újabb események régebbi események további események
16:04
Horoszkóp módosította a naplóbejegyzését
16:01
Horoszkóp új bejegyzést írt a naplójába
14:49
Tündér módosította a naplóbejegyzését
14:17
Új cikk került fel a weboldalra
13:42
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
13:37
zsoltne.eva új bejegyzést írt a naplójába
00:11
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
00:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
14:44
Arkady új cikket töltött fel
14:21
emillio új cikket töltött fel
11:25
zsoltne.eva módosította a naplóbejegyzését
00:03
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:04
Ilona új bejegyzést írt a naplójába
00:09
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
22:52
Fifi22 regisztrált a weboldalra
10:45
A kérdező hozzászólt a Kérdezd a férfit menüpontban levő kérdéséhez
05:56
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:55
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:55
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra
05:54
zsoltne.eva válaszolt egy szavazásra

77 - A fagyöngy árnyékában

2012. január 21. - Látogatók száma: 53

Az ünnepek arról szólnak, hogy az emberek elfelejtik a gondjaikat egy napra és kikapcsolódnak, szórakoznak, jól érzik magukat a számukra fontos emberekkel. Néhányan túlzásba is viszik néha az ünneplést. A nosztalgia és az alkohol káoszt teremthetnek.

Ami Pete és köztem történt, titok maradt. Nem bántam meg, de nem reklámoztam. Főleg, mert a kapcsolatunk nem változott tőle. Ez viszont elgondolkodtatott. Inkább a munkába menekültem. Sok munkám volt, a tél és az ünnepi stressz rossz hatással voltak az emberekre. Gyakran fogadtam kapcsolati gondokkal küzdőket személyesen, orvosként, ami év közben nagyon ritka volt. Pár előadás is a nyakamba szakadt, de nem is bántam. Kimerültem, de legalább nem volt időm és energiám sem gondolkodni.
A Karácsonyt a családdal, barátokkal, az együttessel töltöttem, mióta Chesterrel voltam. Pete jól tudta, mennyire hiányzik a régi életem és azt tanácsolta, hogy ne változtassak a szokásaimon. Mikor Chester meghallotta, hogy velük töltöm az ünnepet, mindent megtett, hogy a lehető legjobb legyen minden. Sok segítsége volt, a lányok sem tudtak még semmit.
Pete az ő barátaival töltötte a Karácsonyt, és persze a volt feleségével és a fiukkal. Egy csepp féltékenység volt ugyan bennem, de leginkább örültem, hogy a fiával lehet. Mióta Bronx egy másik városban tanult, ritkán találkoztak.
Miután becsomagoltam az ajándékokat, átmentem Pete-hez elköszönni.
-Indulok, Pete.. este találkozunk. Mikor érsz haza?
-Nem is tudom. Úgy 11 körül. Általában addigra megunom a srácokat. Nem vagyok nagy piás.
-Jól van.
-Te?
-Kétlem, hogy hamarabb jönnék, mint te. De még nem tudom. - Odamentem hozzá és megpusziltam. - Boldog Karácsonyt.
-Neked is - mosolyodott el. Én is elmosolyodtam és kimentem a szobából. Bepakoltam a csomagokat a kocsiba. Mikor lecsuktam a csomagtartót, Pete hirtelen került a szemeim elé. Megijedtem, de csak nevettünk. Aztán hosszan megcsókolt.
-Hűha.. - sóhajtottam levegő után kapkodva.
-Szeretlek - mondta ragyogó szemekkel. Keserédes pillantásokat vetett rám. Mintha utoljára látna. Megcsókoltam és elindultam.
Mikor Chesterhez értem, pár percig az autóból néztem a házat. Megrohantak az emlékek és a gondolatok, mély levegőt vettem. Az ajtóhoz mentem és becsengettem. Mosolyt erőltettem az arcomra. Kihívás volt. Mikor Chester ajtót nyitott, mégis sikerült. Dögös volt és örült nekem. Adott egy puszit és megölelt. Azóta sem sikerült neki elmondanom. De nem ez volt a megfelelő alkalom. Sóhajtottam.
-Segítenél behozni az ajándékokat?
-Persze.
Nem indult el, csak bámult az ajtóban.
-Mi az?
-Ennyi idő után is meglep, hogy mennyire gyönyörű vagy..
-Ó.. - nyögtem tétován. - Hát.. köszi.
Elmosolyodott és adott még egy puszit az arcomra, aztán kiment az autóhoz. Mély levegőt vettem és bevittük a csomagokat. Bevittük a nappaliba őket, aztán levettem a kabátomat és körbepusziltam mindenkit. Adie hatalmas mosollyal ugrott a nyakamba. Szorosan megöleltem és simogattam egy ideig.
-Boldog Karácsonyt, Édesem.
-Neked is! - Lemászott rólam, közben Chester hozott egy bögre teát. Megköszöntem és belekortyoltam, mire Adie felkiáltott. - Fagyöngy!!
-Ennyi - mosolygott Mike. Chester reménykedve nézett rám. Megint érezni akarta, hogy visszakaphat. Megnyaltam a számat és adtam egy puszit az arcára. Páran csalódottan pillogtak rám.
-Bocs.. - sóhajtottam. Dyna oldalba bökte Joe-t, hogy csináljon valamit.
-Mit eszünk? - váltott témát spontán. Dyna sóhajtott és elmosolyodott. Hálásan néztem rá. Mikor Chester bement a többiekkel a konyhába, Dyna visszahúzott egy percre.
-Jól vagy?
-Igen, köszi.
-Hallottam, hogy múltkor majdnem megint összejöttél Chesterrel. Annyira örült neki. Úgy várta, hogy láthasson.. Rég láttam ilyen vidámnak.
-Oké, elég..
-Nem fogok prédikálni, csak azt mondom, hogy nagyon boldog, hogy visszajössz hozzá.
-Nem jövök vissza.
-Micsoda?
-Nem jöhetek vissza.
-Mi az, hogy nem? - hökkent meg. - Még mindig nem tetted túl magad rajta? Hónapokkal ezelőtt történt. Kérlek, gyere haza. Mindenkinek hiányzol. Tudom, hogy nehéz, de szeretitek egymást..
-Dyna, elég..
-Nem, én csak azt mondom, hogy..
-Lefeküdtem Pete-tel.
-Micsoda?
-Lefeküdtünk.. - ültem le sóhajtva a kanapéra. Elképedve állt előttem. - Ne nézz így rám.
-Hogy nézek?
-Mint egy gyilkosra.
-Az is vagy. Hogy tehetted ezt?
-Én most.. nem akarok erről beszélni, jó? Pár hete történt.
-Chester nem is mondta.
-Mert még nem tudja.
-És mikor akarod neki elmondani? - tette karba a kezét türelmetlenül. Mély levegőt vettem.
-Ma este biztos nem.
-Pedig minél előbb kéne, mielőtt késő.
-Mivel késő? - csatlakozott hozzánk Chester. A szemeimmel kértem Dynát, hogy hagyja rám, mikor mondom el. Túl jó barátnőm volt, mindig mellettem volt. Tudta, hogy mit miért teszek.
-Reenzy egy prezentációt készít. El van havazva, mint a decemberi temető..
Dyna átment a többiekhez. Chester meglepetten nézett utána.
-Ejha, ez volt aztán a sötét hasonlat.
-Az.. de talált.
-Mi? Na jó, váltsunk vidámabb témára. A helyedben bemennék a konyhába, mielőtt felfalják a kedvenc ananászos sütimet.
-Chester, szeretnék beszélni veled.. - sóhajtottam. Úgy döntöttem, igazat adok Dynának és túlesek a dolgon, mielőtt még újra megtörténik. Továbbra sem bántam meg, de a lelkiismeretem nem hagyott békén. Ennyivel igazán tartoztam neki. Mikor összegyűlt a bátorságom, Sarah zavart meg minket.
-Jaj, bocs, én.. már megyek is.
Sarkon fordult és lelépett. Szinte éreztem, hogy mindenki minket figyel. Sóhajtottam és ittam egy kortyot.
-Kimenjünk az udvarra? - kérdezte Chester. Felnéztem rá és elmosolyodtam.
-Nem.. inkább megmenteném az ananászos sütimet..
Elmosolyodott és kimentünk a többiekhez. Dyna vallató szemekkel nézett rám. Diszkréten megráztam a fejem és elhúztam a számat, amit akár bocsánatkérésnek is vehetett volna. Mert az volt. Mély levegőt vett és próbált nem törődni velem. A többiek társaságában el is felejtettem a nyomást, ami a mellkasomra nehezedett. Beszélgettünk, nevettünk. Átadtuk egymásnak az ajándékokat, viccelődtünk, ettünk és ittunk, akár csak régen. Fel sem tűnt, mennyire elrepült az idő, csak mikor Adie elálmosodott. Felvittem és befektettem az ágyba.
-Énekelj nekem.. - kérte, mikor átöleltem és megpusziltam.
-Mit énekeljek?
-Bármit.. - dünnyögte közelebb bújva. Simogattam és énekeltem neki, aztán elaludt. Mikor visszamentem a többiekhez, Chesterbe botlottam.
-Megijesztettél.. - súgtam becsukva az ajtót. Mosolyogva vizslatott a szemeivel, aztán ivott egy kortyot a poharából. -Történt valami?
-Nem, csak feljöttem hozzátok. Rég láttalak együtt titeket. Szép emlékeket idéz.
-Bennem is. Csodálatos kislány..
Közelebb lépett és megsimította az állam.
-Csináltunk más csodálatos dolgokat is, emlékszel? Összebújtunk, szerelmes szavakat súgtunk egymásnak..
-Annak vége.
-Mi történt? Megváltoztál. Múltkor majdnem rendbehoztuk.
-Majdnem.
-Kérlek.. ne légy ilyen elutasító. Ma ne..
-Nem vagyok elutasító, de emlékezz, mi volt legutóbb. Nem akarok veszekedni.
-Próbáld meg elfelejteni a történteket csak egyetlen napra..
-Hogyne.. - nevettem. - Ez nem így megy. Legyen Karácsony, Húsvét, vagy bármilyen más nap. Menjünk inkább vissza.
Sóhajtott és visszamentünk a többiekhez. Nagyon mosolyogtak. Alig vártuk, hogy megmondják, miért.
-Nézz fel - mondta Mona. Dyna elmosolyodott és beleivott az italába. Chesterrel mindketten felnéztünk. Egy háló volt a mennyezet alatt, faltól falig, teletűzdelve fagyönggyel.
-Boldog karácsonyt.. - mosolyodott el Mike.
Fájdalmasan, könnyes szemekkel néztem a fagyöngyöket, aztán őket néztem megint. Chester megfogta a kezem és maga felé fordított. Szemtől szemben álltunk és csak arra tudtam gondolni, hogy el akarom neki mondani. Tudnia kell. Meg sem érdemeltem, hogy szeressen. Most először tisztán éreztem, hogy minden az én hibám. Nem volt "de", nem volt kifogás, kiskapu, nem láttam az okokat. Csak azt, hogy mindent elrontottam.
-Életem egyik legnagyobb hibája volt, hogy megbántottalak.. - mondta halkan a szemeimbe nézve. - Te vagy a mindenem. Jobban szeretlek, mint bármit a világon.
Nagyot nyeltem és kezdtem magam úgy érezni, mint aznap, Berlinben. Túl szép, hogy igaz legyen. De már nem az voltam, akit elvett. Tudnia kellett róla. Őszintén szólva féltem. Reszkettem. Féltem őt elveszíteni. De be kellett látnom, hogy már nem lett volna értelme rendbehozni. Közelebb lépett és letörölte az arcomat, aztán megcsókolt. Gyengéd volt és erőtlen, akár csak az első csókunk. Eltoltam magamtól.
-Túl késő..
-Ha szeretsz, nem az.
Nem tudtam, így van-e. Persze, szerettem, de minden megváltozott. Mély levegőt vettem és kimentem az udvarra levegőzni. Értetlenül állt.
-Mi megpróbáltuk.. sajnálom.. - mondta Mona lehajtott fejjel. Chester végignézett a csalódott arcokon, aztán megrázta a fejét.
-Nem.. ezt nem engedem.. - kijött hozzám az udvarra és becsapta maga mögött az ajtót. Meglepetten fordultam meg, mire ő újra megcsókolt. Szenvedélyes volt és nem engedett el, míg nem viszonoztam. Mikor lazított az ölelésen, kibújtam a karjaiból.
-Kérlek, Chester..
-Nem. Nem érdekel, hogy félsz. Utálj, ha attól jobb, de nem engedlek el.
-Muszáj lesz.. ezek már nem mi vagyunk. Ennek sosem lett volna szabad megtörténnie.
-Tudom és hidd el, nagyon megbántam. Megértem, hogy nehéz visszajönnöd, de nem haragudhatsz örökké. Egyszeri botlás volt és hidd el, tanultam belőle.
-Nem erről van szó.
-De igen. Csak gyere haza és megoldjuk.. Annyira szeretlek, borzalmasan hiányzol.
-Ne mondd ezt..
-De mondom, mert így van. Akár hiszed, akár nem. Órákig tudnám mondani..
-Chester! - kiáltottam rá zokogva. Eltelt egy perc is, mire ki tudtam nyögni, de csak suttogva. - Megtettem.
Szoborként állt előttem. Egy ideig még csak pislogni sem tudott. Aztán megnyalta a száját és elindult a házba. Az ajtóból fordult vissza hozzám.
-Tudod, Reenz.. Sokszor megfordult a fejemben, hogy megtetted vagy megteszed, de annyira nem lett volna jellemző rád. Ezek szerint igazam volt. Csak azt nem értem, miért nem szóltál és mondtad meg egyenesen, hogy ne is törjem magam, mert már választottál. Ez jobban fáj, mint ami történt. Mondhattad volna, hogy ne is próbáljam rendbehozni, de csak kínoztál. Mégis mióta titkolod?
-Nem mondtam, mert nem tudtam, Chaz.. Nem tudtam, hogy mit érzek, hogy el akarok-e válni egyáltalán.. Minden olyan zavaros. Elhiheted, hogy nekem is nehéz.
-Micsoda? Mi nehéz? Lefeküdni azzal, akivel már évek óta viszonyod van?
-Nem volt viszonyunk..
-Akkor mégis mi a franc volt köztetek? És ne gyere azzal, hogy barátok voltatok, mert kezd ebből a mondatból elegem lenni.
-Több volt barátnál, de kapcsolatnál kevesebb.
-Bocs, ez így sokkal jobb.
-Szerinted én nem akartam rendbehozni? Fogalmad sincs, milyen érzés, hogy nem vagyok képes hazajönni..
-Nyílván borzalmas, ha bánatodban Pete ágyában kötöttél ki.
-Bocsáss meg, Chester, elfelejtettem, hogy csak te veszítheted el a fejedet. Gondolj már bele! Ennyi év után elfogyott az önuralmam. Kinek a hibájából?
-És én mit szóljak? Annyi éven át kavartatok és egyszer, Reenz, egyetlen egyszer annyira elegem volt belőle, hogy elkövettem egy hibát, most meg erre fogod az egészet!
-Sosem feküdtem volna le vele, ha nem hozol minket ilyen helyzetbe.
-Persze, tudom, évekig küzdöttél ellene és hűséges voltál, én meg elcsesztem. Oké, akkor megnyugodhatsz. Többé nem kell értem áldozatot hoznod. Befejeztem.
-Mi? Mi az, hogy befejezted?
-Miért? Megéri bármit is tennem? - kérdezte széttárva a karjait. - Most már az övé vagy, éljetek boldogan. Engem meg hagyj békén..
-Nem vagyok az övé.
-De az enyém sem.
-Vissza akarok jönni, de nem tudok, értsd meg.
-Igen, ez az. Chester mindent értsen meg és bólogasson csendesen, legyen egy papucs, aki eltűri a felesége flörtjeit. Ha annyira vissza akarnál jönni, már rég itthon lennél.
-Ez nem így működik.
-De igen. Ha akarnál, hazajönnél, hogy megoldjuk. De nekem egyre kevesebb kedvem van hozzá. Ne fáradj inkább. Menj csak haza Pete-hez.
-Akkor ennyi? Meg sem beszéljük?
-Mit beszéljek rajta? Mióta próbállak meggyőzni, hogy bocsáss meg nekem és próbáljuk megoldani a gondjainkat? Minden alkalommal ugyanazt mondtad. Oké, megértelek, marha nehéz elfelejteni, ha megcsalnak és hidd el, semmivel sem kevesebb a bűntudatom, de.. a fenébe is, nem tudlak hibáztatni, érted? Vagy mégis. Nem is tudom már. Mondd meg nekem, mit csináljunk most? Vele akarsz maradni?
-Nem tudom - mondtam szipogva. Leültem a hintára és lenyeltem a könnyeket, aztán megtöröltem az arcom és sóhajtottam. - Azt hiszem jobb, ha mégis elválunk. Nem tudom, meddig tartana feldolgoznom, ami történt köztetek.. és ha tényleg szeretem őt, akkor csak bántanálak vele.
-Ahogy gondolod.
Bement és vissza sem nézett. Pár percig még kint voltam, aztán Pete küldött egy üzenetet. Épp időben. Azon gondolkodtam ugyanis, hogy inkább "hazamegyek". Összeszedtem a bátorságom és visszamentem a többiekhez.
-Ideje mennem.. Köszönök mindent.
Egy barátságos mosollyal köszöntek el. Fogtam a holmimat és kimentem a kocsihoz. Chester sóhajtott. Ahogy én is. Egy ideig a kocsiban maradtam. Vágyakozó pillantásokat vetettem a házra. Vagy a múltamra. Nem tudtam eldönteni. Nem voltam önmagam. Talán nem is kellett már itt lennem. Pete változtatott meg, kétség sem férhetett hozzá. Már nem illettem Chester életébe. Talán már hozzá sem. Zsepit kerestem a kesztyűtartóban, mikor az ajándékok között megláttam egy gyerekrajzot. Adie rajzolta. Az egész családot, boldogan. A sírás környékezett, aztán egy furcsa érzés tört rám. Kiszálltam a kocsiból és visszamentem a házba. Joe látott meg először. Nézni kezdett, aztán a többiek is. Chester is megfordult.
-Itt maradt valami?
A megvető hangsúlytól kirázott a hideg. Szinte éreztem, hogy a hangja bekúszik a bőröm alá és a torkomban megáll, hatalmas gombócot képezve. Fojtogatott. Bátortalanul közelítettem hozzá. Mikor már ott álltam előtte, a szívem olyan gyorsan vert, mint még soha azelőtt. Egymás szemébe néztünk. Szorosan átöleltem és becsuktam a szemem. Próbáltam magam elé idézni a legszebb pillanatainkat, meggyőzni magam, hogy ő kell nekem. Túl sok minden kötött hozzá. Ez mégis búcsúölelés volt. Érezte ő is. Meg sem próbált marasztalni, mikor elengedtem és kimentem a házból. Ezúttal végleg.
Pete az üzenetben azt írta, hogy nem érzi jól magát, ezért aggódva kutattam át érte a házat. Az erkélyen találtam meg. Gyertyákat gyújtott és hozott nekünk pezsgőt és sütit. Elmosolyodtam. Adott egy puszit a számra és átölelt.
-Bocs, hogy elrángattalak, de veled akartam tölteni az éjszakát.
-Semmi baj.. Volt egy elég furcsa beszélgetésem Chesterrel.
-Mi történt?
-Elmondtam neki. Úgy tűnik, hogy tényleg vége..
-Sajnálom.
-Majd elrendezzük.. Szóval, miért is vagyunk itt?
-Gondolkodtam.
-Rosszul kezdődik.. - nevettem. - És?
-És.. - letérdelt elém és kivett egy dobozt a zsebéből. Eltűnt a mosolyom. Lassan nyitotta ki. - Szeretlek és kellesz nekem. Szeretnék veled lenni egész életemben.
-Pete..
-Várj.. - sóhajtott izgatottan. Tudta, hogy nemet mondok, de nem adta fel. - Nem tudok már élni nélküled. Leszel a feleségem?
-Ez.. túl gyors, nem? A múltkori az..
-Nem érdekel. Elég részeg és bátor vagyok, hogy tiszta fejjel megkérjelek.
-Ez.. megnyugtató.. - nevettem. Felállt és megcsókolt.
-Hozzám jössz? Nem most, mert.. tudom, hogy illegális, meg minden, de ha elváltatok és készen állsz, hozzám jössz?
-Ez nem ilyen egyszerű.
-Tudom és nem foglak vele zaklatni, józanon nyuszi vagyok ilyen téren, de mondd meg.. ha Chester nem lenne, feleségül jönnél hozzám?
-Ezt nem tudom megmondani. Talán.
-Bőven elég.
Egy héttel később Travis elhívott minket Vegasba Szilveszterezni. Travisszel nagyon jól éreztük magunkat. Jó barátok lettünk és számíthattam rá. Olyan volt, mint egy báty. Pete nem volt már féltékeny rá, jól érezte magát ő is és néha átölelt, hogy jelezze, kihez is "tartozom". De nem bántam. Főleg pár ital után. Vegas tele volt élettel, bulikkal, szórakozással. Egyszóval mindennel, amire már hosszú ideje szükségem volt. Túl sokat stresszeltem, nagy volt a nyomás. Azon az éjjelen semmi nem aggasztott. Sokat táncoltunk, ittunk.. csak a szórakozás számított. Már ránk fért. Travis gyakran flörtölt a lányokkal, így sokat voltunk kettesben. Sokszor csókolóztunk és Pete folyton simogatott. Általában nem érdekelt. De mikor egy szenvedélyesebb csókja majdnem többe fordult, leállítottam.
-Héé!! Nem kaphatsz meg, amíg hozzád nem megyek - nevettem.
-De már nem vagy szűz.. - súgta a fülembe. - Már Wentz-szűz sem vagy..
-Igaz, de soha többé nem történhet meg.
-Gyere hozzám.
-Most? - kérdeztem nevetve, aztán újra megcsókolt. Sokat nevettünk, táncoltunk is még, és egy kápolnában kötöttünk ki. Fogalmam sem volt, hogy kerültünk oda, de egy pap előtt álltunk, aki össze akart adni minket. Pár perc múlva meg is tette. Ittasak voltunk, szabadok, és férj és feleség. Valahogy az emeletre is feljutottunk, hogy a szobánkban töltsük a nászéjszakát. Egy szenvedélyes, önfeledt éjszakát.
Reggel rémes fejfájással ébredtem. Mikor felültem az ágyon, rájöttem, hogy csak a takaró van rajtam, semmi más. Pete mellettem aludt. A ruháink szanaszét. Mikor észrevettem a gyűrűt az ujjamon, mindent megértettem.
-Pete..
-Öt perc.. - nyögte közelebb bújva.
-Egyet sem kapsz, ébredj fel. Van egy kis gondunk.
-Jöttek a trollok és felvették a múlt éjszakát?
-Mi? Nem.. ébredj fel, összeházasodtunk.
-Miért mondtál igent, ha most meg panaszkodsz..?
-Talán mert részegek voltunk és hülyék?
-Nem, anyu, nem kérek palacsintát.. - mondta ásítva. Rá kellett jönnöm, hogy nem tudja, miről beszéltünk. Felkeltem, fogtam egy poharat és a nyakába öntöttem belőle a pezsgőt. Azonnal felébredt. Amint kinyitotta a szemeit, az orra alá dugtam a kezem.
-Jó reggelt.
-Ez az a gyűrű, amivel a múltkor..?
-Bingó Sherlock, ez ugyanaz.
-És miért van az ujjadon? - kérdezte zavarodottan. Karba tettem a kezem és sóhajtottam. - Umm.. mikor? Hogyan?
-"Umm.." múlt éjjel, egy kápolnában. Öltözz fel, meg kell találnunk azt a papot. Emlékszel a nevére?
-Szerinted?
-Persze.. Oké.. hogyan érvényteleníthetjük?
-Gőzöm sincs.
-Nagyszerű..
Dühös voltam mindkettőnkre. Leültem az ágyra. Átölelt, de ellöktem magamtól.
-Most haragszol? - kérdezte értetlenkedve. Nem tudtam utálni. Magamat jobban utáltam.
-Nem, csak.. felfogod, hogy mekkora baj van?
-Nyugodj meg, rendbehozzuk. Talán nem is valódi. Vegasban vagyunk, talán csak móka.
Nevetni kezdtem.
-Móka.. persze.. - sóhajtottam. Csókolgatni kezdte a hátam. - Ne.. elmegyek sétálni, majd jövök.
Visszafeküdt az ágyra és a plafont kezdte nézni. Közben felöltöztem és elmentem sétálni. Mindketten gondolkodtunk. Ő azon, hogy mihez kezdjen velünk, én azon, hogy a helyzettel mihez kezdjek. Ki akartam szellőztetni a fejem. Ez már túl sok volt. Felhívtam Julie-t.
-Igen? - szólt a telefonba ásítva. Sóhajtottam.
-Szia, Reenz vagyok. Nagy bajban vagyok, Julie..
-Mi történt? Jól vagy? - kérdezte aggódva.
-Semmi sincs jól.. - szipogtam.
-Mi történt, Reenz? Megijesztesz.
-Tedd meg, hogy mély levegőt veszel és nem fogsz kiabálni velem.
-Reenzy..
-Vegasban vagyok. Pete-tel. Múlt héten.. tudod, meséltem. El akartam jönni onnan. Kikapcsolni az érzéseimet. Élni egy kicsit. De elcsesztük. Julie.. hozzámentem. Ne kérdezz semmit, ha a gyűrű nem lenne az ujjamon, nem is emlékeznénk. Részegek voltunk.
-Oooooookééé.. Ez őrület. Hogy hagyhattad megtörténni?
-Fogalmam sincs, de a felesége vagyok. Kell egy ügyvéd. Nem tudom a pap nevét, ahogy azt sem, hogy egyáltalán érvényes-e.
-Gratulálok, Mrs. Wentz. Most aztán jól megmutattad Chesternek, mennyire felelősségteljes vagy.
-Tudom, Julie. Nagyon hülye lettem. Mikor lettem ilyen? Miért?
-Nézd.. megtörtént. Ne emészd magad. Megoldjuk, jó? Szerzek neked valakit, aki segít. Remélem, hogy megtanultad a leckét.
-Szükségem van rád. Jobban, mint valaha. Tudod, milyen voltam régen és tudod, hogy okkal történik ez.. segíts nekem, Julie. Ez nem én vagyok.
-Nyugodj meg. Nem lesz baj. Senkinek nem mondom el és ha hazajöttetek, beszélünk.
Nem beszéltem Pete-tel hazafelé. Nem voltam mérges rá, csak nem akartam átesni a beszélgetésen, ami egyértelműen ránk várt. Alig értünk haza, Pete nem hagyta, hogy a szobámba menjek.
-Haragszol rám?
-Nem, Pete. Az én hibám is volt. De ne aggódj, hamarosan megoldjuk. Julie már keresett nekünk ügyvédet.
-Muszáj?
-Mi?
-Szeretjük egymást és úgyis elveszlek, ha elváltatok..
-Pete, ez.. nem biztos, hogy be fog következni. Rengeteget gondolkodtam. Nem biztos, hogy el fogok válni tőle. Aludnom kell rá.
-Mi van, ha nem akarom érvényteleníttetni a házasságunkat?
-Őszintén remélem, hogy most csak viccelsz. Érvénytelenítenünk kell, amilyen gyorsan lehet. Nem lehetek két férfi felesége.
-Tudom, de..
-Nincs de, Pete. Muszáj véget vetnünk ennek, nincs más esély.
-Miért vagy ilyen ideges?
-Nem vagyok ideges.
-De, az vagy, és nem értem, hogy miért. Azt mondtad, szeretsz. Én is szeretlek. Részegek voltunk, nem is igazi házasság. Lazulj már el, ez csak egy vicces félreértés..
-Egy vicces félreértés..
-Igen. Nem kéne ilyen komolyan venned. Nyugi.. - megpróbált megcsókolni, de eltoltam magamtól.
-Cseszd meg Wentz, nem tudom lazán venni!
-Mi bajod van?
-Mi bajom van?? Neked mi bajod van?!
-Próbálom élvezni a helyzetet, amíg lehet. Neked is ezt kéne tenned.
-Nekem, Pete, már itt sem kéne lennem. Mit élvezzek rajta? A feleséged lettem, Pete. Ez nem olyan, mint bent ragadni egy liftben egy jóképű idegennel.
-Szóval ezt érzed? Hogy egy liftben ragadtál és én csak egy jóképű idegen vagyok? Nem is szeretsz, igaz? Csak kellett valaki, hogy..
-Fejezd be, és soha többé nem látsz.
Mély levegőt vett.
-Megértelek, de nyugodj meg. Ahogy mondtad, Julie már intézi. Addig meg ne idegeskedj. Semmit nem oldasz meg vele.
-Dehogy érted.
-Csak mert nem idegesítem magam rajta? Te miért idegeskedsz? Chester miatt? Szerinted érdekled még?
-Ezzel mit akarsz mondani?
-Azt, amit neked is látnod kéne. Az istenért, Reenz, hogy kaphattál pszichológus diplomát, ha hibát hibára halmozol? Mások gondjait olyan könnyen meg tudod oldani, kitartóan, lelkesen, optimistán. De amikor rólad van szó, akkor leblokkolsz. Mondd meg, miért? Volt esélyed rendbehozni a házasságotokat, de kihagytad az alkalmat. Eljöttél, mielőtt megpróbáltad volna megoldani a gondjaitokat.
-Ne szólj bele, majd megoldom.
-De nem tudod, mert képtelen vagy rá!
-Érdekes, hogy pont te mondod ezt nekem. Miattad van az egész.
-Miattam? Kérte bárki is, hogy szeress belém?
-Ha nem ez volt a célod, akkor miért zaklattál, mondd? Meg akartál kapni egy éjszakára és viszlát?
-Igen! Ezt akartad hallani? Mindenki ezt gondolta, te miért nem?
-Jobbnak hittelek..
-Hát tévedtél. Meg akartalak kapni és pont. De belédszerettem.
-Tényleg így volt?
-Mit számít? Azt hiszel, amit akarsz. De tudd, hogy nagyon szeretlek és nem akarlak elengedni.
-Kénytelen leszel, Pete, mert ez már nem játék.
-Miért? Mikor volt játék? Amikor még nem szerettél? Jól esett játszani a megkaparinthatatlant? Hadd mondjak valamit, figyelsz? Nem vagy akkora szám, mint gondolod. Nálad szebbekkel is kavartam már, érdekesebbekkel meg főleg. Csak a bajaiddal vagy elfoglalva. Mikor tanulsz meg végre élni?
-Ha ez azt jelenti, hogy maradjak a feleséged, akkor felejtsd el.
-Nagyszerű, akkor te meg menj haza a férjedhez végre! Ja, hogy nem megy? Miért is? Mert megcsalt?
-Fejezd be.
-Nem fejezem be. Most nem fejezem be. Elegem van ebből. Elmondjam, hogy a szereposztásodban hogy néz ki az egész? Te vagy az örökös áldozat, Chester a megbízhatatlan férjed, én meg a harmadik kerék, a lelki szemetes, akivel jól esett kefélni.
-Vegyél vissza..
-Mert mi lesz? Engem is elhagysz? Kihez mész utána? Kire számíthatsz rajtam kívül?
-Nincs szükségem rád.
-Költözz el, ki tart vissza?
-Te nem, az biztos.
Becsaptam a szobám ajtaját, ő meg elviharzott. Szintén becsapva az ajtót. Úgy egy óra múlva megnyugodtam valamennyire. Bocsánatot akartam kérni tőle, de nem vette fel a telefonját. A megérzésem azt súgta, hogy a tengerparton van, a szikláknál. Mindketten szerettünk ott ücsörögni. Szomorú látvány volt. Leültem mellé és együtt néztük a vizet.
-Emlékszel Egyiptomra? Ott minden rólunk szólt. Nem Chesterről, nem a világról, nem a kibaszott szabályokról. Amúgy is.. Olyan közel kerültünk, mióta nálam vagy.
-Tudom, Pete..
-Nem akarok elválni. Akkor sem, ha csak tegnap óta vagy a feleségem. Azóta erre várok, hogy jobban megismertelek.
-Muszáj. Ez nem helyes.
Sóhajtva fordult felém.
-Egy dolgot hadd kérdezzek tőled.. Tényleg szeretsz? Vagy csak arra kellettem, hogy bosszantsd Chestert?
-Szeretlek, Pete. Sosem akartam ártani egyikőtöknek sem.
-Főleg magadnak ártasz. Ideje észrevenned. Chester nagyon szeret. Meg fog érteni és megbocsát majd. Ahogy én is, ha visszamész hozzá.
-Nem tudom, mit akarok. De a lényeg az, hogy el kell mennünk az ügyvédhez. Julie hívott.. csütörtökre kaptunk időpontot. Délután négyre. Megfelel?
-Ráérek..
Négy nap. Pete Wentz felesége voltam 96 órán át. És még egy napig. Csütörtök volt, de túl sok dolga volt, szóval nem együtt mentünk. Háromnegyed négytől ott voltam és bementem 4-kor, de ő nem jelent meg. Tudhattam volna. Szerencsére az ügyvéd kedves volt és megértő, átrakott minket másnapra. Kimentem az irodájából és leültem a lépcsőre. Úgy döntöttem, várok még Pete-re. Végre lépteket hallottam és egy ismerős hangot. Mike volt az. Ki kellett találnom egy hihető magyarázatot.
-Reenzy? - nézett rám meglepetten. - Hát te mit keresel itt?
-Szia - felálltam és átöleltem. - Ügyvédekről írunk cikket.. van egy találkozóm Mr. Jacobsszal.
-Érdekesen hangzik.
-Az, de.. nincs itt, szóval.. szerintem megyek is. Te mi járatban?
-Mona megkért, hogy hozzam el a Kenji's papírjait a könyvelőhöz. De örülök, hogy találkoztunk, mert szeretnék beszélni veled.
-Ajaj.. - mondtam mosolyogva. Elmosolyodott ő is.
-Sietsz? Ihatnánk egy kávét.
-Nem.. ráérek.. - sóhajtottam.
-Oké, mindjárt jövök.
Bement az egyik irodába és pár perc múlva vissza is jött. Elmentünk egy kávézóba, ami felemás emlékeket idézett. Mikey születése előtt gyakran jártunk ott Chesterrel. Az ablaknál ültünk le.
-Hogy vagy? - kérdezte mosolyogva. Kicsit felnevettem.
-Jól, köszi. Te hogy vagy?
-Remekül. Most jöttünk vissza Németországból.
-Milyen volt? - Közben a pincérnő letette a kávénkat az asztalra. - Köszönjük.
Elmosolyodott és magunkra hagyott.
-Elképesztő. Olyan hatalmas közönségünk volt, hogy alig hittem a szememnek. Mintha fél Európa ott lett volna. Ennyi idő után is meg tud lepni, mennyire szeretnek minket.
-Hát.. nagyszerűek vagytok, én nem csodálkozom.
-Mondja a rajongó éned? - kérdezte nevetve.
-Igen, és a ... - be akartam fejezni, de inkább sóhajtottam és beleittam a kávémba. Elmosolyodott.
-Hiányzik, ugye?
-Ez nem kérdés.
-Neki is nagyon hiányzol. Mikor Berlinben voltunk, abban a szobában akart aludni, amiben te is aludtál akkoriban. Nem engedte, hogy más szállodába menjünk. - Elmosolyodtam és nézni kezdtem az embereket az utcán. Miért sietnek úgy? Mi elől futnak? - Emlékszel, mikor én is elkövettem ezt a hibát?
-Mit?
-Mikor Dynával..
-Igen.
-Emlékszel, mit tanácsoltál?
-Próbáltam kimaradni belőle.
-Igen, de mondtál valamit a megbocsátásról.
-Ez nem ugyanaz. Ti sosem voltatok házasok, nem volt közös múltatok Dynával. Gyereketek sem.
-Értem, amit mondasz, de ha találkoznál egy exeddel, akit nagyon szerettél, el tudnád utasítani részegen és zűröktől szétcsúszva? Nem hiszem.
Mondott valamit. Nagyon is igaza volt. Az igazi szerelem sosem hal meg. Akkor sem, mikor a kapcsolatnak már vége. Eltemethetjük az érzéseinket, de ettől az emlékeink még nem égnek porrá. Sóhajtottam.
-Mit csináljak akkor? Tudod, hogy megpróbáltam visszamenni, de nem tudok. Ha a közelemben van, elfog a rettegés. Félek, hogy megtörténik újra. Nem tudok már úgy bízni benne. Olyan nehéz, Mike..
-Figyelj.. - megfogta a kezem és megsimította az ujjaimat. - Tudom, mennyire megbántott. De azt is tudom, mennyire szeretitek egymást. Fogadd meg a tanácsom és menj haza. Idő kell, tudom, de könnyebb, ha minden nap vele vagy. Egyébként se felejtsük el, miért volt szétcsúszva. Volt az a furcsa barátságod Pete-tel és féltékeny volt. Félt, hogy elveszít. A te hibád is volt, nem csak az övé.
Megint igaza volt. És bár tudtam erről, átláttam minden nézőpontot, hallani jobb volt. Főleg nyugodt körülmények között, egy baráti beszélgetés közben. Teljesen más volt, mint idegesen, vita közben. Ennél a pontnál egyébként elgondolkodtam, hogy melyikünk is a pszichológus és én miért nem vagyok képes megoldani egyedül.
Mikor hazamentem, megint Pete után kutattam. Nem nagyon kellett keresnem. A nappaliban volt, Hemingway társaságában.
-Miért nem jöttél el?
-Nem akartam..
-Most viccelsz? Belegondoltál, hogy ezzel elcseszed az életem?
-Hogyne.
-És?
-És nem akarom elcseszni az életed, de nem tudlak elengedni sem. Borzasztó nehéz néznem, hogy szenvedsz nap mint nap és nem akarom, hogy visszamenj, aztán megbándd.
-Te magad erősködtél a múltkor, hogy meg sem próbáltam rendbehozni, csak eljöttem.
-Meggondoltam magam. Talán nem kell visszamenned hozzá. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy amíg szeretjük egymást, nem lesz nyugtod mellette. Tudsz úgy velem lenni, hogy nem gondolsz rá, de vele nem tudsz úgy lenni, hogy ne jussak eszedbe. Melyik a jobb? A lemondás, vagy az értelmetlen küzdés?
-Ittál valamit?
-Teljesen józan vagyok. Szeretném, ha maradnál.
-Meglátjuk, maradok-e, de mindenképpen érvénytelenítenünk kell ezt az egészet. Holnapra kaptunk új időpontot. Nem szeretném, ha cserbenhagynál.
Mindkettejük miatt rosszul éreztem magam. Egyiküket sem akartam bántani. Szerettem őket. Félúton voltam köztük, nem tudtam választani. De csak egyikükkel maradhattam. Amilyen nehéz lett volna visszamenni Chesterhez, olyan nehéz volt Pete-ről lemondanom. De nem maradhattam vele. Nem ez volt a helyes döntés. Talán Mike tanácsa, talán a gyerekeim miatt, de úgy éreztem, haza kell mennem, amint tudok.
Pete és én másnap elmentünk az ügyvédhez. Csendben várakoztunk az előtérben, a falat bámulva. Aztán sóhajtott és olyat kérdezett, amit sosem felejtek majd el.
-Hiányoznék, ha meghalnék?
-Mi? - hökkentem meg. Ahogy rám nézett, teljesen kizökkentett a gondolataimból.
-Megsiratnál, ha holnap meghalnék?
-Már miért halnál meg holnap?
-Sosem tudni.. - sóhajtott. Furcsa érzés fogott el. Egyszer már megpróbálta, ha miattam is öngyilkosságra készül, akkor.. Szerencsére nem így volt.
-Persze. Túl fontos vagy nekem..
-Emlékszel majd rám? Mikor 70 éves nagymamaként a teraszon üldögélsz egy hintaszékben és sálat kötögetsz?
-Persze, miért kérdezel ilyeneket?
-Mert nem vagyok benne biztos, hogy látlak még valaha.
-Mi?
Mielőtt elmondhatta volna, a titkárnő szólt, hogy bemehetünk. Az ügyvédünk, Mr. Reyes, nagyon kedves ember volt. Közelíthetett a 60 felé, de úgy beszélt, mint egy 20 éves. Kicsit jobban éreztem magam, de Pete kérdései nem hagytak nyugodni. Sokat beszéltünk a kapcsolatunkról, aztán kitöltöttük a papírt és vége volt. Pete habozott ugyan, de végül aláírta. Nem akart elveszíteni, de így kellett lennie.
Boldog új évet?

A cikket írta: Reenzy

1 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

Ehhez a cikkhez senki nem írt hozzászólást.

Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: