újabb események régebbi események további események
21:08
Tündér új bejegyzést írt a naplójába
11:33
Arnold91 módosította a naplóbejegyzését
11:26
Arnold91 új bejegyzést írt a naplójába
11:16
Tündér új bejegyzést írt a naplójába

78 - Szerelmi jelképek 1

Látogatók száma: 61

"A szerelem bonyolult dolog, de Valentin napon, 24 órára minden gond elszáll és minden a szerelemről szól, a figyelmességről. Megajándékozzuk azokat, akiket szeretünk.. Néha nem is tudjuk, hogyan fejezzük ki az érzéseinket.."

Valentin nap. Minden idők egyik legnépszerűbb ünnepe, főleg a fiatalok körében. A legfelkapottabb reklámfogás. A szerelmesek egy része ilyenkor mindent elkövet, hogy kimutassa az érzéseit. Sokan jegyzik el a párjukat vagy házasodnak össze. A legjellemzőbb szavai a csokoládé, a virág, a képeslap, a vacsora és a romantika. Ugyanakkor ez a legdepresszívebb napok egyike a magányos, szeretethiányos emberek körében.
-Utálom.. - sóhajtottam, miközben Julie-val a hagyományos Valentin napi kiadásról beszélgettünk. - Mindenki olyan boldog körülöttem. Nem vagyok most képes ilyenekre.
-Megkérjem Eddie-t, hogy dolgozhass otthon?
-Nem. Nem akarok a főnök kedvence lenni. Semmivel sem vagyok fontosabb, mint bárki más az épületben.
-Pedig de. Szükségünk van rád és ha az otthoni munka segít befejezni a cikkeket, akkor igazán nem nagy áldozat.
-Nem tudom, Julie.
-Nézd.. megértelek. Biztos vagyok benne, hogy ő is meg fog érteni. Csak ki kell nyitnod a szádat - mondta mosolyogva.
-Ez lesz életem legrosszabb Valentin napja.
-Hogy van Pete?
-Titkolózik. Szerintem tervez valamit. Nem akarom elrontani még az ő kedvét is, de megjátszani sem tudom magam. Ismersz.
-Meg kéne mondanod neki, hogy érzel.
-Már megmondtam. De kezdek bizonytalanná válni. Lassan már mindenben.. - álltam fel sóhajtva. Az ablakhoz mentem. - Nézz rájuk, Julz. Olyan boldogok és izgatottak. Ajándékokat vesznek egymásnak, készülnek az esti gyertyafényes vacsorára. És nézz rám. Hozzámentem életem szerelméhez, de a hibámból megcsalt és most valaki mással élek együtt..
-Ezért mondom, hogy maradj otthon inkább. Amíg jobban nem leszel.
-Nem leszek jobban. De igazad van. Nem akarom látni őket. Nem bírom ezt a nyomást. Hogy adhatnék tanácsokat és írhatnék szerelemtől csöpögő cikkeket, mikor még én sem tudom, hogy éljem túl ezt az átkozott napot?
-Megírom a cikkeket, te meg majd tanácsot adsz. Az akkor is megy, ha épp nem vagy jól.
-Ha tömeges öngyilkosságot akarsz elérni vele, akkor simán összehozom.
-Borzalmasan befordultál.. - sóhajtott.
-Nincs okom a vidámságra.
Eddie nagyon megértő volt. Hagyta, hogy otthon végezzem a munkámat. Tudta, hogy nem mindig egyszerű híresnek lenni. Egy hiba és 50 pletykát olvasol másnap. De embernek sem könnyű lenni. Nem kell ahhoz név, hogy megtörténjen, ami velem. Senkinek éreztem magam. Egy dobozban összegyűjtöttem a leveleket és hazamentem. Pete a nappaliban volt, Travisszel. Meglepetten mentem oda hozzájuk. Adtam Travisnek egy puszit, aztán Pete elvette a dobozt.
-Várj, segítek..
-Köszi.
-Mit keresel itthon? A szerkesztőségben kéne lenned.
-Igen, de.. zavarok?
-Nem - mosolyodott el Travis. - Rég láttalak, hogy vagy?
-Jól. A főnököm megengedte, hogy itthon dolgozzak, míg vége a Valentin napi őrületnek. De nem is zavarlak titeket, a szobámban leszek.
-Várj.. - húzott vissza Pete, mikor a dobozért nyúltam. - Mennyi munkád van? Akarsz este bulizni?
-Nem, inkább egyedül lennék. Mármint.. be kell fejeznem a munkámat. Százával kaptunk csalódott és elkeseredett e-maileket.
-Pihenned is kéne - tette hozzá Travis.
-Nem, srácok. Érezzétek jól magatokat.. - mosolyodtam el. Tettem nasit a doboz tetejére és bementem a szobába. Úgy két órát beszéltek még, aztán Pete bejött elköszönni és megcsókolt. Az egész napot egyedül töltöttem, de épp erre volt szükségem. Már csak egy hét volt a szerelem napjáig és én teljesen bizonytalan voltam a saját érzéseimet illetően. Nem volt könnyű megmondani másoknak, hogy mit tegyenek. Aztán meglepetésemre üzenetet kaptam Chestertől. Rövid, de tartalmas üzenetet. Négy szót: bárcsak itt lennél velem. Sóhajtva tettem el a telefont. Koncentrálnom kellett a munkára. Nem akartam megint rá gondolni, akkor még annyira sem lettem volna képes használható tanácsokat adni. Órákig ültem az ágyon, körülöttem levelek tucatjaival. A segítségemre volt szükségük, de nekem vajon kinek a segítsége kellett? Chester üzenete kicsit elterelte a gondolataimat. Ahogy a következő levél is.
"...a barátommal mostanában rengeteget veszekedtünk és most egész éjjel kimaradt. Reggel jött haza. Semmit sem mondott, csak elment dolgozni. Félek, hogy megcsalt, de nem tudom bizonyítani. Hogyan kérdezhetnék rá? Nagyon szeretem őt, bármit meg tudnék neki bocsátani. Nem akarom elveszíteni egy ostoba veszekedés miatt..."
Sóhajtva tettem félre a leveleket és terültem el az ágyon. A gondolataim Chester körül forogtak. Nagyon hiányzott. Főleg most. Bekapcsoltam a tévét és az első dal, amit az MTV-n hallottam, az ő számuk volt. Mikor megláttam az arcát, különös érzés fogott el. Mintha az egész testem elgyengült volna. Ellazultak az izmaim, a feszültség és a gondok felszívódtak a lelkemben. Az egyetlen, amit éreztem, az a szívem volt. A hangja, a szavai és a szemei ledermesztettek. Jelként fogtam fel. Minden okkal történik. Talán ez is. A telefonomért nyúltam és megírtam egy SMS-t. Egyetlen szóval: hiányzol. Egy ideig csak néztem ezt a szót a kijelzőn, aztán elküldtem neki. Pár perc múlva megcsörrent a telefonom. Ő volt az. Nem voltam biztos, akarom-e hallani a hangját, de végül felvettem.
-Szia.
-Szia - köszönt ő is. Egy percig csendben voltunk, de valamiért jól esett. Aztán sóhajtott. - Hogy vagy?
-Jól, te?
-Jól..
-Az jó..
-Igen.. - sóhajtott ismét.
-Mi a baj? Miért sóhajtasz?
-"Akkor sóhajt a szív, mikor téged a neveden hív.." - mosolyodott el. Én is elmosolyodtam. - Hiányzol.
-Te is nekem.
-Van terved az első Valentin napotokra Pete-tel?
-Nem. Nem hiszem, hogy bármihez is kedvem lesz este.
-Miért nem?
Átgondoltam az elmúlt pár nap érzéseit, vagy azok hiányát. A sok levelet, a bizonytalanságot és mindent, amitől olyan üresnek éreztem magam.
-Nem vagyok boldog nélküled.
-Gyere haza.. - mondta. Nem szóltam semmit. - Tudom, hogy nem tudod elfelejteni a történteket, de ha meg tudsz nekem bocsátani, már az is elég.
-Már rég megbocsátottam, tudod jól..
-Láthatlak?
-Nem hiszem, hogy jó ötlet.
-Szereted őt?
-Igen.. igen, szeretem.
-Akkor ennyi?
-Fogalmam sincs.. minden zavaros.
-Nem akarod megbántani..
-Nem.. nem azt érdemli.
-Otthon vagy?
-Igen.
-És ő?
-Nem..
-Meg akarlak csókolni, átmehetek? - Úgy hangzott, mint egy tini, akinek nem engedték, hogy találkozzon a lánnyal, akit szeret. El kellett mosolyodnom. - Ott vagy?
-Igen.
-Igen, átmehetek, vagy igen, ott vagy? - kérdezte egy ravasz mosollyal. Szinte láttam magam előtt.
-Nem kéne idejönnöd.
-Jól van.. - mondta fogyó lelkesedéssel. Látni akartam és két mentségem is volt rá.
-De.. a gyerekeket meglátogathatnám.
-Oké - vigyorodott el. - Mikor?
-Nem tudom. Döntsd el te.
-Most?
-Oké - vigyorogtam én is. Furcsán izgatottnak éreztem magam. Mintha az említett tinik lennénk, akik megszegik a szülők szabályait. Készülődni kezdtem a "randinkra" és a házhoz mentem. Haza. Becsengettem és ő azonnal ajtót is nyitott. Izgatottnak tűnt.. és elképesztően dögösnek. Ártatlan mosoly futott át az arcomon, aztán elfordultam és megnyaltam a számat. Zavarban voltam.
-Gyere be..
Bementünk a házba és leültünk a nappaliban. Úgy éreztem magam, mint egy rajongó. Úgy, mint sok évvel azelőtt, mikor bementünk az öltözőkhöz a koncert után. Akkor elég erős voltam, hogy elsétáljak, de most gyenge voltam, ideges. Ott ült mellettem és a szemeimet nézte. Éreztem, ahogy elpirulok. Elmosolyodott és megpuszilta a kezeimet. Megköszörültem a torkom.
-Hol vannak a gyerekek?
Megint láttam azt a ravasz, huncut vigyort az arcán és a szemeiben is. Egy pillanatra elfordította a fejét, majd visszanézett rám.
-Valahol.. Pasadenában.
-Mi?
-Osztálykiránduláson vannak a botanikus kertben..
-Miért nem mondtad a telefonban?
-Megkérdezted, hogy itthon vannak-e? - kérdezte édes mosollyal. Igaz. Nem kérdeztem. Elmosolyodtam és megráztam a fejem. Megérintette az állam és gyengéden megcsókolt. Lassan a hátamra fektetett. Nyűgös lustasággal sóhajtottam a szájába, mikor megcsörrent a telefon. Ötször csengett, nem törődtünk vele. Chester szenvedélyes csókjai teljesen kikészítettek. Nem foglalkoztunk semmivel. Hagytuk, hogy az üzenetrögzítő végezze a dolgát.
-Chaz? Itt Mike. Nem tudom, hol lehetsz, de menj fel a netre, haver..
-Majd - súgta Chester a nyakamat csókolva. Eszünkbe sem jutott abbahagyni. Úgy bizseregtem, ahogy a bőrömhöz ért, ahogy már rég nem. Átjárt valami különös energia. Ő meg simán csak be akarta pótolni az elmúlt közel fél évet. Mike folytatta egy sóhaj után.
-Egy rakás cikk van rólad és Reenzy-ről, hihetetlen baromságok Wentzről is.. a rajongóink megőrültek, meg kell nyugtatnod őket. Most rohannom kell, csak szólni akartam. Anna mesélt róla, mikor áthozta Otist hétvégére.. Holnap találkozunk a reptéren.
Chester pár csók után lemászott rólam. Lehozta a laptopját és visszaült mellém. Nem kellett sokáig keresnünk a neten, csak beírta a nevünket. Az első 40 találat cikkekről, blogokról, képekről szólt. Újakról és egy-két hónaposokról.
-Ez őrület.. - sóhajtottam. Chester értetlenül bámulta a főbb címeket.
-Válás, szerelmi háromszög.. terhesség, te meg Pete.. Páran arról találgatnak, hogy melyikünk csalta meg a másikat.. ez hihetetlen.. "Folyton azon gondolkodom, hogy Chester miért nem verte ki a szart is még Wentzből.. Ha az a seggfej rámozdulna a nejemre, már rég nem élne.." Jesszusom.
-Tennünk kell valamit a káosz ellen.
-Szeretnéd, ha írnék nekik valamit? Írhatunk, nem is tudom.. egy blogot, hogy nyugodjanak le..
-Az talán segítene.
-Elmondjam nekik, hogy mi történt? Nem akarom, hogy téged hibáztassanak a félrelépésemért..
-Nem, inkább ne mondj semmit róla.. - sóhajtottam. - Utálom ezt a mai napot.
-Ne aggódj, rendben? De.. hogy gondolhatják, hogy terhes vagy? Ez elképesztő..
Megnyitott egy "Szilveszter Vegasban - mi történt köztük?" című linket. Éreztem, hogy ez lesz majd. A cikk a következőket írta:
"Pete Wentz és lehetséges barátnője, Reenzy Bennington December 31-én ellátogattak Las Vegasba néhány celeb ismerősükkel, Travis McCoy-jal, Bruno Marssal, a Black Cards tagjaival, Gabriel Saportával és Benjamin Maddennel. McCoy hatalmas bulit adott egy helyi kaszinó klubjában. A buli nem volt teljesen privát, néhány rajongó képeket is készített, amin Pete és Reenzy boldog párnak tűnnek." A szöveg alatt volt pár fénykép a csókjainkról, a buliról és néhány pózolós rajongóról. Volt néhány sor még a képek alatt, egy rajongótól idézve. "A buli elképesztő volt, életem legjobb élménye! Mindenki olyan kedves volt, el sem hiszem, hogy megtörtént. Reenzy egyáltalán nem olyan beképzelt, mint hittem. Nagyon barátságos. Pete pedig imádnivalóbb, mint gondoltam! De 11 körül eltűntek és reggelig elő sem kerültek. Egyáltalán nem tűntek fáradtnak. Gondolom volt egy utóbuli a közös hotelszobájukban.." Chester vádlón nézett rám, aztán sóhajtott és a következő képhez ment. Két fénykép volt rólunk. Egy kávézóban voltam Pete-tel és a fotós ráközelített arra a gyűrűre, amit még ősszel kaptam Pete-től. Az a gyűrű volt, amire Chester is azt hitte, hogy mást jelent. Csak abban reménykedtem, hogy arról nincs képük, amikor kijövünk a kápolnából mint friss házasok. Nem akartam megvárni, hogy a szemünk elé villanjon.
-Chester, valamit el kell mondanom neked.. - kezdtem egy sóhajjal. - Habár az a gyűrű nem jelentett semmit, valami történt Vegasban.
-Folytasd.
-Karácsonykor úgy éreztem, hogy mindennek vége. Szörnyen éreztem magam, aztán.. Pete-tel is összevesztünk, meg minden és Szilveszerkor nagyon sokat ittunk. Megint megtörtént..
Csendben volt és láttam, hogy fájt neki, de nem tűnt meglepettnek. Érezte, hogy egyszer eljöhet ez a nap. És már az okokat is tudta. Végül mély levegőt vett és adott egy puszit a homlokomra.
-Mit mondjak vagy tegyek? Nem hibáztathatlak, igaz? Nem lenne igazságos.
-Attól még nincs rá mentségem.
-Hányszor voltál vele?
-Csak.. párszor.
-Hányszor és mikor?
-Önszántamból kétszer.. és egyszer Szilveszterkor. Mielőtt hozzá költöztem, egyszer sem. És hónapokig utána sem.. - mondtam bűntudattól elcsukló hangon. De nem ez volt a történet vége. - Vegasban tényleg sokat ittunk, és.. tudod, hogy velem akar maradni. El akar venni, ha elváltunk..
-Folytasd.. nem akarom elhinni, amit gondolok.
-Hozzámentem Pete-hez.. - nyögtem ki szinte dadogva. Hátradőlt és a plafont kezdte nézni. Némaság. Borzalmas némaság. - De már.. érvényteleníttettük ezt a hibát..
-Most érezzem jobban magam? - nézett rám meglepetten. - Miért? Hogy tudtál hozzámenni ahhoz a.. ahhoz az emberhez?
-Ittunk és hidd el, amint lehetett, megoldottuk.. össze voltam zavarodva, felelőtlen voltam.. mint mikor lefeküdtél Talindával. Mikor reggel felébredtem, te voltál az első gondolatom. Mindent megértettem, amit megpróbáltál elmagyarázni, de féltem, hogy nem igaz. Vagy hogy lehet rosszabb. De már tudom, hogy csak miattam lehetett rosszabb.
Ezek ellenére nem tartott bűnösnek. Tudta, hogy addig a bizonyos napig igyekeztem hűséges maradni. Sóhajtott és magához ölelt, aztán letörölte a könnyeimet.
-Figyelj.. én szeretlek. Ha hiszed, ha nem. Nem érdekel, mi történt köztetek, míg ott voltál, de vissza akarlak kapni.
-Nem hagyhatom el.. mármint.. ez nem olyan könnyű nekem.
-Tudom, de a családodat sem hagyhatod el.
-Még nem tudom, Chester. Én.. szeretnék visszajönni. Nagyon. De én.. nem hagyhatom magára. Rajtam kívül senkije nincs, akire bármikor számíthatna.
-Attól, hogy hazajössz, barátok még lehettek.
-Tudom.. és igazad van..
-De? Édesem.. ne csináld ezt.
-Adj egy kis időt.
-Mennyit?
-Nem tudom.. de most.. haza kell mennem.
-Ez az otthonod.
-Biztos?
Megcsókoltam és kimentem az autóhoz. Beszálltam és elmenekültem az érzéseim elől. Túl gyenge voltam, hogy összetörjem Pete szívét, hogy megmentsem a sajátomat.
Teltek a napok és megnyugodtak a rajongóink, de a Valentin nap is közeledett. Egy letargikus munkamániássá változtam. Pete próbált felvidítani, de nem sikerült. Távolságtartó voltam és nyűgös. Ez neki is feltűnt.
Február 14-e volt. Hosszú nap, rémes időjárás. Felhős és esős volt egész nap. Bent voltam a szerkesztőségben, kortyolgattam a forró teámat, közben az ablakot bámultam, ahogy a vízcseppek legördültek az üvegen. Julie aggódva kopogott be hozzám 5 óra körül.
-Hé Bébi! Hoztam neked valamit.
-Tényleg? - sóhajtottam. Letettem a bögrémet, mikor leült az asztalhoz és egy doboz csokit tett elém.
-Rózsákat is kaptál, de azok az előtérben vannak.
-Ki küldte őket? - kérdeztem meglepetten.
-Mit gondolsz? - mosolygott sejtelmesen. - Vedd fel a telefonodat.
-De nem is.. - még be sem fejeztem a mondatot, megcsörrent. - ..csörög. Mi folyik itt?
-Csak csináld - folytatta a titkolózást. Evett egy csokit, én pedig felvettem a telefont.
-Tessék?
-Reenzy? - szólt a telefonba egy férfi hangja.
-Igen.. kivel beszélek?
-Travie vagyok, angyalom.
-Travis! - kiáltottam fel vidáman. - Szia, mi újság?
-Semmi érdekes. Hallottam, hogy szomorú vagy. Talán segíthetek.
-Mi? - nevettem. - Miről beszélsz?
-A Kupidód felbérelt. Az a küldetésem, hogy felvidítsalak.
-Köszönöm, édes vagy, de nincs most kedvem semmihez. Esik, pocsék a kedvem, rengeteg munkám van..
-Jaj, nemár!
-De, tényleg. Imádlak és kérlek mondd meg Pete-nek is, hogy köszönöm a csokit és a rózsákat.. a hívásodat, meg mindent, de este 8 előtt nem érek haza..
-Csoki és rózsa?
-Nem.. ő küldte őket?
-Nem.. és ki beszélt itt Pete-ről?
-Nem Pete kért meg, hogy felhívj?
-Nem.. - mondta mosolyogva. - Tippelj másra.
-Chester?
-Talán.
-Honnan ismeritek egymást?
-Az egy titok, Bébi, de hogy megértsd, le kell jönnöd és megnézned.
Julie cinkos vigyorral eszegette a csokit és hiába néztem rá vallató tekintettel, egy szót sem szólt.
-Már.. megyek is..
Letettük és lementem az előtérbe. Egy nagy csokor rózsa, Travis, egy sál. Hozzám sétált és elmosolyodott.
-Van egy meglepim.
-Hideg van kint?
-Haha.. nem.. csak hagyd, hogy.. - elvette a hajam és adott egy puszit a homlokomra.
-Mit csinálsz?
-Fogd be..
-Fogjam be? - nevettem, ő közben bekötötte a szememet a sállal. - Oké, hová viszel?
-Meglepi, mondtam.
Beszálltunk a kocsijába és elindultunk az ismeretlen helyre. Megpróbáltam rájönni, hogy mi történik, de nem mondott egy szót sem.
Lássuk, mi történt pár órával korábban. Pete egyedül ébredt reggel, miután elmentem dolgozni. Mély levegőt vett, felkelt, megreggelizett, és a telefonjáért nyúlt. Felhívott egy számot és megvárta a választ.
-Hello? - szólt a telefonba egy álmos hang.
-Chester?
-Igen, ki az?
-Pete vagyok. Beszélünk kell.
-Igen? - ásított. - A te hangod az utolsó, amire Valentin nap reggelén ébredni szerettem volna.
-Reenzy-ről van szó.
Chester megijedt. Egy pillanat alatt felébredt.
-Valami baj van? Jól van?
-Nem tudom..
-Mi történt? Beszélj már.. Megsérült? - kérdezte idegesen.
-Nem.. nem. Semmi baja. Mit tudsz a Valentin napról?
-Mi?
-Ezen a napon.. általában az ember a szeretteivel van. A szerelem bonyolult dolog, de Valentin napon, 24 órára minden gond elszáll és minden a szerelemről szól, a figyelmességről. Megajándékozzuk azokat, akiket szeretünk.. Néha nem is tudjuk, hogyan fejezzük ki az érzéseinket..
-Túl korán van még, hogy Emóból korrepetálj..
-Csak gyere át 5-re.
-Mi?
-Ne kérdezz, csak gyere át - fejezte be a beszélgetést Pete. Chester semmit nem értett, de Pete házához ment 5-re. Becsengetett és Pete be is engedte. Odabent sötét volt, csak gyertyák világították meg a nappalit. Pete bement és Chester utána.
-Nem vagyok villanyszerelő..
-Van áram.
-Akkor mi ez? Randizni hívtál?
-Nem.. - mosolyodott el leülve a kanapé szélére. Sóhajtott. - Ez róla szól.
-Én.. nem értem.
-Visszaadom.
-Mit csinálsz?
-Visszaadom neked. Ezt mondtam.
-Mit értesz azon, hogy visszaadod? Nem a tulajdonod. Még csak nem is egy tárgy.
-Rendben, akkor.. elengedem.
-Miért tennél ilyet? Megvolt párszor és a hatalmas szerelmednek már annyi? Elképesztő vagy..
-Adnál egy rohadt percet, hogy elmagyarázzam? - kérdezte türelmetlenül. - Így is elég nehéz volt ezzel felhívni téged, hadd mondjam el, amit akarok.
-Jaj, bocsánat, Mr. Wentz.. mit is mondtál? Elengeded.. miért?
-Mert nem boldog. Egy ideig azt hittem, az. Legalábbis, hogy jobban érzi magát velem, de úgy tűnik, tévedtem. Nagyon szeretem, nem tudom elviselni, hogy így látom. Nem vagyok elég jó, hogy segítsek rajta és tudom, hogy szeret. Hozzád tartozik. Boldoggá akarom tenni, amire csak ezzel vagyok képes.
-És mégis hogy gondolod, hogy erről őt is meg tudod győzni? Mert én tudom, hogy fél megbántani téged.
-Nem fogom meggyőzni. Elmondom ezt neki is és hagyom, hogy döntsön. Ha haza akar menni, nem állok az útjába.
-Blöffölsz?
-Miért tenném? Semmi értelme marasztalnom, ha veled akar lenni.
Chester egy ideig csak nézte őt. Próbált rájönni, hogy hol a hiba ebben a nagy jócselekedetben. Aztán körülnézett megint a szobában és megértett mindkettőnket. Engem is, amiért nem akarom egyedül hagyni Pete-et és őt is, amiért elenged. Valami mégsem stimmelt. Sajnálta őt.
-Hát.. nem is tudom, mit mondjak. Ez elég nagylelkű tőled, tekintve, hogy mit érzel iránta. Valamiért úgy érzem, meg kéne köszönjem.
-Pedig nem kell.
-De, mert.. tudom, hogy tényleg szereted. Sosem voltunk barátok és az igazat megvallva ki nem állhatlak, de most megleptél. Nem könnyű elengedni azt, akit szeretünk, csak hogy őt boldoggá tegyük. Ez az egyik legönzetlenebb dolog. Sosem gondoltam, hogy te segítesz majd visszakapni őt.
-Nem. Én segítek, hogy boldog legyen. Rád van szüksége, nem rám. Ezt nem venném észre, ha nem szeretném igazán.
-És.. hogy akarod őt.. "visszaadni"?
-Ma is dolgozik és gondoltam, meglephetnéd.
-Már küldtem neki ajándékot.
-Azért hívtalak ide, mert valaki mindjárt hazahozza. Már mindent elrendeztem.. - sóhajtott.
-Miért csinálod ezt?
-Már mondtam. Boldognak akarom látni.
Travis megállította a kocsit. Próbáltam kitalálni, hol vagyunk, de tovább cukkolt. Aztán segített bemennem a házba. Csak ott vette le a sálat a szememről.
-Küldetés teljesítve - adott egy puszit és elment. Nem értettem ezt az egész felhajtást, míg be nem mentem a nappaliba. Pete ott állt, mosolyogva. Meglepetten néztem körbe. Gyertyák, rózsa, zene.. a férfi, aki szerelmes belém. Abban a pillanatban másra sem vágyhattam volna. Odamentem hozzá és megöleltem. Szorosan ölelt, mély levegőt véve, lenyelve a könnyeit. Aztán megcsókolta a nyakam és én megcsókoltam az ajkait. Egy vagy két percig lehettünk így, és nagyon jól esett. Aztán elengedett és megsimította az arcomat.
-Annyira szeretlek - suttogta. Elmosolyodtam és újra megcsókoltam.
-Én is szeretlek.
-Van egy meglepetésem.. - megfogta a kezem és megcsókolta a gyűrűmet. - Mindjárt jövök.
-Rendben.. - mondtam mosolyogva. Semmit sem sejtettem. Ittam egy kicsit a borból, amit az asztalra készített. Teljesen megváltoztatta a napomat. Aztán a hátam mögött állt meg és eltakarta a tenyerével a szemeimet. Újra elmosolyodtam és megsimítottam a karját.
-Csukd be a szemed.. - suttogta. Szót fogadtam és megfordított. Rémesen kíváncsi voltam már, mi ez a nagy hajcihő. Megsimította az arcomat, majd lágyan megcsókolt. Reszkettek az ajkai. Elmosolyodtam, átöleltem a nyakát és megcsókoltam. Nem éreztem különbséget, míg hozzá nem értem a hajához. Rövidebb volt, mint emlékeztem. Kinyitottam a szememet és hátraléptem.
-Te meg mi a fenét keresel itt? - kérdeztem teljesen elsápadva. Chester elmosolyodott és megfogta a kezem.
-Hazaviszem a feleségem.
-Mi? Hol van Pete?
-Itt vagyok.. - sóhajtotta. Közelebb jött hozzánk és leült.
-Mi folyik itt? - kérdeztem könnyes szemekkel nézve rájuk. Chester nagyot nyelt és Pete felállt, hogy átöleljen. Chester ült le a helyére, míg ő elköszönt.
-Kicsim.. tudod, hogy mennyire szeretlek, ugye? Boldoggá akarlak tenni, de ehhez nem vagyok elég. Nem rám van szükséged. Chester pár hónapja nagy hibát követett el, de én tudom, hogy szereted. És ő talán még nálam is jobban szeret téged. Borzalmasan nehéz elengednem téged, de nem nézhetem tétlenül, hogy belebetegszel a hiányába. Csodás volt veled ez az elmúlt hat hónap, mert minden nap láttalak. Itt voltál velem, ölelhettelek, csókolhattalak és vigyázhattam rád..
-Pete..
-Az életemet adnám, ha tudnám, hogy boldog leszel. És most visszaadom az életed. Szükséged van rá, a családodra. Mert oda tartozol, bármi is történt.
-Mi van, ha nem akarom? Mi van, ha maradni akarok?
-Nem akarsz. Ne félj, rendben leszek.
-Szeretlek..
-Én is szeretlek, mindig így lesz, de őt jobban szereted és lássuk be: született Mrs. Bennington vagy.. - levette a gyűrűjét az ujjamról és a tenyerembe adta. Nem tudtam, mit mondjak vagy tegyek, de nem akartam elveszíteni. Szerettem. Ahogy a másik férfit is, aki csendben hallgatta a szavainkat és aki pontosan tudta, mit érzünk mindketten.
-Ennyi? Eldobsz magadtól? - kérdeztem a könnyeimen át. Letörölte az arcomat és megcsókolt. Már ő is majdnem sírt.
-Sosem engednélek el, ha nem ez lenne a legjobb, amit érted tehetek.
-Mi van, ha itt akarok maradni?
-Nem akarsz. Csak félsz. De én tudom, hogy nincs mitől félned. Megint minden rendben lesz köztetek és én is túlélem.
-Biztos ezt akarod tenni?
A szemeiben tükröződött minden, amit érzett. Kérdeznem sem kellett volna. Igen, biztos volt benne.
-Szeretlek.
Megcsókolt és magunkra hagyott. Teljesen leblokkoltam. Ez tényleg megtörtént? Némán néztem utána, aztán Chester felállt és megfogta a kezem.
-Tudom, mit érzel.
-Nem, nem tudod.. Nem hagyhatom itt. Nem törhetem össze a szívét.. én erre nem vagyok képes.
-De az enyémet össze tudod törni? Figyelj, ez az ő döntése volt. Tudja, hogy mit érzel és mire van szükséged. Engem is meglepett az önzetlensége.
-Nem megy.. Én.. Chester, ha most itt hagyom, még a végén árt magának. Te nem ismered, fogalmad sincs, hogy mit fog érezni..
-Nyugodj meg.. kérlek.. - megölelt, aztán megcsókolt. Nem éreztem a különbséget a csókjaik között. Fontosak voltak, egyformán szerettem őket. Vagy majdnem egyformán. De még nem hagyhattam magára. Menni is akartam és maradni is.
-Chester.. meg kell találnom.. beszélnem kell vele.
-Rendben van, csak gyere haza végre..
-Jó.. rendben..
Boldogan csókolt meg újra, aztán összecsomagoltam a holmimat. Addig akartam megtenni, amíg még ezt éreztem helyesnek. Chester kivitte a táskákat a kocsiba, míg én újra körbenéztem a házban. Üres volt és szomorú, akár csak a szívem. Mikor el akartam indulni, hogy megkeressem Pete-et, Chester aggódva nézett felém. Remélte, hogy tudom, mit csinálok és nem változtatok a döntésen. Adtam neki egy csókot biztosítékként és lementem a partra. Los Angelesben bármikor kiszellőztetheted a fejedet a parton. Ez volt a mi lelki menedékünk is. Leültem mellé. Pár sirály repkedett felettünk. Az ő hangjuk törte meg a csendet köztünk.
-Irigylem a madarakat. Az életük egyszerű.. Élnek, ahol akarnak, maradnak egy kicsit.. aztán mikor menniük kell, csak elrepülnek és vissza sem néznek.
-Rám célzol..?
-Nem - mondta mosolyogva. Megsimította a kezem. - Szabadok. Nincsenek gondjaik, mint az embereknek.
-A felsőbbrendűségnek ára van.
-Nagy ára.
-Nem tudom, mit mondjak.. hálás is vagyok és nem is, azért, amit tettél. Nehéz lenne visszamenni. Egy ideig talán egy hotelbe megyek, vagy valahová.
-Miért? - sóhajtott magához ölelve. Jó volt a karjaiban, de éreztem, hogy ez az utolsó alkalom.
-Nem tudom. Szokatlan. Eltávolodtunk, már megszoktam a hiányát.
-El fog múlni, csak adj neki egy esélyt. Szereted őt.
-Igen, de téged is szeretlek. Majdnem ugyanúgy.
-Majdnem.
-Ugyanazt érzem, csak máshogy.. - sóhajtottam. Miért kellett megnehezítenie? - Veled mi lesz?
-Hogy mi lesz? Nem tudom. Élem az életem, amit előtted is. Jól leszek, ne aggódj.
-Látlak még?
-Csak ha akarsz.
-Hiányozni fogsz..
-Te is nekem.. - adott egy puszit a fejemre. Kibújtam az öleléséből és hosszan megcsókoltam. Utána még egy óráig beszélhettünk, mielőtt hazamentem. Furcsa volt, hogy nincs ott ő is. Idegennek éreztem magam, pedig bárhová néztem a házban, emlékek köszöntöttek. Chester a nappaliban volt. Leültem mellé.
-Hogy van? - kérdezte együttérzőn. Vetettem rá néhány pillantást, majd a vállára hajtottam a fejem.
-Jobban lesz..
-És te hogy vagy?
-Jobban leszek.. - sóhajtottam. - Chester.. kérdezhetek valamit?
-Bármit.
-Megharagudnál, ha egy darabig a vendégszobában maradnék?
Elmosolyodott és megcsókolt.
-Nem. Már bepakoltam a cuccaidat. Tudom, hogy idő kell.
-Fontos lett nekem. Túl fontos. Ne haragudj, hogy őt is szeretem, de nem tudok ellene tenni.. én.. megmagyarázni sem tudom..
-Hé.. nem is kell. Én sem értem teljesen, hogyan működik ez, de nekem az számít, hogy itt vagy. Maradhattál volna, de nem tetted.
-Mert szeretlek..
-Épp ez az.. - mosolyodott el. Nagyot sóhajtottam, mintha ezzel eltörölhetném a zavaros érzéseimet Pete-tel kapcsolatban. Chester megcsókolt. Olyan szenvedéllyel, hogy annak csak a lelkiismeret furdalásom tudott ellenállni.
Az első éjszakám elég csendes volt, magányos, depressziós. Csak arra tudtam gondolni, hogy Pete egyedül van otthon, üres a ház és reggel nem lát majd. Kétségek közt aludtam el. Jól választottam? Nem vele kéne lennem Chester helyett?

A cikket írta: Reenzy

0 szavazat

Hozzászólások

Megjegyzés:

fordított időrendi sorrend

 
Én se szeretem a Valentin napot. Mert mindig egyedül vagyok akkor.
Azt se tudom mikor van és nem is érdekel a Valentin nap. Nem is értem, miért kell a Föld másik oldaláról honosítani egy ünnepet, amikor nekünk is van jó néhány, amit ápolni lehetne.

megtekintés Válasz erre: Zsomwin

Azt se tudom mikor van és nem is érdekel a Valentin nap. Nem is értem, miért kell a Föld másik oldaláról honosítani egy ünnepet, amikor nekünk is van jó néhány, amit ápolni lehetne.

Nem ünneplem egyébként :)
Hamarosan eljön életem első és azt hiszem legcsodálatosabb Valentin napja. Egyébként meg most örülök, hogy haza ment végre, de nem hiszem, hogy van az életben még egy ilyen türelmes pasi, mint ez a Cheester. ;-))
Feleségek.hu csevegő

Online felhasználók:

Privát csevegő béta

Csevegő partnerek: