Talindát láttam magam előtt. Zokogva törtem ki az öleléséből. A nappaliban leültem és sírtam tovább. Chester a falnak dőlt és hallgatta. Sarah leült mellém és simogatni kezdte a hátam.
-Mi történt? Miért vagy ilyen zaklatott?
-Nem tudok itt maradni, Sarah, megpróbáltam, esküszöm..
Pár perc múlva Chester bejött hozzánk. Nagyon utálta, hogy miatta sírtam, és kezdte megérteni, miről is beszéltem. Hogy szerettem, nem volt elég. A bocsánat sem. Ismert engem. Ő volt a legfontosabb az életemben, de ha benne csalódnom kellett, kiben bízhattam? Valóra váltotta az álmaimat, és egy ballépéssel össze is zúzta.
-Sajnálom.. - mondta gyenge hangon. Felnéztem rá, bár alig láttam a könnyeimtől.
-Tényleg? Akkor miért csaltál meg? Miért választottál el a gyerekeinktől? Miért tetted ezt velem?
-Nyugodj meg.. - súgta Sarah. Adott egy zsepit. Megtöröltem az arcom.
-Mit érek el vele? Lehetek nyugodt, akkor sem változik semmi. Mindenről ő tehet.
-Kérlek, nyugodj meg.. - próbálkozott újra. Chester nagyot nyelt.
-Hagyd beszélni..
Felálltam a kanapéról és el akartam menni, de visszafordultam. A hiánya haraggá fajult. Bármennyire is szerettem, abban a pár percben sokkal inkább gyűlöltem.
-Tudod, vicces, hogy megbocsátásért könyörögsz, mikor pontosan tudod, mit érzek. Csak az volt a dolgod, hogy hűséges maradj, de még ezt is elrontottad. Hogy várhatod el, hogy megbocsássak? Hogy színlelheted, hogy annyira egyszerű továbblépni? Miért tetted ezt velem? Annyira szerettelek és őrülten boldog voltam melletted. Tényleg azt hiszed, hogy olyan könnyű? Tényleg azt hiszed, hogy egyetlen döntésen múlik, hogy visszajöjjek? Megfulladok, Chester, annyira fáj! Te voltál az álmom, pontosan tudtad mindig. Veled akartam lenni. Mindent eldobtam volna érted! Sokkal fontosabb voltál, mint az életem, Chester, felfogod, hogy milyen hihetetlen ez az egész helyzet? Itt vagyok, VELED, a feleségedként, akit megcsaltál. Én mindent megtettem, hogy legyőzzem a kísértést. Bíztam benne, hogy te sosem tennéd ezt velem. Nem akartam csalódást okozni. Megbántottam valakit, akit nagyon kedveltem, csak hogy veled maradhassak, mert sokkal jobban szerettelek, mint valaha gondolnád. Erre mit ad Isten? Elmegyek pár napra és azt látom, hogy.. - sóhajtottam. Egyre nehezebb volt legyőzni a könnyeket. - Visszajönnék. Esküszöm, visszajönnék, de nem tudok. Őrülten hiányzol, de a közeledben sem tudok lenni. Nem is akartam, mert féltem ettől az ürességtől, amit érzek. Rettegek attól, hogy nem tudjuk megmenteni a kapcsolatunkat. És én nem akarlak végleg elveszíteni. Ha tudnád, mennyire fáj azt mondani, hogy inkább elválnék, mintsem egy percet is veled töltsek.. Tudod, lehet, hogy sok hibát követtem el. De te azzal az egyetlen alkalommal többet ártottál nekünk, mint én valaha. Most próbálj maradásra bírni, ha van még bőr a képeden.
Egy szót sem szólt, csak felment az emeletre. Ez volt a legjobb, amit tehetett, mert amint hátat fordított, nem bírtam tovább és sírni kezdtem. Mély levegőt vettem és Sarah felé fordultam. Könnyes szemekkel nézett rám. Megtöröltem az arcom és átöleltem. Egy órába telt, mire lenyugodtam.Úgy döntöttem jobb, ha hazamegyek. Még látni akartam Adie-t, így felmentem a szobájába. Chester bent volt vele. Épp rólam beszéltek. Mikor nem tudott válaszolni egy kérdésre, mosolyt erőltettem az arcomra és bementem.
-Kicsim, már aludnod kéne. Késő van.
Chester sajnálkozva nézett rám, de meglepte a mosolyom. A szemeimben még látta az iménti kiborulás nyomait, vissza is fordult a lányunkhoz. Adie felült az ágyban.
-Azt álmodtam, hogy hercegnő voltál, és apa volt a herceged. Bezártak egy toronyba, de ő megmentett.
-Tényleg?
-Igen. Apa, ugye megmentenéd anyát, ha hercegnő lenne?
-Az életemet adnám, hogy megmentsem.
-De ha meghalsz, nem csókolhatod meg.
-Majd feltámasztom egy csókkal és boldogan élünk, amíg meg nem halunk - magyaráztam. Chester elmosolyodott.
-De a herceg csókolja meg a hercegnőt, ez minden mesében így van.
-Hát Kicsim.. a mesék néha megváltoznak - simítottam végig a haját. Chester sóhajtott. - Aludj inkább, álmodj szépeket.
-Csak ha megcsókolod.
-Muszáj?
-Igen.. - mondta komoly arccal. Chesterre néztem és sóhajtottam.
-Anya fáradt, Kicsim, hagyd pihenni, jó?
-Csak egy csók.. - mondta szomorúan. - Mindig csókolóztatok, míg nem volt olyan elfoglalt.
-Ha megcsókolom, alszol?
-Mhmm..
Az alku az alku. Megcsókoltam Chestert. Meg sem közelítette az utolsó csókunkat, de több volt a semminél. Aztán bebújtattam Adie-t a takaró alá és kimentünk.
-Chester.. Sajnálom, hogy úgy kiborultam. Nagy a nyomás.
-Semmi gond. Bőven adtam rá okot. Ne haragudj a csókért, nem akartalak felzaklatni vele.
-Tudom.
-Megcsalni sem akartalak..
-Tudom.. - sóhajtottam.
-Untatni sem akarlak.. - mosolyodott el. Én is elmosolyodtam. - Hiányzol.
-Ne kezdd, kérlek.. Megyek, összepakolok ezt-azt a szobában.
-Oké.
Bementem a szobánkba összecsomagolni néhány ruhát, papírokat, egyebeket, amik kellhetnek. Csendben állt az ajtóban, aztán bejött és megfogta az egyik párnát és a takaróját.
-Mit művelsz?
-A nappaliba költözöm éjszakára, hogy alhass az ágyban.
-Jó.. rendben. Köszönöm.
Bólintott és lement a nappaliba. Megint a szobánkban voltam. Egyedül. Hiányoztak a falak, a bútorok, az ágyunk, a fényképünk az éjjeli szekrényen. Sóhajtva ültem le az ágyra. Édes illatot éreztem. Ismerős illatot. Befújta a parfümömmel a párnát. Elmosolyodtam és lezuhanyoztam. Megpróbáltam elűzni az idegen érzést, és lefeküdni aludni. De egy ideig nem tudtam aludni. Nem tudtam elfelejteni a csókot. Az is megfordult a fejemben, hogy hazamegyek inkább. Még nem volt késő. Aztán kinyílt az ajtó és valaki bejött. Felkapcsoltam a villanyt és felültem. Chester volt. Leült mellém és nézni kezdett.
-Nem tudom elfelejteni, hogy itt vagy..
-Nem tudom elfelejteni a csókod..
-Sajnálom, nem kellett volna megcsókoljalak. Furcsa, hogy ezt mondom, mert a feleségem vagy, de.. mégis bűntudatom van. De úgy éreztem, mintha vissza akarnál jönni.
-Egy pillanatig így is volt.
-Érezhetném megint?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet..
-Nem érdekel, mit hiszel.. - súgta az ajkaimra, mikor megcsókolt. Hosszú, szerelmes csók volt, kölcsönös, aztán a nyakamat kezdte csókolni. Bele kellett harapjak az alsó ajkamba, hogy ne kezdjek sírni megint. Nem tudtam úgy hozzáérni, hogy ne jutott volna eszembe, ami történt. Nem tudtam ellazulni, nem hagyhattam megtörténni. Lassan eltoltam magamtól.
-Nem tudom megtenni.
-Megértelek.
Vissza akart menni a nappaliba, de megfogtam a kezét.
-De nagyon hiányzol. Itt maradsz velem?
Megcsókolt és lefeküdtünk aludni. Nagyon jó volt megint érezni az illatát, az ölelését, a bőre melegét. De kárpótolni akartam azért is, ahogy korábban viselkedtem. És a sok elutasításért. De nem akartam, hogy reggel lássam felébredni, ezért kiosontam a házból. Hagytam neki egy rövid üzenetet és hazamentem.

A cikket írta: Reenzy

0 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

időrendi sorrend

2012. január 18. 15:59

megtekintés Válasz erre: Reenzy - 2012. január 18. 13:54

Dzsinn üzemmód: már teljesítem is a "kívánságot" :)

Akkor én meg olvasom.
2012. január 18. 13:54

megtekintés Válasz erre: MindenHatÓ - 2012. január 18. 13:38

Huh, ez a nő kikészít engem. De valahol meg annyira tudom becsülni, hogy így tartja magát....csak ne lenne képben a másik pasi :-)) Írj, mindig várom a következő részt!

Dzsinn üzemmód: már teljesítem is a "kívánságot" :)
2012. január 18. 13:53

megtekintés Válasz erre: - 2012. január 17. 23:57

Nem szeretem az amerikai nőket! Sajnos mi is kezdünk hozzá hasonlítani, és ez nem jó.Ez a történet olyan , mint egy Amerikai film.A nő megsértve érzi magát, közben ő is megcsalja a férjét.Olyan komplikált az egész.Vagy talán én vagyok ó divatú, elavult. nem tudom.Csak részben értem meg a nőt.
joboszi

Hát.. egyelőre tartja magát.. próbálja :)
2012. január 18. 13:38
Huh, ez a nő kikészít engem. De valahol meg annyira tudom becsülni, hogy így tartja magát....csak ne lenne képben a másik pasi :-)) Írj, mindig várom a következő részt!
 
2012. január 17. 23:57
Nem szeretem az amerikai nőket! Sajnos mi is kezdünk hozzá hasonlítani, és ez nem jó.Ez a történet olyan , mint egy Amerikai film.A nő megsértve érzi magát, közben ő is megcsalja a férjét.Olyan komplikált az egész.Vagy talán én vagyok ó divatú, elavult. nem tudom.Csak részben értem meg a nőt.
joboszi
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: